Orvosi Hetilap, 1876. december (20. évfolyam, 49-53. szám)

1876-12-03 / 49. szám

1007 1008 mellett a hasnak igen tetemes és kiterjedt érzékenysége lépett fel, melyet hashártyalob fejlődésének kellett tulajdonítanom. Felvehetőnek látszott, hogy az erős sikoltás alatt létrejött nagy hasűri nyomás folytán a tömlőnek netalán visszamaradt tartalmából valami a nyíláson át a hashártya űrébe kisajtol­tatok. Szerencsére semmi további következmény nem állott be. Nyomkötés, állandó hanyattfekvés és a szürseb tájára alkalma­zott jégzacskók mellett már 24 óra lefolyása alatt a fájdalom enyhült, a láz megszűnt. 25-­ é­n a kötés el­vétetvén, a daganat egészen elenyészettnek mutatkozott. Érzékenység alig volt jelen és a beteg egészen jól érzette magát december 1-ig, mely napon a betegség fejlődése egy új szakaszba lépett. Ezen napon ugyanis a beteg gyomortáji fájdalomról és étvágytalanságról panaszkodott. Vizsgálatnál a jobb rásztrás kissé ellentállóbbnak mutatkozott, s a következő napon, dec. 2-k á­n azt már valamennyire kiemelkedőnek találtam. Dec. 3-­ án csekély láz is állott be, mely alatt azonban a hőmérsék 38,2°-nál magasabbra nem emelkedett. Ettől fogva a betegnek panaszai mind élénkebbek lettek, étvágytalan volt, a gyomor- és szívtájon fájdalmakról panaszkodott, roszul aludt, s ezen alanyi tünemények okát — elég kellemetlenül — meg lehetett találni a májdaganat nagyobbodásában. Dec. 7-kén a májtompulat a jobb mellkas mellső felü­letén a 6. borda felső szélén, a hónalvonalban a 7. bordán találtatott, le azonban a bordaíven alól 4 cmtr-nyire nyúlt, e napon a hószám is beállott. A 3-kán jelentkezett láz azonban nem ismétlődött egészen dec. 9-ig. Ezen nap reggelén néhányszor hasmenés állott be, délben pedig rázó hideg, mely alatt a hőmérsék 39°-ra, az érlökés 92-re emelkedett perczenként. A máj na­gyobbodása oly gyorsan haladott, hogy két nap alatt a felső határ a 6. bordáról az 5-re emelkedett, az alsó határ pedig egy cmtr-rel lejebb nyúlt, mint hetedikén. A kardpercz alatt a májat jó 5 cmtr-nyire lenyúlva lehetett tapintani, balra pedig a meghosszabbított emlővonalig terjedett. Az egész területen a máj erős ellentállást mutatott és érzékeny volt. A lázat gyomor- és fejfájás, émelygés és nagy nyugtalanság kísérték, melyek estére a lázzal együtt megszűntek, azonban csak rövid időre, mert már 10-kén éjjel ismét rázó hideg, mely csaknem 2 óráig tartott, lépett fel hasonló magas hőmérőkkel, mely ismét mintegy 10 órai tartam után megszűnt. Ilyen félbehagyó szabványnyal ezenttúl naponkint lázak jelentek meg, s ha már ezeknek megjelenése, a májnak gyors növekedése és érzékeny­sége nem engedett kétséget a felől, hogy a májtömlő ismét megtelik és pedig genynyel, hogy májtályog képződik: dec. 12 -­­ é­n még egy más tünet lépett fel, mely összhangzásban állott ezen felvétellel. Ugyanis a jobb tüdő alsó lebenyének hátsó részében belégzés alatt szercsegést lehe­tett hallani; a kopogtatás a mellkasnak megfelelő területén csak épen kivehetőleg üresebb hangot adott. Ezen tünet jelen­tőségére nézve fel akarom említeni, miszerint májtályogoknak több esetében volt alkalmam vele találkozni; egy kórodámon észlelt esetben az előpostája volt a májtályog áttörésének a tüdőn át a hörgbe, míg egy másik esetben a köhögés és véres, kissé tapadós, bár gyér képet a szercsegés jelentőségét nem engedték másképen felfogni, mint hogy az tüdőlob tünete volt. Azonban találkoztam májtályognál a jobb tüdő alsó lebenyében szercsegéssel, a­nélkül is, hogy láz, köhögés, vagy kiköpés lett volna jelen, s hozzájárul, hogy egyes esetekben azt találtam, miszerint a beteg felülése és a hallgatódzás kezdetén a szer­csegés 2-3 belégzési mozam alatt hallható volt, míg azután eltűnt és semmi körülmények között élő nem idéztethetett. Elő­állt azonban ismét, hogy ha a beteg újra hanyattfeküdt és hosszabb fekvés után vizsgáltatott meg, úgy hogy azt kell követ­keztetnem , miszerint ezen szercsegés nem mindig tüdólok jele, hanem hogy egyes esetekben a májdaganatnak a mellkas felé való emelkedése folytán összenyomott tüdő belégzés alatti kitá­gulásától ered, oly módon, mint a szercsegést Gerhardt leölt állatok friss és összerohadt tüdejének felfúvása által előidézte. Felemlítem ezt, mivel a jelen esetben is szercsegés rendesen csak az első egynéhány belégzés alatt volt hallható, s később eltűnt. Köhögés ugyan volt jelen, hanem az egy már előbb is fennállott elterjedt hurutra volt visszavezethető. 