Orvosi Hetilap, 1877. szeptember (21. évfolyam, 35-39. szám)
1877-09-02 / 35. szám
719 7 ko romon a bőrön át az izomzatba tűt szúrtam anélkül, hogy fájdalmat, vérzést, vagy más későbben beállott következményeket okoztam volna. Ezen esetben vékony, éles hegyben végződő fémhenger képezte az idegen testet, mely leginkább köz- és izomszövetekbe, különösen azoknak rostjai közzé lassan hatolt be, ott rövid ideig maradt, s a meleg által egy felől, a szervi nedvek által más felől sem phisicai tulajdonait nem változtatta meg, sem vegyi változásokat nem szenvedett. Különben, mint az későbben fel lesz említve, hosszú időn át is maradhat ily test a szövetekben, anélkül, hogy bennük lényeges változást hozzon létre. Helyezzük ide a gyakran alkamazott sebészi műtéteket, a varratokat, s kivéve a fájdalmat, vérzést, melyeket a tű a szöveteken keresztülhatolásával okoz, más következményeket, például genyedést sok esetben nem von maga után, ha napokig is a szövetben hever; a szövetekben felszívódás útján nyom nélkül eltűnik. Véletlenül, vagy sokszor szándék alapján rá jut az izom-, vagy kötszövetbe, napokig, hónapoki, sőt évekig hever azokban helyt, vagy vándorol a legtávolabb helyekig, ismét oda, honnan jött, a külvilágba, anélkül, hogy következményeket szüljön a szövetekben. Vándorlási útjában, se fájdalmat, se vérzést, se gengedést nem okoz, hanem lassan, egyfelől saját súlyereje, másfelől a körül levő ruganyos szövetelemektől származó és rágyakorolt erő által keresztülhatolja a legtöbb és legtávolabb fekvő szöveteket nyom nélkül, mint ez a fennt érintett kísérletben történik. genyedést, tályogalakban rendesen csak a végső, azaz a külvilág felé hatoló momentumában okoz a laza bőr alatti kötszövetben, mi valószínűleg odamagyarázható, hogy itt, rendesen haránt fekvésben, kívülről jövő bántalmaknak, különösen a ruhák részéről inkább és gyakrabban van kitéve, s ezt szabadabb mozgás alakjában a laza szövetben gyorsabban és biztosabban érvényesíti. A mondottakat a gyakorlatban előfordult tényekkel bizonyítandó: 1- ször ezen 6/1 cm. hosszú és körülbelül 1 1/n mm. vastas gombostűt mutatom be, mely egy leányka fogai között lévén, valószínűleg belégzés alkalmával az epiglottis táján a nyelvgyökbe hatolt be, honnan is 24,50 óra múlva akkori kórodai tanársegéd Gyergyai tr. által nyom nélkül eltávolíttatott; 2- szor e második 2 */2 cm. hosszú, */1 mm. vastag gombostűt, melyet Roth Ilka 1876. junius 1-én elnyelt és a mely junius 17-én a végbélen át kiüríttetett, a nélkül, hogy csak némi tüneteket okozott volna a bélhuzamban; 3- szor ezen 7 cm. hosszú és 5 mm. vastag tollaszárt, mely 1876-ban H.L. asszony által— mi okból, nem tudható — vízhólyagjába vezetődött be, hol egy és fél hétig majdnem nyom nélkül hevert, s azután általam eltávolíttatott. Ezen esetnél némi érdekességet látván, azt körülményesebb tárgyalás alá bocsátom. Ha a tollaszárt megnézzük, helyenkint hozzátapadva fehér színű, érdes és kemény, porladozó anyagot látunk, mely nagyobb részt már le is vált, s az alatta levő papíron van, máshelyt sárgásbarna és jobban hozzátapadó anyagot. Az első valószínűleg szénsavas mész, mely tudvalevőleg a hólyagban létező idegen testekre a húgyból szokott rárakodni; a második nyákanyag, mely a hólyag-nyákhártyából ered. A tollaszár közepén egy