Orvosi Hetilap, 1870. szeptember (14. évfolyam, 36-39. szám)

1870-09-04 / 36. szám

a fájdalmak csekélyek. — Tetanus uteri, tehát perforatio és a cephalotriptorral extractio, a fiúgyermek 3005 grm. súlyt mu­tatott. b) Második szülés 25 éves korában, a terhesség 22—23-dik hetében, II. haránt fekvés. 8. S. asszony, 4-szer szülő, az első két szülés perforatio és cephalotripsia által eszközöltetett. Jelen van haránt has (Quer­­baudh). A medencze általánosan szűkült: sp. il. 26, cr. il. 27, conj. extr. 17.5, conj. diag. 10.5, obi. dextr. 21, obi. sin. 22 d­m. A ge­­rinczoszlop scolioticus, a promontorium bal felé tér ki. a) A harmadik szülés mesterséges koraszülés a terhesség 35-dik hetében, I. koponyafekvés, mely az előbbi I. haránt fekvés­ből fejlődött ki. A fájdalmak kezdete után 26 ór a szülés rendesen ment véghez, jólehet a fej 2 óráig állott a medencze haránt átmé­rőjében. A fiúgyermek súlya 2133 grm.,­ nagysága 45 és 27, a m. há. 7, a h. há. 7.4, az eá. 10.8 d­m. A koponya a bal oldalcsontja mellső zugánál mély kanálképű benyomás. b) A negyedik szülés szinte mesterséges koraszülés ; a II. haránt fekvésből mindinkább II koponyafekvés fejlődött ki. A szü­lés 37 m/a éra alatt megtörtént, s most is a koponya sokáig állott a medencze haránt átmérőjében. A leánygyermek súlya 2405 grm., nagysága 50 és 34 c­m; a koponya átmérői: a m. há. 7.5, a h. há. 8, az eá. 10.2 cent., a bal falcsont egy kissé lelapult. Több esetem van még feljegyezve, hanem azt hiszem, ezen pár esetből is eléggé ki fognak tűnni itt a viszonyok. Ugyanazon okok, melyek a függő hast idézték elő, a haránt has létrejötténél is működnek, még­pedig olyképen, hogyha a mellső hasfal a reáható nyomásnak nem enged, a méh hossztengelyének ki­térését ferde irányban okozzák, s ezáltal a has- és méh falának felette nagy kitágítását a szélességben. A hatás ezek után az lesz, hogy a későbbi szüléseknél a gyermek csaknem mindig haránt fek­vést vesz. Ezt látjuk a 6-dik esetnél, a­hol egyszer haránt fekvés, másodszor pedig tökéletlen lábfekvés észleltetek; a 8-dik esetnél pedig két haránt fekvéssel találkozunk. Ezen haránt fekvéseknél figyelemreméltó, hogy csaknem mindmegannyian a szülés alkal­mánál könyen állandó hosszfekvésekké változtathatnak át. A gyermek fekvése. Számos és kimerítő kutatások történtek már a gyermek fekvése felett, s ezek szerint meg van állapítva, hogy a leg­gyakoribb az, melynél a gyermek koponyája fekszik elől, mi 100 esetnél 93-szor észlelhető is, miért is ezen fekvést rendes fekvésnek szokták nevezni. Ezen fekvést részint a méh rendes configuratiója, részint a medencze ren­des volta eredményének vehetjük; mivel azonban szűk medenczénél a második tényező igen gyakran, neveze­tesen ismételt szüléseknél abnormális, már a priori kö­vetkezik, hogy a szűk medenczénél a magzat gyakran a ren­destől eltérő fekvésbe jöhet. A clinikai észlelések ezen fel­tétet valósággá emelik azon tény által, hogy szűk meden­c­énél a koponyafekvés nem oly gyakori, még­pedig feltű­nően váltakozik az arány. E tény az itt előadott eseteknél is feltűnően bebizonyul; a koponyafekvés sokkal gyérebb. Ha már most a gyermekfekvésnél közelebbről szem­ügyre vesszük az említett okokat egyrészt, valamint az ezek által feltételezett következményeket, melyek együttvéve a legkülönbözőbb módosulásoknak vannak kitéve, s