Orvosi Hetilap, 1879. október (23. évfolyam, 40-43. szám)

1879-10-05 / 40. szám

887 888 kétoldali mellhártyaláb kórmaradványa, bárha hason természetű baj átszenvedése a beteg tudtán kívül történt is. A hallgatódzás a besülyedt helyeken légzési szünetelést, általában mellül és hátul határozatlan légzési zörejeket, míg a kulcsalatti tájakon hurutos, a gerinczoszlop körül pedig recsegő hörghangzást enged észrevenni. A mély légvételek hosszúra nyújtvák és szakadozottak. A mellbasára megkérdezett beteg állítása szerint keveset köhög, s minden nyilalás, erőlködés nélkül kis mennyiségű szívós nyakot köp ki. Előbbi köhécselése, s mellszorongása, mely miatt azonban soha sem feküdt, most tetemesen engedett. A csecsbimbótól a hónalj vonal felé nyomott, balra el- és feltolódott szívben semmi feltűnő rendellenesség ; a hangok erősek, tiszták ; a tüdütér kissé ékelt; a szívműködés gyorsult, de minden billentyűhiba kizárható. Az összeesett mellkassal merő ellentétben a has, különösen a raszttájon keresztül erős domborulatot mutat, mely kemény ellenállású, feszes tapintatú, míg a köldöktájon már engedékeny, könyen gyúrható, s rugalmas, alant pedig az ujjakkal kopogtatásnál a másik oldalon rejtett kézlapra hullámzást éreztet. A különösen étkezés után kellemetlen duzzadás és nyomás már régi keletű mindkét oldalon úgy, mint a középvonalban, s tapintásra a máj messze felér a mellürbe, s lenyúlik a bordaív alá, különösen mellül, s oldalvást, míg a lépnek csak mellső széle érhető el 200 cm-nyire a gyomor felé, azonban a hónalj vonalban sem rendes fekhelyén, sem a bordák alatt a rendes physical vizsgálat által ki nem tüntethető. A gyomor puffadt; érintésre mint az egész rásztrás fájdalmas ; a hasfalak fennt feszesek, alant petyüdtek ; a belek légtartalmán kívül a hasár oldalai, s alantas részeiben savós ömleny vagy izzadmány, bár csekély mértékben kimutatható. A nagyon lesoványodott, petyüdt izomzatú alszárakon a bokák vizenyősen pöffedtek, a lábfejek feszesen dagadtak. Az emésztés hiányossága leginkább a gyakrabban előjövő hasmenésben, az evés-ivásnál azonnal beálló teltség és szorongás érzetében nyilatkozott; néha mohó étvágya azonnal ki lett elégíthető, s ha csak kissé jól lakott, addig tűrhető állapota azonnal több órára meg lön zavarva. A beteg hangja gyenge, rezgő, kedélyállapota lehangolt, bús ; arczkifejezése fájdalmas, bánatos; szemei mélyen beesettek; látható fakhártyák színtelenek, halaványak. Mindezekből, tekintettel a beteg értelmes előadására, a kórelőzményi időszak alatti inkább fennjáró betegeskedésre, s a jelenleg szembetűnő kórjelenségekre a váltólárfenyv kórisméjét állapítom meg, mit az általános bőrsorvadás, a máj- és léptúltengés, a kezdődő alszárvizenyő és hasvízkor, a gyomor és belek puffadásával kapcsolatos emésztési zavarok és étvágytalanság, s a beteg külemének összbenyomása annyival igazoltabbnak tüntettek fel, mert előrement, gyakorta ismétlődő régi váltóláz rohamaihoz az újabbi időkben is, sőt mostani baja kezdete óta naponta ismételt kitörések csatlakoztak, melyek a szunyadó kórnak további visszaeséseiül voltak tekinthetők; míg a sokféle szervi bántalmak a hosszú tartamú, lappangó és rejlő fertőzés folyományainak tartathattak, mivel azok sem egyenként, sem valami határozott összefüggésben a beteg figyelmét fel nem keltötték és hideglelési peroxysmusain kívül ágyba nem kényszeríték. Ezen kórtüneteket és kórállapotot röviden fogom kiegészíthetni a