Orvosi Hetilap, 1870. szeptember (14. évfolyam, 36-39. szám)
1870-09-04 / 36. szám
a fájdalmak csekélyek. — Tetanus uteri, tehát perforatio és a cephalotriptorral extractio, a fiúgyermek 3005 grm. súlyt mutatott. b) Második szülés 25 éves korában, a terhesség 22—23-dik hetében, II. haránt fekvés. 8. S. asszony, 4-szer szülő, az első két szülés perforatio és cephalotripsia által eszközöltetett. Jelen van haránt has (Querbaudh). A medencze általánosan szűkült: sp. il. 26, cr. il. 27, conj. extr. 17.5, conj. diag. 10.5, obi. dextr. 21, obi. sin. 22 dm. A gerinczoszlop scolioticus, a promontorium bal felé tér ki. a) A harmadik szülés mesterséges koraszülés a terhesség 35-dik hetében, I. koponyafekvés, mely az előbbi I. haránt fekvésből fejlődött ki. A fájdalmak kezdete után 26 ór a szülés rendesen ment véghez, jólehet a fej 2 óráig állott a medencze haránt átmérőjében. A fiúgyermek súlya 2133 grm., nagysága 45 és 27, a m. há. 7, a h. há. 7.4, az eá. 10.8 dm. A koponya a bal oldalcsontja mellső zugánál mély kanálképű benyomás. b) A negyedik szülés szinte mesterséges koraszülés ; a II. haránt fekvésből mindinkább II koponyafekvés fejlődött ki. A szülés 37 m/a éra alatt megtörtént, s most is a koponya sokáig állott a medencze haránt átmérőjében. A leánygyermek súlya 2405 grm., nagysága 50 és 34 cm; a koponya átmérői: a m. há. 7.5, a h. há. 8, az eá. 10.2 cent., a bal falcsont egy kissé lelapult. Több esetem van még feljegyezve, hanem azt hiszem, ezen pár esetből is eléggé ki fognak tűnni itt a viszonyok. Ugyanazon okok, melyek a függő hast idézték elő, a haránt has létrejötténél is működnek, mégpedig olyképen, hogyha a mellső hasfal a reáható nyomásnak nem enged, a méh hossztengelyének kitérését ferde irányban okozzák, s ezáltal a has- és méh falának felette nagy kitágítását a szélességben. A hatás ezek után az lesz, hogy a későbbi szüléseknél a gyermek csaknem mindig haránt fekvést vesz. Ezt látjuk a 6-dik esetnél, ahol egyszer haránt fekvés, másodszor pedig tökéletlen lábfekvés észleltetek; a 8-dik esetnél pedig két haránt fekvéssel találkozunk. Ezen haránt fekvéseknél figyelemreméltó, hogy csaknem mindmegannyian a szülés alkalmánál könyen állandó hosszfekvésekké változtathatnak át. A gyermek fekvése. Számos és kimerítő kutatások történtek már a gyermek fekvése felett, s ezek szerint meg van állapítva, hogy a leggyakoribb az, melynél a gyermek koponyája fekszik elől, mi 100 esetnél 93-szor észlelhető is, miért is ezen fekvést rendes fekvésnek szokták nevezni. Ezen fekvést részint a méh rendes configuratiója, részint a medencze rendes volta eredményének vehetjük; mivel azonban szűk medenczénél a második tényező igen gyakran, nevezetesen ismételt szüléseknél abnormális, már a priori következik, hogy a szűk medenczénél a magzat gyakran a rendestől eltérő fekvésbe jöhet. A clinikai észlelések ezen feltétet valósággá emelik azon tény által, hogy szűk medencénél a koponyafekvés nem oly gyakori, mégpedig feltűnően váltakozik az arány. E tény az itt előadott eseteknél is feltűnően bebizonyul; a koponyafekvés sokkal gyérebb. Ha már most a gyermekfekvésnél közelebbről szemügyre vesszük az említett okokat egyrészt, valamint az ezek által feltételezett következményeket, melyek együttvéve a legkülönbözőbb módosulásoknak vannak kitéve, s