Orvosi Hetilap, 1879. június (23. évfolyam, 22-26. szám)

1879-06-01 / 22. szám

479 s üldözői iránt erőszakos lesz, vagy néha élete árán kísérli meg a menekülést. Érzékcsalódások, hanghallások társulnak az orjesz­­mékhez, melyek mind megannyi új téveszméknek forrásai. A beteg önmagát vizsgálva, a hamis promissák nyo­mán saját énjét illetőleg a legtévesebb következtetésekre jön. Egy fordulat és kifejlődnek a fellengző erjeszmék, mert a kinek élete, s egyénisége ellen annyian és ily módon törnek, az szerinte csak jelentékenyebb egyéniség lehet. Megtagadja szüleit, s grófi, herczegi vérből eredeti­­nek véli magát; lángész, költő, vagy nagy tudósnak kell lennie. Az érzékcsalódások téveszméit szaporítják, élénkí­tik, s előttünk áll az eredeti tébolynak kitárt képe. Lefolyásában ez elmebántalom a téveszmék uralma alatt különböző sajátságokat ölt; a mérgeztetési eszmék gyakran abstinálásra bírják a beteg­et, míg az üldöztetésiek különféle téves cselekményekre. A fellengző erjeszmék és hallucinátiók mindenféle zavart tettekre, viseletre erőszakolják és elég gyakran dühöngő izgalmak és erő­szakoskodások kísérik e bántalmat. Az eredeti téboly jóslata kedvezőtlen, s még a tébolynak azon tantételét sem osztja, hogy a téboly bu­taságba átmenetre hajlandóságot nem mutat, a­mennyi­ben saját tapasztalatom, hogy az eredeti téboly elme­­butulásra vezet. Előbb a gondolkozás szenved összefüg­gésében, s a téveszmék, az érzéktévedések sokasága nagy­fokú zavartságra vezet, melylyel fokozatosan az emlékezet is csökken; de mindez ingadozásokkal foly le, s közben alábbhagyások mutatkoznak, a végstádium azonban jelen­tékeny elbutulás; e betegek jobbára tüdővészben men­nek tönkre. Az eredeti tébolyhoz közelfekvő, ugyanazon feltéte­lek mellett fejlődött, enyhébb tünetekkel járó, hogy úgy mondjam miniatűr eredeti téboly eseteit is volt alkalmam észlelni. Öröklési hajlam mellett, nemi fejlődésben levő fiatal egyéneknél az anaemia, szellemi túlerőltetés befo­lyása alatt üldöztetési, mérgeztetési téveszmék és ezeknek megfelelő zavart ítélet és kedélylehangoltsággal járó tébolyalak fejlődik, melynek azonban edénymozgatási zavar látszik alakját képezni. E betegek arczszínben mindun­talan változnak, majd kigyulad arczuk, szemük fénylő, a láták erősen tágultak, s szívdobogás van jelen; majd pedig elsápadnak, végtagjaik hidegek, s egészben véve vérsze­gényeknek néznek ki. Rendesen heveny gyomorhurut is kíséri e bántalmat, mely a mérgeztetési téveszméket csak növeli és a táplálkozás megtagadásra vezet. Ez elmekóralak jóslata kedvező. A gyógyulást meg­felelő, de főleg tej, diaeta és hidegvíz-gyógymód hasz­nálata hathatósan elősegíti. Visszaesésre hajlam azon­ban fennmarad, melytől betegünket helyes életrend, az onaniától czélszerű leterelés és az agyat izgató hatályok, tehát főleg tartósabb tanulástól visszatartás fogja megmenteni. Majdnem az előadott hasisokon fejlődik ki jobbára ifjú egyéneknél a mervengő (katatonicus) tébolyodottság, melynek azonban normálisan fejlődött, tehetséges, min­den félszegséget nélkülöző lelkületű egyének is alá vannak vetve. Főleg tanulók a 16 és 22 év közt esnek e tébolyba az említett káros befolyások alatt. Eltekintve a téves szmék körétől, melyek e tébolyalaknál is mint kény­­szerképzeletek, s mérgeztetési, üldöztetési és nagysági eszmék jelentkeznek, a katatonicus téboly különösen a mer­engés és vasomotori­us zavarok által van jellemezve. Az egész izomrendszer alterálva van beidegzésében; a beteg meredten, szoborszerűen