Orvosi Hetilap, 1874. február (18. évfolyam, 5-8. szám)

1874-02-01 / 5. szám

— — 74 — Adatok a kötszövettúltengési agysérv (paralysis progressiva) diffferentialis kórisméjéhez. Rokosnyai L. Béla ír-tól Bécsben. Ha a psychiatria jelen állását szemügyre vesszük, úgy találjuk, hogy az a kórboncztani alap elfogadása óta Európának csaknem minden államában virágzásnak örvend, s hogy a hala­dásnak és további fejlődésnek magvait magában hordja. Francziaországban Pinel, Németországban Langermann, Hollandiában Schroeder van der Kolk, Svédországban London, Oroszországban Rühl, Angolországban Conolly áldásos kezde­ményezése, illetőleg működése folytán az elmebetegek ápolása és kezelése alaposan javító reformokon ment át, s az elmegyó­gyászati irodalom mindenütt számos kitűnő mívelőkre, tehetsé­ges tollakra talált, s az ez iránybani tanírgy kiterjedésben ho­vatovább nyer. Hollandia a szerencsétlen elmebetegek sorsát a 30-as évek vége felé karolta fel és pedig oly mértékben, hogy már a 60-as évek kezdetén azon ország összes elmebetegei (körülbelül 2000) a tudomány jelen igényei szerint berendezett intézeteiben el­helyeztethettek és az összes elmebetegápolási ügy élére egy fő­felügyelő állíttatott. E mellett nem egy kitűnő szaktudós és szó van az ottani elmegyógyászok között és az ez iránybani oktatás is mind inkább tökéletesíttetik. Oroszországban az elmebetegek sorsa szintén behatóan ja­víttatott példányszerűen berendezett intézetek építése által; az elmegyógyászat további felvirágoztatását pedig a kormány tudo­mányos előadások rendszeresítése és ifjabb orvosoknak állam­költségen külföldre utaztatása által igyekszik elősegíteni. Ugyanily irányban működik az olasz kormány is, melynek e téren még bokros teendői vannak. Legtovább haladt Svédország, mennyiben nem csak több czélszerűen berendezett intézetet tart fenn egy főigazgatóval élükön, hanem a psychiatriát a svéd egyetemeken kötelezett tantárgggyá emelte, belátván annak fontosságát mind a magánjogi, mind a bűnügyi viszony­ok­ra nézve, s annak a külföldön tapasztalható ha­ladását küldöttei által figyelemmel kísérve, azt az elmebetegek sor­sának javítására, s az elmegyógyászat további fejlesztésére ér­tékesíti. Németországról bővebben megemlékezni feleslegesnek tar­tom, mivel az elmegyógyászat ottani állásáról ügyfeleink bár­melyike is szerezhet magának tudomást annál is inkább, mivel itt nyelvi nehézséggel sem kell küzdenie, hiszen ismereteinket valamennyien legnagyobbrészt német forrásból merítettük. Csak annyit említek fel , hogy az elmegyógyászat magas fejlett­ségi foka mellett az ez iránybani tanügy még sok javítást igényel. Nem czélja ezen soroknak alapos ismertetést adni az el­­megyógyászat egyes államokban való állapotáról, csak futóla­gosan óhajtók a fenntebbiekben odamutatni, hogy ezekkel szem­ben hol maradtunk mi, s ezen nem önmagunk okozta hátra­maradásunkra utalva, mintegy menteni akarom magamat, hogy tapasztalatlan tollammal ügytársaim elé lépek, de mentsen in­kább azon körülmény, hogy hazánkban a psychiatria jelen ál­lása a járatlanabb tollakat sem teszi még ez idő szerint nél­­külözhetővé és hogy viszonyaink közt e téren minden csekélység, egy morzsányi földecske hasznos azon magaslat felépítésére, melyen állva, magunkat szorgalmas igyekezetünk segélyével majdan a külfölddel egyenlő vonalban találandjuk. Óhajtásom más részről, hogy felhasználva az idegen vív­mányokat, azokból oly nemzeti tudományos tőkét teremtsünk, melyre támaszkodva, a külföldnek a további haladásban is méltó versenytársa lehessünk és ne fogadtathassák — mint még most — extra Hungáriám szánakozó vállvonítással minden, mi ex Hun­gária jön. Térjünk azonban jelen értekezésem tulajdonképeni tárgyára. Mindenekelőtt számot óhajtok adni azon megnevezés­ről, melyet értekezésem czímében a tárgyalandó kórnak magya­rul adtam. Az újabb kutatások eredménye következtében a „szellemi kórok“ megszűntek „szellemiek“ lenni. A kórboncztani alap el-, fogadásával az