14-től a láz többé félbehagyó nem volt, hanem 20-ig mint alábbhagyó, folytonos láz folyt le, melynél a reggeli alábbhagyások alatt a hőmérsék 38.2°-ra esett, míg az esteli emelkedések 40.3°-ig szöktek fel. Ezen időszakban még egy másik bántalom állott elő, tudniillik garát­olt vékony diphthe­­riticus felrakodásokkal. A beteg gyengülése haladt, a máj nagyobbodott, a tompidat a jobb mellkas mellső felületén már a 4. bordán kezdődött, a daganatnak alsó széle pedig a bordaív alá 8 cmtr-nyire ért és csaknem a köldök színvonaláig terje­dett. Egyszersmind kezdett tekealakúlag kidomborodni, a ki­emelkedés ruganyos és tisztán hullámzó volt. Meg lévén állapítva, hogy a bárkonytömlő elgenyedés útján tályoggá alakult, természet szerint megnyitásának ja­­valataival kelle foglalkoznunk. A megnyitás kivitelétől azon­ban visszariasztott azon körülmény, hogy minden belégzés alatt a máj tetemesen leszállt, úgy hogy a hasfallali összenövést biztossággal felvenni még ekkor sem lehetett. Ily körülmények között legtanácsosabbnak látszott bevárni, míg az összenövés kétségbevonhatlan jelei beállandottak, s a veszély, hogy a tályog megnyitása után annak bennéke a has­­hártyaűrbe szivárogjon megszűnve leendett, addig pedig chinnal, chinafőzet és egyéb lázellenes, meg zsongító szerek által lehető­leg ellensúlyozni a genyedési folyamatnak kedvezőtlen hatását. 20-kán túl a láz ismét félbehagyó jellemet ötlött oly módon, hogy a hőemelkedések több napon át a 38.5 és 38.8°-ot nem haladták felül. Csak 28-­ án mutatkozott ismét nagyfokú hőemelkedés 40.5°-ig. Az érlökések száma ezen a napon 110-re szökött, hányás ál­lott be, a betegnek több napon át fennálló székrekedés ellen hashajtó adatott, mely után általában javulási tünetek állottak be, midőn 30 - b­a­n egy meglepő, sőt mondhatnám megdöbbentő vál­tozás állott be a májdaganatban. Ezen napon a reggeli vizs­gálat alkalmával azonnal feltűnt, hogy a daganat domborúsága nagy fokban gyarapodott, ruganyos puhasága szintén felötlő volt, s midőn a daganatot kongtattam, annak magaslatán az addig fennállott tompa hang helyett éles, magas, rövid, dobos hangot lehetett kivenni, melynek magyarázatát abban kellett keresni, hogy a májtályogban lég képződött, a betegnek oldalt fekvésével a dobhang mindig a dagnak aránylag legmaga­sabbra eső részén tűnt elő, az alant fekvő részén a kopogtatás tompa hangot adott. Azon eshetőséget, hogy a máj és hasfal közé talán bélkacs szőrűll, s ez szolgáltatna okot a dobos kongtatási hangra, kizárta azon körülmény, hogy a dobosán kongó terület köröskörű, mindenütt tompán hangzó területtel volt körülvéve, s sehol a máj körül fekvő belek dobos hang­területével összefüggésben nem állott. Egy másik lehetőség gyanánt számba kellett venni, hogy esetleg a gyomor szorítta­­tott a máj és a hasfal közé, minek lehetőségét­ némileg elő­térbe állította a gyomorgörcsszerű fájdalom és hányás, már több nap óta a lép is tetemesen megnagyobbodottnak találtatott, nyil­ván a máj terimberének a tályogképződés általi összenyomatása, s így a verőszérbeli keringés akadályoztatása folytán. Ekként nem volt épen elképzelhetetlen, hogy a gyomor a megnagyobbodott máj és lép által előreszoríttatván és a feszes hasfalak által kitérésében akadályoztatván, egy részletével ily szokatlan hely­zetbe jutott. Azonban elhárítottuk e gyanút azáltal, hogy a beteggel vizet nyelettünk és nyelés alatt a felhajtáson hallga­­tództunk. Ezen hallgatódzás alatt kiderült, hogy a lenyelt folyadék kortyogása igen tisztán hallható a középvonaltól balra a máj- és a léptompldat között található dobos hangú terüle­ten, hol tehát nyilvánosan a gyomor feküdt, ellenben a máj­daganat kúpján különálló dobos kongtatási területen a kortyogás egészen eltűnt. A viszonyok tehát mind szorongóbbakká váltak, s mégis a májnak még mindig fennálló légzési kitérése tiltotta a tá­lyog megnyitását. Azon reményem, hogy az összenövés jeleinek beálltával felmetszés által rövid úton üríttessék ki a tályog, ekként meghiúsulván: oly módszert kellett választanom, mely ezen makacsul késlekedő folyamatot létrehozza, s e czélra

Next