minthogy ezen viszonyok közt határozott összefüggés létezik, a mag­zatfekvés bizonyos anomáliáiból egyszersmind a méh és a medenc­e határzott rendellenességére lehet következtetni. Jogosult törekvés tehát ezen érdekes viszonyoknak mindin­kább biztosabb alapot szerezni. Mindenesetre sok idő kíván­tatik arra, míg e kérdésnél minden irányban megállapodás fog beállani, mert míg egyrészt a clinikai pontos észlelés külö­nösen a szülészetben nehéz, másrészt az egyes esetekben is­mét mindig nehéz lesz a lényegest pontosan elkülöníteni a lényegtelentől, s mindent saját valódi értéke szerint számí­tásba hozni. Legtökéletesebben felelnek meg az említett igényeknek azon észlelések, melyek egy és ugyanazon szűk medenc­éjű egyénnél többszöri szüléseknél történhettek. A többszöri pontos medenczevizsgálat egy és ugyanazon eset­ben a vizsgálatot mindinkább tökéletesebbé teszi, s a me­denc­e viszonyait a legnagyobb biztossággal és pontossággal határoztatja meg velünk. S minthogy a többszörös szüléseknél ismételve van alkalmunk a fenálló ok és következmény közti viszonyt egy és ugyanazon egyénnél észlelni, ez a legbizto­sabb és legczélszerűbb út a szűk medenc­énél a szülés me­­chanismusát tanul­mányozni. Észlelt eseteim sokkal számosabbak, mint mennyit a tárgy illustratiojára elősorolok, s csak azért nem adom az egész nagy halmazt, mivel az a rövid és könyű felfogás há­trányára volna. Épen a könyebb felfogás és áttekintés végett ezen kiszemelt kevés esetet is osztályokba sorozom a magzat fekvések szerint, s ezek szerint álljon a következő négy osztály: 1. Koponyafekvés. 2. Homlokcsontfekvés. 3. Láb- és farfekvés. 4. Haránt fekvés. Koponyafekvés. Pontos statistikai vizsgálatok kétségtelenné tették már, hogy a szűk medenczénél a II. koponyafekvés sokkal gyako­ribb, mint a medenc­e rendes viszonyainál. Az itt elősorolt eseteink, mint kitűnik, épen igen ma­gas arányt mutatnak az I-só és Il-dik koponyafekvés közt; ezt azonban az esetek csekély számánál a véletlenséggel in­kább összefüggésbe hozhatnék, mivel nagyobb vizsgálati szá­mok nem mutatnak oly magas középarányt, mint a­milyen eseteinkből kihozható. De mindamellett annyi kiviláglik, hogy a szűk medenczénél bizonyos sajátságok, hatányok különösen a II dik koponyafekvés keletkezését segítik elő. S ezen állí­tásunkat erősíti azon körülmény, hogy a második koponya­fekvés összes száma 3 — 4 egyénre esik, így az 5-dik esetnél a 4-dik szülés alkalmával mutat­kozó H. haránt fekvés szinte csak a koponyafekvéshez szá­mítható inkább, mivel jól tudjuk, hogy azon fekvés ugyan­azon mechanizmus eredménye, mely kedvező körülmények között Il-dik koponyafekvéssé válik. Ugyanis, hogyha a fej be­állása idejében rögzítésére igényelt kedvező feltételek hiány­zanak, akkor a fej könyen kitér a nyakszirt oldala felé, s így az eredeti koponyafekvés helyett Il-dik haránt fekvés fejlő­dik ki. A Il-dik koponyafekvés gyakoriságát nem lehet tehát puszta véletlenség játékának tekinteni, hanem igenis azon mechanismus eredményének, melyet a medenc­e és a méh meghatárzott viszonyai tételeznek fel. Erre nézve különös fontossággal bír a promontórium állása, melynek legcseké­lyebb eltérései is már elegendők, hogy a magzat fekvésére a legnagyobb befolyással lehessenek. Ha épen azon, már emlí­tett 5-dik esetünket közelebbről vizsgáljuk, azt látjuk, hogy

Next