Orvosi Hetilap, 1876. december (20. évfolyam, 49-53. szám)
1876-12-03 / 49. szám
1009 1010 Becamier eljárása szerint a kaliumhydratnak bécsi pépalakjábani alkalmazását választák. Az e napon beállott kószám és némely külső körülmények, melyek között a betegnek minden fájdalmas eljárástóli iszonyodása is szerepelt, pár napra hátráltatták a kivitelt, mely 1876. január 2-kán vétetett foganatba. A daganatnak megmérése ekkor a következő viszonyokat adta: A májtompalat függőleges átmérője a jobb hónálvonalban 10 cmtr., a bimbóvonalban 10 cmtr., a szegymelletti vonalban 12.5 cmtr., a középvonalban 17.5 cmtr., a bal szegymelletti vonalban 18 cmtr., a bal bimbóvonalban 9.5 cmtr. A hasnak a daganat legnagyobb dombonyságán történt közfog átmérése 78.5 cmtr-t adott, a daganatnak lenyattfekvés alatti dobásán kongó területe 18 □ cmtr. A bécsi pép a daganat legmagasabb pontján lett alkalmazva és az eljárás fájdalmasságát azáltal igyekeztünk csökkenteni, hogy a pép alkalmazása előtt néhány perccel morphium-befecskendés létetett, miáltal a czél valóban el is érezett; a fájdalom jelentéktelen volt. A bécsi pépről tudva van és magunknak is elég alkalmunk volt róla meggyőződni tapasztalásból, hogy az általa okozott pörk csak hosszú idő múlva válik le. Amit azonban ezen betegen észleltünk: mindent felülmúl amire készen lehettünk; mert nap-nap után múlt, s a pörk körüli leválasztó genyedésnek legkisebb nyoma nem volt észlelhető a folytonosan alkalmazott nedves és meleg borogatások daczára. 10 nap múlva jan. 12-kén épen oly szilárdan feküdt az helyén, nyomát sem mutatva a leválasztó genyedésnek, mint az alkalmazás utáni napon. A máj összenövéseinek jelei sem mutatkoztak; a légzési kitérések egészen olyanok voltak, mint azelőtt, ellenben a máj térfogata növekedett; a májtályogyak légtartalma, a dobos hang területéről ítélve, gyarapodott; a légzés kezdett nehezedni, miközben a láz, az étvágytalanság, a gyomorzavarok és az erőcsökkenés egyre növekedett. Ily körülmények között elértnek látszott azon határ, meddig a tályogmegnyitás veszélyei súlyosabbaknak mutatkoztak, mint a megnyitás elhalasztásának következményei, úgy hogy e napon annak végbevitelére határoztam magamat. Nem titkolhattam magam előtt, hogy a légnek jelenléte a tályogban a veszélyeket tetemesen növeli , mert még ha sikerülne is a tályog cseppfolyó tartalmát kivezetni anélkül, hogy az a hashártya űrébe jusson, de az illékony és kétségtelenül érből kifejlődő fertőző gázokat visszatartani már a kiürítés alatt is nehéz. És mi történik a kiürítés után ? Természetes, hogy a tályog bennéke újra felhalmozódik, s ha a máj még ekkor sem nőtt össze a hasfalakkal, a szürseben át legközelebb a hashártya űrébe jut. Ezen veszélynek kikerülését csak úgy remélhettem elérni, hogy ha a tályog bennékének a hasfalon általi kifolyását hosszabb időre biztosítom. E czélra a következő módon vitetett végbe a tályog megnyitása. Egy ívalakú és elöl pajzszsal ellátott sztírcsap szúratott be a daganatba, s azután összeköttetésbe hozatott a Dieulafoyféle szivattyúval (aspirateur). A beszúrás pillanatában a szűrcsap mellett — nyilván a tályogfalak nagyfokú feszülésének következtében — sziszegve illant el egy kis mennyiségű lég, de egyszersmind a hasfalak szövetébe is behatolt, melyek a szúr csap körül azonnal feduzzadtak és nyomás alatt szercsegtek. A szivattyúzás megindíttatván, a daganatból ev és lég szivattyúztatott ki, melynek bűze mindent felülhalad, mit e nemben valaha észlelnünk lehetett. Daczára az edény betakarásának, melybe az ev üríttetett, a kóroda minden ablakát ki kelle nyitni, hogy eléggé edzett szagszerveink a helyzetet megbirják. Kiüríttetett 1340 kcmtr.er, s a kiürítés bevégeztetvén, l°/C-os carbolsavoldattal öblíttetett ki ismételten a tályog; azután a szárcső rögzíttetvén, fölébe carbolsavba áztatott lépet és nyomfoltok tétettek. A kiürítés legközelebbi következése a láz teljes megszűnése volt, s a hőmérsék, megfelelőleg a beteg nagyfokú elgyengülésének 36.2°-ra szállott le. 14 - én éjjel csikarás állott be ; a has fájdalmas