Orvosi Hetilap, 1876. december (20. évfolyam, 49-53. szám)

1876-12-03 / 49. szám

1009 1010 Becamier eljárása szerint a kaliumhydratnak bécsi pépalakjá­­bani alkalmazását választ­ák. Az e napon beállott kószám és némely külső körülmények, melyek között a betegnek minden fájdalmas eljárástóli iszonyodása is szerepelt, pár napra hátrál­tatták a kivitelt, mely 1876. január 2-kán vétetett foganatba. A daganat­nak megmérése ekkor a következő viszonyokat adta: A máj­­tompalat függőleges átmérője a jobb hónálvonalban 10 cmtr., a bimbóvonalban 10 cmtr., a szegymelletti vonalban 12.5 cmtr., a középvonalban 17.5 cmtr., a bal szegymelletti vonalban 18 cmtr., a bal bimbóvonalban 9.5 cmtr. A hasnak a daganat legnagyobb dombonyságán történt közfog átmér­ése 78.5 cmtr-t adott, a daganatnak lenyattfekvés alatti dobásán kongó terü­lete 18 □ cmtr. A bécsi pép a daganat legmagasabb pontján lett alkalmazva és az eljárás fájdalmasságát azáltal igyekeztünk csökkenteni, hogy a pép alkalmazása előtt néhány perc­c­el morphium-befecskendés létetett, miáltal a czél valóban el is érezett; a fájdalom jelentéktelen volt. A bécsi pépről tudva van és magunknak is elég alkal­munk volt róla meggyőződni tapasztalásból, hogy az általa okozott pörk csak hosszú idő múlva válik le. A­mit azonban ezen betegen észleltünk: mindent felülmúl a­mire készen le­hettünk; mert nap-nap után múlt, s a pörk körüli leválasztó genyedésnek legkisebb nyoma nem volt észlelhető a folytono­san alkalmazott nedves és meleg borogatások daczára. 10 nap múlva jan. 12-kén épen oly szilárdan feküdt az helyén, nyo­mát sem mutatva a leválasztó genyedésnek, mint az alkalmazás utáni napon. A máj összenövéseinek jelei sem mutatkoztak; a légzési kitérések egészen olyanok voltak, mint azelőtt, ellenben a máj térfogata növekedett; a májtályogyak légtartalma, a dobos hang területéről ítélve, gyarapodott; a légzés kezdett nehezedni, miközben a láz, az étvágytalanság, a gyomorzavarok és az erőcsökkenés egyre növekedett. Ily körülmények között elértnek látszott azon határ, med­dig a tályogmegnyitás veszélyei súlyosabbaknak mutatkoztak, mint a megnyitás elhalasztásának következményei, úgy hogy e napon annak végbevitelére határoztam magamat. Nem titkol­hattam magam előtt, hogy a légnek jelenléte a tályogban a veszélyeket tetemesen növeli , mert még ha sikerülne is a tá­lyog cseppfolyó tartalmát kivezetni a­nélkül, hogy az a has­­hártya űrébe jusson, de az illékony és kétségtelenül érből kifejlődő fertőző gázokat visszatartani már a kiürítés alatt is nehéz. És mi történik a kiürítés után ? Természetes, hogy a tályog bennéke újra felhalmozódik, s ha a máj még ekkor sem nőtt össze a hasfalakkal, a szürseben át legközelebb a has­hártya űrébe jut. Ezen veszélynek kikerülését csak úgy remél­hettem elérni, hogy ha a tályog bennékének a hasfalon általi kifolyását hosszabb időre biztosítom. E czélra a következő mó­don vitetett végbe a tályog megnyitása. Egy ívalakú és elöl pajzszsal ellátott sztírcsap szúratott be a daganatba, s azután összeköttetésbe hozatott a Dieulafoy­­féle szivattyúval (aspirateur). A beszúrás pillanatában a szűr­­csap mellett — nyilván a tályogfalak nagyfokú feszülésének következtében — sziszegve illant el egy kis mennyiségű lég, de egyszersmind a hasfalak szövetébe is behatolt, melyek a szúr csap körül azonnal feduzzadtak és nyomás alatt szercseg­­tek. A szivattyúzás megindíttatván, a daganatból ev és lég szivattyúztatott ki, melynek bűze mindent felülhalad, mit e nemben valaha észlelnünk lehetett. Daczára az edény betaka­­rásának, melybe az ev üríttetett, a kóroda minden ablakát ki kelle nyitni, hogy eléggé edzett szagszerveink a helyzetet meg­­birják. Kiüríttetett 1340 kcmtr.