Orvosi Hetilap, 1877. szeptember (21. évfolyam, 35-39. szám)

1877-09-02 / 35. szám

719 7 ko­ romon a bőrön át az izomzatba tűt szúrtam anélkül, hogy fájdalmat, vérzést, vagy más későbben beállott következményeket okoztam volna. Ezen esetben vékony, éles hegyben végződő fémhenger képezte az idegen tes­tet, mely leginkább köz- és izomszövetekbe, különösen azoknak rostjai közzé lassan hatolt be, ott rövid ideig maradt, s a meleg által egy felől, a szervi nedvek által más felől sem phisicai tulajdonait nem változtatta meg, sem vegyi változásokat nem szenvedett. Különben, mint az későbben fel lesz említve, hosszú időn át is ma­radhat ily test a szövetekben, anélkül, hogy bennük lé­nyeges változást hozzon létre. Helyezzük ide a gyakran alkamazott sebészi műtéteket, a varratokat, s kivéve a fájdalmat, vérzést, melyeket a tű a szöveteken keresztül­­hatolásával okoz, más következményeket, például genye­­dést sok esetben nem von maga után, ha napokig is a szövetben hever; a szövetekben felszívódás útján nyom nélkül eltűnik. Véletlenül, vagy sokszor szándék alapján rá jut az izom-, vagy kötszövetbe, napokig, hónapoki, sőt évekig hever azokban helyt, vagy vándorol a legtávolabb he­lyekig, ismét oda, honnan jött, a külvilágba, anélkül, hogy kö­vetkezményeket szüljön a szövetekben. Vándorlási útjá­ban, se fájdalmat, se vérzést, se gengedést nem okoz, ha­nem lassan, egyfelől saját súlyereje, másfelől a körül­ levő ruganyos szövetelemektől származó és rágyakorolt erő által keresztülhatolja a legtöbb és legtávolabb fekvő szöveteket nyom nélkül, mint ez a fennt érintett kísérletben történik. genyedést, tályogalakban rendesen csak a végső, azaz a külvilág felé hatoló momentumában okoz a laza bőr alatti kötszövetben, mi valószínűleg odamagyarázható, hogy itt, rendesen haránt fekvésben, kívülről jövő bántalmaknak, különösen a ruhák részéről inkább és gyakrabban van kitéve, s ezt szabadabb mozgás alakjában a laza szövetben gyorsabban és biz­tosabban érvényesíti. A mondottakat a gyakorlatban előfordult tények­kel bizonyítandó: 1- ször ezen 6­/1 cm. hosszú és körülbelül 1 1/n mm. vas­tas­ gombostűt mutatom be, mely egy leányka fogai között lévén, valószínűleg belégzés alkalmával az epiglottis táján a nyelv­gyökbe hatolt be, honnan is 24­,50 óra múlva akkori kórodai tanársegéd Gyergyai tr. által nyom nélkül eltávolíttatott; 2- szor e második 2 */2 cm. hosszú, */1 mm. vastag gom­bostűt, melyet Roth Ilka 1876. junius 1­­-én elnyelt és a mely junius 17-én a végbélen át kiüríttetett, a nélkül, hogy csak némi tüneteket okozott volna a bélhuzamban; 3- szor ezen 7 cm. hosszú és 5 mm. vastag tollaszárt, mely 1­876-ban H.L. asszony által­­— mi okból, nem tudható — vízhólyag­jába vezetődött be, hol egy és fél hétig majdnem nyom nél­kül hevert, s azután általam eltávolíttatott. Ezen esetnél némi érdekességet látván, azt körülményesebb tárgyalás alá bocsátom. Ha a tollaszárt megnézzük, helyenkint hozzáta­padva fehér színű, érdes és kemény, porladozó anyagot látunk, mely nagyobb részt már le is vált, s az alatta levő papíron van, máshelyt sárgásbarna és jobban hoz­zátapadó anyagot. Az első valószínűleg szénsavas mész, mely tudvalevőleg a hólyagban létező idegen testekre a húgyból szokott rárakodni; a második nyákanyag, mely a hólyag-nyákhártyából ered. A tollaszár közepén egy