Orvosi Hetilap, 1873. december (17. évfolyam, 49-52. szám)
1873-12-07 / 49. szám
azáltal feltételezve, hogy a tüdő hajszál edényei igen szűkek és hogy igen nagyszámúak, úgy hogy egyidejűleg igen sok jön a górcső alá. Szinte nagyobb mennyiségben történik az ily sejtek fennakadása, ha lassabbodik az áram. Hüter e jelenséget oly béka tüdőben észlelte, melynél viasz vagy szénporból készült fejezet fecskendett be a szívbe, ezt befecskendés után a beszúrás helyén lekötvén. A szív még tovább működik és tovább hajtja a kis viaszgolyócskákat vagy a szénpor-részecskékeket, melyekből eljutnak egyesek a tüdős keringésbe is, s ott mesterséges esbolust képeznek. Ha az ilyen mesterséges embolus eljut valamelyik hajszáledénybe, lehet látni, hogy mögötte a véráram meglássul, s egyszersmind a szigetek ormain fennakadó vörös vérsejtek száma szaporodik. Ha számosabb ily észleletet tesz az ember, azt is tapasztalhatja , hogy a kifeszített tüdőn ott mutatkoznak nagyobb számban a fennakadó vörös vérsejtek, hol legjobban feszül a tüdő, a kifeszítő tűhöz közel, mivel ott legkeskenyebbek a hajszáledényközök és ott lassul meg leghamarább a véráram. Azonban akkor is létrejön a vörös vérsejteknek e fennakadása, ha a tüdőt nem tűszúrás által feszítjük ki a békadeszkára, hanem egyszerűen felfújva visszük a górcső alá, mégpedig annál számosabban mutatkozik e sajátszerű fennakadás, mennél jobban fel van fújva a tüdő. E tapasztalatra a következő egyszerű kísérletek folytán jöttem. Curarával mérgezett, vagy egyáltalában nem is mérgezett békánál (a rana temporaria ez észleletekre azért jobb, mert a láttért a festenysejtek nem zavarják) a gégén át üveg canale-t kötöttem be. A lekötés egyszerű. Hanyatt kell felkötni az állatot, felső állkapcsát a deszkához rögzíteni és alsó állkapcsát áthúzott fonallal nyitva tartani. Egy csipesz segélyével a hangrést meg lehet csípni, a rövid üvegcsapot a gégébe tolni, s így a légcsőbe áttűzött fonallal légmentesen bekötni. Kis befújás után megtudhatja az ember a bekötés jóságát, mennyiben a tüdők felfújódását a béka két oldalán lehet látni. A canale bekötése után egyik vagy másik tüdőt vagy mind a kettőt egy a hónal alatt tett nyíláson gyengén kihúzom, tűkkel a szükséghez képest kifeszítem, s a békát a górcső alá helyezem, észlelés végett. Ekkor a Bunsen-féle szívó fúvó-készülék fújtató csővével, — melynek fújáserejét egy közbeiktatott villaalakú cső szabad ágának csapja segélyével módosítom, azáltal hogy kevesebb vagy több levegőt bocsátok a szabadba — összehozom a gégébe hozott üvegcsapot. A tüdőt így különböző mértékben vagyok képes felfújva tartani, s mivel a fújó hatás folytonosan működik, folytonosan ugyanazon feszülési fokon tartani. Hogy a tüdő ki ne száradjon, jó a fújtatóból jövő levegőt vízen átvezetni. Ha e fúvókészülékkel fokozatosan fújjuk a tüdőt, lassan kint lehet látni, mint tágulnak az egyes léghólyagcsák a tüdőben, s mint vékonyodnak az egyes, puszta szemmel is kivehető edények. A fújás általi feszítés annyira emelhető, hogy különösen a tüdőcsúcs felé menő edényekbe egyáltalában nem is megy vér. Egészen sajátszerű azonban, ha górcső alatt végezzük az egész kísérletet. Különböző feszítésnél természetesen külön kell beállítani a górcsövet. Kevés gyakorlottság mellett is el lehet érni azt, hogy