Orvosi Hetilap, 1874. február (18. évfolyam, 5-8. szám)
1874-02-01 / 5. szám
— — 74 — Adatok a kötszövettúltengési agysérv (paralysis progressiva) diffferentialis kórisméjéhez. Rokosnyai L. Béla ír-tól Bécsben. Ha a psychiatria jelen állását szemügyre vesszük, úgy találjuk, hogy az a kórboncztani alap elfogadása óta Európának csaknem minden államában virágzásnak örvend, s hogy a haladásnak és további fejlődésnek magvait magában hordja. Francziaországban Pinel, Németországban Langermann, Hollandiában Schroeder van der Kolk, Svédországban London, Oroszországban Rühl, Angolországban Conolly áldásos kezdeményezése, illetőleg működése folytán az elmebetegek ápolása és kezelése alaposan javító reformokon ment át, s az elmegyógyászati irodalom mindenütt számos kitűnő mívelőkre, tehetséges tollakra talált, s az ez iránybani tanírgy kiterjedésben hovatovább nyer. Hollandia a szerencsétlen elmebetegek sorsát a 30-as évek vége felé karolta fel és pedig oly mértékben, hogy már a 60-as évek kezdetén azon ország összes elmebetegei (körülbelül 2000) a tudomány jelen igényei szerint berendezett intézeteiben elhelyeztethettek és az összes elmebetegápolási ügy élére egy főfelügyelő állíttatott. E mellett nem egy kitűnő szaktudós és szó van az ottani elmegyógyászok között és az ez iránybani oktatás is mind inkább tökéletesíttetik. Oroszországban az elmebetegek sorsa szintén behatóan javíttatott példányszerűen berendezett intézetek építése által; az elmegyógyászat további felvirágoztatását pedig a kormány tudományos előadások rendszeresítése és ifjabb orvosoknak államköltségen külföldre utaztatása által igyekszik elősegíteni. Ugyanily irányban működik az olasz kormány is, melynek e téren még bokros teendői vannak. Legtovább haladt Svédország, mennyiben nem csak több czélszerűen berendezett intézetet tart fenn egy főigazgatóval élükön, hanem a psychiatriát a svéd egyetemeken kötelezett tantárgggyá emelte, belátván annak fontosságát mind a magánjogi, mind a bűnügyi viszonyokra nézve, s annak a külföldön tapasztalható haladását küldöttei által figyelemmel kísérve, azt az elmebetegek sorsának javítására, s az elmegyógyászat további fejlesztésére értékesíti. Németországról bővebben megemlékezni feleslegesnek tartom, mivel az elmegyógyászat ottani állásáról ügyfeleink bármelyike is szerezhet magának tudomást annál is inkább, mivel itt nyelvi nehézséggel sem kell küzdenie, hiszen ismereteinket valamennyien legnagyobbrészt német forrásból merítettük. Csak annyit említek fel , hogy az elmegyógyászat magas fejlettségi foka mellett az ez iránybani tanügy még sok javítást igényel. Nem czélja ezen soroknak alapos ismertetést adni az elmegyógyászat egyes államokban való állapotáról, csak futólagosan óhajtók a fenntebbiekben odamutatni, hogy ezekkel szemben hol maradtunk mi, s ezen nem önmagunk okozta hátramaradásunkra utalva, mintegy menteni akarom magamat, hogy tapasztalatlan tollammal ügytársaim elé lépek, de mentsen inkább azon körülmény, hogy hazánkban a psychiatria jelen állása a járatlanabb tollakat sem teszi még ez idő szerint nélkülözhetővé és hogy viszonyaink közt e téren minden csekélység, egy morzsányi földecske hasznos azon magaslat felépítésére, melyen állva, magunkat szorgalmas igyekezetünk segélyével majdan a külfölddel egyenlő vonalban találandjuk. Óhajtásom más részről, hogy felhasználva az idegen vívmányokat, azokból oly nemzeti tudományos tőkét teremtsünk, melyre támaszkodva, a külföldnek a további haladásban is méltó versenytársa lehessünk és ne fogadtathassák — mint még most — extra Hungáriám szánakozó vállvonítással minden, mi ex Hungária jön. Térjünk azonban jelen értekezésem tulajdonképeni tárgyára. Mindenekelőtt számot óhajtok adni azon megnevezésről, melyet értekezésem czímében a tárgyalandó kórnak magyarul adtam. Az újabb kutatások eredménye következtében a „szellemi kórok“ megszűntek „szellemiek“ lenni. A kórboncztani alap