behajlást — infraction — találunk, ez a műtétnek következménye. Műtétről szólván, a fenntebb mondottak után, melyek szerint idegen testek oly gyakran hátrá­nyos következmény nélkül maradnak a szervezetben és onnan végtére ki is jönnek, önként merül fel azon kér­dés : miért tettem ezen esetnél a műtétet ? mi történt volna, ha a műtét elmaradt ? Ezek igen fontos kérdések, melyek közelebbi megérintést annyival inkább érdemel­nek, a­mennyiben nemcsak a theóriában, hanem a gya­korlatban is igen nyomatékos helyet foglalnak el. Gondol­junk csak arra, hogy a nő, ki ily tollaszárat, vagy kö­tőtűt, vagy akármi más tárgyat bármi okból hólyag­jába vezetett, tartózkodik ezen eseményt elmondani, vagy ha nem is, műtétnek semmi esetre alá nem veti magát ! Akkor ezen tollúszár, mely igen kemény, azon­felül zsírréteggel bevont szaruszövetből áll, mely csak nehezen enyésztethető el, két hegyesebb és érdes véggel bírván, melyek a hólyag gyakori mozgásainál annak fal­­zatának épen oly gyakori bántalmát okozzák, ezen bán­­talmakat lobos viszhatás követendi. A lábnak idő, alak és terjedésére nézve a legszélesebb határok léteznek. Individualitás, körhajlamok, a hólyag azon helyének ér­zékenysége, hol az idegen test a bántalmakat okozza, határoznak itt. A tollúszárnak két vége a hólyagfajzat belfelületén idült alakú lobot termelhet, melynél legin­kább sarjszövetű képletek termelődnek, melyek ezen érdes végeket körülnövik, könyen bántalmazó részeit e szerint elfedik, ártalmatlanná teszik; a tollúszár többi részeire a húgyból különböző anyagok rakódnak le, me­lyek által időről időre az idegen test nagyobbodik, egy­úttal átváltozik húgykővé tíz, húsz év alatt gesztenye-, tyúk-, lúdtojás-nagyságra. Az átváltozásnak következ­ménye a húgykővel azonos. Más esetben a tollaszár emeltebb lobot idézhet elő, az subacut alakot nyerhet, s így átmehet a hólyag azon állapotba, melyet hólyagsorvadásnak nevezünk, mely utoljára e folyamatban az egész szervezetet részelteti, s így néhány év alatt annak halálát eszközli. Acut alakú és különösen, terjedő (progressiv) láb is fejlődhetik ki, mely cystitis, pericystitis, pyelitis, uraemia folytán az életnek gyorsan véget vet. Hólyagedények sérülhetnek meg, s így gyakori és profás vérzések által a szervezet elpusztulhat. De kedvezőbb következmények is fordulnak elő akkor, ha a tollaszár előbb a hólyagfalban, azután külö­nösen kifelé, s kevésbé érzékeny és életfontos környi részekben körülírt lobot okoz, melynek termékei utoljára azt helyéből kimozdítják, s így bántalmazó tulajdonait végkép megszüntetik. Ily utakat vehet az idegen test a vagina, a symphysis ossium pubis felé, egy petetömlőbe, a­hol már találtak idegen testeket, melyek a hólyagűrből oda jutottak ; valamely bélürbe, honnan a végbélűrön át hagy­hatja el a szervezetét. Ha ezek szerint ezen tollúszár nem is minden kö­rülmények között hátrányos a szervezetre nézve, sőt azt, mint állítottuk, némelykor nálunk nélkül is elhagyja, nem vagyunk azon helyzetben ily esetben valami kedvező jóslatot biztossággal tenni; ennélfogva ha vagy felszó­­líttatunk, vagy ha magunk bírhatjuk rá a beteget, ily tol­laszárt a hólyagból minden áron és minél előbb el fogunk távolítani rendes vagy készített úton. Az előttünk fekvő tollúszárt rendes úton, azaz a húgycsövön át vezettem ki, nőnél, a­hol egyfelől a

Next