Orvosi Hetilap, 1871. december (15. évfolyam, 49-53. szám)

1871-12-03 / 49. szám

- 817 - 1 — T 818 — azon okok egyike szerint történt, melyek a búvárok közt még ed­­digelé csak elmélkedés tárgyai. Ezeket itt egyenkint felhozni ezen közlemény czélján túlesvén, csak legközelebb Billrothnak „Über die Verbreitungswege der entzündlichen Processe“ czimű Volk­mann által kiadott (Sammlung klinischer Vorträge) munkájában felhozott feltevését, mely szerintem a legplausibilisabb, akarom felhozni. Billroth lobtermelő mérget (phlogistisches Gift) vesz fel, mely az eredeti lobfészekben képződik, s onnét a következő utakon terjedhet tova (1. idézett munka 31. lap): „1) A lobtermelő folyadék a laza sejtszövetbe behatol, ki­költvén a sejtközti ürecskéket, vagy talán a mennyiben a felerje­­­dési hajlam engedi a kötszöveti rostokba is bejut. „2) A lobtermelő méreg a nyirkedényekbe lép át, s ezek „által a bőrhöz (orbáncz), vagy a bőralatti sejtszövet nyirkedény­­, törzsei által a legközelebbi nyirkmirigyhez (lymphangoitis,lympha­denitis) vitetik, vagy végre behatol a visszerekbe, s előidéz visz­­„szőrkörüli lábot és esetleg értömülést. „3) A tovaterjedés mindkét rendbeli módozatánál a belső­­és külső edénynyomás hathatós befolyással van.“ A lábgerjesztő méregnek a nyirkedényeken át és a sejtszövet közt való tovahaladása közt a nyirkedények hálózata sűrű mivoltá­nál fogva megkülönböztetést tenni azért nem lehet, mivel a méreg, mely csak folyadékban feloldva gondoltatik, az egyikben tovahaladni alig fog, anélkül hogy a másikat érintetlenül ne hagyja, amint ezt Billroth 1. helyen maga kiemeli. Ezen körülménynél fogva hajlandó vagyok felvenni, hogy ezen esetben az orbánczos bőr láb kifejlődésénél a nyirkedények, a mellhártya- tüdőlobnál pedig a sejtszövet, majd a viszszerek, utóbbiak tán értömálás képződésével, vitték a közvetítő lob tovaterjesztési szerepét. II. Jobbfelöli tüdőlob átalános hüdéssel. Hadászi Mihály, 21 éves, közlegény a 14-dik honvédhuszár századnál, g. kath., nőtlen, Tisza-Büdről, azelőtt soha ágyban fekvő beteg nem volt, i. é. febr. 2-án lázas rohammal kezdődött jobbol­dali tüdőláb által lepetvén meg, febr. 7-éig Elbel Károly tr. hon­véd főorvos úr által a laktanyán kezeltetett, a midőn a lobos álla­potnak már meglehetős helybeli kiterjeszkedése mellett észrevétetett, hogy­ a beteg végtagjainak mozgási képességét elveszítette. Febr. 8-án következő lelet feljegyzése mellett a kórházba felvétetett. A beteg középnagyságú,erős testalkotású. Mellkasa domború, széles, s jobbfelőli alsó részén belégzés alkalmával a mozgási ki­térések korlátoltabbak a balénál. A kontatási hang a jobb tüdő felett a csecsvonalban, ugyancsak felülről a csecsbimbóig telt és éles, s onnét lefelé dobos, majd rövidebb a 6-dik bordáig, a­hol is az üres hangba megyen át. A hónai vonalban dobos az 5-dik bor­dáig , onnét lefelé üres. Hátul, felülről a lapoczcsúcsig rövidebb; onnét lefelé üres. A bal mellkason a tüdők felett mindenütt a kon­tatási hang telt és éles. Hallgatódzásnál a jobb tüdőben mellül a csecs vonalban a légzés érdes hólyagcsás,s az 5-dik és 6-dik borda táján apró hólyag­­csás szörtyögés hallható. A hónal felső részében mindenütt ször­­työgés,az 5-dik borda táján hörgi légzés. Hátul a tüdőcsúcson hatá­rozatlan légzés, a tövisnyujtványok és lapocz közt szörtyögés, a lapocz alatt majdnem mindenütt hörgi légzés,s a bal tüdőben itt-ott gyér, nedves légzés. Jelen van gyakori köhecselés gyér, nyákos köpedékkel.A beteg fejfájásról, élénk mellszúrásokról, s 24 óra óta beállott teljes mozgási képtelenségről panaszkodik. Az alhas mér­sékelten behúzott, a nagy zsigerek rendes szérfogatúak, s a bélhuzam renyhén működik. A húgyban kevesebbek a halyagok és kénegek (Chloride u. Sulfate), több a hugyang és húgysav (ureum et acidum uricum), úgyszinte a színadók (Farbstoffe). Érverés 98, légzés 24 egy perczben, hőség 39,4°. Az akaratnak alávetett izmok egész összege közül egyike sem bírható még erősebb, ú. m. tűszúrás, csipkedés által sem össze­húzódásra ; az alkalmazott izgatásra azonban a beteg fájdalmat külö­. Az egész test úgy fekszik, amint fektetik, mindaddig, míg szenvedőleges mozgással nem változtatnak rajta, még az ujjak perczei sem képesek akaratlagos mozgásra, csak épen