el-, fogadásával az elmebajoknak is anyagi kóros változásokra kelle visszavezettetniök és pedig az agynak, mint szellemi működés szervének kóros változásaira. Több tekintélyes kutatók, mint pl. Belhomme, Bayle, Dudek, Calmeil, Erlenmayer stb. művei nyomán már majdnem azon vélemény kapott lábra, hogy a butasággal párosult haladó hüdösnek kórbonczi alapja az agyhártyáknak és az agynak küönféle kóros változásaiban rejthetik, míg nem Rokitansky pontos kutatásainak sikerült felderíteni, hogy azon kórtünetcsoportnak, melyet butasággal párosult haladó hüdés- nek, vagy rövidebbben hüdéses butaságnak neveztünk, oka: az agy kötszövet tartaszának túltengésében, s ennek folytán az agyi idegelemek elfajulásában, sorvadásában rejlik. Ha tehát a tudomány jelenlegi iránya szerint az elme- , bajok is igen helyesen anyagi kórbonczi változásokra vezetendők vissza, úgy hiszem, nem cselekszem helytelenül, ha a kórt a maga lényege után kötszövettúltengési agy sorának nevezem, lehetőleg elkerülvén ez által a tünetcsoport szerinti elnevezést. A kötszövettúltengési agysérv elsődleges és idült lefolyású kór és általában három faja különböztetik meg, ú. m. : a) midőn az elmezavar és a hűdések egyidejűleg lépnek fel; b) midőn az elmezavar előbb köszönt be, s a hüdési tünetek később csatlakoznak hozzá és végre ,) midőn a hüdési tünetek az elmezavart megelőzik. Ezen harmadik fajhoz tartozik a kötszövettúltengési agysorvnak azon neme , mely a gerinczagy szürke elfajulásának tüneteivel kezdődik. Ezen faji megkülönböztetés gyakorlati hasznú lehet a szerint, a mint a szellemi vagy hüdési tünetek fokozódnak először annyira, hogy észlelet alá kerülnek, a baj lényegét tekintve azonban nem tartom azt életképesnek, miután azt hiszem, hogy a kötszövettúltengésnek előbb kell azon fokra fejlődnie, hogy az agyi idegelemeknek enyvszerű (colloid) és kömnyed elfajulását megindítani, s ez által azoknak működését zavarni, s gátolni képes legyen. Váljon nem lenne-e feltehető, hogy a kötszövettúltengés által okozott nyomás bizonyos időben még csak annyira emelkedett, hogy az idegelemekre egyszerűen izgatólag hat, s ez esetben a hüdési tünetek még jelen nem lévén, e kór a maniacalis hangulat alakjában kerül először megfigyelés alá, s csak a kötszövettúltengés további növekedtével jelentkeznek a hüdési tünetek ? Ezen feltevést annál elfogadhatóbbnak vélem, mivel az őskóros agyi folyamatoknál az edényösszehúzódás szülte vérszegénység után fellépő agyi vértúlteltségben analogont vélek feltalálni, midőn t. i. azon vérkeringési folyamatok nem oly nagy fokban lépnek fel, hogy az őskóros rohamot előidézhessék, de az edényfalak hüdéséből származó vérnyomás elegendő izgatottság létrehozására. A 3-dik fajnál feltehető volna, hogy a kötszövettúltengés az agy szürke állományának nem a szellemi működést, hanem a mozgást közvetítő elemi szervecskéi körül kezdődik, s így a hüdési tüneteknek kell előbb előtérbe lépniök (lásd Meynertnél a nagy és kis ganglionsejtek osztályozását). Az elmezavar és hüdési tünetek egyidejű fellépténél a kötszövettúltengés kezdődhetik a szürke agykéreg egész vastagságában úgy mint a Ildik fajnál említem, midőn a kétféle tünetek egyidejű fellépte a kóros folyamat fellépési területéből volna magyarázható, vagy pedig a bántalom által okozott vérkeringési zavarokból (a szellemi működést közvetítő szervekben), mely vérkeringési zavarok az izgatottságot vagy levert kedélyállapotot is okozhatják. Ezen faj felállításánál, azt hiszem, azon körülmény is figyelembe veendő, hogy a betegek legtöbb esetben csak akkor kerülnek szakértői észlelés alá, midőn az agykór oly fokot ért el, hogy azt a nem szakértő környezet is észreveszi. Mily fokot kell elérniük ezen időpontig a hüdési tüneteknek? midőn tudjuk, hogy igen gyakran a szakértőnek is éles megfigyelési képességgel kell bírnia, hogy azokat oly időben constatálhassa, midőn azok lakásszemeknek még fel nem tűnnek. 5* 73 -----..... - .