Orvosi Hetilap, 1877. december (21. évfolyam, 48-52. szám)
1877-12-02 / 48. szám
1003 lakozik ; étvágya nincs ; többszöri hasmenés van jelen, a bélürülék híg, barnás-sárga, világosabb sárga czafatokkal vegyült, erős szagot terjesztő. A betegnek gyöngesége igen nagy fokú, nehezen és lankadtan mozog; szomjúsága igen élénk. Az elsorolt tüneményekből nyilvános volt, hogy a jobb rásztráj, s a gyomorgödör táját elfoglaló daganatfolyadékon kívül gázokat tartalmaz. A tüneményeknek acusticai jellege egészen az volt, mint leggeny mellhártyagyülemnél (pneumo-pyothorax) és amilyent a múlt évben közlött egyik bárkonytömlőben találtam (1. Orv. Hetilap 48 és 49 sz.) Hogy a folyadékot tartalmazó tömlő nem a gyomor, azt abból lehet kivenni, hogy a tömlő nagyságának megfelelő gyomortágulat tüneményei hiányzottak ; hogy a kortyogás adag felett sokkal gyengébb volt mint ettől balra. Hogy meggyőződjem a gengür tartalmának mivoltáról a beteg baloldali ferkésében, a daganatnak tompa kopogtatási területén egy Pravaz-féle fecskendő szúrcsapját vezettem be, az ezen átszivattyúzott folyadék sárgásszínű, intensiv bélsárszagú volt; górcső alatt nagyszámú vibrio, micrococcus-csoportok mutatkoztak, ezenkívül két igen szép, rhombicus haematoidin-jegecet találtam, továbbá genysejteket. Nem lehetett tehát kétség afelől, hogy itt is, mint fent idézett múlt évi esetemben a bárkonytömlő szúrcsapolását genyesedés, utóbb eresedés követte gáz kifejlődéssel, következményes hashártyalábbal, melynek terménye gyanánt volt tekinthető a kardporcz alatt érezhető kemény göb és a hasvíz. A húgynak nagy mennyisége, habár a betegnek bő vízitala erre hathatott, valószínűvé tette, hogy a hasvíz felszívódásban van. Ami a májdaganat rögzítési viszonyait illeti, a májtompulat felső határának belégzési, változása, a máj domború felületének szabad voltát mutatta, míg a dag alsó határának mozdulatlansága ezen résznek rögzítettségére mutatott. Minthogy azonban épen ezen alsó részletén a daganatnak semmi helyzetben sem lehetett tompa kontatási hangot kapni, nem volt biztossággal elhárítható azon kétely, váljon e helyen, a dag határán nem tartalmaztatnak e odatapadás által rögzített bélkacsok is. Ezen kérdés azért bírt előttem nyomatékkal, mivel egy részről szükségesnek véltem a dag megnyitását, amire azonban a mondott körülményeknél fogva az alsó határ nem látszott alkalmasnak ; míg a felső határ tompulati változása az odatapadás általánosságára nézve nem mutatkozott elég biztosnak, s így legczélszerűbbnek látszott a daganatot két időszakban nyitni meg, mely czélból ápril 6kán a jobb szegy melletti vonal meghosszabbításában egy függélyes metszés létetett a bőr és hasizmokon át a hashártyáig, azon számítással, hogy a beállandott hashártyaláb, s netalán hiányos odatapadás teljesebbé válása után a tömlő megnyittassék. Ezen terv azonban meghiúsult, amennyiben a beteg minden további bemetszést határozottan visszautasított, és a napról napra fokozódó súlyos tünemények nem voltak elég biztatók arra, hogy beleegyezése nélkül is rajta a műtét kierőszakoltassék. És így a betegség jóformán nem érintve a különböző sikertelen gyógybehatási kísérletek által a következő lefolyást vette : A daganat észrevehetőig nagyobbodott és feszesebb lett, úgy hogy ápril 10-dikén a dobhos kontatási terüléinek vízszintes átmérője 3— 4 c cntmnyivel gyarapodott, míg a tompa kontatási terület szőkébb határok közé húzódott. A láz fokozódott, néhányszor rázó hideg is jelentkezett és a test hőmérséke 39 fokon felül emelkedett April 13-dikán egy új tünemény állott be. t. i. a kardporcz alatt a már előbb leírt érzékeny göb környékén, mintegy tenyérnyi felületen, nyomás alatt tisztán kivehető szercsegés lépett