Orvosi Hetilap, 1874. július (18. évfolyam, 27-30. szám)
1874-07-05 / 27. szám
515— 516 — Wintrich-hel megegyezésül magyarázza Geigel *) is a dobos kontatási hangot, azonban nem tulajdonít a fal feszültségének annyira kizárólagos befolyást a hang magasságára, mint amaz, hanem felveszi a légoszlop szabályozó befolyását is. Geigel a tüdő dobos kontatási hangját azonosnak mondja azzal, melyet a légcsőben és a hörgőkkel közlekedő cavernákban támaszthatni. A kontatási hang dobos, ha a kontatás a községgel közlekedő kis légutak falát érinti; nem dobos, midőn a kontatás helye és a hörgők között levő felfújt tüdőhólyagcsak önálló lengéseik által a hullámok átszellődését (Interferenz) okozzák. Schweiger“) Körnerrel együtt nem tulajdonít a tüdő szövetének semmi részt a dobos kontatási hang létrehozásában, s felveszi, hogy a tüdő levegője mint egész leng, légoszlopot csak úgy képviselvén, mintha a léghólyagcsák válaszfalai nem is léteznének. Szerinte a nemdobos kontatási hang egyedül a kontatott hártyában keletkezik, nem pedig a bezárt légűrben. Stern S. az „Alig. Wiener medicinische Zeitung“ 1869. és 1870-dik évi folyamában hasonlag hozzászólott a tárgyhoz, azonban az általa kifejtett elvek legnagyobb részt nem egyeznek meg a modern acustica elveivel és tanaival. Stern ugyanis kísérletekkel igyekszik bebizonyítani, hogy a levegő nemcsak — mint ezt a természetbúvárok máig is felteszik — zárt űrben, hanem a szabad határnélküli térben is képes az együtthangzásra (Resonanz) (!), s hogy a szilárd test közönséges hangja nagyobb részt a környező levegőtől származik. Valamely, a mell falán támasztott hang mindenek előtt a mellben, mégpedig annak tüdőszövetében fog helybeli hangot ébreszteni együtthangzás útján ; ezen helybeli együtthangzás által keletkező hang minősége elsősorban az elsődleges (primaer) hangtól és a primaer hangzó testtől fog függni, s csak második sorban az együtthangzó tüdőszövet hosszától is. Ezen helybeli együtthangzás mellett az elsődleges hang a mellfal minden oldalról történő teljes visszahajlása (reflex) útján új hangot is támaszthat, ez a dobos és metallius kontatási hang. A dobos hang akkor jöhet létre, midőn a tüdőszövet ellazulása miatt a vezetésben levő akadály tetemesen csökkent. Sterna hangcsengésre nézve is tett vizsgálatokat, s ezt illetőleg 4 külön sorozatot állít fel, úgy mint: 1) Éles (hell) és tompáit (matt) hangok, amazok a zárt üregekben eredők, emezek a zörejek. 2) Az éles és tompáit hangok ismét lehetnek: lágyak vagy kemények. Lágy a vízben áztatott puha fa, a fuvola, orgona hangja és a dobos kontatási hang; kemény a kő, fémek és a legtöbb húros hangszer hangja. 3) A hangcsengés harmadik neme a localisált és n e m-1 o c a 1 i s a 11; oda tartozik az ütögető hang (Klopfender Schall), ide minden zenészeti hang. 4) Végre lehet a hangcsengés nagy és kicsiny; nagy az orgonasíp hangja a fuvoláé mellett. Mindezek elegendők lesznek fenntebb mondott ítéletem igazolására, az előtt is, kinek a hangtanról csak némi fogalma van. Térjünk most át Gerhardtra, ki a dobos kontatási hangot csak sima falú űrben foglalt levegő kontatásából * 2 eredőnek mondja. Szerinte ennek magassága egyedül a légoszlop hosszától és a nyílás tágasságától függ. Az összeesett tüdődobos kontatási hangját Schweiger-rel megegyezőleg magyarázza. A nem-dobos kontatási hang pedig a levegőt bezáró fal, illetőleg a tüdőszövet erős feszültségéből származik, s e feszült állapotában maga is lengésnek