Orvosi Hetilap, 1869. december (13. évfolyam, 49-52. szám)
1869-12-05 / 49. szám
dúlna. — valami forgási mozgásra e korszak folyama alatt. De effélét nem látunk a barázdásodás folyamata alatt. A mozgás körülbelül azon korszakban lép fel, midőn a petén hátbarázdát veszünk észre, s tart azon időpontig, mikor az a peteburkot elhagyja. Továbbá az a kérdés, mi e forgási mozgás oka Összehúzódó elemekre gondolni a fejlődés e korai szakában, melyek összehúzódása által hozatnék létre a forgó mozgás, nem igen lehetséges, miután azok lételét e korszaki magzatcsírtestben be nem bizonyíthatjuk. Ismeretesek továbbá előttünk a magzatcsír belsejében bizonyos folyamatok (Stricker), melyeket sejtvándorlásnak nevezünk, s melyek abból állanak, hogy a magzatcsírban egész sejttömegek elhagyják a barázdaűr fenekét,s annak felső része felé vándorolnak,ott a csírlapok számára képzési anyagot nyújtandók. Azt hihetnők most, hogy e sejtvándorlás a magzatcsír testében, mely szabad testként van a peteburok folyadékában felfüggesztve, okozhatná az egész magzatcsírtest forgási mozgását. Azonban e sejtvándorlás a fejlődés oly korszakába esik, mely a magzatcsír forgási mozgásának kezdetét megelőzi. E mozgás feltételező okát a magzatcsíron kívül, talán a peteburokban keresni nem igen lehetséges, miután ezen semmiféle alkalmas készüléket nem ismerünk, mely a magzatcsír forgási mozgását okozhatná. Azonban általánosan ismeretes előttünk, hogy a békabábok testének felületén csillszőrcsék fordulnak elő, melyek lehetőleg bizonyos irányban folytonos mozgásban vannak, s a magzatcsír testét, mely a peteburok folyadékában van, a fent leírt mozgásba hozzák. Ezen föltevés még a következő kísérletek által is támogatható. Ismeretes dolog, hogy a meleg gyorsítja a csillszőrcsék mozgását. (Engelmann). Ha tehát a folyadékot, melyben a magzatcsírok kocsonyás borítékuk belsejében forognak, i. sz. 24 — 30 hőfokra emeljük, akkor a magzatcsír egy megforduláshoz körülbelül csak félannyi időt fog szükségelni, mint megmelegítés előtt, mi csak onnan eredhet, hogy a csillszőrcsék a magzatcsír testének felületén a meleg befolyása következtében mozgásukban gyorsulnak. Ha ellenben a magzatcsírt igen hígított savakba tesszük, azonnal megszűnik a mozgás, mi ismét a szőrcsék nyugalmából magyarázható meg. Az elhalt magzatcsírokon nem vehető észre se csillámló mozgás, se a magzatcsír forgási mozgása. A magzatcsírok felületén lévő csillszőrcsék, górcső alatt vizsgálva, nem mutatnak semmi különösen jelemző ismérvet, mely által más csillszőröktől megkülönböztethetők volnának. Szerfölött vékonyak, s ostorként csapkodnak. Az irány, mely felé csilláinknak, nem mindenütt ugyanaz. Savak hozzátétele által azonnal nyugalom áll be. A fűthető tárgyasztalon, 24 —30 fokig melegítve, feltűnő gyorsulás lép fel. II. Csilánytestecsek a magzatcsík májban. (Előleges értesítés). Az emlősállatok (tengeri nyúl, disznó és kutya) magzatcsík májában oly sejtképleteket találni, melyek a környező elemi szervezetektől mindenekelőtt nagyságukra nézve különböznek. Míg az elemi szervezetek legnagyobb része,melyek a magzatcsík májat alkotják, 0-01 mm. átmérőt ér el, addig a kérdéses sejtképletek átmérőjét 0* *02 — 0*04 