Orvosi Hetilap, 1875. szeptember (19. évfolyam, 36-39. szám)

1875-09-05 / 36. szám

713 714 satnak, mely egy és ugyanazon alapbetegség következménye­ként tekintendő. Jelentékeny kóros elváltozást találunk a visze­­res szájdákon és billentyűkön, t. i. szűkületet és billentyű­­elégtelenséget, mely, ha élőben kórismérhető lett volna, vilá­gosabb leendett a mindvégig rejtélyesnek maradt kóreset. Hiá­nyos észlelés­e az oka, hogy ennek nyomára nem jöhettünk, vagy annak fel nem ismerhető volta a dolog természetében rejlik : megfelel reá a bonczlelet. Billentyű- és szájdabajok csak akkor kórismérhetők biztossággal, ha azok következményi tüne­tek által külölik magukat. Hogy ily tünetek nem voltak, nem lehettek jelen az élőben, kézzelfoghatól­g bizonyítja a bonczle­let. A szív alig valamivel nagyobb, arei nincsenek kitágulva, falai megvastagulva; a kissé légdagos tüdő vérszegény, máj kisebb. Méltán hiányoztak tehát­ a kéthegyű billentyű-elégte­lenség és a bal viszeres szájhának kórodailag sarkalatos tünetei, melyek közül némelyeknek annyival is inkább ki kellett volna fejezve lenni, mert egyúttal a jobb szívben is ugyanily válto­zásokat mutatott ki a bonczlelet, noha csekélyebb mértékben. Ezeket tehát nem nézhettük el. Történetesen a billentyű-vitor­lák meglehetős épsége miatt, még zörej sem tett bennünket, figyelmessé a viszeres szájdák kóros változásaira, bár ez egy­maga­biztos kórismére épen nem vezetett volna, annyival ke­vésbé, mert a systolicus zörejek a vérszegénység mellett, több­nek mint járulékosnak nem tekinthetők. Miért maradtak ki a viszeres szájdák szűkülésének következményei, melyek a szívre oly igen visszahatnak, erre a véreloszlás mikéntjéből csak rész­ben felelhetünk meg. A bal viszeres szájda szűkületének élet­tani következménye vérfelhalmozódás a kis vérkörben, mely tetőpontját a jobb szívben, mint a viszeres vérkör központjában éri el, innen ennek kitágulása és túltengése. Ha a jobb visze­res szájda is szűkülve van, ez mérsékli a jobb gyomor túltelt­­ségét, tehát ennek tágulat­tal összekötött túltengése csekélyebb lesz. Magyarázatát lelné ebben, miért nem volt a jobb szív nagy és tágult, miért hiányzott a tüdütér 2-dik hangjának éleltsége. Ha azonban meggondoljuk, hogy a jobb viszeres szájba­­szűkülése másfelől pangást kellett hogy előidézzen a jobb pit­varban, a nagy viszérrendszerben, a májban, s ennek nyomait meg sem találjuk a jobb pitvar kitágulásában, idült máj vér­bőségben és vízkórban, úgy ezen tünetek kimaradása indokolá­sára más körülményt kell tekintetbe vennünk. Ezen körülmény a nagymérvű vérszegénység, mely betegünknél a közbejött kórfolyamat, főleg a váltóláz következménye lehetett. Hogy ily vérszegénység mellett sem a szív túltengése, sem­ a tüdőtér 2-dik hangjának ékeltsége ki nem fejlődhetett, erre hasonlatot találunk tüdővészeseknél, a­kiknek szíve elsorvad, a tüdütér 2-dik hangja gyenge, a máj vérszegény, daczára a kis vérkörben levő nagy vérkeringési akadálynak. A mellhártya és tüdőláb, mely az életben kórismérve volt, embolicus eredetű, mely a véres tömületek környékében fejlő­dött. Ezen tömületek kicsinységük miatt sem a köpet nyomán, sem physicalis tünetek útján felismerhetők nem lehettek. Még a jobb tüdő felső mellső lebenyében ülő tyúktojásnyi góc­. sem volt elég vastag arra, hogy physicalis tüneteket okozzon. Ellen­ben a köpet jelleme határozottan tüdőláb mellett szólott. Egybevetve a kórodán észlelteket a bonczolat, által nyert lelettel, betegünknél a körfolyamat, egymásutánra kö­vetkező lehetett: 19 éves korában ízületi ez az Dunába esés következtében, s ezalatt valószínűleg szívbelhártyalob és pedig talán előbb a bal szívben, melynek következményei voltak a bal viszeres szájba szűkülése, az viharok megrövi­­­dülése, a billentyű-vitorla jelentékeny eltorzulása nélkül,­­ pangás a tüdő hajszáledényeiben. Azért gondoljuk, hogy ez­­ volt az első, mert a jobb szív falzatának némi megvastagos i­dása a kezdődő kiegyenlítő tü­ltengésre mutat, mely azon­­­­ban tovább nem fejlődhetett, a jobb viszeres szájdán támadt szívbelhártyaláb folytán eredő jobb viszeres szájdaszűkülés, illetőleg háromhegyű billentyűelégtelenség ellenműködése miatt. 