Orvosi Hetilap, 1877. december (21. évfolyam, 48-52. szám)

1877-12-02 / 48. szám

1003 lakozik ; étvágya nincs ; többszöri hasmenés van jelen, a bélürü­lék híg, barnás-sárga, világosabb sárga czafatokkal vegyült, erős szagot terjesztő. A betegnek gyöngesége igen nagy fokú, nehe­zen és lankadtan mozog; szomjúsága igen élénk. Az elsorolt tünemény­ekből nyilvános volt, hogy a jobb rásztráj, s a gyomorgödör táját elfoglaló daganat­­folyadékon kívül gázokat tartalmaz. A tüneményeknek acusticai jellege egészen az volt, mint leg­geny mellhár­­tyagyülemnél (pneumo-pyothorax) és a­milyent a múlt évben közlött egyik bárkonytömlőben találtam (1. Orv. Hetilap 48 és 49 sz.) Hogy a folyadékot tartalmazó tömlő nem a gyomor, azt abból lehet­ kivenni, hogy a tömlő nagyságának megfelelő gyomortágulat tüneményei hiány­zottak ; hogy a kortyogás a­dag felett sokkal gyengébb volt mint ettől balra. Hogy meggyőződjem a gengür tartalmának mivol­táról a beteg baloldali ferkésében, a daganatnak tompa kopogtatási területén egy Pravaz-féle fecskendő szúr­­csapját vezettem be, az ezen átszivatt­y­úzott folyadék sár­­gásszínű, intensiv bélsárszagú volt; górcső alatt nagyszámú vibrio, micrococcus-csoportok mutatkoztak, ezenkívül két igen szép, rhombicus haematoidin-jegec­et találtam, továbbá genysejteket. Nem lehetett tehát kétség a­felől, hogy itt is, mint fent idézett múlt évi esetemben a bárkonytömlő szúr­­csapolását genyesedés, utóbb eresedés követte gáz ki­fejlődéssel, következményes hashártyalábbal, melynek terménye gyanánt volt tekinthető a kardporcz alatt érezhető kemény göb és a hasvíz. A húgynak nagy mennyisége, habár a betegnek bő vízitala erre hatha­tott, valószínűvé tette, hogy a hasvíz felszívódásban van. A­mi a májdaganat rögzítési viszonyait illeti, a máj­­tompulat felső határának belégzési, változása, a máj dom­ború felületének szabad voltát mutatta, míg a dag alsó határának mozdulatlansága ezen résznek rögzítettségére mutatott. Minthogy azonban épen ezen alsó részletén a daganatnak semmi helyzetben sem lehetett tompa kon­­tatási hangot kapni, nem volt biztossággal elhárítható azon kétely, váljon e helyen, a dag határán nem tartal­­maztatnak e odatapadás által rögzített bélkacsok is. Ezen kérdés azért bírt előttem nyomatékkal, mivel egy részről szükségesnek véltem a dag megnyitását, a­mire azonban a mondott körülményeknél fogva az alsó határ nem látszott alkalmasnak ; míg a felső határ tompulati változása az odatapadás általánosságára nézve nem mu­tatkozott elég biztosnak, s így legczélszerűbbnek látszott a daganatot két időszakban nyitni meg, mely czélból ápril 6­kán a jobb szegy melletti vonal meghosszabbí­tásában egy függélyes metszés létetett a bőr és hasiz­mokon át a hashártyáig, azon számítással, hogy a beál­­landott hashártyaláb, s netalán hiányos odatapadás tel­jesebbé válása után a tömlő megnyittassék. Ezen terv azonban meghiúsult, a­mennyiben a be­teg minden további bemetszést határozottan visszauta­sított, és a napról napra fokozódó súlyos tünemények nem voltak elég biztatók arra, hogy beleegyezése nél­kül is rajta a műtét ki­erőszakoltassék­. És így a betegség jóformán nem érintve a különböző sikertelen gyógybehatási kísérletek által a következő lefolyást vette : A daganat észrevehetőig nagyobbodott és feszesebb lett, úgy hogy ápril 10-dikén a dobhos kontatási terüléinek vízszintes átmérője 3— 4 c cntmnyivel gyarapodott, míg a tompa kontatási terü­let szőkébb határok közé húzódott. A láz fokozódott, néhányszor rázó hideg is jelentkezett és a test hőmérséke 39­ fokon felül emelkedett April 13-dikán egy új tünemény állott be. t. i. a kardporcz alatt a már előbb leírt érzékeny göb kör­nyékén, mintegy tenyérnyi felü­leten, nyomás alatt tisztán kivehető szercsegés