minthogy ezen viszonyok közt határozott összefüggés létezik, a magzatfekvés bizonyos anomáliáiból egyszersmind a méh és a medence határzott rendellenességére lehet következtetni. Jogosult törekvés tehát ezen érdekes viszonyoknak mindinkább biztosabb alapot szerezni. Mindenesetre sok idő kívántatik arra, míg e kérdésnél minden irányban megállapodás fog beállani, mert míg egyrészt a clinikai pontos észlelés különösen a szülészetben nehéz, másrészt az egyes esetekben ismét mindig nehéz lesz a lényegest pontosan elkülöníteni a lényegtelentől, s mindent saját valódi értéke szerint számításba hozni. Legtökéletesebben felelnek meg az említett igényeknek azon észlelések, melyek egy és ugyanazon szűk medencéjű egyénnél többszöri szüléseknél történhettek. A többszöri pontos medenczevizsgálat egy és ugyanazon esetben a vizsgálatot mindinkább tökéletesebbé teszi, s a medence viszonyait a legnagyobb biztossággal és pontossággal határoztatja meg velünk. S minthogy a többszörös szüléseknél ismételve van alkalmunk a fenálló ok és következmény közti viszonyt egy és ugyanazon egyénnél észlelni, ez a legbiztosabb és legczélszerűbb út a szűk medencénél a szülés mechanismusát tanulmányozni. Észlelt eseteim sokkal számosabbak, mint mennyit a tárgy illustratiojára elősorolok, s csak azért nem adom az egész nagy halmazt, mivel az a rövid és könyű felfogás hátrányára volna. Épen a könyebb felfogás és áttekintés végett ezen kiszemelt kevés esetet is osztályokba sorozom a magzat fekvések szerint, s ezek szerint álljon a következő négy osztály: 1. Koponyafekvés. 2. Homlokcsontfekvés. 3. Láb- és farfekvés. 4. Haránt fekvés. Koponyafekvés. Pontos statistikai vizsgálatok kétségtelenné tették már, hogy a szűk medenczénél a II. koponyafekvés sokkal gyakoribb, mint a medence rendes viszonyainál. Az itt elősorolt eseteink, mint kitűnik, épen igen magas arányt mutatnak az I-só és Il-dik koponyafekvés közt; ezt azonban az esetek csekély számánál a véletlenséggel inkább összefüggésbe hozhatnék, mivel nagyobb vizsgálati számok nem mutatnak oly magas középarányt, mint amilyen eseteinkből kihozható. De mindamellett annyi kiviláglik, hogy a szűk medenczénél bizonyos sajátságok, hatányok különösen a II dik koponyafekvés keletkezését segítik elő. S ezen állításunkat erősíti azon körülmény, hogy a második koponyafekvés összes száma 3 — 4 egyénre esik, így az 5-dik esetnél a 4-dik szülés alkalmával mutatkozó H. haránt fekvés szinte csak a koponyafekvéshez számítható inkább, mivel jól tudjuk, hogy azon fekvés ugyanazon mechanizmus eredménye, mely kedvező körülmények között Il-dik koponyafekvéssé válik. Ugyanis, hogyha a fej beállása idejében rögzítésére igényelt kedvező feltételek hiányzanak, akkor a fej könyen kitér a nyakszirt oldala felé, s így az eredeti koponyafekvés helyett Il-dik haránt fekvés fejlődik ki. A Il-dik koponyafekvés gyakoriságát nem lehet tehát puszta véletlenség játékának tekinteni, hanem igenis azon mechanismus eredményének, melyet a medence és a méh meghatárzott viszonyai tételeznek fel. Erre nézve különös fontossággal bír a promontórium állása, melynek legcsekélyebb eltérései is már elegendők, hogy a magzat fekvésére a legnagyobb befolyással lehessenek. Ha épen azon, már említett 5-dik esetünket közelebbről vizsgáljuk, azt látjuk, hogy