Orvosi Hetilap, 1880. március (24. évfolyam, 10-13. szám)

1880-03-07 / 10. szám

209 2 f0 évenkint legalább 500 fekvő, s 2000 járó beteg fordult meg, tehát aránylag igen csekély. Azonban meg kell fontolni, hogy sokféle észlelet tárgyakkal foglalkozva, egyes irányzatok gyakran hosszabb időn át el lesznek hanyagolva, s hogy e szerint a munka hevében bizonyára némely idevágó eset kárba veszett. Azonkívül heves hasmenéseknél nem könyű tiszta vizeletet szerezni, a poscsap alkalmazása pedig járó betegeknél nem mindig lehetséges, mivel sok, különösen nőbeteg, aránylag csekély, s ismert bajban, azt nem szívesen engedi. Mindez termé­szetesen még jóval inkább áll a magángyakorlatra nézve, úgy hogy leleteim kizárólag kórházi eseteket illetnek. Magától értetik, miszerint eredménytelen húgyvizsgála­­taim száma hasmenéseknél összehasonlítlanul nagyobb volt, de nem jegyeztetvén fel, nem engednek aránylagos egybevetést a fehérnyés esetek számával. Azonkívül több esetet találtam, a­hol a fehérnye fenmaradása a heveny bélhurut megszűnte után is, s a betegnek további észle­lése, kétségtelenné tette idült veseb­b jelenlétét, mely már a hasmenés előtt fennállott. Legalább egy esetben sem volt elégséges támpontom azon szinte lehető fel­tevésre, miszerint a hasmenést kísérő és azontúl fen­­maradó albuminuh­a épen a bélhurutnak köszöni eredetét. Már eleve gyanút ébreszthetnek ily esetek a vizeletnek nagy fehérnye tartalma, s néhány nap múltán ennek változatlan fenmaradása által, míg ártatlan esetekben az eleinte nagyfokú albuminuh­a is igen gyorsan és fokon­­kint csökkent. Jövőre azonban jól lesz oly betegeknél, kiknek egészségi állapotát és vizeletét ismerjük, vesebán­­talomnak netalán ily forrásból való eredetére is ügyel­nünk, noha az nem nagyon valószínű. Mert tapasztala­taink a vörhenyes heveny veselob körül, mely hevessége és súlyossága daczára oly felette ritkán szokott az idült stádiumba átmenni, igen ellenkeznek azon feltevéssel mely szerint azon csekély és múlékony vesebántalom, mely a bélhurutot kísérheti, a vesének maradandó kór­ságára adhatna alkalmat. A vázolt esetekből, melyeknek aránylagos ritka­ságát kiemeltük, Fischl észleleteivel szemközt az derül ki, hogy a bántalom nem csak koros embereknél, hanem mint eseteim túlnyomó számában a legvirágzóbb élet­korban és erős testalkatú egyéneknél is előfordul. Emlí­tést érdemel továbbá azon feltűnő körülmény, hogy F. esetei inkább hengerek és vesehám előfordultát bizonyít­ják, még oly vizeletben is, mely fehérnyét nem tartal­mazott, míg az én észleleteim kizárólag a fehérnye kimutatására vonatkoznak, miután csak két esetben kerestem hengereket, s azokat meg is találtam. Ha már most kérdéses marad is, váljon a henger, vagy a fehérnye tekinthető-e mint a vesék kóros állapotának finomabb reagense, annyi minden esetre áll, hogy a fehérnye kimutatása a gyakorlatibb, s hozzáférhetőbb próba, de alkalmasint a döntőbb is azért, mivel bizonyára ritkább eset, hogy hengerek fehérnye nélkül, mintsem fehérnye hengerek nélkül találtassák a vizeletben. Valamennyi esetem kétségkívül heveny gyomorbél­­hurutot képviselt, miután nem csak túlnyomólag hányás is kísérte a hasmenést, de annak hiányában is mindenkor belepett nyelv, étvágytalanság és egyéb gyomortünet volt jelen. A 9 eset­eset közül csak egyik volt határz­ott­an