Orvosi Hetilap, 1878. február (22. évfolyam, 5-8. szám)

1878-02-03 / 5. szám

33 bal alvégtagját gyengébbnek érzi és járásnál nehe­zen emeli; én a vizsgálatnál semmi irányban sem voltam képes valami kóros elváltozást kimutatni, s magamat és a beteget gyors javulással biztattam. Másnap hivat a be­teg, miután már járni képtelen, s odajővén, mindkét alvég­tagot hűdött állapotban találtam; a bal tökéletes moz­gatási hüdésben, a jobb lábbal még némi csekély moz­gásokat volt a beteg képes kivinni. A passiv mozgás, a bőr- és izomérzet teljesen rendben voltak. A visszahajtás azonban már tetemesens csökkent volt, s később teljesen meg­szűnt. A hőfok rendes maradt. A megbetegedés 3-dik napján a beteg már nehezen tudott egyenesen ülni, a törzsizmok, főleg a hátizmok kezdődő bénultsága miatt, s nehéz légzésről panaszko­dott. Ekkor a beteget már bizonyos aggály fogta el, s folyton arról panaszkodott, hogy meg kell fúlnia; a 4- dik napon a büdés mindig feljebb terjedt, a tarkó­s nyak­izmaira, a légzés nehezebbé vált, nyelési akadály jelen­­kezett, a nyelv mozgásai nehezültek, beszéde érthetlenné vált és a beteg a végső perczig tökéletes öntudat mel­lett fuladás által múlt ki. Ez esetnél a bonczolás nem volt kivihető. A felhágó heveny hüdés lefolyása 2 naptól egész 6 hét közt ingadozhatik. Megbízható közlések gyógyu­lásról is tesznek említést, a midőn a hüdés tovaterjedé­sében hirtelen megáll és lassan kint visszaképződik. A bántalom aetiológiáját illetőleg homályban va­gyunk, leginkább a 20—40 életév közt fordul az elő. Alkalmi ok gyanánt legtöbbször a meghűlés említtetik. Landry és újabban Westphal azon nézetét fejezték ki, hogy mérgezési kórral van dolgunk, a méreg természe­tét azonban eddig nem ismerjük. Ezeket előrebocsátva, térek most át jelen czikkem tulajdonképen­ tárgyára, a czímben jelzett mérgezési esetre. Cs. B. tr., rókuskórházi segédorvos, f. é. September elején be nem számítható állapotban i°/v-os maró higanyoldatból 50­00 ivott meg, tehát összesen fél gram maró higanyt vett magához. A bevét után fél órával orvostársaiért küldött, mivel a szájürben és a gyomorban heves égető fájdalmak jelenkeztek. A gyorsan alkalmazott hánytatóra csakhamar hányás állt be, melylyel némi ételmaradványokon és nyákon kívül corrosio is ürült ki, mint ezt a vegykémlés kimutatta. A hányás gyakran ismétlődvén, abban vér is mutatkozott, néhány órával később erőltetéssel járó hasmenés is beállt, s az ürülékekben szintén vér nyomai voltak láthatók. A hányás és hasmenés 24 órán át gyakran is­métlődtek, s mindannyiszor — noha csekély mennyiségű — vér ürült ki, míg többször alkalmazott szunyás bőraláfecskendezés által sikerült e tüneteket csillapítani. A szájürben több helyen nyák­hártya felmaródások látszottak, melyekből vér szivárgott. A be­teg heves gyomortáji fájdalmakról panaszkodott. Láz az első két napon nem lépett fel. Nagyfokú szomjúságát apró jégdarabok lenyelésével enyhítette, minden egyebet kihányván. A harmadik napon a hányás szünetelt, s a beteg csekély gyomortáji nyomáson kívül, relatív jól érezte magát, sensoriuma teljesen szabad volt, sőt ezen napon már több ízben egy-egy pohár jégbe hűtött tejet is megivott. Este felé azonban 38° C. láz lépett fel, az éjét nyugtalanul tölte ; reggelre a láz ismét megszűnt, s a szerelés néhány csepp aqua laurocer. adagolásából állott, míg később syrup, ferri-jodat­ nyujtattam neki, melyet jól tűrt. Az 5—6 napon a szájar felmart helyeiről ismételten kisebb fokú vérzések jelenkeztek, melyek azonban jég- és pokolkőveli érintés után megszűntek. Egyéb aggasztó tünet nem jelenkezvén, már azt hittem, hogy a mérgezés acut veszélyén túl lévén, habár las­san, gyógyulás is állhat be, annál inkább, miután nem rég ezelőtt egy hasonló mérgezési eset, valamely berlini lapban lett közölve, hol egy 12 éves gyermek 1 grm. maróhigany bevétele után két év után ismét teljesen felgyógyult. A beteg étvágyát mindig jég­­behűtött tejjel elégíte ki, s közérzése megnyugtató volt. Nyálfo­lyás nem volt észlelhető. A 8-ik napon reggel a betegnél fel­tűnő gyengeség állt be, melynek okát