Orvosi Hetilap, 1873. szeptember (17. évfolyam, 36-39. szám)

1873-09-07 / 36. szám

637 líti fel, hogy az ondócsatornácskák higanynyaki belövelésénél megtörténik néha, miszerint egyik-másik ondócsatorna megreped és ez által az ondózsinór nyirkutai megtelnek, ezen tünetet azon­ban nem képes megmagyarázni. Ludwig és Tomsa jeles értekezletükben a nyirkutak kezdetérőli ismertetést az akkor divó közszövetelmélet tekintetbe vételével nagyrészt helyesen, sőt helyesebben mint a későbbi kutatók: Tommasi, Frey és His adják. Két egymással el­lentétes nézet áll itt szemben, s ezzel mindjárt a kérdés leg­lényegesebb részét érintem, mert a­míg Ludwig és Tomsa a nyirkutak kezdetét a herelebenykék kötszövetében saját falzat nélküli ü­r­ö­k­b­e helyezik, addig ez utóbbiak önálló falzatú nyirkedényeket vesznek itt fel. Mielőtt e­ tekintetben sa­ját észleleteimet előadhatnám, néhány szóval az említett kuta­tók nézetéről kell megemlékeznem. Ludwig és Tomsa vizsgálatai a kutyaherére vonat­koznak, a­melylyel állításuk szerint az ember és ló heréjének nyirkutai is megegyeznek. Ezen állítás a lóherére nézve hibás; az ebben létező nagy mennyiségű interstitiális sejtek némi mó­dosítást okoznak, mint arra alább visszatérendek. Szerintük min­den lebenykében az ondócsatornácskák falát és a véredényeket kötszöveti rostok kötik össze, melyek között létező saját falzat nélküli és egymással közlekedő üregek képezik a nyírkutak kez­detét. „Ihre einzige Begrenzung besteht aus der lose aneinan­der gefügten Fibrillen der beiden Wandungen der Samen- und Blutgefässe“.1) Az ondócsatornácskák és véredények körül vannak tehát folyva nyirk által; úgy képzelhetjük ezt magunknak, mintha azok be volnának nyirköbikbe mártva. Ezen öblözetből a nyirk a sövényekben fekvő, már saját fajzattal és itt-ott billentyűkkel biró nyirkutakba vezettetnék el, melyek kettenkint egy-egy vér­edényt követve részint a rostos tok, részint a Highmar-féle test felé tartanak. L. és T. szerint a sövények nyirkedényei csak belövelt állapotban láthatók, különben szerkezet nélküli hártyából álló falzatuk annyira összeesik, hogy górcső alatt sem észlelhetők. Később, midőn Kecklingshausen által a nyirkutak kezdetének felderítésére az ezüstkezelés jött használatba, C. Tommasi* 2) 1/4—y8°/6­ os pokolkőoldatnak a nyirkutakbai beí­­velése vagy friss, finom metszeteknek ily módoni kezelése által kutya, házinyúl és embernél ugyanazon eredményre jutott mint Ludwig, azon lényeges különbséggel mégis, hogy a Ludwig által leírt falzatnélküli űrök tulajdonképen nem egyebek, mint végső nyirköblök, melyek be vannak vonva a nyirkutakat egye­bütt is jellemző endotheliális hám által; végső kiterjedésében ez az ondócsatornák külfelületét is borítja. Ezen endotheliák által bélelt űrökből a nyirk a sövényekben futó, szinte a jellemzetes hámból álló nyirkedényekbe jut és vezettetik tova. A különbség Ludwig és Tommasi között tehát az, hogy míg az első kezdetül saját fajzatnélküli űröket vett fel a kötszövetrostok kö­zött, ez utóbbi endothel által bélelt „lacuna“-kat jelölt ki olyanokat. Frey H.3) a nyirkutak kezdetét a Hyrtl-Teich­­m­a­n­n -féle beszúrás által színes beívelésekkel igyekszik fel­deríteni és e czélra különféle állatot (kutya, róka, borjú, mókus, házi nyúl, tengeri malacz) használt. Szerinte az ondócsatornák a finom nyirkedényeknek igen sűrű hálózatrendszere által vannak beburkolva, melyek ismét a sövényekben fekvő nagyobb nyirk­­edényekbe ömlenek. Frey tehát a nyirkutak kezdetét már nem öblökbe, hanem finom edényrendszerbe helyezi. Frey nézetét megerősítőleg a kérdéshez még His4) és Kölliker( 6) járulták. Ez utóbbi állítólag a legfinomabb ágak átmérőjét is megmérte, azonkívül azonban az ondócsatornák külfelületét szinte endo­theliák által állítja befedettnek: „und scheinen dieselben wei­teren terminalen Lymphsm­us anzugehören, deren Verbindung mit den von H­­­s und mit gesehenen Gefässen noch nicht nach­gewiesen ist.