az arcz és a hangadó­ szervek izmai bírnak némi összhatékonysággal, a­meny­nyiben a beteg halkan és megerőltetéssel gondolatait nyilvánítani, s száját kinyitni tudja, utóbbit a neki nyújtott orvosság és csekély táplálék befogadására. Ha az egyik oldalon a fekvésben elfáradt, meg kell fordíttatnia más által; ha akármelyik végtagját felemel­jük és elbocsátjuk, ólomnehézséggel azonnal visszaesik. Felültetve, vagy előre görnyedve vagy hátfelé nagy súllyal esik vissza. A szenvedőleges mozgások semmi fájdalmat se okoznak. A végta­gok és azok ízületeiben semmi szövetelváltozásra következtethető kórjelek, ú. m. daganat, pir, felemelkedettebb hőség nem ész­lelhetők. A beteg a legnagyobb rémülésben van, hogy „a guta ütötte“. F­e­b­r. 10 - é­n. A tüdőlábos beszűrődés hátul majdnem a csúcsig ér, a hónalban a gödörig, mellül a 4-dik bordáig; a nehéz köhögés gyakoribb ; a köpedék gyér, de összeállóbb, sárgás színű, a hüdési tünetek ugyanazok. Érverés 100—104, légzés 24, hő­ség 39.8°. F­e­b­r. 12 - é­n. A tüdőlobos izzadmány a jobb tüdő alsó részén apadni kezd, a­mennyiben a kontatási hang itt-ott dobossá és a légzés szörtyögéssé válik, köhögés gyakori, több összeállóbb köpedékkel. A mozgási viszonyok ugyanazok. Érverés 94, légzés 24, hőség 39.2°. Febr. 15 -­­ é­n. Beteg nagy örömmel mutatja, hogy a lábak és kezek fejeit kissé billenteni és fejét e párnától kissé fel­emelgetni tudja. A lábos beszűrődés alulról felfelé mindin­kább fogy. Általános érzés jobb , érverés 86, légzés 20—22, hőség 38*0°. Febr. 18-kán. Az izzadmány gyorsan fogy, az akarat­lagos mozgási tehetség a központ felé való irányban mindenütt fokonkint és majdnem szemlátomást visszatér. Érverés 84, légzés 18, hőség 38.0°. Febr. 20 - á­n. A jobb tüdőben csak hurutos tünetek, az akaratlagos mozgás azonban mindenütt gyenge. Beteg mint üdülő elbocsáttatik. Jegyzet: Ugyanazon egyén május hóban újból mint kankós a kórházba felvétetett, a midőn a kiállott betegségnek nyomát sem lehetett rajta észrevenni. Ezen kórkép áttekintésénél azonnal feltűnik, hogy a heveny jobboldali tüdőlob mellett általános tüdés volt jelen, mely a lobos beszüremkedéssel fejlődött ki, annak visszafejlődésével lépést tartva engedett, s el is múlt. Kezdetben az absolut és min­den önkéntes izmot érdeklő általános büdös jelenléte épen úgy meglepett, mint oktana előttem ismeretlen volt. Azonban a kórle­folyás menete, a lobos és bénulási tünetcsoportoknak úgy a kifejlő­désben mint a visszafejlődésben egymássali lépéstartása okvetlen arról győzött meg, hogy a büdös oktani mozzanatául a tüdőlá­bot tekintsem, annál is inkább, miután az idegközponti, valamint az akaratlagos mozgást gátló egyéb bántalmazásokat határozottan kirekeszthettem, mi oda vezetett, hogy az idegvisszahaj­lás törvénye szerint előidézett hüdést — visszahajlási hűdést — jeleztek. A visszahajlási hüdések, azaz más kórok által az idegköz­­pontok közvetítése útján létrejött bénulások Marshall Hall óta írattak le több észlelő által. Azonban valamint sokan eleinte ezen másodlagosan kifejlett kórfeleséghez, a majdnem minden kór után visszamaradt végtaghűdést számították, úgy voltak későbben jelentékeny kórodászok, sőt az előbbiek (Romberg), kik kétségbe­hozták az egész tant, mivel ritkábbak lévén a valódi visszahajlási bénulások, azon határozott nézetet fogadták el, hogy számos vissza­hajlási hüdésnek vélt bántalom a kórbonettan által tovahaladási ideg lobos folyamatoknak bizonyult. Továbbá a már mint vissza­hajlási hüdéseknek bizonyult esetek elméleti, azaz kórélettani felfogásában sem jöhettek még megállapodásra, mert míg Leyden (i. lejebb idézendő munkáját 21. 1.) a hüdést mint ideglobot te­kinteni látszik, mely akként fejlődik ki, hogy a központ felé ve­zető idegek a lábgerjesztő izgatást a sérületlen gerinczagyon ke­resztül hajlítják át a mozdidegekre, addig Niemeyer a központ felé vezető idegek hosszantartó érzékhiányától származtatja. Eulen­­berg megengedi azon feltevést, mely szerint a belső szervek bizo­nyos koraiban, a­melyekben az érzőidegek— bár a lobos folyamat­tól menten — nagyobb izgatásnak vannak kitéve, s a mozdidegek működési korlátoltsága állhat be. Ezeket szem előtt tartva, jónak láttam ezen eset közlése alkalmával az eddig megjelent és rendel­t9*

Next