Orvosi Hetilap, 1874. július (18. évfolyam, 27-30. szám)
1874-07-05 / 27. szám
517 518 azelőtt kedvelt utókezelésmód nem is tartathatik valami ártatlan dolognak. A láz, mely azáltal támadt, hogy a sebben gyülekezett és a kötés által 2—3 napig benntartott váladék, vérsavó, geng erjedt, lázgerjesztő (pyrogeneticus) részei felszívódnak, csak arra szolgálhat, hogy a szervezet anyag-, illetőleg erőmennyisége csökkenjen. Hogy ennek semmi haszna nincs, nem lehet, sőt hogy határozottan káros, mai nap eléggé bizonyítva van már. A mai sebészet eszményileg jónak, kívánatosnak tartja, hogy sebzés által támadt sebszélek, sebfalak közt lehetőleg genyedés nélkül jöjjön létre egyesülés. Kívánatos tehát a sebszéleket, sebfalakat a savós váladék meggyűlésének megakadályozására lehetőleg szabatosan összetapasztani, de szükséges ezenkívül a kötözést, a seb tisztítását minél hamarabb megújítani, s ezt minél gyakrabban tenni, hogy a váladék, a geny bennrekedése, tehát pyrogenetikus anyagok felszívódása megakadályoztassék. Ily anyagok erjedésének meggátlására mindazok felhasználásához nyúl még, melyek erjedésgátlókként ismeretesek, vagy az erjedési termékeket elrontani, ártalmatlanná tenni képesek. Ezt tűzi ki elvül a mai sebészet a műtevés által ejtett sebek gyógyításában. És az eredmény az, hogy míg azelőtt a csecsmirigy teljes kiirtása vagy tagcsonkítás által támadt seb gyógyulása 4—8, vagy még több hetet vett igénybe, erre jelenleg 2—4 hét kell, akkor mondjuk sikerüknek, ha a nélkül történik, hogy a betegnek láza lenne, a nélkül tehát, hogy táplálkozásában, tehát erejében fogyatkozást szenvedne. Esetünk következő : Sz. Márta, 56 éves, reform, túrkevii, földmíves neje, ez évi május hó 18-kán vétetett fel a sebészeti kórodára, következő jelen állapottal: A jobb emlő terméjében nagyobbodott, benne egy ökölnyi, kemény, amennyiben kitapintható, dudoros felületű anyagszaporulat tapintható, mely a bőrrel összefügg és önkéntes szúró-nyilaló fájdalmakat mutat, melyek nyomásra alig fokozódnak, különösen betegnek éjjeli nyugalmát háborítják. Az anyagszaporulat mellső felületén, a tönkre jutott bimbónak megfelelőleg egy tallérnyi, a bőrön áthatoló folytonossághiány észlelhető, melynek alapja piszkos, bűzös csapadékkal fedett, több mélyedéssel ellátott, s melynek széle tömött, felhányt. Az anyagszaporulat a környékkel összefügg, a csecsmirígy alján könyen mozgatható. A jobboldali hónaljban egy mandulamekkoraságú, tömött, nyomásra alig fájdalmas mirígypamat tapintható ki. A dag egy év óta fejlődött, az utolsó időben rohamosan nőtt; a fekélyedés egy kis gödöcske pörkösödésével és szétnyílásával kezdődött 4 hónap előtt. Hogy itt álképlettel van dolgunk, nem szükséges bővebben fejtegetnünk, valamint azt sem, hogy a gyors növekedés és fekélyesedés, s a szomszéd szervekbe történt átrakodás roszindulatú álképletre utalt. Ennek pedig milyen faja volt előttünk, megtudni lehetett először is azon körülményből, hogy a dög göbös felületű, hogy a szomszéd képletekkel összefüggött, hogy kifekélyesedés aránylag igen gyorsan jött létre, mégpedig azáltal, hogy magának a dagnak egy kisebb része pörkösödött, tehát a dag elemeinek pusztulása által, hogy a fekély szélei tömöttek, végre hogy nyirkmirígyre történt az átrakodás. Ezekből világos, hogy a roszindulatú álképlettel, hám-, illetőleg csecsmirígysejtek újdonképlése által támadt rákkal volt dolgunk. A dag kiirtását május 30-kan következőleg végeztem chloroformérzéktelenítés alatt. Domború élű szikével körülkerítettem két félkörőszös metszéssel a fekélyt. A metszések ép bőrben történtek olyképen, hogy a kültakaró egyszerre egész vastagságában metszetett át. Azután körülbelül 3—4 hosszabb metszéssel eltávolíttatott az egész csecsmirígy. Ilyképen egy kúp alakú sebür támadt, melynek alapja a volt csecsmirígy aljának, kúplapja a megmaradt emlőbőr felületének felelt meg. Miután a felső sebszél közepe táján egy kisebb vérző ütér leköttetett, a kóros hónaljmirigypamut irtatott ki olyképen, hogy a hónaljár belfelületén, a nagy mellizom szélének mentében, egyenes és áthatoló bőrmetszés intéztetett a kóros