Orvosi Hetilap, 1878. február (22. évfolyam, 5-8. szám)
1878-02-03 / 5. szám
33 bal alvégtagját gyengébbnek érzi és járásnál nehezen emeli; én a vizsgálatnál semmi irányban sem voltam képes valami kóros elváltozást kimutatni, s magamat és a beteget gyors javulással biztattam. Másnap hivat a beteg, miután már járni képtelen, s odajővén, mindkét alvégtagot hűdött állapotban találtam; a bal tökéletes mozgatási hüdésben, a jobb lábbal még némi csekély mozgásokat volt a beteg képes kivinni. A passiv mozgás, a bőr- és izomérzet teljesen rendben voltak. A visszahajtás azonban már tetemesens csökkent volt, s később teljesen megszűnt. A hőfok rendes maradt. A megbetegedés 3-dik napján a beteg már nehezen tudott egyenesen ülni, a törzsizmok, főleg a hátizmok kezdődő bénultsága miatt, s nehéz légzésről panaszkodott. Ekkor a beteget már bizonyos aggály fogta el, s folyton arról panaszkodott, hogy meg kell fúlnia; a 4- dik napon a büdés mindig feljebb terjedt, a tarkós nyakizmaira, a légzés nehezebbé vált, nyelési akadály jelenkezett, a nyelv mozgásai nehezültek, beszéde érthetlenné vált és a beteg a végső perczig tökéletes öntudat mellett fuladás által múlt ki. Ez esetnél a bonczolás nem volt kivihető. A felhágó heveny hüdés lefolyása 2 naptól egész 6 hét közt ingadozhatik. Megbízható közlések gyógyulásról is tesznek említést, a midőn a hüdés tovaterjedésében hirtelen megáll és lassan kint visszaképződik. A bántalom aetiológiáját illetőleg homályban vagyunk, leginkább a 20—40 életév közt fordul az elő. Alkalmi ok gyanánt legtöbbször a meghűlés említtetik. Landry és újabban Westphal azon nézetét fejezték ki, hogy mérgezési kórral van dolgunk, a méreg természetét azonban eddig nem ismerjük. Ezeket előrebocsátva, térek most át jelen czikkem tulajdonképen tárgyára, a czímben jelzett mérgezési esetre. Cs. B. tr., rókuskórházi segédorvos, f. é. September elején be nem számítható állapotban i°/v-os maró higanyoldatból 5000 ivott meg, tehát összesen fél gram maró higanyt vett magához. A bevét után fél órával orvostársaiért küldött, mivel a szájürben és a gyomorban heves égető fájdalmak jelenkeztek. A gyorsan alkalmazott hánytatóra csakhamar hányás állt be, melylyel némi ételmaradványokon és nyákon kívül corrosio is ürült ki, mint ezt a vegykémlés kimutatta. A hányás gyakran ismétlődvén, abban vér is mutatkozott, néhány órával később erőltetéssel járó hasmenés is beállt, s az ürülékekben szintén vér nyomai voltak láthatók. A hányás és hasmenés 24 órán át gyakran ismétlődtek, s mindannyiszor — noha csekély mennyiségű — vér ürült ki, míg többször alkalmazott szunyás bőraláfecskendezés által sikerült e tüneteket csillapítani. A szájürben több helyen nyákhártya felmaródások látszottak, melyekből vér szivárgott. A beteg heves gyomortáji fájdalmakról panaszkodott. Láz az első két napon nem lépett fel. Nagyfokú szomjúságát apró jégdarabok lenyelésével enyhítette, minden egyebet kihányván. A harmadik napon a hányás szünetelt, s a beteg csekély gyomortáji nyomáson kívül, relatív jól érezte magát, sensoriuma teljesen szabad volt, sőt ezen napon már több ízben egy-egy pohár jégbe hűtött tejet is megivott. Este felé azonban 38° C. láz lépett fel, az éjét nyugtalanul tölte ; reggelre a láz ismét megszűnt, s a szerelés néhány csepp aqua laurocer. adagolásából állott, míg később syrup, ferri-jodat nyujtattam neki, melyet jól tűrt. Az 5—6 napon a szájar felmart helyeiről ismételten kisebb fokú vérzések jelenkeztek, melyek azonban jég- és pokolkőveli érintés után megszűntek. Egyéb aggasztó tünet nem jelenkezvén, már azt hittem, hogy a mérgezés acut veszélyén túl lévén, habár lassan, gyógyulás is állhat be, annál inkább, miután nem rég ezelőtt egy hasonló mérgezési eset, valamely berlini lapban lett közölve, hol egy 12 éves gyermek 1 grm. maróhigany bevétele után két év után ismét teljesen felgyógyult. A beteg étvágyát mindig jégbehűtött tejjel elégíte ki, s közérzése megnyugtató volt. Nyálfolyás nem volt észlelhető. A 8-ik napon reggel a betegnél feltűnő gyengeség állt be, melynek okát