mm. hosszúnak találjuk. Borszesz vagy hígított festenysavban keményített májak átmetszetén alakjuk igen különböző. Majd gömbölyűk, majd peteképűek, néha több nyujtvánnyal ellátvák, melyek kerekek vagy hegyesek. E képletek csiranyszemcsék egy vagy több maggal, melyek gyakran sokszögűeknek tűnnek fel, kivált ha a csírany több magot tartalmaz, mi lehetőleg a magfalak kölcsönös lelapulásából ered. Ha fris magzatcsík májakban (2 — 3 cm. hosszú tengeri nyúléban) efféle képleteket keresünk, úgy gyakran találkozunk velük bármely májban. Fris állapotban gömbölyűk, egyenlők, igen sokszor magnélküliek, mely utóbbi némelyeknél fris állapotban is látható. Ha 1 °/o konyhasóoldatba vagy illanyos savóba tesszük őket, úgy magasabb hőfoknál (Schulze fűthető tárgyasztalán 28 — 32° C, melegítve) mozgási tüneményeket mutatnak, melyek abból állanak, hogy púpalakú kerek nyujtványokat bocsátanak ki és húznak be. Fris képleteken sohasem láttam hegyes nyujtványokat. E kerek nyujtványok kibocsátása által folytonos alakváltozást mutatnak, mellyel helyváltoztatás is jár. E képleteket én csilánytestecseknek tartom épen úgy, mint Peremeschkor), Kölliker*) és Cohnheim5) azokat, melyeket a lépben talált. Csupán azon megjegyzést kell idecsatolnom, hogy a képek, melyekkel a magzatcsík májban találkoztam, azon csíránytestecsekhez hasonlítanak, melyeket Peremeschko műve 2. ábrájában lerajzolt. De váljon a máj csíránytestecseiben előforduló magvak a csírányban támadnak-e — úgy mint a lépben lévők — vagy pedig mozgásuk közben vesznek fel a csírányból hasonló testecseket, egyelőre el nem dönthetem. Az Addison-féle kór, vagyis a mellékvesék bántalmai. Hermann Adolf Jr. kórházi főorvostól Pesten. (Folytatás.) A mellékékvesék kórboncztana. Hogy az Addison-féle kór sajátságait kellőképen tanulmányozhassuk, a mellékvesék kórbonettanára nem csekély súly fektetendő, noha be kell vallani, hogy az eddig elé nem árasztotta azon világot, melyet tőle tán méltán várhattunk. Az e tekintethető kiaknázások a sarkalatos kérdés megfejtésére — a mellékvesék megbetegedései miféle összefüggésben vannak az élen látott tünetekkel, s ha ilyenek nem észleltetnek, vájjon mely körülmények gátolják e kórjelek fellépését? alig voltak nagyobb befolyással, mint az életbúvárok nagyon kétes és majdnem nemleges kísérletei, s ha sok esetben a kórtan és élettan egymást kiegészíteni látszanak, ez legalább a szóbanforgó tárgyról nem áll. A számos hullavizsgálás, mely Addison munkájának megjelenése óta különösen a mellékveséket tette szeme elé, azon egy fontos tényt derítette ki elsősorban, hogy az angol búvár által leírt tünetcsoport nem szorítkozik a mellékvesék csupán egynemű megbetegedésére, hanem ezeknek bármily természetű elfajulásai létesítik az Addison-féle kór jeleit, s így ennek megfelelőleg, ha Addison-féle kórról van szó, a mellékvesék bántalmainak egész sorozata foglaltatik egybe. De Addison műve még egy másik irányban is nagyon termékenyitőleg hatott, miszerint aránylag igen rövid idő alatt be lön bizonyítva, hogy a mellékvesék megbetegedései egyátalán *) Peremeschko, LV Bd. der Sitzungsberichte, Wien 1867. a) Kölliker, Gewebelehre. 4. Aufl. S. 483. •) Cohnheim, (Virchow's Arehiw) 33 B. S. 331.