Orvosi Hetilap, 1873. március (17. évfolyam, 9-13. szám)
1873-03-02 / 9. szám
előfizetési ár: helyben és vidéken egész évre 10 írt., félévre 6 frt. A közlemények és fizetések bérmentesítendők. Hirdetésekért soronkint 15 új kr. Hegyelen minden vasárnap Megrendelhető minden kir. postahivatalnál, a szerkesztőségné Erzsébet-tér 10. sz., és Kilián György könyv kereskedésében váczi utcza Drasche-féle házban. ORVOSI HETILAP. Honi s külföldi gyógyászat és körüavázlat közlönye. IK . Budapest, 1873. Martius 2. k. évfolyam. Felelős szerkesztő és tulajdonos Markusovszky Lajos tr. Főmunkatárs Balogh Kálmán tanár. Tartalom: Müller K. tr. Az álfehérvérűségről. — Liebmann M. tr. Adatok a művi koraszülés előidézéséhez nyolcz észlelettel. (Vége). — Porták L. tr. Tanulmány a váltó lázról. (Folyt.) — Könyvismertetés. De la mortalité excessive des enfants pendant la premiere anne. — Lapszemle. Adalék a belső bárzsingmetszés történetéhez. Tárcza. A budapesti kir. orvosegylet ülése febr. 15-kén. — A himlő pusztán ragályos betegsége.— Válasz Weszelowszky úr megjegyzéseire. — Pestváros lakosságának népesedési mozgalma. — Az országos központi védhimlőoltó intézet 1872. évi működésének táblás kimutatása hónapok szerint. — Vegyesek. — Pályázat. Az álfehérvérüségről, különös tekintettel az álfehérvérűség kemény alakjának eddig észlelt nyolczadik esetére. Müller Kálmán tudortól Bécsben. Minthogy az álfehérvérűségrőli ismereteinket a fehérvérűség alapján nyertük és minthogy a két bántalom a vérkórtan egy összefüggő részét képezi, azért szükségesnek tartom, e helyen a fehérvérűség érdekes történetét rövid vázlatban adni. A vérnek élet- és kórtana, mily nehézségeket és látszólag megfejthetlen rejtett viszonyokat tüntetett a régiek elé, kitűnik már abból is, hogy a vérloknak — haemitis — fogalma ezelőtt csak rövid idővel vesztette el kórtani tekintélyét. Csakugyan csodálkoznunk kell, hogy még e század elején is a legkiválóbb búvárok mily szűk és hiányos ismeretekkel bírtak a vérrel, úgy hogy pl. egy Dö 11 ingera), egy Heusingera) az ő műveikben csak annyit említenek, hogy van fehér, vörös és néha fekete vér. Ez volt a vérnek összes kórtana 1826- ban. A vérkórtan tetemes haladásának tekintették, midőn Kastner( * 34) egy önálló művet írt oly kórról, melynél csak fehér vér kering az erekben; e betegség a mai nap ismert kórok melyikének felelhetne meg, azt Kastner leírásából nem lehet kitudni. Sőt még Pierry-nál*) sem találunk egyebet, mint hangzatos görög elnevezéseket, ilyenek a chylamia, galaktämie, lipomie stb. Ennyire haladt volt a vérkórtan 1845-dik évi October haváig. Ekkor Bennett() a vérnek egy addig nem észlelt (?) kórállapotát közlötte, s helyesebb magyarázat hiányában a bánfáimat „suppuration of the blood“-nak nevezte el. Ugyanez év november havában Virchow() a vérnek hasonló bánfáimét közlötte és a vérnek tüzetesebb tanulmányozása folytán oda nyilatkozott, hogy a bántalom oka a fehér vérsejtekben keresendő; ezek t. i. túlnyomóan meg voltak szaporodva, miért is a „leukémia“ elnevezést ajánlotta. Rövid időre ezután Bennett esete is tudomására jutott Virchownak, mely őt a tárgy szorgosabb tanulmányozására indította. Eredményeit Virchow — lelkiismeretesen gyűjtött 9 eset kíséretében — igen érdekes és tanulmányos czikkben tette közzé.1) Az e czikkben foglalt kórszövettani észleletek által Virchow a fehérvérűség tanát megalapította és e czikkét csakugyan e szavakkal be is fejezte: „Ich windiche damit für die weissen Blutkörperchen eine Stelle in der Pathologie“. Öt év múlt el,míg Virchow-nak e czikke Bennett kezébe került, ki el nem mulasztotta Virchow ellen egy igen ingerült czikket írni, melyben a fehérvérűség felfedezését magának tulajdonítja és azt iparkodik bebizonyítani, hogy az ő esete is csak fehérvérűség volt, s ő csak helyes elnevezés szűkében írta le mint vérgenyedést. Erre hosszú és mindkét részről elég hevesen viselt vita támadt, melyből a tudomány maga húzta a főhasznot. Egyik is, másik is iparkodott itt eseteket gyűjteni és azokat minden irányban kiaknázni, mi által az ismert és pontosan figyelt esetek száma egyre nőtt és a fehérvérűségnek egyes sajátságai is mindinkább biztos alapra jutottak. A személyeskedéstől eltekintve, a vita második pontját a kórnak elnevezése képezte. Virchow ellenében Bennett a kórt fehérvérűségnek megnevezni nem ajánlotta, még pedig azért, mert van ily kóros vér, mely legkevésbé sem fehér, míg ellenben néha teljesen egészséges vér fehéres színt mutat, s a fehér vérsejtűség elnevezést ajánlotta, miáltal a dolog lényege, t. i. a fehér vérsejteknek túlságos megszaporodása tüzetesebben van kifejezve. Virchow ennek daczára is az eredeti elnevezéshez ragaszkodott és megkülönböztetésül azt állította fel, hogy Bennett elnevezése oly vérre illik, mely a rendes alkatrészeken kívül még a fehérvérsejteknek bizonyos többletét is bírja, míg a fehérvérűség kifejezés azt akarja mondani, hogy e vérben bizonyos számú véres vérsejteknek helyét fehér vérsejt foglalja el. E szerint Virchow elnevezése csakis a kóros fehérvérűségről szól, míg ellenben *) Grundsätze d. Physiologie. 156. lap. *) Bér. d. authropotomischen Anstalt. Würzburg 1826. 3. lap. 3) Über d. weisse Blut. Erlangen 1832. 4) Haemopathologie. Leipzig 1839. 8) Monthly Journ. Edinb. 1845. I. *) Frorieps Notizen 1845. 789. sz. *) Med. Vereinszeitung. 1846. 34—36. sz. a) Monthly Journ. Edinb. 1851.9