23 éves korában hasi hagymát, 29 éves korában vál­tóláza-­, általános vízkór, vérszegénység, miáltal a netán je­lenlevő szívtágulatok visszafejlődtek, a szívműködés erőssége hanyatlott, pangások a tüdőkben, mely hörghuruthoz, nehéz légzés és véres köpethez vezetett. 30 éves korában, a vér­­szegénység miatt, a szívműködés erélye még inkább megtört, lassabbak­ a vérkeringés és alvadások származtak a jobb szív­ben, melyeknek kifolyásaként véres tömülések eredtek a tü­dőkben, nagyfokú nehéz légzés, láz, tü­dő-mellhártyaláb, s mindezek a szívműködés elé legyőzhetlen akadályt gördít­vén, szívhüdés folytán halálhoz vezettek. Az old­alagos színlátásról. Kr.ur. Nándor tr., magántanártól. Közlemény a m­. leír. budapesti egyet. élettani intézetéből. I. Aó­bert óta tudjuk, hogy a szem egyes tájai nem bírnak egyenlő érzékenységgel az egyes színek iránt. Minden szín a reczeghárfoja orri oldalán ismerhető meg legtovább, sőt az érzés itt, legalább a sárga folt közelében, élénkebb mint magán a sárga folton. Fel és lefelé közel egyenlő távolra terjed a színérzési képesség, legkisebb térre szorull pedig a szem halán­­téki oldalán. Ezen viszonyokat minden táblázat mutatja ; igaz, hogy az orri oldal felé 53°-on túl táblázataimon a színérzés jelezve nincsen, mert itt 53° már az orrszélnek felel meg, mely határon túl a színeket készülékemmel meg nem figyelhettem. Azonban már Aubert után is tudjuk, hogy mennyire terjed színérzésünk a reczeghártya belső oldalán. Aubert megfelelő nagy papírfelület színét még 90° alatt is képes volt meg­­ismerni. V­o­­­k m­ a n n óta tudjuk, hogy a tapintás érzékének finom­sága ugyanazon egy egyénnél gyakorlás következtében fokoz­ható ; tapasztalataim szerint itt is, az oldalagos színlátásnál türelmes gyakorlat által elérhető, miszerint idővel ugyanazon tárgy színét feltűnően tovább ismerjük meg, mint a­mennyire azt fölismerni kezdetben képesek voltunk. A táblázatokból továbbá az is kitűnik, hogy szemünk nem képes az egyes színeket egy ugyanazon irányban a sárga folttól egyenlő távolban megérezni. Ha a középért­nket figyelembe vesszük, látni fogjuk, hogy a narancsszínt a sárga folttól leg­kisebb távolban érezzük, erre következik a vörös, sárga és zöld színérzésünk; a legszélsőbb határokig bírjuk a kéket megis­merni. Az ibolyát alig érzem nagyobb távolra ibolyának, mint a narancsfényt narancsszínnek, innen túl pedig az ibolyát kéknek látom ; a táblázatokban tehát azon határ van jelezve, a­mely határig az ibolyát kéknek látom. A táblázatokban jelzett határon túl még mindegyik szín­nek megfelelő fény képes színérzést kelteni, de ezen színérzés már az eredetitől lényegesen különbözik. Az előbb narancsnak érzett fény itt sárga színű lesz, mely még nagyobb szögelhajlás mellett színtelenné válik. A vörös színtelen érzésbe megy át. A sárga a zöldnek egy bizonyos aránylatát mutatja, s végre az is eltűnik. A kék mind kevésbé telített lesz, annyira hogy színe végre meg sem ítélhető. Az ibolya, mint már említve volt, sötétkék színűvé válik. Nem mulaszthatom el megemlíteni azon sajátszerű vál­tozást sem, melyet a sárga fény egyenes látás mellett mutat, mialatt a fényforrástól mindinkább eltávozunk , ilyenkor tudni.

Next