lett tapintásra. Rendeltetett: ópium és calomel 5 cgrm. egy adagra, mire a fájdalom csakhamar elmúlt. A tályog terjedelmének kikutatására e napon a szárcsöven át kutast vitetett be, mely 21 cmtr-nyire hatolt, míg az üreg fenekére ért. A cső egészen 19-ig maradt a szúrcsatornában. Ezen idő alatt a beteg chinaallal tartatott, a tályog pedig mindennap kétszer carbolsavoldattal fecskendeztetett ki mérsékelt fájdalom mellett. A betegnek hőmérséke néhányszor 38°-ot ért el, azonban az étvágy mégis valamit javult. Csak ezen napon lehetett biztossággal meggyőződni róla, hogy a máj és a hasfalak között elég szilárd összenövés képződött. A légzési kitérések többé nem voltak észrevehetők, s ami minden kétséget elhárított: a beteg hányattfektében a cső mellett a megtágult szárcsatornából szivárgott ki néhány csepp gény. Most a cső kihúzatván a tályog kiürülésének és kezelésének könyítésére a még mindig szilárdan álló edzési pörkön át vájt kutaszon tágíttatott a nyílás mintegy 2 hüvelyknyire. A további lefolyás egyszerű volt, s csak annyiban követelt figyelmet, mennyiben a carbolsav folytonos használata mellett e hónap 21 - én vizelési nedélyek és a vizeletben carbolsav nyomai léptek fel. A kiürített genynek bűzössége csökkent, azonban el nem múlt volt, s időszakonkint nagy mennyiségű hártyás képlet jött ki a genynyel, mely megvizsgáltatván, az echinococcus-tömlő cintinhártyájának bizonyult lenni. Ezentúl néhányszor hányás állott be. A carbolsav elhagyásával salicylsav befecskendés lett alkalmazva, belsőleg decoct. chinae. Ezen kezelés daczára a kifolyás febr. 3-ig bűzös volt, igen sok vibrio-t, gombatelepeket és chitinhártyadarabot tartalmazott. A kali-pörk leválása után élénk sarjadzás állott be, s a kés által képezett seb szélei összehegedvén, a kifolyási nyílás tetemesen megszűkült, mi szükségessé tette, hogy a gengür kifecskendése kaucsukcsövön át történjék. Ezen eljárás sokszoros alkalmatlansággal járt azon körülmény folytán, hogy a cső a nagy chitinhártya-czafatok által többször eldugult, mind a mellett a javulásnak határozott jelei állottak be; a kiürített geny mennyisége napról napra jelentékenyen csökkent, bűzössége elenyészett. A máj térfogata gyorsan húzódott szűkebb határok közé; a tályogür hasonló gyorsasággal kisebbedett, úgy hogy már febr. 10-kén a kutaszt csak 10 cmtr-nyire lehetett bevinni, s a kutaszolás mutatta, hogy az űr keskeny menetté odakúlt. Febr. 18-kan a kutasz már csak 7 cmtr-nyire hatott be, s csatornája alig volt tágabb, mint a kutasznak átmérője. Felőle csak néhány csepp, kissé vereses genyes folyadék szivárgott ki; a fájdalmasság egészen megszűnt, a máj terjedelme pedig kisebb lett a szabályosnál, s kivált bal lebenyének tompulata a középvonalon túl követhető nem volt. A sebnyílás körül mintegy diónyi ellentálló keményedés, nyilván a csatorna körüli kérges szövet volt tapintható. A beteg kinézése napról napra javult, összes működései helyreállottak, s mart. 18-kán teljesen begyógyult a sebcsatorna, úgy hogy a beteg gyógyulva ebocsáttatott. Gyógyulása tökéletes, mint a több hónap múlva is jó kinézés és minden daganat hiánya bizonyító. III. Az előbbeni két esethez még egy harmadikat csatolok, mely kórismészeti tekintetben némely tanulságos részletekkel bir. A folyó félévben oct. 18-kan egy mintegy 60 éves napszámos vétetett fel a függér és kéthegyű billentyű elégtelenségének jeleivel, nagyfoki felgyengülés mellett. Panaszai azonban nem ezen bajokra, hanem az erős felhastáji fájdalmakra vonatkoztak. A felhas erősen kidomborítva találtatott egy dag által, mely a jobb rászttáj alól kiemelkedve, harántul átnyúlt a bal rászttáj felé, s függőleges irányban a bordaívtől nem egészen a köldök színvonaléiig terjedett. A dag mellső felülete erős domborulatban emelkededett a többi has felület fölé, s a csekély terjedelmű belégzési mozgások alatt kissé alászállt, mikor a bordaív és dag között sekély barázdaképződés volt észlelhető. A tüzetesebb vizsgálat azt mutatta, hogy a daganatnak a jobb bordaív alul kiemelkedő része ellentálló kemény, míg an-49*