“ E nézeteket röviden csak azért soroltam elő, hogy képét adjam annak, miszerint a nyírkutak eredésérőli ismeretek a he­rében mindeddig még távol sem voltak megállapítva. Ez oko­­zatos következménye annak, hogy a here kötszövete eddig helye­sen ismerve nem volt; a here kötszövetének helyes felfogása képes egyedül megoldani a nyirkutak kezdetét. A kötszövet leírásánál felemlítettem már, hogy a herebeli kötszövet az egyes állatoknál két lényeges alakbeli különbségben mutatkozik; egyiknél túlnyomólag az endotheliák által burkolt rostos kötszövet, a másiknál a sajátszerű interstitiális sejtek töltik ki a herecsatornácskák közötti hézagokat. Ezen különféle­­séget eddig a búvárok figyelembe nem vették, pedig ezek sze­rint a nyirkutak kezdete jelentékeny módosulatokat fog mutatni. Az emberi herének is megfelelő viszonyok tanulmányozására legalkalmasabbnak találtam a házinyúlherét, melynél az intersti­tiális sejtek alárendelt mennyiségben fordulnak elő, míg az en­dotheliális rostos kötszövet igen szépen kifejlődve található. Csakis a kellő módszerek nem alkalmazásának vagyok hajlandó tulajdonítani azt, hogy a nyírkutak kezdete eddig nem volt kel­lőleg felderítve. Mindenekelőtt pálczát kell törnöm színes anyagokkal a beí­velések felett, legyen az akár berlini kék, akár enyv; a nyert képek a finom viszonyokat nem derítik fel, sőt a legcsalékonyabb műtermékeket adják. A berlini kék ugyanis az endotheliális hár­tyákra lecsapódik és ezáltal csak kékre festett hártyaszerű cza­­fatokat nyerünk, míg a szinte kékre festett rostkötegek finom nyirkedényekkel cserélhetők fel. Az enyvbelövelések a borszesz­­beni zsugorodás után szinte művileg képezett önálló nyirkutakat tüntetnek elő. Számos beíveléseim által mindezekről elég bőven meggyőződtem. Ezzel kimondottam azt is, hogy azon viszonyok, melyeket Frey, His és Kölliker állítanak, hogy az ondó­csatornákat saját falzatú finom nyirkedények fonják körül, nem léteznek, ezek részint színezett köt­­szövetkötegek, részint a kötszövet között elterjedt és zsugorodott enyvfonalak. A finom viszonyokat egyedül színes anyagokkal be nem ívelt herék metszetein lehet tanulmányozni, melyeken az ondó­csatornácskák közötti kötszövet eredeti alakjában mutatkozik. E czélra a kötszövet vizsgálatánál már leírt módszerem a legal­kalmasabb : bV/o-os felosmiumsav beszúrás által a nyirkutakba íveltetik, azután a here erős borszeszbe fektetik és az egyes metszetek haematoxylinnel festetnek. Ilynemű kezelés mellett meggyőződtem arról, hogy a herecsatornácskák közötti kötszövet majd durvább, majd finomabb rostkö­­tegből összenőtt hálózatból áll, melyek felülete kiálló ovális magú en­d­o­t­he­l s­e­j­t­ek­k­e­l fedettek. Sokhelyt a hálózat közei tökéletes endothelhár­­tyák által vannak elzárva. Tépett készítményeken a hálózat között futó hajszál, sőt nagyobb véredényeken is talál­hatók endothelhüvelyek, az interstitiális sejtek pedig endothel­­hártyák között fekszenek. A rostkötegeket borító endotheliák a herecsatornácskák felé hártyákba mennek át, melyek ez utób­biakat nagyrészt beburkolják. E viszonyok eléggé magyarázzák azon képeket, melyeket pokolkővel kezelt herék tépett készítményei adnak. A nyert sza­bálytalan körvonalak nem nyirkedények, hanem a kötszövetben létező endotheliáknak határai. E tekintetben Tommasi ész­leletei még leginkább megközelítik a valót, csakhogy nem lé­teznek az általa felvett elzárt lacunák, sem a sövényekben leírt nyirkedények. A sövények kétszövete csak oly al­katú, mint a herecsatornácskák között fekvő, itt is a nyirk endotheliák által bélelt szabály­talan utakban kering. Tépett készítményeken nyert en­dotheliák még nem bizonyítják, hogy itt nyirkedények volnának, mert a kötszöveti kérdés mai álláspontja szerint tudjuk, hogy a közönséges rostos kötszövetben is előfordulnak, mint lényeges alkatrészek, az endotheliák. Az előadottakból kiviláglik, hogy a nyirkutak kez­dete az ondócsatornácskák között és a sövények­ben az endo­t­h­éliá­k ál­ta­l burkolt kötszövetrés­ 36* ’) I. m. 232. 1. *) Virchow’s Archiv, Bd. 28, 1863 p. 370. 3) Ugyanott p. 563. „Zur Kenntniss der lymphatischen Bahnen im Hoden“. *) Zeitschrift f. wissensch. Zoologie Bd. XIII. p. 469. 6) Gewebelehre p. 533. 638

Next