Orvosi Hetilap, 1869. december (13. évfolyam, 49-52. szám)

1869-12-05 / 49. szám

821 nem ritkák, s ha 1855 előtt az orvosi irodalom csupán ke­vés mellékvesebántalmat tudott felmutatni, ez nem annyi­ra a szerv ritka megbetegedésében , mint inkább azon kö­rülményben rejlik, hogy az orvosok a mellékvesékre nem igen gondoltak. Hiszen még ma is megtörténik, hogy rendes bonczolás­­nál e szerveket nem is vizsgálják, s így a bonczjegyzőkönyvek­­ben csak ritkán van róluk említés téve. Mi az egyes megbetege­dések számarányát illeti, nem lehet máskép útmutatást nyernünk, mintha az egyes szerzők tapasztalatait fontolóra vesszük, s ezeket szemle alá bocsátjuk, így Addisont­ már többször említett 11 esete között a mel­lékvesékben találtatott: Gümő 5-ször, rák 3-szor, g­y u 1 a d á­s 1-szer, sorva­dás 1-szer, vérömleny 1-szer, mely számok mellett még megjegyzendő, hogy a gümő egyedül a mellékvesékben 2 íz­ben, a mellékvesékben és más szervekben együttesen 3 ízben fordult elő, míg a rák a mellékvesékben mind a három esetben még más szervbeli rákokkal volt szövődve. M a r t i n e a u*) 59 esetben következő csoportot állított össze: gümő egyedül a mellékvesékben 16-szor, gümő a mel­lékvesékben és más szervekben együttesen 14-szer, rák egyedül a mellékveséken 1-szer, rá­k a mellékvesékben és más szervekben is 8-szor, g­y­u­l­a­d­á­s, túltengés és sorvadás 9-szer, v­é­r­öm­leny 2-szer­), e­l zs­í­ros­o­dás 2-szer, közelebbről körül nem ért elfajulás 4-szer, mellékvesehiány (Kent-Spender esete) 1-szer. Minthogy Martineau azon szerzőkhöz tartozik, kik az A­d­­d­i­s­o­n-féle kór tünetcsoportját ott is akarják észlelni, hol a mel­lékvesék bántalmazva nincsenek, a teljes szám kiegészítéséhez még két esetet kell feljegyeznünk, melyekben a mellékvesék tökéletesen épeknek mutatkoztak. Meissner 4­­52 összeállított, halálosan végződött eset nyo­mán következő eredményre jutott: G­ü­m­ő 38 esetben, gyuladás („Klosse gefleckte Röthung der Nebennieren“) 3 esetben, szalonnás elfajulás 2 esetben, elzsírosodás 1 esetben, rák 2 esetben, 6 ízben a kórboncztani lelet nem volt feljegyezve. Csupán 10 esetben egyedül a mellékvesék voltak bántalmazva, 22 ízben a mel­lékveséken kívül még a tüdők gümősödése is, 1-szer a tüdők tá­lyoga, 1-szer a tüdők gyuladása, 6-szor a tüdők festenylerako­­dása, 1-szer a tüdő rákja, 1-szer a máj rákja, 2-szer a hashártya gümője, 2-szer a hashártya festenylerakodása, 6-szor púp és az ágyékcsigolyacsontok szuvasodása, 5-ször a félholdképű duczok sorvadása és elfajulása is találtatott. A ver­beck,a­­ki az irodalom idevágó összes 332 esetét összegyűjtötte, 267 ízben a mellékvesék gyuladásos folyamatát, 42 ízben rákos elfajulását és 23 ízben egyébnemű megbetegedé­sét (3 veleszületett rendellenesség, 8 vérömleny, 6 tömlős­dag és 6 kömnyed elfajulás) találta. A kóros elváltozás csupán az egyik mellékvesére szorítkozott 34 esetben, s pedig volt: gyu­ladásos folyamat 13, rákos elfajulás 11, tömlő 4, vérömleny 6. (Megjegyzendő,hogy A. a gyuladásos folyamat rovata alá az újabb nézeteknek megfelelőleg az úgynevezett sárga gümőt is so­rozza.­ Matteio) 310 bonczi esetben 16-szor bukkant a mellék­­vesebántalmaira, s pedig gümőre 4-szer, rákra 1-szer, gyuladásra 4-szer, vérömlenyre 2-szer, sorvadásra, zsírdagra és egyéb kóros elváltozásokra 5-ször ; de az illető egyének, míg éltek, egyetlen­egy kórjelt sem láttattak, melyek Matte­i-vel sejtették volna, — legalább ő úgy állítja — hogy mellékvese megbetegedésével lenne dolga. Krause*) 560 bonczi esetben 32 ízben lelt mellékvese­­bántalmakat, még­pedig kemnyédszerű (degeneratio amyloidea) el­fajulást 9-szer, sajtszerű elmállást 8-szor, rákot 3-szor, sorvadásos állapotokat (atrophiae) 5-ször, túltengést 7-szer. Ha az utolsó há­rom korcsoport alatt felhozott saját eseteinket egymás mellé állítjuk, következő eredményt nyerünk : Gümő egyedül a mellékvesékben 6, gümő más szervekben is 8, rák egyedül a mellékvesékben 1, rák más szervekben is 3, gyuladás 2, elmeszesedés 2, kömnyédszerű elváltozás 1. Be kell ugyan vallanunk, hogy a mi összeállításunknak valami különös