Orvosi Hetilap, 1880. május (24. évfolyam, 18-22. szám)
1880-05-02 / 18. szám
4°54o6 Érdekes a kortörténetből azon tény, hogy a végtag egyszerű erőszakos nyújtási kísérleteire nagyobb hőemelkedés (láz) következett, mint a más két véres műtéti közbenjárásra, noha ez utóbbiak az ízület megnyitásával jártak. A csonkolás végeredménye tökéletesen tanúskodik ezen csonkolási modor két előnyéről, úgy az ízület, tágas kitárása szempontjából, minélfogva a tokszalag minden része és öblei látásnak is könyen hozzáférhetők, valamint a nyújtó izmok ina folytonosságának épségbentartása szempontjából is, a síp- és combcsont közti szilárd egyesülés meghiúsultának esetére. Az izületi újkönyv hozzáférhetősége ez esetben is, noha nem a tokszalag öbleinek kitakarítására, hanem annak megvastagodott és zsugorodott hátsó fala kiirtására, vajmi jó szolgálatot tett. A térdkalács folytonossága meg a catgut-varratra oly tökéletesen helyre állt, hogyha töréseknél a csontvarrat utáni szép egyesülés volt az, ami a térdizületi csonkolás ezen modorának eszméjét keltötte ; úgy viszont ezen műtéteinek kitűnő eredménye térdkalács-töréseknél a csontrészletek egyesítésének catgut-varrat általi eszközlésére rendkívül felbátorító, természetesen csakis az antisepticus sebkezelés szabályainak tüzetes és kifogástalan megvigyázása mellett! Csontosodások a szemben. Goldzieher Vilmos tr. magántanártól Budapesten. (Folytatás). 1. Choroiditis, csontképződés az edényhártyában és a reczehártyában. Egy jelenleg felhozandó esethez igen hasonlót találunk Schiess-Gemutens dolgozatában, az A. I. O. XIX. I. köt. 303 lapján. Itt is az edény- és reczehártya plasticus lobjáról van szó, mely az edényhártya legbelsőbb rétegéből indul ki, s a reczehártya hatalmas kötszövetsarjadzására és a mellette fekvő üvegtest edényfejlődésére, valamint egy, mindkét hártyával közös anyagban csontképződésre vezet. A mi esetünk következő: A szemteke oly egyéné volt, kit a múlt évben Siklósy Jr. főorvos úr osztályán vizsgálni és megfigyelni alkalmam volt. A körülbelül 45 éves beteg hosszabb idővel a korodára történt felvétele előtt öngyilkossági kísérletet vitt véghez, amennyiben bal arczfelére lőfegyvert sütött el. Azonban gyógyulás állott be, habár az illető arczfél eléktelenítésével, minthogy a halánték- és pofatáj nagy, gödörszerűen bemélyedő hegbe vonatott be és ezáltal a bal szemgödör igen megszükíttetett. A szemteke az orr felé nyomatott és befelé fordíttatott, úgy hogy a szaruhártya külső fele láthatóvá lett, e mellett mozdíthatlan volt. Különös feszenyzettséget, ameddig beláthattuk, nem találtunk. A beteg a szemből kiinduló roppant fájdalmakról panaszkodott és a szem kifejtését kívánta, mi 1876. October 16-án véghez is vitetett. Felvétetett, hogy a fájdalmak a szem rendellenes állása folytán rongált sugáridegek által okoztattak. A kifejtett szemteke, frissen megtekintve, külsőleg — a lapos szaruhártya-fekélytől és a hátsó sarkon létező rendellenes izomösszenövésektől eltekintve — semmi nevezetesebb eltéréseket sem mutatott. A láta kör alakú, a szivárványhártya rendes, a lencse átlátszó volt. A szemteket a szaruhártyafekély vizsgálata végett tartottam meg magamnak. A felnyitás után azonban láttuk, hogy még más, mélyebben fekvő rendelleneségek is voltak jelen. Míg a mellső részek az említett fekélyen kívül semmi nevezetesebbet sem mutattak, addig az üvegtestet elhigulva, s a reczehártyát, különösen annak környi részében a retinitis pigmentosához hasonló módon bepettyegtetve találtak, míg a középen egészségeseknek látszó részek voltak, kivéve a sárga folt tájékát, mely elődudorodó, duzzadt és barnás volt. A recze- és edényhártya mindenütt egymáshoz illeszkedtek, az előbbi felületén még kocsonyaszerű tömeg, mely el nem higult, üvegtest-maradéknak tűnt fel. A macroscopicus lelet különféleségének megfelelőleg a microscopicus is változó volt, mert míg némely helyeken a reczehártya semmiben sem tért el a rendestől, másutt, ahol szabad szemmel is