Orvosi Hetilap, 1873. február (17. évfolyam, 5-8. szám)

1873-02-02 / 5. szám

71 72 E­lischer Jr. ezen vizsgálatai tudtommal a legkimerí­­tőbbek, melyek e téren közölve lettek. A két Duchennel­ Lobstein, Broca, Volkmann, s mások által közlött izom górcsői leletek hiányosak, s néhol ellenmondók, azon­ban mindannyian sorvadást észleltek. Volkmann hosszú éve­ken át hüdött izmokon sohasem talált zsíros átváltozást, hanem a magvak szaporodására ő is figyelmessé tesz. Te­kintve ezen lényeges, az izoméletét, s így összhatékonysági képességét aláásó, elváltozásokat, önként azon kérdés merül fel előttünk, váljon lehet e központi kóros állapot, mely az izmokban ily gyorsan beálló másodlagos elváltozásokat lét­rehoz. Azon központi hűdéseknél, melyek szint olyanok már régóta ismerve és észlelve voltak, mint a véres guta, dagok, lobos folyamatok stb. kíséretében soha sem volt alkalmunk a hüdés területébe eső izmokon ilynemű elfajulást észlelni sőt a központi hűdések egyik jellegző sajátsága szokott lenni, hogy a hüdés alatt álló izmok hónapokon át alig mutatnak valami változást — leggyakrabban zsíros elfajulást — míg a környi okok folytán bénult izmok táplálkozási viszonya már hetek alatt szenved.") Gyermekhüdésnél pedig mindenki előtt ismerve van azon körülmény, hogy a bántalmazott ré­szek izmai már hetek múlva soványodni, petyhüdni kezdenek Azután pedig ezen izmok, mint azt több mint harmincz eset­nél volt alkalmam a pesti szegény gyermekkórházban­­. B­ó­­kai tanár és igazgató szívessége folytán észlelni, az átter­jedő áram iránt villamos izomösszhatékonyságukat már az első hét végén kezdik veszteni, s később teljesen megszűnik az. Az állandó áramra még gyakran hónapok múlva is felel­nek bár kisebbedett fokban. Ezen lelet tökéletesen megegyez a környi hűdéseknél felállított villamos izgatási törvényekkel. Hozzávetve most szen körülményt, hogy a központi ideg­­rendszer, névleg a gerinczagy mi elváltozást sem muta­tott,2) továbbá mint El­is­eher kimutató, az izmok idegze­tének összefüggése változva nem volt, lehetetlen azon követ­keztetésre nem jutni, hogy itt nem központi, hanem környi izombántalommal, idiopathk­us izomba­jjal, van dolgunk Ezen nézetemmel megegyezőleg nyilatkozik B­o­u­c­h u t is felidézett munkájában és állításának bizonyítására több nyomatékos érvet hoz fel. B o u c h u t a gyermekhűdést szem­csés — zsíros, vagy csuzós izomhűdésnek — la paralysie rhumatismale et granule — graisseuse — nevezi. Nézete szerint nem képzelhető, hogy valamely végtagon egyes iz­mok legyenek csak hüdve, mint az gyermekhüdésnél gyak­ran előfordul, ha a baj központi volna, miután ekkor az egész idegtörzs szenvedvén minden ága düdve volna. Csakis helybeli izombaj, (myosite granulo-graisseuse) lehet ilynemű elváltozásnak szülő oka. Még jellemzőbb ezen felvetés, ha egy izomnak csak egyes nyalábjai szenvednek, míg a többi ép marad, ugyanis míg amazok sem az akaratnak sem a vil­lamos ingernek nem hódolnak, addig a bántalmazatlanul ma­radt részek összehúzódnak. A bántalom központi volta el­leni érvül hozza továbbá fel a gyógyeljárás eredményét is, ugyanis tapasztalata szerint gyermekhüdésnél az állandó áram alkalmazása, a hüdött izmokra, a baj elején, mindig gyógyuláshoz vezet, tehát csupán helybeli kezelés mellett képesek vagyunk a bántalmat megszüntetni; míg ha a hü­tött izmokat magukra hagyjuk, azok hosszabb idő után any­­nyira elfajulnak, hogy visszaképződésről többé szó sem lehet. A gyógyeljárás eredményét illetőleg tapasztalataim tökéle­tesen megegyeznek Bouchut kimondásával, s e tekintet­ben