Orvosi Hetilap, 1869. május (13. évfolyam, 18-22. szám)

1869-05-02 / 18. szám

állítanám, hogy a megbetegedett vese az élen fel volt ismer­hető. Addison-féle kórnál a betegek rendesen nem tudják meg­mondani, mikor változott meg egészségük. Itt 6 hónapig tartó csúzos lázról létezik említés. Az Addison-féle kór láz­zal nem szokott kezdődni, sőt az érvelés csak felette ritkán mutatkozik gyorsítottnak. Az illető betegek gyengülnek, lan­kadnak, anélkül, hogy ezeken kívül valami különös panaszuk volna. St­o­a­n e kórtörténete értelemmel és észlelő tehetség­gel van szerkesztve, de mutatja, hogy őz is kiválólag a bőr elszíntelenedése, melyet nem is fogott fel helyesen, vezette, s igy a többi tünetekre kellő súlyt sem fektetett. 5. *) Egy 67 éves szabóné 1865. november hó 8-án a B­e­a­u­­j­o­n-féle kórházba vétetett fel. Harminczadik éve óta köhögésben és vérköpésekben, nemkülönben hasmenésekben szenvedett az utolsó hónapokban. Felvételkor mind a két tüdőcsúcs terjedelmesen megbe­tegedve mutatkozott. A test igen nagy mértékben elsoványodott, a bőr színe megváltozott, mint ez terhes nőknél tapasztaltatni szo­kott. A homlok márványozott külemű, mely szennyes kormos szí­nű (de couleur bistre sale) foltok által, melyek azonban a hajak széléig nem érnek, létesíttetik. Hasonló színezetű foltok a pofákon is láthatók, de leghomályosabb szepia-színű helyeket a szemhé­jak külső szegleteinek bőre tüntet elő. A kezek és kézfő inkább egyenletes, szennyes barnás színt mutatnak. A test többi részei szennyes fehér, földhöz hasonló külemmel bírnak. A halak homá­lyos gesztenyeszínűek, helyenkint őszbe átmenők. A nőnek 60 éves koráig rendes tisztulása volt és összesen három gyermeket szült, a legutolsót 25 évvel ez­előtt. Mikor mutatkozott a bőr el­színtelenedése, a beteg nem tudja megmondani. November 20-án az egyén meghalt. Bonczoláskor a tüdők nagy üregeket láttattak, a mellékvesék, nemkülönben a többi szervek rendes állapotban találtattak. Luton arra figyelmeztet, hogy hasonló elszíntelene­déseket tüdő részben szenvedő egyéneknél, melyek gyengéd és finom bőrrel bírnak, gyakrabban észlelt. Ez esetben a bőr elszíntelenedése főleg az arczra és ké­kekre, mint Addison ezt kívánja, terjedt el, de e kórjelen kívül mit sem olvashattunk, mi a szóbanforgó esetben a kór­ismét mellékvesebántalomra vezethetné. A test igen nagy mérvben elsoványodott állapotban mutatkozott a felvételnél, mint ezt a tüdővésznek előrehaladt kórfolyamatánál leggyakrab­ban észlelhetni. A kór menetével össze nem egyeztethető el­gyengülésről és erőhanyatlásról, melyek az Addison-féle kór kezdetén jelenkezni szoktak, nincs említés téve. Különben ez esetben mellékvese-bántalom L. által nem is jön kórismérve, csak felhasználtatott Addison tanát megingatni, miszerint a bronzszint a mellékvesék elfajulásainak biztos jelként nem tekinthetni, mit az angol orvos nem állított soha. 6. **) Egy 68 éves nő, rongyszedő, 1862 ápril 10-én a Nec­­k­e­r-féle kórházba magát felvétette. A beteg különösen a lábakban panaszkodik fájdalmakról, de egyúttal egész testét tálalja. A jobb láb vizenyősen meg van dagadva, de nyomásra nem igen fájdalmas. A baloldali láb belső szélén 4 hüvelyk hosszú és két hüvelyknyi széles vérömleny, mely megnyomatáskor élénk fájdalmat okozott. A tüdők rendesek. A szív első hangjakor fúvó zörej, mely a függér felé erősbödvén, a fejüzerekre is elterjedt. A puffadt has nyomásra nem fájdalmas, falai megvékonyodvak. Teste nagyon soványodott levert, gyengült és felette lankadt. Tetőtől talpig tetves. A bőr színe igen homályos színt mutat, mely ép úgy piszoknak mint nagy mennyiségű festenylerakodásnak tekinthető. A beteg