­er, s a kiürítés bevégeztetvén, l°/C-os carbolsavoldattal öblíttetett ki ismételten a tályog; azután a szárcső rögzíttetvén, fölébe carbolsavba áztatott lépet és nyomfoltok tétettek. A kiürítés legközelebbi következése a láz teljes megszű­nése volt, s a hőmérsék, megfelelőleg a beteg nagyfokú elgyen­gülésének 36.2°-ra szállott le. 14 -­­ é­n éjjel csikarás állott be ; a has fájdalmas lett tapintásra. Rendeltetett: ópium és calomel 5 cgrm. egy adagra, mire a fájdalom csakhamar elmúlt. A tályog terjedelmének kikutatására e napon a szárcsöven át kutast vitetett be, mely 21 cmtr-nyire hatolt, míg az üreg fenekére ért. A cső egészen 19-ig maradt a szúrcsatornában. Ezen idő alatt a beteg chinaallal tartatott, a tályog pedig mindennap kétszer carbolsavoldattal fecskendeztetett ki mérsékelt fájdalom mellett. A betegnek hőmérséke néhányszor 38°-ot ért el, azonban az étvágy mégis valamit javult. Csak ezen napon le­hetett biztossággal meggyőződni róla, hogy a máj és a has­falak között elég szilárd összenövés képződött. A légzési kité­rések többé nem voltak észrevehetők, s a­mi minden kétséget elhárított: a beteg hányattfektében a cső mellett a megtágult szárcsatornából szivárgott ki néhány csepp gény. Most a cső kihúzatván a tályog kiürülésének és kezelésének könyítésére a még mindig szilárdan álló edzési pörkön át vájt kutaszon tágít­­tatott a nyílás mintegy 2 hüvelyknyire. A további lefolyás egyszerű volt, s csak annyiban köve­telt figyelmet, mennyiben a carbolsav folytonos használata mellett e hónap 21 -­­ é­n vizelési nedélyek és a vizeletben carbolsav nyo­mai léptek fel. A kiürített genynek bűzössége csökkent, azon­ban el nem múlt volt, s időszakonkint nagy mennyiségű hár­­tyás képlet jött ki a genynyel, mely megvizsgáltatván, az echinococcus-tömlő cintinhártyájának bizonyult lenni. Ezentúl néhányszor hányás állott be. A carbolsav elha­gyásával salicylsav befecskendés lett alkalmazva, belsőleg d­e­­coct. china­e. Ezen kezelés daczára a kifolyás febr. 3-ig bűzös volt, igen sok vibrio-t, gombatelepeket és chitinhártya­­darabot tartalmazott. A kali-pörk leválása után élénk sarjadzás állott be, s a kés által képezett seb szélei összehegedvén, a ki­folyási nyílás tetemesen megszűkült, mi szükségessé tette, hogy a gengür kifecskendése kaucsukcsövön át történjék. Ezen eljá­rás sokszoros alkalmatlansággal járt azon körülmény folytán, hogy a cső a nagy chitinhártya-czafatok által többször eldu­­gult, mind a mellett a javulásnak határozott jelei állottak be; a kiürített geny mennyisége napról napra jelentékenyen csök­kent, bűzössége elenyészett. A máj térfogata gyorsan húzódott szűkebb határok közé; a tályogür hasonló gyorsasággal kisebbe­dett, úgy hogy már febr. 10-kén a kutaszt csak 10 cmtr-nyire lehetett bevinni, s a kutaszolás mutatta, hogy az űr keskeny menetté odakúlt. Febr. 18-kan a kutasz már csak 7 cmtr-nyire hatott be, s csatornája alig volt tágabb, mint a kutasznak átmérője. Felőle csak néhány csepp, kissé vereses genyes folya­dék szivárgott ki; a fájdalmasság egészen megszűnt, a máj terjedelme pedig kisebb lett a szabályosnál, s kivált bal lebe­nyének tompulata a középvonalon túl követhető nem volt. A sebnyílás körül mintegy diónyi ellentálló keményedés, nyilván a csatorna körüli kérges szövet volt tapintható. A beteg kinézése napról napra javult, összes működései helyreállottak, s mart. 18-kán teljesen begyógyult a sebcsatorna, úgy hogy a beteg gyógyulva ebocsáttatott. Gyógyulása tökéletes, mint a több hónap múlva is jó kinézés és minden daganat hiánya bizonyító. III. Az előbbeni két esethez még egy harmadikat csatolok, mely kórismészeti tekintetben némely tanulságos részletek­kel bir. A folyó félévben oct. 18-kan egy mintegy 60 éves napszámos vétetett fel a függér és kéthegyű billentyű elég­telenségének jeleivel, nagyfoki f­elgyengülés mellett. Panaszai azonban nem ezen bajokra, hanem az erős felhastáji fájdal­makra vonatkoztak. A felhas erősen kidomborítva találta­­tott egy dag által, mely a jobb rászttáj alól kiemelkedve, harántul átnyúlt a bal rászttáj felé, s függőleges irány­ban a bordaívtől nem egészen a köldök színvonaléiig ter­­jedett. A dag mellső felülete erős domborulatban emelke­­dedett a többi has felület fölé, s a csekély terjedelmű belég­zési mozgások alatt kissé alászállt, mikor a bordaív és dag között sekély barázdaképződés volt észlelhető. A tüze­tesebb vizsgálat azt mutatta, hogy a daganatnak a jobb bordaív alul kiemelkedő része ellentálló kemény, míg an-49*

Next