áll előttünk, s végtagjai órákon keresztül azon helyzetben maradnak, melybe azokat hozzuk; ugyanez történik más izomcsoportokkal is, s az izomfáradás csak órák múlva áll be. Ezen jelentékeny mozgási zavarok mellett az edénymozgatásiak kiválón előtérbe lépnek. A láták időnként a­ maximum kitágul­­nak, fénybehatásra csak renyhén húzódnak össze, az arca kigyulad, néha az egész, máskor csak egyik fele, s nagy­­fokú nyálfolyás van jelen, melyet a beteg jobbára hosz­­sabb ideig szájában visszatart; ha pedig az benne már el nem fér, vagy ha beszélni akar, egyszerre mintegy kihányja azt; e mellett a száj erősen bűzös, s gyakran az orrból is bőséges váladék csurog le a beteg száján, melyet meredt állapota miatt nem tisztogat. A hőmérések pedig az egyik és másik testfél közt 1­2, egész 1112 foknyi különbözetet mutatnak. (Folytatása következik). 480 A sűrített és ritkított levegő javaslatainak kérdé­séhez. Pneumatotherapeuticus tapasztalataim az iSyS-diki évben. Közlemény Kelemen Miksa Jr.-tól Budapesten. Alig zárta be Waldenburg*) azon dolgozatainak sorozatát, melyek rendeltetése volt, megalapítani az újabbkori pneumato­­therapiát. Schnitzler2) csakhamar igen szigorú, de tárgyilagos el­lenőrzési vizsgálat alá vette Waldenburgnak úgy gyógymódi tételeit, melyek physicalis törvényeken alapulnak, mint az azokból levont javalatok alkalmazását. S midőn Waldenburg munkája önállón megjelent, egyidejűleg Schnitzler is hasonirányú művel lépett a küzdtére, mely az új észleletek egész sorát tárja az olvasó elé. Ez észleletek és gyógymódbeli eredmények a Waldenburg által fel­állított javalatokkal egyenes ellentétben állnak ; nézeteik és gyógy­módjuk különböző volta úgy a tüdő-, mint a szívbetegségek pneu­maticus kezelése körül felállított indicatiókban nyilvánul. Reám nézve, ki pneumatotherápiával tüzetesen foglalkozom, az említett két jeles búvár ellentétes állásfoglalása egyenes fel­hívás gyanánt tűnt fel azon irányban, hogy beható tanulmányok alapján magamnak akár egyik, akár a másik által felállított java­lat helyességéről meggyőződést szerezzek. S így köz­vetlen c­élom, tisztázni az ellentéteket, de közvetve a gyakorlati mellgyógyászat, illetőleg pneumatotherapia előmozdítására közreműködni ; nem ke­vésbé óhajtottam vizsgálataim által ama két ellentétet egymáshoz közelebb hozni, s kitudni, nem volna-e azokból egységes és egy­irányú gyógymódbeli eljárás fejleszthető ? Jól tudom, hogy e kérdésre csak tömeges vizsgálatok és észleletek eredménye válaszolhat döntőleg, s én ezért már most kijelentem, hogy az általam máig pneumaticus gyógymóddal kezelt szívbetegek száma épen nem mutatkozik elégnek, hogy e tapasz­talatokból mérvadó következtetések lennének vonhatók. Azonban az előttem felmerült tüdőbetegségek mennyisége és minősége igenis feljogosít azon kijelentésekre, melyekkel e szerény dolgozat végén fog találkozni a szíves olvasó, ki ha ennek menetét figyelemmel kíséri, látni fogja, hogy Waldenburg és Schnitzler sem oly közel, sem oly távol nem állanak egymástól, mint első tekintetre látszik, mert a fejlemények hol egyiknek, hol másiknak adnak feltétlenül igazat, de véleményeikben érintkezési pontok találhatók, melyek * 2 3 . Lásd a „Berliner ldin. Wochenschrift“-ben a hetvenes években időszakonlcint a pneumatotherapiára vonatkozó dolgozatait. 2) Wiener Klinik. Heft. Die pneumatische Behandlung der Lungen­­und Herzkrankheiten. 3) Die pneumatische Behandl. der Respirations u. Circulationskr­­heiten von Prof. Waldenburg. Berlin 1875.

Next