behajlást — infraction — találunk, ez a műtétnek következménye. Műtétről szólván, a fenntebb mondottak után, melyek szerint idegen testek oly gyakran hátrányos következmény nélkül maradnak a szervezetben és onnan végtére ki is jönnek, önként merül fel azon kérdés : miért tettem ezen esetnél a műtétet ? mi történt volna, ha a műtét elmaradt ? Ezek igen fontos kérdések, melyek közelebbi megérintést annyival inkább érdemelnek, amennyiben nemcsak a theóriában, hanem a gyakorlatban is igen nyomatékos helyet foglalnak el. Gondoljunk csak arra, hogy a nő, ki ily tollaszárat, vagy kötőtűt, vagy akármi más tárgyat bármi okból hólyagjába vezetett, tartózkodik ezen eseményt elmondani, vagy ha nem is, műtétnek semmi esetre alá nem veti magát ! Akkor ezen tollúszár, mely igen kemény, azonfelül zsírréteggel bevont szaruszövetből áll, mely csak nehezen enyésztethető el, két hegyesebb és érdes véggel bírván, melyek a hólyag gyakori mozgásainál annak falzatának épen oly gyakori bántalmát okozzák, ezen bántalmakat lobos viszhatás követendi. A lábnak idő, alak és terjedésére nézve a legszélesebb határok léteznek. Individualitás, körhajlamok, a hólyag azon helyének érzékenysége, hol az idegen test a bántalmakat okozza, határoznak itt. A tollúszárnak két vége a hólyagfajzat belfelületén idült alakú lobot termelhet, melynél leginkább sarjszövetű képletek termelődnek, melyek ezen érdes végeket körülnövik, könyen bántalmazó részeit e szerint elfedik, ártalmatlanná teszik; a tollúszár többi részeire a húgyból különböző anyagok rakódnak le, melyek által időről időre az idegen test nagyobbodik, egyúttal átváltozik húgykővé tíz, húsz év alatt gesztenye-, tyúk-, lúdtojás-nagyságra. Az átváltozásnak következménye a húgykővel azonos. Más esetben a tollaszár emeltebb lobot idézhet elő, az subacut alakot nyerhet, s így átmehet a hólyag azon állapotba, melyet hólyagsorvadásnak nevezünk, mely utoljára e folyamatban az egész szervezetet részelteti, s így néhány év alatt annak halálát eszközli. Acut alakú és különösen, terjedő (progressiv) láb is fejlődhetik ki, mely cystitis, pericystitis, pyelitis, uraemia folytán az életnek gyorsan véget vet. Hólyagedények sérülhetnek meg, s így gyakori és profás vérzések által a szervezet elpusztulhat. De kedvezőbb következmények is fordulnak elő akkor, ha a tollaszár előbb a hólyagfalban, azután különösen kifelé, s kevésbé érzékeny és életfontos környi részekben körülírt lobot okoz, melynek termékei utoljára azt helyéből kimozdítják, s így bántalmazó tulajdonait végkép megszüntetik. Ily utakat vehet az idegen test a vagina, a symphysis ossium pubis felé, egy petetömlőbe, ahol már találtak idegen testeket, melyek a hólyagűrből oda jutottak ; valamely bélürbe, honnan a végbélűrön át hagyhatja el a szervezetét. Ha ezek szerint ezen tollúszár nem is minden körülmények között hátrányos a szervezetre nézve, sőt azt, mint állítottuk, némelykor nálunk nélkül is elhagyja, nem vagyunk azon helyzetben ily esetben valami kedvező jóslatot biztossággal tenni; ennélfogva ha vagy felszólíttatunk, vagy ha magunk bírhatjuk rá a beteget, ily tollaszárt a hólyagból minden áron és minél előbb el fogunk távolítani rendes vagy készített úton. Az előttünk fekvő tollúszárt rendes úton, azaz a húgycsövön át vezettem ki, nőnél, ahol egyfelől a