Orvosi Hetilap, 1871. február (15. évfolyam, 6-9. szám)

1871-02-05 / 6. szám

91 92 A gyermekeknél az idegközpont szórványosan fellépő bántalma folytán beállott teljes siketségről. Beke Gyula magántanártól Pesten.1) A gyermekek teljes siketsége, melynek következtében siket-némaság jön létre, nemcsak a fülgyógyász figyelmét érdemli meg, hanem különösen minden gyakorló orvosét is, ha annak kiindulási pontját vagy a betegséget, mely­nek következtében az létrejön, kórodai alakjában szemügyre vesszük. Úgynevezett agyi tüneményekkel járó betegség ez, mely­nek beálltával nem a fülgyógyászt hívják tanácsadónak, mivel a siketség, mely némely esetben mindjárt nem is áll be, egyéb ijesztő tünemények következtében kevésbé vétetik szemügyre, s csak midőn ezek már teljesen vagy nagyobbrészt eltűntek, nemkülönben a fennlevő teljes siketség az illető beteg körül levők figyelmét elég sajnosan magára vonja, csak akkor lesz­nek e szerencsétlenek a fülgyógyászattal részletesebben fog­lalkozó orvos vizsgálásának tárgyaivá. Ennek következtében az ilyen betegek gyűlhelye a fül­gyógyásznál van, s szárd óta már többen írtak a betegség ezen neméről. Én is két okból érzem magamat indíttatva ezen tárgy feletti nézeteimet és tapasztalataimat közölni, s pedig először, a szemlélt betegek száma által­­másodszor, egy tüne­mény által,melyről tudtommal eddig említés nem létetett,t­i. e betegség szórványosaét mondhatni,endemiai fellépése által. Négyezer különféle fülbeteg között 76, négy és tíz év közt levő olyan teljesen siket gyermeket szemléltem. Eszerint tehát 1­9 esik 100 fülbetegre, kit részint magán ke­zelésem alatt, részint a sz. Rókushoz czímzett általános kór­házban levő rendelő szobámban és a gyermekkórházban meg­vizsgáltam. Ha azon gyermekek számát megemlíthetném, kiket kü­lönféle fül­betegségben vizsgáltam, akkor természetesen az arány még nagyobb volna. A városi statistikai hivatal igazgatójának szívessége folytán Pesten az 1869-diki népszámlálás alkalmával ösz­­szeírt siket-némákat megvizsgáltam, s a Pesten lakó 98 si­ket-néma közt 25 olyat találtam, kik szüleik állítása szerint hallásukat, s ezzel együtt beszélő tehetségüket agybetegség következtében vesztették el, így pedig a siket-némák egy ne­gyed része ily betegség folytán lett azzá. A második momentumot, t. i. a betegség szórványos, majdnem endemicus fellépését 1868 és 1869-ben tapasztal­tam, s ilyen esetek orvosi gyakorlatomban se az előbbi évek­ben, különösen 1862 óta, se a múlt évben elő nem fordul­­tak, hanem mindannyi az először említett két év alatt jutott tudomásomra. Mi a betegség helyét illeti, az ország majdnem minden vidékén több gyermek egy időben szenvedett benne. Feltűnő gyakoriságú volt e betegség különösen Pesten és Pest megyé­ben, név szerint Csepel szigetén, továbbá Fejér és G­yőr megyé­ben. Említésre méltó azon adat, hogy csak kis számnál volt halál a betegség vége, s hogy az illető betegek nagyobb része életben maradt ugyan, de teljes sikerré lett. Nem könyű feladat, hogy a fülorvos e betegség világos képét adja, mivel valamint nekem, úgy bizonyára más szak­orvosnak sincs mindig alkalma a betegséget első fejlődésében szemlélhetni. Csak ritkán lehettem a kortárs urak szíves meghívása folytán a második vagy harmadik héten ily betegség feletti orvosi tanácskozásnál; rendesen hónapok folytak le, míg