Orvosi Hetilap, 1875. szeptember (19. évfolyam, 36-39. szám)
1875-09-05 / 36. szám
713 714 satnak, mely egy és ugyanazon alapbetegség következményeként tekintendő. Jelentékeny kóros elváltozást találunk a viszeres szájdákon és billentyűkön, t. i. szűkületet és billentyűelégtelenséget, mely, ha élőben kórismérhető lett volna, világosabb leendett a mindvégig rejtélyesnek maradt kóreset. Hiányos észlelése az oka, hogy ennek nyomára nem jöhettünk, vagy annak fel nem ismerhető volta a dolog természetében rejlik : megfelel reá a bonczlelet. Billentyű- és szájdabajok csak akkor kórismérhetők biztossággal, ha azok következményi tünetek által külölik magukat. Hogy ily tünetek nem voltak, nem lehettek jelen az élőben, kézzelfoghatólg bizonyítja a bonczlelet. A szív alig valamivel nagyobb, arei nincsenek kitágulva, falai megvastagulva; a kissé légdagos tüdő vérszegény, máj kisebb. Méltán hiányoztak tehát a kéthegyű billentyű-elégtelenség és a bal viszeres szájhának kórodailag sarkalatos tünetei, melyek közül némelyeknek annyival is inkább ki kellett volna fejezve lenni, mert egyúttal a jobb szívben is ugyanily változásokat mutatott ki a bonczlelet, noha csekélyebb mértékben. Ezeket tehát nem nézhettük el. Történetesen a billentyű-vitorlák meglehetős épsége miatt, még zörej sem tett bennünket, figyelmessé a viszeres szájdák kóros változásaira, bár ez egymagabiztos kórismére épen nem vezetett volna, annyival kevésbé, mert a systolicus zörejek a vérszegénység mellett, többnek mint járulékosnak nem tekinthetők. Miért maradtak ki a viszeres szájdák szűkülésének következményei, melyek a szívre oly igen visszahatnak, erre a véreloszlás mikéntjéből csak részben felelhetünk meg. A bal viszeres szájda szűkületének élettani következménye vérfelhalmozódás a kis vérkörben, mely tetőpontját a jobb szívben, mint a viszeres vérkör központjában éri el, innen ennek kitágulása és túltengése. Ha a jobb viszeres szájda is szűkülve van, ez mérsékli a jobb gyomor túlteltségét, tehát ennek tágulattal összekötött túltengése csekélyebb lesz. Magyarázatát lelné ebben, miért nem volt a jobb szív nagy és tágult, miért hiányzott a tüdütér 2-dik hangjának éleltsége. Ha azonban meggondoljuk, hogy a jobb viszeres szájbaszűkülése másfelől pangást kellett hogy előidézzen a jobb pitvarban, a nagy viszérrendszerben, a májban, s ennek nyomait meg sem találjuk a jobb pitvar kitágulásában, idült máj vérbőségben és vízkórban, úgy ezen tünetek kimaradása indokolására más körülményt kell tekintetbe vennünk. Ezen körülmény a nagymérvű vérszegénység, mely betegünknél a közbejött kórfolyamat, főleg a váltóláz következménye lehetett. Hogy ily vérszegénység mellett sem a szív túltengése, sem a tüdőtér 2-dik hangjának ékeltsége ki nem fejlődhetett, erre hasonlatot találunk tüdővészeseknél, akiknek szíve elsorvad, a tüdütér 2-dik hangja gyenge, a máj vérszegény, daczára a kis vérkörben levő nagy vérkeringési akadálynak. A mellhártya és tüdőláb, mely az életben kórismérve volt, embolicus eredetű, mely a véres tömületek környékében fejlődött. Ezen tömületek kicsinységük miatt sem a köpet nyomán, sem physicalis tünetek útján felismerhetők nem lehettek. Még a jobb tüdő felső mellső lebenyében ülő tyúktojásnyi góc. sem volt elég vastag arra, hogy physicalis tüneteket okozzon. Ellenben a köpet jelleme határozottan tüdőláb mellett szólott. Egybevetve a kórodán észlelteket a bonczolat, által nyert lelettel, betegünknél a körfolyamat, egymásutánra következő lehetett: 19 éves korában ízületi ez az Dunába esés következtében, s ezalatt valószínűleg szívbelhártyalob és pedig talán előbb a bal szívben, melynek következményei voltak a bal viszeres szájba szűkülése, az viharok megrövidülése, a billentyű-vitorla jelentékeny eltorzulása nélkül, pangás a tüdő hajszáledényeiben. Azért gondoljuk, hogy ez volt az első, mert a jobb szív falzatának némi megvastagos idása a kezdődő kiegyenlítő tültengésre mutat, mely azonban tovább nem fejlődhetett, a jobb viszeres szájdán támadt szívbelhártyaláb folytán eredő jobb viszeres szájdaszűkülés, illetőleg háromhegyű billentyűelégtelenség ellenműködése miatt. 