Orvosi Hetilap, 1872. július (16. évfolyam, 27-30. szám)
1872-07-07 / 27. szám
ORVOSI HETILAP. Előfizetési ár : helyben egész évre 9 frt., félévre 4 frt. 50 kr., vidéken egész évre 10 frt., félévre 5 frt. A közlemények és fizetések bérmentesítendők. Hirdetésekért soronkint 15 új kr. Megjelen minden vasárnap Megrendelhető minden kir. postahivatalnál, a szerkesztőségnél Erzsébet-tér 10. sz., és Kilián György könyvkereskedésében, váczi-utcza Drasche-féle házban. Pest, 1872, Julius 7. Honi s külföldi gyógyászat és köryavázlat közlönye. Km«•.*(»«! i R^. ’«» ■ x*-.»»»■_ Felelős szerkesztő és tulajdonos Markusovszky Lajos tr. Főmunkatárs Balogh Kálmán tanár. Tartalom: Bőke Gy. tr. Az Eustach-féle cső kóros változásainak befolyása a hallástehetség zavaraira. — Török J. tr. Tanulmányok és észleletek a hártyás és roncsoló toroklok, s a velejáró bántalmak felett. — Fehér L. tr. Kórodai kísérletek az iblany váltólázellenes hatásáról. (Folyt.) — Kényismertetés. Traité pratique des maladies du larynx et du pharynx, par le Dr. L. M a n d 1. — Lapszemle. A hangszalag tüdésnek jelzése és kezelése. (Vége). Tárcza : Észrevételek a baraque-kórházakról. VI. — Sehware z tr. és titkárnak a Heves és Külső-Szolnok t. e. várm. orvosgyógyszerész-egylete által 1872. évi május 27-kén Egerben tartott évi nagy gyűlésen felolvasott jelentéséből. — Levelezés. Berlin, 1872. jun. — Néhai Siedtenbacher J. emlékezetének megörökítése végett alakult bizottság felhívása. — Vegyesek. — Pályázat. — Szerkesztői levelezés. Az Eustach-féle cső kóros változásainak befolyása a hallástehetség zavaraira.1) Beke Gyula egyetem-tanártól Pesten. A hallásszerv közönségesen a hangvezető és a hallásbenyomásokat felfogó részekre osztatik fel. A hangvezető részekhez a fülkagylót, külhangvezetéket, dobhártyát, halláscsontocskákat, s a gömbölyű és petéded ablakban levő hártyákat számítjuk, mily szerepe legyen az Eustach-féle csőnek, erről különféle nézetek léteztek. Eustachio azt hitte, hogy a dobürben elválasztott nyálka eltávolítására szolgál, de minthogy a dobüz lakhártyája rendes állapotban nyálkát nem választ el, s minthogy azon felül a cső dobüzt szájadéka 5 méternyire fekszik a dobür fenekétől, ezen feladata csak másodlagos lehet. Többször lehet látni genyedésnél a dobürben,hogy az orr-garatür oldalfalán mikép csurog le a geny,s nekem oly bonczkészítményem van, hol a roncsoló genyes kórfolyamat az Eustach-féle csövet annyira kitágította, hogy a kis líji könyen űrébe tolathatott; ezen esetben a geny kiürítése nagy mérvben az Eustach-féle csövön át történt. Későbben azon nézet uralkodott, hogy az Eustach-féle csövön át a saját hang felfogása történik, indokolván ezen állítást azon ténnyel, hogy siketek saját hangjukat mégis hallják. Ezen feltevés helytelensége kitűnik azon egyszerű kísérlet által, hogy a szájüregbe tett rezgő hangvilla, vagy ketyegő óra nem hallható, ha a csontokkal érintkezésbe nem hozatik, s így siketeknél nem annyira az Eustach-féle cső, mint inkább a csontvezetés a hallás közvetítője. Itard az Eustach-féle cső rendeltetését abban találta, hogy a küllevegő rajta a dobüzbe juthasson. Aquapendente Fabricius, du Verney, Magendie és többek már azon nézetet állították fel, hogy az Eustach-féle csövön keresztül a nagyobb hanghullámok által megsűrített dobürbeli levegő távozik el, s ezen nézet helyességét újabb időben Lucae kísérletek által ki is mutatta, anélkül azonban, hogy ezekről említést tenne. Ha bonczkészítménynél a külhangvezeték nyílásába légmentesen csövet helyezünk, melynek szabad végébe hangfelfogó készüléket illesztünk, s ily formán a rezgésbe hozott c’ hangvilla hanghullámait a dobhártyához vezetjük, ezeket egy másik csövön át, melyet szinte légmentesen az Eustach-féle csővel egyesítünk, tisztán hallani lehet, tanúságul, hogy a hanghullámok egy része az Eustach-féle csövön át eltávozik. Az Eustach-féle cső az orr-garator oldalfalán 9 mmnternyi széles szájadékkal kezdődik, tölcsérszerűen megszűkülvén, fel- és hátrafelé húzódik el, s a dobürben 5 mmt-nyi magas és 3 mmt-nyi széles szájadékkal végződik; áll pedig 11 —13 mmt-nyi hosszú csontos csőből, mely a sziklacsont állományában a fejütói csatorna felett fekszik, s ezzel összeköttetésben porezos hártyás csőből, mely 20—24 mmntnyi hosszú. Legújabb ideig azon vélemény létezett, hogy az Eustachféle cső porezos-hártyás részének falai egymással szorosan érintkeznek, s csak nyelés alkalmával, az íny-vitorla egyes izmainak működése következtében távoznak el egymástól. Rüdinger mutatta csak ki, hogy az Eustach-féle csőporcra kampószerűen hajlott, s hogy ezen hajlás mindig nyílt csövet képez. Ha a hanghullámok továbbvezetését különféle közegeken át szemügyre vesszük, csodálkozni lehet, hogy általában az Eustach-féle csőről azon nézet létezhetett, hogy az csak nyelés alkalmával nyílik meg. Tudvalevő dolog t. i., hogy a kívülünk támasztottt hanghullámok hallásszervünk felfogó részéhez csakis ruganyos hártyák által vezethetők jól, márpedig a dobhártya ruganyosságának és így lengési képességének főtényezője, hogy a küllevegő az Eustach-féle csövön át folytonosan — és nemcsak nyelések alkalmával — a dobürbe juthasson. A dobhártya két egyensúlyi légréteg közt van kifeszítve, t. i. a dobürben levő és a küllevegő között, s mihelyt ezen egyensúly akár a dobürben akár a kívülünk levő levegőben valamely ok által megzavartatik, a dobhártya lengési képességét elveszíti. Ha a levegő a dobürben folytonosan nem újulhat meg, a küllevegő nagyobb súlyánál fogva a dobhártya a dobürbe nyomatik olyannyira, hogy az a dobür belső falával érintkezésbe jön, midőn is tökéletes siketség áll be.Hogy a dobüzben levegő létezzék, már avégett is szükséges, hogy a dobhártyának 27 ’) Előadatott a budapesti kir. orvosegylet 1872-bik mártius 2-kán tartott gyűlésén.