indul, miáltal megzavarja azon szabályszerűséget, melyben a bezárt levegőnek, hogy dobos kontatási hangot adjon, lengeni kell. Újabban G u 11 man n hasonlag oda nyilatkozik, hogy a dobos kontatási hang egyedül a bezárt levegő lengései által idézhető elő; a nem-dobosnál a levegő lengéseit a feszült tüdőszövetnek lengései zavarnák meg, s így csak zörej (Schall) jöhetne létre. (Folytatása következik). Kovács József tanár sebészeti korodájából a budapesti kir. egyetemen. Csecsrák, hónaljmirígyrák, kiirtás, gyógyulás első érintkezési forradás útján. Közli Bábon Jónás író műtőnövendék. A közlendő eset a mindennapiakhoz tartozik. Csecsrák a hónaljmirígyek rákszerű elfajulásával, mely kiirtatik oly sebzéssel, mely gyorsan begyógyul, elég gyakran észlelhető. Mi a közlésre serkent, azon körülmény, hogy a jelen eset kiváló példányt képvisel annak bizonyítására, hogy a sebek kezelése, mint ahogy ez a sebészet mai nap dívó elei szerint történik, nemcsak tudományilag észszerűbb, mint a régebben kedvelt bánásmód, hanem jobb a betegre nézve is, ki gondos kezelés által megkíméltethetik azon esélyektől, melyek a begengedéssel és genyrekedésekkel járni szoktak. Mi történt azelőtt, pl. csak 10 évvel is, ha valamely műtevés által ejtett nagyobb kiterjedésű seb, teszem csecsmirigykiirtás, tagcsonkítás utókezeléséről volt szó? A seb a műtevés, vérzéselállítás után beköttetett azon várakozásban, hogy a gyógyulás vagy első érintkezési forradás útján fog létrejönni, vagy sarjadzás jön genyedéssel. S mert a genyedés tapasztalatilag 3—5 nap múlva indult meg, a köteléknek ezen túl kellett bolygattatni. Igaz, hogy többek által nem tartatott valami bajnak, hogyha a seb per primum gyógyult, sőt több évtizede némelyek arra törekedtek is. De ez nem volt általános, s Azon felfogás dívott, hogy a gengedési folyamatot megelőző sebláz a szervezet sebzés elleni visszahatásának kifejezője, még pedig kedvező kifejezője, részjel, ha nem jön, elnyomni nem szabad. Mi történt? Beköttetett a seb vagy oly módon, hogy a műtevés által támadt sebür kitömeték tépett el, vagy pedig genyszalagot tettek a sebürbe és ezt kötéssel zárták. Vártak azután 2—3 napig, tehát addig, míg a genyedés gyakran nagyfokú láz és lobosodás tüneteivel mutatkozott. Ez szükségesnek, nagyon örvendetesnek tartaték. Mert, azt mondták, ha sebláz nem mutatkozik, vagy a sebzés mekkoraságával arányban csekély, ez csak annak jele, hogy a sebfal és így a szervezet is nem bír visszahatási képességgel. Ezt emelni szükségesnek lárták többféle módon. Sokan legjobbnak lárták a seb megnyitását az első kötés után, tehát a seb tisztítását is addig halasztani, míg a genyedés bősége és elég nagyfokú láz mutatkozott, mely a szervezet gyógyiparát kifejezte. Ez szükséges és kívánatosnak is tartalék. A mai sebészet e felfogást elejtette. Megengedi, tudja, hogy nem valami jó jel, hogy ha oly sebül falain, mely bizonyos adott körülmények következtében csakis gengedéssel gyógyulhat, nem mutatkozik izgatási ellenhatás. De nem következteti ebből, hogy minden sebür gyógyulására sebláz és begenyedés kívánatos, hogy ennek előidézésére a sebváladékot addig kell a sebürben zárva tartani, míg az erjedési termékeivel a környékben nagy lábot és egészben nagy seblázat keltsen. Ma, miután a leb- és lázgerjesztő hatányok tanulmányozták, ismeretesek, az *) Ueber die physikalische Begründung der Percussionstöne. Deutsche Klinik. 1856. Nr. 3. 2) Zur Theorie der Percussion. Virchow’s Archiv XI.