Orvosi Hetilap, 1869. július (13. évfolyam, 27-30. szám)
1869-07-04 / 27. szám
443 444 igen száz meg száz szenvedőnek életmentőjévé vált ? Azt hiszem, alig lesz, ki a kérdésre igennel felelne. Hibák mindig történtek, s történni fognak oly tudományban, melyben nem mathematikai biztosság, hanem csupán tudományos valószínűség létezik. Hogy ez a szóban levő betegségben is mily csalékony, erről minden tapasztaltabb műtő tehet sajnos tanúságot , de ha ebből argumentumot akarnánk képezni az ovariotomia ellen, a sebésznek egyáltalában nem szabadna műtéthez fogni. Igaz, hogy kivételes esetben, kivált a baj korábbi szakaiban egyelőre nem sikerül meghatározni, váljon petefészektömlő vagy egyéb daganat van-e jelen; azonban, ki fogná ez esetet műtétre ajánlani, ki fogná ezt sürgetni, s ki merne két akkora felelősséget vállalni magára, mint azon sebész, ki hólyagmetszéshez fog, anélkül, hogy a műtét előtt kutaszszal tapintotta volna a követ ? De ki képezhetne még egy ilyen visszaélésből is józan észszel kifogást vagy kárhoztató ítéletet maga a műtét ellen ? Másik ellenvetés, mit a petefészek daganatok kiirtása ellen hoztak fel, az, miszerint a műtét veszélyessége oly nagy, hogy a műtetteknek nagyobb fele áldozatul esik, s hogy továbbá a halálozás nem is csökkent idővel. Mi az első pontot illeti, elég legyen következő statistikai táblázat, melyet Bryant 900 véghezvitt ovariotomiáról állított össze. (A táblázat 1866. végén készült). A műtéteket nagy csoportokba összeállítva következő tűnik ki: Ha ez eredményeket a műtét súlyosságával egybevetjük, lehetetlen el nem ismernünk, miszerint a műtét, eredményeit nézve, bizonyára jogosult, sőt hogy némely más nagyobb sebészi műtétellel kiállja a versenyt. Ha csupán a comb csonkítását tekintjük, midőn természetesen csak azon esetek jöhetnek szóba, hol a csonkítás egyetlen expediens, Bryant kimutatása szerint Huy kórházában 66% végződött halállal. Számba veendő azonkívül, hogy a czombcsonkítás a beteget többékevésbé nyomorékká teszi, az ovariotomia ellenben a test épségét majdnem tökéletesen helyreállítja. Azon állítás, mintha a halálozás az ovariotomia felkarolása óta nem csökkent volna lényegesen, csak a tények ismeretlensége vagy szándékos tagadásából eredhet. Aki csak felületesen is követi a műtét fejlődésének történetét, arról könnyen meggyőződhetik, mint csökkent folytonosan a halálozás az ismeretek terjedése, s a műtéti modor tökéletesedésével, így Clay által 1860-ig összegyűjtött 395 műtét után a gyógyulás 53°/o tett, 1860 —1863. September haváig közlött 276 műtétben pedig a gyógyulás középszámban 65% (55% — 78%) volt. Baker Brown műtéteinek első fele 31%, második fele (1863-ig) 65%-nyi gyógyulást mutat. 1867 január havában S. Wells már azzal dicsekedhetett, hogy utolsó 18 műtétese között csak egy haláleset fordult elő, s legújabban jelenti Keith, miszerint utolsó 23 műteti betege közül 22 meggyógyult. Méltán kérdheti ezek után a szerencsés skót műtő: „Van-e sok a nagyobb sebészi műtétek között, mely hasonló eredményt mutathatna fel ?“ Én erősen meg vagyok győződve afelől, hogy a kezdetleges gyakorlatlanság mellett az volt legfőbb oka az ovariotomia miatti nagy halálozásnak, hogy mint Angolországban felkapták a műtétet, boldog boldogtalan hozzá fogott, s minden választék nélkül operálva jön, ki csak kézre került. Mióta az eseteket gondosan kiválogatják, mióta szorosabb javalatok és ellenjavalatok állnak fönn, azóta a dolog megváltozott, s nincs kétség benne, hogy mit eddig csak egyes lelkiismeretes műtők értek el, a bámulatos eredmény idővel az egész sebészi világ tulajdonává lesz. Azonban én itt az ovariotomiáról beszélek, anélkül hogy egy szóval is megérintettem volna, váljon petefészekdaganat csupán műtét által kezelhető-e sikerrel, vagy ha műtét már épen elkerülhetlen, nem létezik-e enyhébb sebészi eljárás, mely a gyökeres kiirtást pótolhatná, s mi jogosít fel minket egyátalában oly kezelésre, melyben a műtettek egy harmada áldozatul esik? Az irodalomban nincs eset megállapítva, melyben sikerült gyógyszerek adagolása által petefészektömlőt meggyógyitni. Ellenben kétséget nem szenved, hogy önkéntes gyógyulás létrejöhet. A tömlő p.abelekkel összetapadhat, azokba belenyilik s ideiglenes vagy végleges gyógyulással ürülhet ki a végbélen át. Blundell esetet említ, hol a hasdaganat ismételt nagyfokú hasmenéssel és savós hányással kisebb, a nő pedig jobban lett. Churchill ugyanazt többször észlelte. Richard öt esetről tesz említést, melyekben a tömlő a petekürtökön át ürült ki, s Mad, Bovin és Dugos hasonlót tapasztaltak. Addison a tömlő megrepedését észlelte a hasürbe, mire a savó felszívódott, s a tömlő összezsugorodott. Sőt a köldökön át is láttak tömlőt kiürülni s lassú genyedés által elpusztulni. Mindezek felette ritka, kivételes esetek.Egyszerű megcsapoláshoz fordultak, mint mely műtét legkevesebb veszélyt látszott mutatni; azonban a tapasztalat meghazudtolta e feltevést. Mert nem tekintve azt, hogy gyógyulás utána csak kivételesen áll be, két felől fenyeget veszély. Véghezvitt csapolás után a tömlő rendesen gyorsan szokott megtelni, ut meg uj csapolás szüksége mindig rövidebb időközökben következik be. Ámde a roppant nedvvesztesség, mely mindannyiszor a vér rovására történik, hamar előfogyat- A műtő neve. Műtétek száma. Gyógyulás. Halálozás. Halálozási százlók Angol esetek Spencer Wells 150 103 47 3137 o Dr. Clay Károly 110 76 34 30-9 Baker Brown 107 72 35 32-7 Dr. Keith 48 37 11 229 Bryant Tamás 28 17 11*) 392 Dr. Tyler Smith 20 164 20-0 Dr. Bird 128 4 333 Lane 118 3 27'2 Egyéb esetek 172 98 74 Összeg 658 435 223 Amerikai esetek 86 51 35 Dr. Atlee 19 109 47-3 Dunlap 127 5 60-0 Összeg 117 68 49 Franezia esetek 41 23 18 Koeberlé 18 135 273 Összeg 59 3C 23 Német esetek 55 15 40 Egyéb tartományok 116 5 Általános összeg 900 1 560 310 *) Két esetben mindkét petefészek ón kár va. 900 esetben 560, vagy 62'3°/(, gyógyulás : 342, vagy 87'7°/0 halál 658 angol esetben 435, „ 66'2% » 223, „ 33-8°/„ „ 242 nem angol „ 125, „ 51*7°/0 ,, 117, „ 48'3°/0 „