lázas, míg a többi láz nélkül folyt le, úgy hogy ennek befolyást az albuminuria létrejöttére semmikép sem tulajdoníthatunk. A betegek kisebb része a többé kevésbé kifejezett céllapszünetekben, úgymint : a beesett arc­ban, a berohadt szemekben, a gyenge puha érlökés­ben, a végtagok kihűlésében és az elkékülés különféle fokában, továbbá a lábikrák görcsében a gyomorbél­­tünetek mellett a cholera nostras képét mutatta; a 3., 4., különösen pedig az 5. eset egyszersmind oly időben fordultak elő, midőn a városban a cholerina mérsékelt járványos kiterjedésben uralgott. Az esetek túlnyomó része ellenben egyszerű rögtön fellépő hasmenés alakjá­ban mutatkozott, mely a dholerina fokát el nem érte, s járványos befolyás alatt nem állott. Kisebb-nagyobb fokú collapsus 9 eset közül 5-ben volt észlelhető. A hasmenés csaknem valamennyi esetben bő, szapora és híg volt. A vizelet kiválasztása kivétel nélkül csökkent volt, mint természetes következménye a rögtöni és tetemes víz­­veszteségnek a bélürülések, részben a hányás folytán is. Ott, hol a megfigyelés lehetséges volt, t. i. a kórházban fekvő betegeknél, a vizelés csökkenését még néhány nappal a hasmenés szünte után is ki lehetett mutatni, a mellett (a 8. és 9. esetet kivéve, a­hol a betegség már 10—12 nap óta fennállott) a húgynak fajsúlya mindig csekély volt. A 3., 7. és 9. esetben epefestény nyomait is lehete a vizeletben találni, anélkül hogy a bőr elsár­­gulása jelen lett volna, a­mi kétségkívül a nyombélnek csekély hurutos bántalmazására utalt. Úgy hiszem, feles­leges kideríteni, hogy az albuminuria ezen esetekben az oly csekély véricterustól függő nem lehetett; e mellett nemcsak a húgybeli epefesteny parányi mennyisége, hanem azon körülmény is szól, hogy mindannyiszor az epefesteny előbb tűnt el a vizeletből, mint a fehérnye. Nothnagel esetei, (D. Archiv XII.) a­hol sárgaság alatt részint hengerek, részint fehérnye lépett fel a vizeletben, még pedig nézete szerint az epesavaknak a veséken át történt kiválasztása, s ezeknek izgatása folytán, nemcsak kifejezett, de súlyos sárgaságokat képviseltek, míg idézett eseteinkben bőrsárgaságnak nyoma sem volt ; eltekintve attól, hogy akárhány makacs kcterust észlelünk, melyek­nek egész lefolyása alatt minden vesetünet hiányzik. Végre említendő, hogy betegeim a bántalomnak igen különböző, m­ a­­12 nap közt váltakozó tartama után kerültek észlelés alá; az esetek analógiájából szabad következtetnünk, miszerint az albuminuria a későn kezelést alá jött betegeknél is a bántalom kezdete óta tartott. A lép minősége sajnálatomra csak két esetben (4. és 7.) van feljegyezve. A 4. esetben t. i. rendesnek találtatott, míg a 7. esetben kontatás útján a léptompulat nagyobbodása tisztán ki lett mutatva, valamint rendessé visszafejlődése a hasmenés szintével ; ezen eset egyszer­smind az egyetlen volt, mely lázzal járt. Itt ismét Fischl egy c.zikkére utalhatok: „Beitrag zur Aetiologie der Mitzschwellung“ (Prag. med. Wochenschrift 1879), ki ugyanis tetemesebb számú heveny bélhurutoknál, melyek azonban mind borzongással kezdődve, lázasan folytak le, s járványos jelleget viseltek, heveny lépdaganatot talált. Sajnálandó azonban, hogy a szerző, ki egy évvel előbb, a bélhuruttal járó vesebántalmat tárgyalta volt, ezen lépdaganattal kísért, s járványos jellegű bélhurutjait 1s.

Next