nem tudtam, mivel újabb vérzés nem mutatkozott. Az nap délután az alvégtagok feltűnően gyengültek, s a beteg, maga is orvos lévén, egész praecisitással tudatta, hogy a kibújtak, majd a lábfejek hűtöttek, azokat moz­dítani nem bírta, a passiv mozgás szabad volt; e hüdös progres­siv terjedt felfelé, a beteg érezte a­mint a mozgékonyság csök­kenik majd teljesen megszűnt a térdeknél, a c­ombokon, este 8 órakor már a törzs izmai is hűdöttek voltak; a beteg maga ki­­mondá, hogy neki a hürdés felfelé terrjedtével rövid időn meg kell fúlnia, s éjfél körül a hüdés a nyakizmokra is elterjedvén, 2 órakor éjfél után fuladási halál állt be, az öntudat az utolsó perczig ép volt. Az érzés és visszahajlás ez esetben az utolsó órákban tetemesen csökkent, majd teljesen megszűnt, a beteg­nél bőralá­kethez fecskendeztetvén, a beszúrást nem érezte, s szint­úgy érzéstelen volt erős mustár irányában is. Visszahajlás csípés, szúrásra nem jött létre. Ez esetben tehát eltérőleg a leírt hason­­nemű köralakoktól, az érzés és visszahajlás teljesen megszűnt. Ez eset tehát néhány óra alatt végződött halálosan a felszálló heveny hűdés tünetei közt. A bonczolatot Babesiu Victor, kórbonczi tanársegéd úr végezte, s a következő leletet nyújtó : Külvizsgálat. A hulla középtermetű, igen halavány, hátán halavány szederjes hullafoltokkal ellátott; hajzata barna ; láták kö­zéptágak, egyenlők, nyak mérsékelten vastag, mellkas dombordad, has mérsékelten kiemelkedett. Belvizsgálat: A fejbőr halavány, a koponyaboltozat mérsé­kelten vastag és tömött. Kemény agykér vérszegény, a lágy agyburkok nedvdúsak. Az agy kéregállományában igen vérzékeny, tömött középnedvtartalmú. A pajzsmirigy kicsiny, halavány, kissé szemcsés. Gége és légcső nyákhártyája kissé szürkés vörhenyes, habzó savóval telt. A tüdők nagyok, vér- és nedvdúsak, alsó lebenyeik egyes, mogyorónyi feketés-veres helyeket mutatók, me­lyek levegőt nem tartalmaznak. A tüdő savóshártyája alatt több egész diónyi kékesveres burok emelkedik ki, melyek bemet­szésre igen vérdúsak és légszegények. A szívburokban körülbelől 10 gm. tiszta sárga savó, a zsigeri lemezen belöveltség, s a jobb pitvarnak megfelelőleg egy pár gombostűfejnyi véraláfutás. A szív összehúzódott, izomzata halavány, szakadékony. A jobb szívben sok színtelen (fekete) alvadék. A máj halavány, az epehólyagban barnás híg epe. A lép burka tömött, ránczos, állománya halavány. A száj nyákhártyája szürkés, halavány, a legfelületesebb hámréteg szétmálló hártyák alakjában leváló. A bárzsing alsó részén a redők élénken belöveltek, s helyenkint gombostűfejnyi fe­­ketés, barnás kimaródások láthatók. A gyomor nyákhártyája szür­késveres, erősen belövelt, a redők élén tömött, felületes sötétve­­res véraláfutás. A nyákhártya egész terjedelmében egyenlő lapos dudorokban kiemelkedik. A nyombél és éhbél kissé belöveltek, sárga pépes benneket tartalmaznak ; a csipbél ellenben hashár­tyájában erősen belövelt, nyakhártyája majdnem egyenletesen fe­­ketésveres, s a redők élén számos élénksárga, részben kidudorodó fekély, mely fekélyek a vastagbélre folytatódnak, és nevezetesen a haránt remesében helyenkint babnyiak és nagyobbak . A lehágó remese és végbél már csak kissé belöveltebb. A csipbél körül­belül kétszeresen tágult, fajzatában petyüdt, az edények körül sárga csíkokat mutató, bő, híg, szürke folyadékot tartalmazó, a vastag­bél részletei szürkés, majdnem pépes anyaggal teltek. A vesék kicsinyek petyüdtek, felületüken belöveltek ; a kéregállo­mány szélesebb, szürkés, szakadékony. A húgyhólyagban kevés, zavaros húgy. A hasnyálmirigy, szintúgy a gerinczagy tömöttebb, vérszegény. Górcső alatt sem az agy, sem a gerinczagy nem mutattak kóros viszonyokat. Kórisme: A csipbél és vastagbél kezdetének vérbősége és elfekélyesedése ; a száj felületes nyákhártyarétegének leválása ; vér­ömlenyek a tüdő alsó környi részeiben, a gyomorban és szív­burok alatt; általános vérszegénység ; Pachioni-szemcsésedések. Vélemény. Semmi se szól azon feltevés ellen, hogy vizsgált egyén maró higanyoldattal történt önmérgezése következtében halt meg. 84

Next