lépett fel, mely azon­ban nyilvánosan nem a bőr alatti kötszövetben, hanem a hasfa­lak mögött, vagy ezeknek mélyebb rétegeiben székelt. Ezen szer­­csegés két napig állott fenn, s ápril 16-dikán már érezhető nem volt. E­közben a hasvíz észrevehetőig kisebbedett, úgy hogy a hasürnek a daganattól el nem foglalt része jobban besülyedt. Folytonosan tartó hasmenés, köhögés, rázó hideggel járó lázak 39­6-ig emelkedő hőfokkal, 120-ig szaporodott üzérlökéssel súlyo­sították a kórképet. Ápril 17-dikén ismét egy új tünemény lépett előtérbe : a jobb rásztrás és a felhasat elfoglaló dag szélesebb és kidombo­­rultabb volt, mint valaha, a hippocraticus locscsanás azonban többé nem volt észlelhető. A középhasnak egy része és a bal hasfél besülyedtnek mutatkozott a dag színvonalához képest, míg a fanív felett egy, a betegnek érzékenysége és visszautasító viselete miatt nem tisztán kitapintható ellenállásra lehetett akadni, mely csak épen észlelhetőleg nyúlt a fanív fölé. Ápril 18-tól kezdve a betegnek lázai félbenhagyókká vál­tak, a­mikor a hőmérsék­ egész 36 fokig esett, a láz alatt 39-ig emelkedett, s az érlökés 130-ra szállt. E­közben a vizeletnek napi mennyisége fokozatosan csökkent. Ezentúl a beteg gyengesége még szembetűnőbben növekedett; a nap egy részét álomkóros állapotban töltötte, s ilyenkor a vizeit és székürülés alá ment. A láz­szü­netek alatti hőmérsék néha 36 fok alá esett. April 26- dikán a felhasi­lag némileg puhábbnak látszott, s april 30-dikán először észleltetett a folyton szorgalmasan vizsgált bélürülékben azon érdekes górcsőt leit, hogy benne nagymennyiségű haematoi­­din-jegeczek foglaltattak, egészen olyanok, mint milyeneket a daga­natból ápril 6-dikán kiszivattyúzott folyadékban találtam volt, miből következtethetett, hogy a dag a bélcsatornába benyílt és tartalma az utóbbiba átfolyt. Május elsején a dagnak nagysága már észrevehetőleg csökkent Másodikén ezen csökkenés még kivehetőbb volt, miközben a be­tegnek nagyszámú, folytonosan igen bűzös, csikarással összekötött bélürü­lése volt. Május 1-kén a bélsárban egy körülbelül tallér-nagyságú köt­­szövet-izafat találtatott; a haematoidin-regeczek folytonosan jelen voltak. E közben a fanív alól mindinkább egy tekealakú daganat emelkedett ki, mely május 3-kán már 3 ujjnyival magasabban állott a fanívnél; alakjára egészen megfelelt a kitágult hólyagnak, melynek azonban azért nem tarthattam, mert a betegnek vizelete min­dig akadály nélkül üríttetett ki; csak vizelete ingere vált mind gyakoribbá, úgy hogy­ azon óráiban, melyekben szunykóros nem volt, panaszainak egyik leggyakoribb tárgyát képezte. April 28-tól kezdve a beteg hőmérséke a 37 fokot többé nem érte el, igen gyakran 36 fok alatt állott, s az érlökések száma 80-ra, később az alá egé­szen 60-ig sülyedt. A beteg szunykórossága egyre növekedett, folytonosan hasmenés, az ürülékek maga alá bocsátása, a nyelv­nek kiszáradása és az összeesésnek lehető legintenzívebb képe mellett május 12-kén meghalt. Bonczlelet: A hulla középtermetű, elsoványodott, halvány ; a kereszt­­csonton és a nagy tomporokon igen csekély, csak a hámréteget illető felfekvési fekélyekkel ellátott. Az altest mérsékelten tágult és feszült. A bal mellűrben szabad gáz , a mellhártya halvány. A jobb tüdő kissé összeesett, a mellür hátsó részébe visszahúzódott, de még légtartalmú, sőt mellső szélei puffadtak, különben a tüdő mindenütt vérszegény. A bal tüdő álhártyák által a bordákhoz odanőtt, habzó savóval beszüremkedett, közép vértartalmú ; alkaré­­lyában több mogyorónyi, légnélküli, halványvörös, kissé szívós, szemcsés, részben genyszerű folyadékot ürítő gócz. A máj szívós, igen vérszegény, halványbarna, burka vasta­gúti, számos véredénydús, laza álszalag által a rekesszel összenőtt. IOO4

Next