23 éves korában hasi hagymát, 29 éves korában váltóláza-, általános vízkór, vérszegénység, miáltal a netán jelenlevő szívtágulatok visszafejlődtek, a szívműködés erőssége hanyatlott, pangások a tüdőkben, mely hörghuruthoz, nehéz légzés és véres köpethez vezetett. 30 éves korában, a vérszegénység miatt, a szívműködés erélye még inkább megtört, lassabbak a vérkeringés és alvadások származtak a jobb szívben, melyeknek kifolyásaként véres tömülések eredtek a tüdőkben, nagyfokú nehéz légzés, láz, tüdő-mellhártyaláb, s mindezek a szívműködés elé legyőzhetlen akadályt gördítvén, szívhüdés folytán halálhoz vezettek. Az oldalagos színlátásról. Kr.ur. Nándor tr., magántanártól. Közlemény a m. leír. budapesti egyet. élettani intézetéből. I. Aóbert óta tudjuk, hogy a szem egyes tájai nem bírnak egyenlő érzékenységgel az egyes színek iránt. Minden szín a reczeghárfoja orri oldalán ismerhető meg legtovább, sőt az érzés itt, legalább a sárga folt közelében, élénkebb mint magán a sárga folton. Fel és lefelé közel egyenlő távolra terjed a színérzési képesség, legkisebb térre szorull pedig a szem halántéki oldalán. Ezen viszonyokat minden táblázat mutatja ; igaz, hogy az orri oldal felé 53°-on túl táblázataimon a színérzés jelezve nincsen, mert itt 53° már az orrszélnek felel meg, mely határon túl a színeket készülékemmel meg nem figyelhettem. Azonban már Aubert után is tudjuk, hogy mennyire terjed színérzésünk a reczeghártya belső oldalán. Aubert megfelelő nagy papírfelület színét még 90° alatt is képes volt megismerni. Vok m a n n óta tudjuk, hogy a tapintás érzékének finomsága ugyanazon egy egyénnél gyakorlás következtében fokozható ; tapasztalataim szerint itt is, az oldalagos színlátásnál türelmes gyakorlat által elérhető, miszerint idővel ugyanazon tárgy színét feltűnően tovább ismerjük meg, mint amennyire azt fölismerni kezdetben képesek voltunk. A táblázatokból továbbá az is kitűnik, hogy szemünk nem képes az egyes színeket egy ugyanazon irányban a sárga folttól egyenlő távolban megérezni. Ha a középértnket figyelembe vesszük, látni fogjuk, hogy a narancsszínt a sárga folttól legkisebb távolban érezzük, erre következik a vörös, sárga és zöld színérzésünk; a legszélsőbb határokig bírjuk a kéket megismerni. Az ibolyát alig érzem nagyobb távolra ibolyának, mint a narancsfényt narancsszínnek, innen túl pedig az ibolyát kéknek látom ; a táblázatokban tehát azon határ van jelezve, amely határig az ibolyát kéknek látom. A táblázatokban jelzett határon túl még mindegyik színnek megfelelő fény képes színérzést kelteni, de ezen színérzés már az eredetitől lényegesen különbözik. Az előbb narancsnak érzett fény itt sárga színű lesz, mely még nagyobb szögelhajlás mellett színtelenné válik. A vörös színtelen érzésbe megy át. A sárga a zöldnek egy bizonyos aránylatát mutatja, s végre az is eltűnik. A kék mind kevésbé telített lesz, annyira hogy színe végre meg sem ítélhető. Az ibolya, mint már említve volt, sötétkék színűvé válik. Nem mulaszthatom el megemlíteni azon sajátszerű változást sem, melyet a sárga fény egyenes látás mellett mutat, mialatt a fényforrástól mindinkább eltávozunk , ilyenkor tudni.