is a bántalom környi természete mellett kell nyilat­koznom. Végül szükségesnek tartom azon kórtünetek taglalását elővenni, melyeket értekezésem elején mint olyanokat festet­tem, melyek a gyermekhűdés központisága mellett tanús­kodni látszanak. A bántalom rögtöni fellépte, annak több izomra (néha féloldali jelleggel) való kiterjedése, többször előjön ugyan központi góczok és egyéb centrális elváltozások kíséretében, de hogy ezen körülmény a környi székhely el­len bizonyítson az épenséggel fel ne­m vehető, miért ne léphetne fel csuzós vagy másnemű izomláb rögtön előjelek nélkül; a hűdést néha megelőző láz nem lehet-e kísérője, vagy meg­előzője ezen elterjedt izombántalomnak, mint azt néha sok­kal csekélyebb terjedelmű bőr, vagy izombántalmaknál lát­juk. A lánggörcsök, az öntudatlanság lehetnek a láz követ­kezményei, de más oldalról nem lehető-e, hogy hason­latos folyamatok, a­minek az izmokon mutatkoznak, fellépnek a központokon is, váljon nem jöhet-e létre izgatottság az agy­ban, az agy- és gerinczagyhártyákon, melyek azután az ön­tudatlanságot a lánggörcsöket okozzák és hasonló ok követ­kezményeiként tekinthetők ugyan, mint maga az izombaj, de sohasem ez utóbbinak előidézői. Azután pedig az esetek túlnyomó részénél épen nem találkozunk központi tünetek­kel, daczára, hogy az izomhűdések nagy terjedelmet öltöt­tek. Állításom erősbítésére szolgálhat azon körülmény is, hogy a húgyhólyag és nemi tehetség gyermekhüdések után, soha sem voltak bántalmazva. Ezen adatokat tagtársaim szíves tudomására juttatva, nem akarom velük a kérdés végleges megoldását eldönteni, hanem csekély erőm szerint én is lendíteni kívántam e fon­tos és fájdalom nagyon elterjedt kór lényegének megvilágítá­sán. Hacsak néhányan lesznek, kik e sorok folytán felve­szik a kutatás fonalát, s közléseikkel újabb fényt vetnek a bántalom homályos természetére, igyekezetem jutalmazva lesz. 1) Gyakran, látjuk ezt az arczideg környi hűdésénél. 2) Ha években át fennállott gyermekfedési esetekben a górcső az illető izmokhoz futó idegben, vagy talán más a mellső gerinczagy gyö­kökben is mutat elváltozást, ez még nem szólhat a bántalom központi eredete mellett, miután ezen idegfajulás másodlagosan — központhoz futó után — centripetal — is fejlődhetik, mint ezt B o u c h it t is bi­zonyítja. A himlő és himlőcse, Wittmann Lázár tr-tól Bécsben. A hosszú évek óta tartó vitatkozások és bizonyítgatások da­czára a himlő és himlőcse egymáshozi viszonyának kérdése még mindig azon meddő irányt követi, mint a század elején és kö­zepén ; legjobban bizonyítja a tág irodalom, mely eme szűkkörű kérdéssel változó szerencsével foglalkozik. Nem bocsátkozhatom a század első felében megjelent irodalom taglalásába; nagyobbrészt a megkísértett szétválasztás még nagyobb zavart idéz elő, úgy hogy volt idő, midőn vagy 5—6-féle himlőfajt különböztettek meg, s mindegyik búvár és észlelő másképen értelmező az általa kikutatott alakot, s ily módon jöttek létre a nagy közönségnél még most is elterjedt Wind-, Stein-, Spitz-, Feucht- és Schaf­blattern elnevezések, melyek valamikor mint tudományos válfajok voltak ismertetve. Jelenleg ugyan 3 himlőalak különböztetik meg, s csak a lefolyásban netalán jelentkező rendellenességek bírnak módosító hatással az elnevezésre; de mind­ennek daczára még ki­látás sincs azon sarkalatos kérdés eldöntésére: váljon az egyik — mint himlőcse ismert — alak azonos-e az ismert himlőküteggel, vagy teljesen más ragályos küteg-e, mely csak történetes hason­latossága miatt zavartatik vele össze. Mint a vitatott kérdés tér-

Next