elmebajoknak is anyagi kóros változásokra kelle visszavezettetniök és pedig az agynak, mint szellemi működés szervének kóros változásaira. Több tekintélyes kutatók, mint pl. Belhomme, Bayle, Du­­d­ek, Calmeil, Erlenmayer stb. művei nyomán már majdnem azon vélemény kapott lábra, hogy a butasággal párosult haladó­­ hüdösnek kórbonczi alapja az agyhártyáknak és az agynak k­ü­­­­­­önféle kóros változásaiban rejthetik, míg nem Ro­kitansky pontos kutatásainak sikerült felderíteni, hogy azon kórtünetcsoportnak, melyet butasággal párosult haladó hüdés-­­ nek, vagy rövidebbben hüdéses butaságnak neveztünk, oka: az agy kötszövet tartaszának túltengésében, s en­nek folytán az agyi idegelemek elfajulásában, sorvadásában rejlik. Ha tehát a tudomány jelenlegi iránya szerint az elme- , bajok is igen helyesen anyagi kórbonczi változásokra vezeten­­dők vissza, úgy hiszem, nem cselekszem helytelenül, ha a kórt a maga lényege után kötsz­övettúltengési agy sor­á­­n­a­k nevezem, lehetőleg elkerülvén ez által a tünetcsoport szerinti elnevezést. A kötszövettúltengési agysérv elsődleges és idült lefo­lyású kór és általában három faja különböztetik meg, ú. m. : a) midőn az elmezavar és a hűdések egyidejűleg lép­nek fel; b) midőn az elmezavar előbb köszönt be, s a hüdési tü­netek később csatlakoznak hozzá és végre ,) midőn a hüdési tünetek az elmezavart megelőzik. Ezen harmadik fajhoz tartozik a kötszövettúltengési agysorvnak azon neme , mely a gerinczagy szürke elfajulásának tüneteivel kezdődik. Ezen faji megkülönböztetés gyakorlati hasznú lehet a sze­rint, a mint a szellemi vagy hüdési tünetek fokozódnak elő­ször annyira, hogy észlelet alá kerülnek, a baj lényegét tekintve azonban nem tartom azt életképesnek, miután azt hiszem, hogy a kötszövettúltengésnek előbb kell azon fokra fejlődnie, hogy az agyi idegelemeknek enyvszerű (colloid) és kömnyed elfajulását megindítani, s ez által azoknak műkö­dését zavarni, s gátolni képes legyen. Váljon nem lenne-e fel­tehető, hogy a kötszövettúltengés által okozott nyomás bizo­nyos időben még csak annyira emelkedett, hogy az idegele­mekre egyszerűen izgatólag hat, s ez esetben a hüdési tüne­tek még jelen nem lévén, e kór a maniacalis hangulat alakjá­ban kerül először megfigyelés alá, s csak a kötszövettúltengés további növekedtével jelentkeznek a hüdési tünetek ? Ezen fel­tevést annál elfogadhatóbbnak vélem, mivel az őskóros agyi folyamatoknál az edényösszehúzódás szülte vérszegénység után fel­lépő agyi vértúlteltségben analogont vélek feltalálni, midőn t. i. azon vérkeringési folyamatok nem oly nagy fokban lépnek fel, hogy az őskóros rohamot előidézhessék, de az edényfalak hüdéséből származó vérnyomás elegendő izgatottság létrehozá­sára. A 3-dik fajnál feltehető volna, hogy a kötszövettúltengés az agy szürke állományának nem a szellemi működést, hanem a mozgást közvetítő elemi szervecskéi körül kezdődik, s így a hüdési tüneteknek kell előbb előtérbe lépniök (lásd Meynert­­nél a nagy és kis ganglionsejtek osztályozását). Az elmezavar és hüdési tünetek egyidejű fellépténél a kötszövettúltengés kez­dődhetik a szürke agykéreg egész vastagságában úgy mint a Il­dik fajnál említem, midőn a kétféle tünetek egyidejű fellépte a kóros folyamat fellépési területéből volna magyarázható, vagy pedig a bántalom által okozott vérkeringési zavarokból (a szel­­lemi működést közvetítő szervekben), mely vérkeringési zavarok az izgatottságot vagy levert kedélyállapotot is okozhatják. Ezen faj felállításánál, azt hiszem, azon körülmény is figyelembe ve­endő, hogy a betegek legtöbb esetben csak akkor kerülnek szakértői észlelés alá, midőn az agykór oly fokot ért el, hogy azt a nem szakértő környezet is észreveszi. Mily fokot kell­ elérniük ezen időpontig a hüdési tüneteknek? midőn tudjuk, hogy igen gyakran a szakértőnek is éles megfigyelési képes­séggel kell bírnia, hogy azokat oly időben constatálhassa, midőn azok lak­ás­­szemeknek még fel nem tűnnek. 5* 73 -----­..... - .

Next