ugyanazon alveolust tartsuk meg a górcsői láttér alatt a feszítés különböző stádiumain. Ha így egy léghólyagosát veszünk figyelembe , tapasztalni fogjuk , hogy a hajszáledények annál vékonyabbak, minél jobban történik a felfúvás, minél inkább feszül a tüdőfal, s az egyes szigetek ormain annál több vörös vérsejt akad fenn. Ha a befúvott levegő ismét kibocsájtatik, a tüdő azon mértékben szorul összébb-összébb, s azon módon tér vissza a régi állapot. A nagyobb alveolusok ismét szűkebbek lesznek, a véredények ismét kitágulnak, a 3 főüzér-ág ismét visszakapja eredeti hullámzatos lefutását. Tehát minél jobban kifeszül a tüdő a befújott levegő következtében, annál nagyobb mennyiségben mutatkoznak ama fennakadások a hajszáledény-hálózat szigeteinek ormain. Ez egyszerű kísérletnek, melyre Hiter kísérleteinek ismétlésekor jöttem, annyiban lehet fontossága, amennyiben némi belátást nyújt azon keringési folyamatok finomabb mechanikai természete felől, melyek a közönséges légzés belégzési szakában folynak le. A belégzés alkalmával a tüdőhólyagcsák — épen úgy mint e kísérleteknél- kétségtelenül kitágulnak, faluk, mely Krause szerint V200—Vivo" vastagságú, még vékonyabbá lesz. A hajszáledények, melyek V40o—-/3*5"', sőt egyesek ‘/soo—%oo'" vastagok, még jobban megszűkülnek és egyszersmind meghosszabbodnak. Ennek természetes következése az, hogy a vörös vérsejtek áthatolásának nagyobb akadály áll útjában, s ha az emlősök kerek vérsejtei nem is fogják azon sajátszerű alakváltozásokat mutatni, az egyes szigetek ormain a fennakadás mozzanatában, mint a béka ovális vörös vérsejtei; azonban mindenesetre egy nagy rászoknék több idejök lesz a tüdőhólyagos a levegőjének előnyével érintkezni. Légzési nedélyeknél kétségen kívül azért találjuk azt, hogy a légvételek egyáltalában mélyebbek, midőn a tüdőhólyagcsák fala azután jobban kifeszülhet, s a megszűkült hajszáledények vörös vérsejtei egyenként nagyobb felületben létesíthetik az életre szükséges légcserét. Talán összefüggésbe hozható a vörös vérsejteknek a belégzés alatt e tömeges fennakadása a hajszáledények közötti tüdőgyurma-szigetek ormain, Ludwignak Becher és Holingrennal együtt tett kísérleteinek azon eredményével, hogy a tüdőben a CO -kiválasztás nemcsak a gázok átömlésének és elnyelésének egyszerű törvényein alapul; a léghólyagcsákba kiválasztott GO2 nemcsak a vérkeringés alul a szövetekből odahozott CO2-ból ered, hanem ott helyben is képződik, active fejlődik magában a tüdőben is, mégpedig tekintélyes mennyiségben. Ludwig Becherrel és Holm grennel u. i. azt találta, miszerint a tüdőléghólyagcsákban a szénsav nyomása oly tetemes, hogy a tüdőüzerekbe jövő viszeres vér egyáltalában nem volna képes C02-at bocsátani a hólyagcsákba, ha csupán azon C02-at bocsáthatná ki magából, mely belőle egyszerűen sav hozzáadás nélkül kiszivattyúzható. Minthogy azonban a kiválasztás tényleg mégis fennáll, fel kell venni, hogy a CO2 feszülés a tüdő hajszáledényeiben hirtelen oly magasra emelkedik, mely azután felülmúlhatja a léghólyagcsákban levő CO2 feszélyét, minek folytán azután létrejöhet a CO2-nak a léghólyacsákba való átömlése. Schaffer és Sczelkow Ludwig vezetése alatt későbben csakugyan kimutatták, hogy a vér azalatt míg a tüdőn átmegy, nem csak azon szénsavarát veszíti el, mely benne elnyelve