mirigyek felé, melyek azután újj hegyyel kikarmoltattak. A vérvesztés igen csekély volt, s miután a vérzés teljesen megszűnt, a kötözés következőleg történt. Kagtapaszcsikokkal a sebszéleket lehetőleg pontosan egyesítettem, úgy hogy a két félkörécz alakú sebszél egymással egyenes, vízirányos, mintegy 7 hüvelyk hosszú vonalban érintkezett. Az egyesítés a netán képződendő váladék , kifolyásának biztosítására a külső sebzugban abbanhagyatott, s itt kis tépet-bourdonnet vezettetett be. Azután az egyesítési vonal felett, alatt és hosszának megfelelő hosszúságú tömött , tépethengert raktam, s ezeket széles ragtapaszcsikokkal elég szorosan a csecsbőrre nyomtam, úgy hogy a bőrlebenyek bel, felületének szabatos érintkezése aljával biztosíttatott. A hónalja sebüjébe szintén tépet-bourdonnet tétetett. A kötésre hideg borogatás rendeltetett. A műtevés után, kis gyengeséget kivéve, a jól táplált beteg semmi rendellenesről nem panaszkodott. Este a hőmérsék 38 volt, az érverés, mely műtét előtt 76 volt, 100-ra emelkeődett, különben beteg igen jól érezte magát. Másnap reggel, 22 órával a műtevés után, a kötés eltávolíttatott, s találtuk, hogy a sebszélek egész hosszukban, ki- ■ véve egy */2 hüvelyknyi hosszat, a külső zug mellett (hol a bourdonnet tétetett be) és a lekötési vonalnak megfelelő alig borsónyi helyt, per primam egyesültek; de összeforrt egyszersmind a két bőrlebeny megfelelő alapjával, úgy hogy sebváladék, illetőleg geny az egész gyógyulási időben csakis a külső , sebzugon fenntartott, mintegy 12 hüvelyk mélységű űrből jött. A kötés ezentúl naponkint kétszer megújíttatott az említett módon és különös gond a seb tisztántartására fordíttatók. A genyedés a kis űrből mindig igen csekély maradt, még csekélyebb mennyiség jött a hónalj sebüréből. Láz egyáltalában nem mutatkozott. A lekötési vonal harmadik napon vált le. Beteg már a műtevés utáni második napon jó étvágynak örvendett. A sebür csekély genyedés mellett oly gyorsan húzódott össze, hogy június 10-dike óta genyszalag bevitele csak nehezen sikerült. A hónalji sebar pedig akkor majdnem teljesen zárottnak mutatkozott. Az egész gyógylefolyás alatt beteg sem táplálkozásában, sem erőállapotában nem szenved fogyatkozást. Elbocsáttatott június 15-kén azon meghagyással, hogy a kis sebár végleges záródásáig a kórodán eszközlött mód szerint otthon is történjék kellő kezelés. Hasonló kedvező sikert e tanév folyamában több esetben volt alkalmunk észlelni, s kétségkívüli, hogy ezen eredményre a sebeknek vázolt kezelésmódja, különösen az igen gondos és gyakori tisztántartás kiváló befolyással vala. Machik Béla tanár belgyógyászati korodájából a kolozsvár m. k. tudományegyetemen. Közli Böchler Ignácz jr., belgyógyászati tanársegéd. (Folytatás). II. Giimes agyburokok esetei. 1) Brad Petra, 19. év., g. k. ifjú, marjai szül., tojáskereskedő. December hó 12-kén 1872. vétetett fel a kórodára. Baja kezdetéről említi, hogy 9 nap óta van nagyfokú fejfájása, köhögése és hasmenése. Jelen állapot. Középtermetű, elsoványodott beteg bőre halvány, szellemi működései rendesek. Beteg fejfájásról panaszkodik, anélkül, hogy a fej bizonyos pontját jelölné a fájdalom székhelyéül. Lázák középtágak, fényre visszahatnak; szemtükörreli vizsgálatnál gümők a chorioideán nem vehetők ki. Arczizmokban rángások vagy hűdések nincsenek. Nyelv és nyelvlap rendes irányuktól eltérést nem mutatnak. Nyak nem merev, érintésre nem fájdalmas. Mellkas hosszában nyúlt, légzéskor egyenletesen emelkedik. Légzésnél rendellenesség nem fordul elő, kongroatásra eltérést nem mutat, hallgatódzásra kisfokú hurut észlelhető. Szív rendes; az érvelés valamivel lassúbb, amennyiben 39°2- nél 90. Lép nagyobb. Has meghúzódott, nyomásra kissé érzékeny ; hasmenés gyakori, 5—6-szor 24 órában. Vizelet eltérést nem mutat. Kór lefolyás. A betegség 9-dik napján este a hő 39 ° 2 ; 10-dik nap reggel 39°2, e. 38°8 ; 11-dik nap reggel 38°8, este 39°4; 12-dik nap r. 39°2, e. 39°; 13-dik nap r. 38°8, este 37°4; 14-dik nap r. 37°2, e. 37°; s ugyanezen este meghalt a nélkül, hogy a kórkép a lefolyás alatt változott volna. A fej-27*