Orvosi Hetilap, 1873. február (17. évfolyam, 5-8. szám)
1873-02-02 / 5. szám
71 72 Elischer Jr. ezen vizsgálatai tudtommal a legkimerítőbbek, melyek e téren közölve lettek. A két Duchennel Lobstein, Broca, Volkmann, s mások által közlött izom górcsői leletek hiányosak, s néhol ellenmondók, azonban mindannyian sorvadást észleltek. Volkmann hosszú éveken át hüdött izmokon sohasem talált zsíros átváltozást, hanem a magvak szaporodására ő is figyelmessé tesz. Tekintve ezen lényeges, az izoméletét, s így összhatékonysági képességét aláásó, elváltozásokat, önként azon kérdés merül fel előttünk, váljon lehet e központi kóros állapot, mely az izmokban ily gyorsan beálló másodlagos elváltozásokat létrehoz. Azon központi hűdéseknél, melyek szint olyanok már régóta ismerve és észlelve voltak, mint a véres guta, dagok, lobos folyamatok stb. kíséretében soha sem volt alkalmunk a hüdés területébe eső izmokon ilynemű elfajulást észlelni sőt a központi hűdések egyik jellegző sajátsága szokott lenni, hogy a hüdés alatt álló izmok hónapokon át alig mutatnak valami változást — leggyakrabban zsíros elfajulást — míg a környi okok folytán bénult izmok táplálkozási viszonya már hetek alatt szenved.") Gyermekhüdésnél pedig mindenki előtt ismerve van azon körülmény, hogy a bántalmazott részek izmai már hetek múlva soványodni, petyhüdni kezdenek Azután pedig ezen izmok, mint azt több mint harmincz esetnél volt alkalmam a pesti szegény gyermekkórházban. Bókai tanár és igazgató szívessége folytán észlelni, az átterjedő áram iránt villamos izomösszhatékonyságukat már az első hét végén kezdik veszteni, s később teljesen megszűnik az. Az állandó áramra még gyakran hónapok múlva is felelnek bár kisebbedett fokban. Ezen lelet tökéletesen megegyez a környi hűdéseknél felállított villamos izgatási törvényekkel. Hozzávetve most szen körülményt, hogy a központi idegrendszer, névleg a gerinczagy mi elváltozást sem mutatott,2) továbbá mint Eliseher kimutató, az izmok idegzetének összefüggése változva nem volt, lehetetlen azon következtetésre nem jutni, hogy itt nem központi, hanem környi izombántalommal, idiopathkus izombajjal, van dolgunk Ezen nézetemmel megegyezőleg nyilatkozik Bouch u t is felidézett munkájában és állításának bizonyítására több nyomatékos érvet hoz fel. B o u c h u t a gyermekhűdést szemcsés — zsíros, vagy csuzós izomhűdésnek — la paralysie rhumatismale et granule — graisseuse — nevezi. Nézete szerint nem képzelhető, hogy valamely végtagon egyes izmok legyenek csak hüdve, mint az gyermekhüdésnél gyakran előfordul, ha a baj központi volna, miután ekkor az egész idegtörzs szenvedvén minden ága düdve volna. Csakis helybeli izombaj, (myosite granulo-graisseuse) lehet ilynemű elváltozásnak szülő oka. Még jellemzőbb ezen felvetés, ha egy izomnak csak egyes nyalábjai szenvednek, míg a többi ép marad, ugyanis míg amazok sem az akaratnak sem a villamos ingernek nem hódolnak, addig a bántalmazatlanul maradt részek összehúzódnak. A bántalom központi volta elleni érvül hozza továbbá fel a gyógyeljárás eredményét is, ugyanis tapasztalata szerint gyermekhüdésnél az állandó áram alkalmazása, a hüdött izmokra, a baj elején, mindig gyógyuláshoz vezet, tehát csupán helybeli kezelés mellett képesek vagyunk a bántalmat megszüntetni; míg ha a hütött izmokat magukra hagyjuk, azok hosszabb idő után anynyira elfajulnak, hogy visszaképződésről többé szó sem lehet. A gyógyeljárás eredményét illetőleg tapasztalataim tökéletesen megegyeznek Bouchut kimondásával, s e tekintetben is