fel, mely azonban nyilvánosan nem a bőr alatti kötszövetben, hanem a hasfalak mögött, vagy ezeknek mélyebb rétegeiben székelt. Ezen szercsegés két napig állott fenn, s ápril 16-dikán már érezhető nem volt. Eközben a hasvíz észrevehetőig kisebbedett, úgy hogy a hasürnek a daganattól el nem foglalt része jobban besülyedt. Folytonosan tartó hasmenés, köhögés, rázó hideggel járó lázak 396-ig emelkedő hőfokkal, 120-ig szaporodott üzérlökéssel súlyosították a kórképet. Ápril 17-dikén ismét egy új tünemény lépett előtérbe : a jobb rásztrás és a felhasat elfoglaló dag szélesebb és kidomborultabb volt, mint valaha, a hippocraticus locscsanás azonban többé nem volt észlelhető. A középhasnak egy része és a bal hasfél besülyedtnek mutatkozott a dag színvonalához képest, míg a fanív felett egy, a betegnek érzékenysége és visszautasító viselete miatt nem tisztán kitapintható ellenállásra lehetett akadni, mely csak épen észlelhetőleg nyúlt a fanív fölé. Ápril 18-tól kezdve a betegnek lázai félbenhagyókká váltak, amikor a hőmérsék egész 36 fokig esett, a láz alatt 39-ig emelkedett, s az érlökés 130-ra szállt. Eközben a vizeletnek napi mennyisége fokozatosan csökkent. Ezentúl a beteg gyengesége még szembetűnőbben növekedett; a nap egy részét álomkóros állapotban töltötte, s ilyenkor a vizeit és székürülés alá ment. A lázszünetek alatti hőmérsék néha 36 fok alá esett. April 26- dikán a felhasilag némileg puhábbnak látszott, s april 30-dikán először észleltetett a folyton szorgalmasan vizsgált bélürülékben azon érdekes górcsőt leit, hogy benne nagymennyiségű haematoidin-jegeczek foglaltattak, egészen olyanok, mint milyeneket a daganatból ápril 6-dikán kiszivattyúzott folyadékban találtam volt, miből következtethetett, hogy a dag a bélcsatornába benyílt és tartalma az utóbbiba átfolyt. Május elsején a dagnak nagysága már észrevehetőleg csökkent Másodikén ezen csökkenés még kivehetőbb volt, miközben a betegnek nagyszámú, folytonosan igen bűzös, csikarással összekötött bélürülése volt. Május 1-kén a bélsárban egy körülbelül tallér-nagyságú kötszövet-izafat találtatott; a haematoidin-regeczek folytonosan jelen voltak. E közben a fanív alól mindinkább egy tekealakú daganat emelkedett ki, mely május 3-kán már 3 ujjnyival magasabban állott a fanívnél; alakjára egészen megfelelt a kitágult hólyagnak, melynek azonban azért nem tarthattam, mert a betegnek vizelete mindig akadály nélkül üríttetett ki; csak vizelete ingere vált mind gyakoribbá, úgy hogy azon óráiban, melyekben szunykóros nem volt, panaszainak egyik leggyakoribb tárgyát képezte. April 28-tól kezdve a beteg hőmérséke a 37 fokot többé nem érte el, igen gyakran 36 fok alatt állott, s az érlökések száma 80-ra, később az alá egészen 60-ig sülyedt. A beteg szunykórossága egyre növekedett, folytonosan hasmenés, az ürülékek maga alá bocsátása, a nyelvnek kiszáradása és az összeesésnek lehető legintenzívebb képe mellett május 12-kén meghalt. Bonczlelet: A hulla középtermetű, elsoványodott, halvány ; a keresztcsonton és a nagy tomporokon igen csekély, csak a hámréteget illető felfekvési fekélyekkel ellátott. Az altest mérsékelten tágult és feszült. A bal mellűrben szabad gáz , a mellhártya halvány. A jobb tüdő kissé összeesett, a mellür hátsó részébe visszahúzódott, de még légtartalmú, sőt mellső szélei puffadtak, különben a tüdő mindenütt vérszegény. A bal tüdő álhártyák által a bordákhoz odanőtt, habzó savóval beszüremkedett, közép vértartalmú ; alkarélyában több mogyorónyi, légnélküli, halványvörös, kissé szívós, szemcsés, részben genyszerű folyadékot ürítő gócz. A máj szívós, igen vérszegény, halványbarna, burka vastagúti, számos véredénydús, laza álszalag által a rekesszel összenőtt. IOO4