döntő értéket nem tulajdoníthatunk, mert eseteink kiszemelésénél kiválólag arra ügyeltünk, hogy a legvilágosabban szóló kortörténeteket említhessük, de még ezen eljárásnál is majd­nem azonos számarányokat kaptunk, mint a többi általunk fel­hozott szerző, ki nagyobb számú esetek rovatából nyerte statis­tics adatait. Mind­ezen adatokból, melyeket a szerzők kezünkre szolgál­tatnak, kétségenkívüli tény gyanánt folyik, hogy a mellékvesék a legkülönbözőbb kóros folyamatoknak ki vannak téve, s hogy ezek közül a gümő és rák a leggyakrabban előforduló bán­­talmak. A gümőt a közönséges és szokásos értelemben akarjuk értetni, noha tudjuk, hogy a sárga gümő nem mindenkor a szür­kéből keletkezik, s igen gyakran a legjogosabban mint gyuladá­sos izzadmánynak gümősödése tekintetik, vagy mint jelenleg job­ban szeretjük mondani: „az izzadmány a sajtszerű változáson ment keresztül.“ Az e téren­ újabb haladások, melyek a tüdők gümősödésénél nagy korszakot látszanak alkotni, előttünk név­változásoknál nem egyebek, melyek ugyanazon egy folyamatot, melyet kórboncztanilag eléggé jól ismertünk, más név alatt mint ujjat becsempészik. Ezen újabb felfogásnak megfelelőleg a mel­lékvesék gümös folyamatai legtöbbnyire idült lábok kimenetelei, melyeknek izzadmányai, midőn híg alkatrészei felszívódtak, zsíro­san elfajulnak, s a sárga, sajtszerű, ürcsékből kiemelhető anyagot képezni segítik, s még tovább visszafejlődve, elmeszesedésekre szolgáltatnak alkalmat , melyeknek képviselői az irodalomban eléggé gyakran jegyezték fel. Minthogy azonban a leírásokból nem mindenkor vehető ki tisztán, mikor fejlődött a sárga gümő lábból vagy pedig szürke elődéből, czélszerűbbnek tartottam a gümő elnevezését egész átalánosságban megtartani, s Averbeck példáját nem követni, ki már most is, mint előbb láttuk, mind­ezen folyamatokat „az idült láb“ rovata alatt foglalja össze. A többi kóros folyamatok aránylag gyérebben fordulnak elő, s egészben véve csak egyes esetekben észleltettek, de ép úgy, mint a mellékvesék gümője és rákja az A­d­d­i­s­o­n-féle kór tünetcso­portját létesíteni képesek. Nem oszthatom tehát Averbeck nézetét, ki az Addison-féle kórnál észlelt tüneteket a mellék­veséknek csupán gyuladásos folyamatainál akarja látni, valamint W­i­­­k­s**) mellett sem emelhetek szót, ki a mel­lékvesék csak olynemű betegedését tartja az A­d­d­i­s­o­n-féle kór­ral összefüggésben levőnek, mely „scrophulous material“ lerako­dásával van egybekötve. Ki czikkünket csak némi figyelemmel olvasta, könnyen át fogja látni, hogy e két szerzőnek nincs igaza, mert számos kór­történetet soroltunk fel, melyekben a hullabonczolás a mellékve­séknek épen különnemű megbetegedését derítette ki. Habár a mellékvesék gümője és rákja leggyakrabban is for­dulnak elő, s a gyakorlatban az orvosnak leginkább ezekkel van dolga, úgy még ezeknek is vannak sajátságaik, melyeket néhány szóval meg kell érintenünk. Mindenek előtt feltűnő, hogy a gümő sokkal gyakoribb a ráknál, s hogyha a mellékvesék gümőben szenvednek, úgy a meg­betegedés elég gyakran csupán e szervekre szorítkozik, míg ellen­kezőleg a mellékvesék rákja közönségesen egyéb szervbeli rákok­kal van szövődve. Továbbá megjegyzésreméltó, hogy a mellék­vesék gümője, legtöbbnyire tüdőgümősödéssel van párosulva, de úgy, hogy a tüdőkben aránylag alárendelt fejlődésre keltek ; míg a rákról megint úgy állanak a tapasztalatok, hogy csak kivétele­sen keletkezik elsődlegesen a mellékvesékben, s fejlődését tekin­tetbe véve rendesen másodlagos természetű. Ennek megfelelőleg ‘) I. h. a) I. h. 3) Franczia szerzőnk itt tévedésben látszik lenni, mert egyik eseté­ben a bonczolás nem vizetett véghez, míg a másik esetről (C. Marti­­n­e a­u I. c. a 48­­.) így szól: „On trouva des concretions fibrineuses dans les deux capsules , pas de tubercules.* Hogy jogosan lehetne e kifejezést vérömleny rovására felszámítani, nem mérnök állítani, különösen akkor, midőn ezen szavakkal más szerző észleletét közöljük. «) Schmidt’s Jahrbücher, 1865. 5) b­h. 8) Presse méd. Mai, 1863. *) Averbeck 1. c. **) Guy’s Hosp. Reports 1863. 49* 822

Next