a bántalom környi természete mellett kell nyilatkoznom. Végül szükségesnek tartom azon kórtünetek taglalását elővenni, melyeket értekezésem elején mint olyanokat festettem, melyek a gyermekhűdés központisága mellett tanúskodni látszanak. A bántalom rögtöni fellépte, annak több izomra (néha féloldali jelleggel) való kiterjedése, többször előjön ugyan központi góczok és egyéb centrális elváltozások kíséretében, de hogy ezen körülmény a környi székhely ellen bizonyítson az épenséggel fel nem vehető, miért ne léphetne fel csuzós vagy másnemű izomláb rögtön előjelek nélkül; a hűdést néha megelőző láz nem lehet-e kísérője, vagy megelőzője ezen elterjedt izombántalomnak, mint azt néha sokkal csekélyebb terjedelmű bőr, vagy izombántalmaknál látjuk. A lánggörcsök, az öntudatlanság lehetnek a láz következményei, de más oldalról nem lehető-e, hogy hasonlatos folyamatok, aminek az izmokon mutatkoznak, fellépnek a központokon is, váljon nem jöhet-e létre izgatottság az agyban, az agy- és gerinczagyhártyákon, melyek azután az öntudatlanságot a lánggörcsöket okozzák és hasonló ok következményeiként tekinthetők ugyan, mint maga az izombaj, de sohasem ez utóbbinak előidézői. Azután pedig az esetek túlnyomó részénél épen nem találkozunk központi tünetekkel, daczára, hogy az izomhűdések nagy terjedelmet öltöttek. Állításom erősbítésére szolgálhat azon körülmény is, hogy a húgyhólyag és nemi tehetség gyermekhüdések után, soha sem voltak bántalmazva. Ezen adatokat tagtársaim szíves tudomására juttatva, nem akarom velük a kérdés végleges megoldását eldönteni, hanem csekély erőm szerint én is lendíteni kívántam e fontos és fájdalom nagyon elterjedt kór lényegének megvilágításán. Hacsak néhányan lesznek, kik e sorok folytán felveszik a kutatás fonalát, s közléseikkel újabb fényt vetnek a bántalom homályos természetére, igyekezetem jutalmazva lesz. 1) Gyakran, látjuk ezt az arczideg környi hűdésénél. 2) Ha években át fennállott gyermekfedési esetekben a górcső az illető izmokhoz futó idegben, vagy talán más a mellső gerinczagy gyökökben is mutat elváltozást, ez még nem szólhat a bántalom központi eredete mellett, miután ezen idegfajulás másodlagosan — központhoz futó után — centripetal — is fejlődhetik, mint ezt B o u c h it t is bizonyítja. A himlő és himlőcse, Wittmann Lázár tr-tól Bécsben. A hosszú évek óta tartó vitatkozások és bizonyítgatások daczára a himlő és himlőcse egymáshozi viszonyának kérdése még mindig azon meddő irányt követi, mint a század elején és közepén ; legjobban bizonyítja a tág irodalom, mely eme szűkkörű kérdéssel változó szerencsével foglalkozik. Nem bocsátkozhatom a század első felében megjelent irodalom taglalásába; nagyobbrészt a megkísértett szétválasztás még nagyobb zavart idéz elő, úgy hogy volt idő, midőn vagy 5—6-féle himlőfajt különböztettek meg, s mindegyik búvár és észlelő másképen értelmező az általa kikutatott alakot, s ily módon jöttek létre a nagy közönségnél még most is elterjedt Wind-, Stein-, Spitz-, Feucht- és Schafblattern elnevezések, melyek valamikor mint tudományos válfajok voltak ismertetve. Jelenleg ugyan 3 himlőalak különböztetik meg, s csak a lefolyásban netalán jelentkező rendellenességek bírnak módosító hatással az elnevezésre; de mindennek daczára még kilátás sincs azon sarkalatos kérdés eldöntésére: váljon az egyik — mint himlőcse ismert — alak azonos-e az ismert himlőküteggel, vagy teljesen más ragályos küteg-e, mely csak történetes hasonlatossága miatt zavartatik vele össze. Mint a vitatott kérdés tér-