nem tudtam, mivel újabb vérzés nem mutatkozott. Az nap délután az alvégtagok feltűnően gyengültek, s a beteg, maga is orvos lévén, egész praecisitással tudatta, hogy a kibújtak, majd a lábfejek hűtöttek, azokat mozdítani nem bírta, a passiv mozgás szabad volt; e hüdös progressiv terjedt felfelé, a beteg érezte amint a mozgékonyság csökkenik majd teljesen megszűnt a térdeknél, a combokon, este 8 órakor már a törzs izmai is hűdöttek voltak; a beteg maga kimondá, hogy neki a hürdés felfelé terrjedtével rövid időn meg kell fúlnia, s éjfél körül a hüdés a nyakizmokra is elterjedvén, 2 órakor éjfél után fuladási halál állt be, az öntudat az utolsó perczig ép volt. Az érzés és visszahajlás ez esetben az utolsó órákban tetemesen csökkent, majd teljesen megszűnt, a betegnél bőralákethez fecskendeztetvén, a beszúrást nem érezte, s szintúgy érzéstelen volt erős mustár irányában is. Visszahajlás csípés, szúrásra nem jött létre. Ez esetben tehát eltérőleg a leírt hasonnemű köralakoktól, az érzés és visszahajlás teljesen megszűnt. Ez eset tehát néhány óra alatt végződött halálosan a felszálló heveny hűdés tünetei közt. A bonczolatot Babesiu Victor, kórbonczi tanársegéd úr végezte, s a következő leletet nyújtó : Külvizsgálat. A hulla középtermetű, igen halavány, hátán halavány szederjes hullafoltokkal ellátott; hajzata barna ; láták középtágak, egyenlők, nyak mérsékelten vastag, mellkas dombordad, has mérsékelten kiemelkedett. Belvizsgálat: A fejbőr halavány, a koponyaboltozat mérsékelten vastag és tömött. Kemény agykér vérszegény, a lágy agyburkok nedvdúsak. Az agy kéregállományában igen vérzékeny, tömött középnedvtartalmú. A pajzsmirigy kicsiny, halavány, kissé szemcsés. Gége és légcső nyákhártyája kissé szürkés vörhenyes, habzó savóval telt. A tüdők nagyok, vér- és nedvdúsak, alsó lebenyeik egyes, mogyorónyi feketés-veres helyeket mutatók, melyek levegőt nem tartalmaznak. A tüdő savóshártyája alatt több egész diónyi kékesveres burok emelkedik ki, melyek bemetszésre igen vérdúsak és légszegények. A szívburokban körülbelől 10 gm. tiszta sárga savó, a zsigeri lemezen belöveltség, s a jobb pitvarnak megfelelőleg egy pár gombostűfejnyi véraláfutás. A szív összehúzódott, izomzata halavány, szakadékony. A jobb szívben sok színtelen (fekete) alvadék. A máj halavány, az epehólyagban barnás híg epe. A lép burka tömött, ránczos, állománya halavány. A száj nyákhártyája szürkés, halavány, a legfelületesebb hámréteg szétmálló hártyák alakjában leváló. A bárzsing alsó részén a redők élénken belöveltek, s helyenkint gombostűfejnyi feketés, barnás kimaródások láthatók. A gyomor nyákhártyája szürkésveres, erősen belövelt, a redők élén tömött, felületes sötétveres véraláfutás. A nyákhártya egész terjedelmében egyenlő lapos dudorokban kiemelkedik. A nyombél és éhbél kissé belöveltek, sárga pépes benneket tartalmaznak ; a csipbél ellenben hashártyájában erősen belövelt, nyakhártyája majdnem egyenletesen feketésveres, s a redők élén számos élénksárga, részben kidudorodó fekély, mely fekélyek a vastagbélre folytatódnak, és nevezetesen a haránt remesében helyenkint babnyiak és nagyobbak . A lehágó remese és végbél már csak kissé belöveltebb. A csipbél körülbelül kétszeresen tágult, fajzatában petyüdt, az edények körül sárga csíkokat mutató, bő, híg, szürke folyadékot tartalmazó, a vastagbél részletei szürkés, majdnem pépes anyaggal teltek. A vesék kicsinyek petyüdtek, felületüken belöveltek ; a kéregállomány szélesebb, szürkés, szakadékony. A húgyhólyagban kevés, zavaros húgy. A hasnyálmirigy, szintúgy a gerinczagy tömöttebb, vérszegény. Górcső alatt sem az agy, sem a gerinczagy nem mutattak kóros viszonyokat. Kórisme: A csipbél és vastagbél kezdetének vérbősége és elfekélyesedése ; a száj felületes nyákhártyarétegének leválása ; vérömlenyek a tüdő alsó környi részeiben, a gyomorban és szívburok alatt; általános vérszegénység ; Pachioni-szemcsésedések. Vélemény. Semmi se szól azon feltevés ellen, hogy vizsgált egyén maró higanyoldattal történt önmérgezése következtében halt meg. 84