meg­­fürösztetvén, bőrének rendellenes színe semmiben sem mutatott változást. Ezen elszíntelenedés különösen kiváló és feltűnőleg homályos a törzs mellső és hátsó felületén. Felhámpikkelyek, hó­­pelyhek formájára és félig alapjuktól leválasztva, fedik a mellkas, has, vállak és csípők bőrét. E színváltoz­ás, csak valamivel gyengébb alakban, az alvégtagokra is elterjedt. Maga az arcz, a törzs színéhez hasonlítva, koránsem mutatja a nagyfokú elhomályosodást. Ezen elszíntelenedés a beteg egyik ism­erőse által 18 hónappal előbb észrevétetett, s azt majdnem egyidejűnek tartja azon körülménnyel, hogy egy másik asszonyt, ki által tetvekkel inficiáltatott, szállásba vett. A nő folytonosan hideg érzésről panaszkodik, noha a körszoba hévmérője 18 foknyi meleget láttat és ágyneműjében erősen be van burkolva. Tizenöt nap óta erőhanyatlás miatt nem dolgoz­­hatik. A bal láb mindinkább fájósabbá lesz, a vérömleny mindin­kább nagyobbodik és szomszédságában üstökbeli hólyagok keletkez­nek, melyek mind hátán mind talpán a lábnak elterjednek. A láb ütérlüktetése többé ki nem tapintható. A jobb láb vizenyője vál­tozást nem mutat. A húgycsappal eresztett vizelet 1,020 számú fajsúllyal bír, sem fehérnyét sem czukrot nem tartalmaz. Az üsz­kös folyamat a láb ízületéig terjed, mely múmiaszerű külemet ölt magára, a fájdalmak mindinkább nagyobbodnak és szüntelenül kínozzák a beteget. Az erek még jobban hanyatlanak, a mindjárt eleinte mutatkozó hasmenés kimeríti a beteget és május 6-án ki­múlik az. E kórtörténetben többrendbeli tünetet találunk felje­gyezve, melyek az Addison-féle kórral való felcserélésre al­kalmat szolgáltatnak. így történhetett, hogy Martineau ez esetet arra használta fel, miszerint bizonyítgassa,hogy az A­d­­d­i­s­o­n-féle betegség olyan kóralak, mely a mellékvesék el­fajulását szükségképen maga után nem vonja. E nézet felett jelenleg nem akarunk vitatkozni, de bizonyságot tesz, men­nyire téves úton járhatunk. Noha Martineau különösen kiemeli, hogy az egész tünetcsoportozat tekintbeveendő, ha helyesen kórismézni akarunk, s csak akkor érezhetjük ma­gunkat Addison-féle kór felvételére jogosítva, ha a tünete­ket másként fejtegetni és magyarázni nem bírjuk. De szóban­forgó eset felsorolásánál maga magával jön ellentétbe. Itt mint főtünetek szerepeltek a nagyfokú gyengeség és erőhanyat­lás, hasmenés, hideg folytonos érzése, vagy jobban mondva me­legnek kellő mennyiségben nem képződése,a bőr elszíntelenedése, mely itt nagy fokban lehetett kifejlődve. De más részről el nem hallgathatjuk, miszerint a baloldali láb élénk fájdal­mak jelenléte alatt mindinkább üszkösödésnek indult és még mielőtt az a lábizület határáig ért volna, a lábhát­­tere megszűnik lüktetni. Hogy a jelen volt homályos bőrszín Addison jellegét nem mutatta, már abból is kiderülhet, hogy maga a kórtör­­ténet felemlíti, miszerint az arcz sokkal kevésbé homályos szint mutatott, mint a törzs, hasonlót láttattak a kezek. A­d­­d­­­s­o­n értelmében ép az arcznak és kezeknek legsötéteb­beknek kellene lenniök. Ha ez valamely esetben nem úgy adja elő magát, ennek okát kell fürkésznünk és őszinteséggel vallva, itt az oki mozzanat felkeresése felette könnyű is volt. Martineau maga beszéli, hogy a beteg tetőtől talpig tetvek­kel volt ellepve, rongyszedő foglalatosságát tekintetbe véve, ez bizonyára nem volt a tetvek eltelepedése. Ezen elődiekről pedig tudva van, hogy leginkább azon részeit a testnek vá­lasztják lakhelyül, hol halak árnyában vagy ruházat redőiben *) Luton. Tubercules pulmonaires avec plaques bronzées de la face. Gazette médicale de Paris. 8 sz. 1867. **) V e r n o i s. De la maladie d’Addison par L. Martineau. 1864.

Next