ily siket gyermeket megvizsgálhattam, s mit a heveny beteg­ség folyamáról felhozni tudok, csak annyiban tarthat igényt hitelességre, mennyiben a leggyakrabban és különféle embe­rek által állandóan elmondott kórjeleket szándékozom felhozni. A szülők legnagyobb része azt állító, hogy a gyerme­kek minden előzetes részullét nélkül, sőt gyakran társaik­kal való játszás után rögtön nagy hőségbe és öntudat nél­küli állapotba estek, folyton jajgattak és kiabáltak. Ezen állapot 1­2 napig tartott, mely után a gyermekek nyugod­­tabbakká lettek ugyan, de mégis nagy hőségben és úgyszól­ván öntudat nélkül feküdtek az ágyban, a tarkóban hátrafelé hajtott fejjel, anélkül, hogy valami kívánságot fejeztek volna ki, s csak érintésre jajgattak fel. A betegek legnagyobb ré­szénél a hallás a betegség kezdetével azonnal megszűnt, s csak némelyek, kiknek hinni méltó okom van, állíták, hogy a hallás lassankint elenyészett, egy esetben pedig 8 éves fiú apja beszéli, hogy a fiú a betegség 20-dik napján még egé­szen jól hallott, a 21-dik napon azonban már teljesen siker volt. A betegség rendesen 3—6 hétig tartott, mialatt a gyermekek lassankint felüdülvén, eszméletüket időközben visszanyerték, de rendkívül gyengék maradtak. Rángási vagy más görcsök a szülők által nem említ­­tettek, s bénulási tünemények, melyek után kérdezősködtem, szinte nem vétettek észre; csak egy ily beteg gyermeknél, kit a betegség hatodik hetében láttam, találtam hűdést a bal arczideg elágazási tájékán ; ugyanennél a betegség első hetében állítólag vakság is volt jelen, minden más esetben azonban ily állapotok nem vétettek észre. A meggyógyulás minden esetben lassan történt, s a betegség következménye mindig teljes siketség és bizonyta­lan, inogó járás volt, mely utóbbi azután még hónapokig is eltartott oly sokban, hogy a gyermekek gyakran, előre buk­va, elestek. Hogy mily benső összeköttetés van a hallás és beszéd, de különösen a hallás és az ember szellemi fejlődése között, mutatják különösen oly gyermekek, kik a betegség kitörése előtt már beszélni tudtak, s korukhoz képest szel­lemileg igen szépen ki voltak fejlődve. Eltekintve attól, hogy a siket gyermekeknél a nyelv hangváltozatai elvesznek, hogy egyhangú, durván és kelle­metlenül hangzó szavakat ejtenek ki, s nemcsak lehetetlen lévén az embereknek velük beszéd által megértetni magukat és velük a világ sokféle fogalmait közölni, eszmekörüket illető­leg a fejlettség azon fokán maradnak, melyen megbetegedésük alkalmával voltak,­­ hanem lassan kint elvesztik beszélő tehet­ségüket is, s végtére siketnézaákká lesznek. Az észtehetség ezen megfogyatkozását illetőleg kivételt említeni nem tudok, sőt még ott is, hol gondos nevelés és írásképesség által a fogalmak és a szellemi fejlődés nagy ügygyei bajjal széles­­bíttettek, a már megvolt beszélőtehetség mégis teljesen el­veszett, még pedig nem a beszéd szerveit megtámadott beteg­ség folytán, melyeken semmi rendellenest se találtam, ha­nem csakis a siketség következtében. „Az írott szó holt marad,“ D­e közmondás igaznak bizonyot azon gyermeknél, ki nem hallja, hogyan beszélnek, miként hangsúlyozzák az egyik vagy másik szótagot, mert még anyanyelvét is csak hallás után tamulja meg­áz ember. A hallásszerv megvizsgálása ily gyermekeknél nem !) Előadatott a budapesti kir. orvosegylet jan. 21-diki ülésében.

Next