közel két hónapon át figyelmesen észlelt kórlefolyással, mely a kórisme helyességét megerősítni volt ugyan hivatva, de közben oly gyors és váratlan fordulatokkal is lepett meg, melyek nem voltak biztosan a kórkép keretébe beilleszthetők. Mindenekelőtt, habár szokatlan is, észleletem folyamára három szakot volt alkalmam megkülönböztetni, melyek a kórlefolyás ideje alatt külön vették igénybe figyelmemet. Az első szak alatt a már leírt körköteg, melyre újra vissza kell térnem, állandón változatlanul fennállott június hó 19-ig, azaz 20 napig, mely ideig előbb mindennapos és az utolsó 2 hétben harmadnapos váltólázrohamok súlyos alakokban azzal együtt jelentkeztek. Minthogy a nagy chininadagokra is legfelebb egy ízben szünetelő, illetőleg leszállított súlyosságé és csak az utolsó napokban elfojtani sikerült rohamok semmi kiváló érdekkel sem bírtak, s mindig nagyfokú izzadsággal állott be a válság, azok ismert jellemzését feleslegesnek tartom, s a már vázolt bőrkiütésre teszek pár észrevételt, mert az a különzeti kórismére folyton bő anyagot szolgáltatott. Legtermészetesebben a csalánkütegre lehet gondolni, mint mely a váltólázhoz tapasztalásom szerint leginkább társul; mivel azonban a kiütés alakzata nem volt csaláncsípés-szerű, sem széles és lapos, a rohamok közti időben sem múlt el, sőt gyakran épen ilyenkor pirult neki a duzzadóan feszülő bőr foltos felülete, azt el kelle ejteni. A vörös kiizzadási dobrócz (liben exsudativum rubrum) melyhez a leírás szerint nagyban hasonlított, nem lehetett, mert az mindenekelőtt önálló folyamatú bórbaj, s azután Hebra szerint oly ritkán fordul elő, hogy még bőrgyógyászati kórodákon is 800 betegre esik egy ily megbetegedés. A csúzos tarjag (peliosis rheumatica), melyet a kórházat látogató kartárs (K. L. tr.) felismerni vélt, bizton kizárattathatott, mert sehol az ízületekben csúzos bántalom nem volt jelenleg, de azelőtt sem. A vérömlenyes tarjag, vagy Werlhoff-féle foltos kór sem volt valószínűséggel felvehető, mert hosszú betegeskedésének egész tartama alatt és a mostani kórlefolyás alkalmával sem volt soha még csak orrvérzése sem, s vérszegénysége vizenyős beszűrődésekre vezetett ugyan, de hártyás felületi, vagy űrbéli ömlenyeket nem okozott, holott az említett bajnál a vérnek átszivárgása a meglazult edényfalakon át belsőleg, s külsőleg több szervekben szokott előfordulni. Izzagfolyamathoz is hasonlított ugyan, de miután váladék-elválasztás, vagy a felhámnak izzadmány által leemelésével, kicsattogzás és beszáradással nem volt összekötve, attól is el lehet tekinteni. Egyéb körfolyamatok pedig — a heveny fertőzési kütegeken kívül — a bőrön ily alakban nem fordulván elő, az első napokban a fejlapra írt kórtüneti sokalakú kiizzadási fölék (erythema exsudativum rubrum symptomaticum) meghatározás annyival helyeseknek bizonyult, mert a szerzők nagy részének állítása szerint az hosszantartó senyves kórállapotokhoz szokott csatlakozni, s lehet, hogy a heveny fertőzési folyamatokkal járó rózsacsot (roseola) idült vérvegyes állapotoknál helyettesíti; de maga az elnevezés is arra utalt, mert a színét és tarkázott külemét chamaeleonszerűleg változtató beteg bőrén a kiütés annyi alakzatot öltött, s oly sokfélekép módosult még a szemlélet ideje alatt is, hogy okvetlenül visszidegzési befolyások által létesített edénymozgató és táplálkozási ideges zavarokra kell gondolni, melyek úgy a lázszünetben, mint a rohamok alatt majd a bőr véredé-