pettyegetettnek látszott, a legmélyebb elváltozásokat találtuk. Míg az idegdombosa peripheriáján a befelé vonuló reczehártya meglehetősen rendes volt, addig a külső felületen, mely a fenntebb említett dudorral (a sárgafolt táján) volt összeköttetésben, durva rosthártyává volt átváltoztatva ; más helyeken pedig vékony festenyzett hártyává alakult át, mely sajátságos hálószerű szövet által a festenyszemcsékkel biró, szintén rostszerűen elváltozott edényhártyával volt összenőve. (Az utóbbi közönséges lelet feltalálható az atrophiára vezető chorioretinitis végstadiumában). Más helyütt azonban mindkét hártya nem atrophilálódott, hanem inkább sarjadzásnak indult, melyből dúsan edényzett szövet képződött, mely mindkét hártyába átment; továbbá láthatók voltak még gombolyagalakú képződmények, csak is a choriocapillaris területén, melyek a réczehártyába benőttek, itt ott még egy finom festenyszegély által attól elválasztva, másutt azonban éles határ nélkül mentek abba át. Ezen gombolyagok részben tisztán festenyszemcsékkel és a magnak nyomaival biró rostos szövetekből állanak, részint egyneműeknek nevezhetők, s élénkebben színeztetnek carmin által, mint a szomszéd szövetek. Az egész kép azonban megváltozik a fennt említett kidudorodás közelében, melynek kiterjedési átmérője körülbelül 10 mm., magassága pedig 12 — 2 mm. Itt az edényhártya vérdússága még jóval fokozódik, s a choriocapillarisból egy hatalmas, bizarr festényháló által elfoglalt, vérüregtartalmú, a szintén sarjadzó réczehártyával éles határ nélkül összefüggő, egészben dagszerűen előálló szövetté alakult át, melyben első pillanatban már beágyalt csontszigeteket látunk. Ebből kiindulva, mindjárt háromféle szövetet különböztetünk meg: a) kifejlődött csontot, csillagalakú csonttestecskékkel, lemezszerű alkattal ; b) osteoid, azaz sűrű rostos és némely helyen egyneművé változott szövetet, de még csillagalakú hézagok kifejlődése és mészsók lerakódása nélkül ; végre c) csontképző, azaz velőűr-szövetet, mely finom hálós, nedvdús, ébrényszerű külemmel biró szövetből áll, melynek csomópontjaiban kerek sejteket találunk. Mindezen három szövetféleség, mely a kidudorodás oldalsó határain szintén kétségkívül a reczehártyába mosódik el, egymásba tér. A képző-, vagy velőszövet ép úgy meg van egy kifejlődött csontlemezben, mint ahogy neoplasticus tömeg egyes szigeteiben felhalmozva és festenyszálaktól körülvéve található; első esetben, minél közelebb van a csonthoz, annál rostozottabb, sűrűbb, s a sejtközi anyag számos egyenközű vagy egymást keresztező rostokkal van helyettesítve, amelyek egyenesen a csontnak egynemű tömegébe sugárzanak ki és itt elvesznek. Mégis gyakran látjuk szélein a velőüreg felé ép úgy, mint kifelé a sorakozott sejteknek nagy sorait, osteoblastákat rendesen már az elüregesedés stádiumában, melyeknek belsejében mag helyett gyakran csillagalakú testecskét találunk. Kifelé mindegyik csontsziget egyenesen osteoid szövetbe megy át, melyből különösen azon rész, mely a papillával függ össze, durva, rostos tömeggé van átalakulva. Némely pontokon, különösen a prominentia magasságában, csontok nyúlnak ki egész az üvegtest üregéig, másokon a csontot még egy finoman sávozott, nagy többmagvú sejteket tartalmazó, majdnem roszporozszerű fibrillaháló takarja. Meg kell állapítanunk, hogy az osteoid szövet csontosodását (a sók beágyzását) mindig annak egyneművé válása előzi meg, oly állapot, melyben a fibrillák határai alig különböztethetők meg többé, és különösen a carmin általi festés mutatja, hogy a csontosodó szövet a szerkezet nélküli hártya küleméhez közeledik. A carminfestés különösen a csontképződések tanulmányozásánál kitűnő szolgálatot tesz. Amíg a velő-, vagy képzőszövet csak gyengén festetik meg, addig a csont, mész tartalmához aránylag, vagy épen nincs, vagy egész a sötétvörösig van megfestve, és úgy az osteoid szövet is feltűnőleg vörös lesz és annak egyneművé válása a festés sajátszerű árnyalata által jól szemlélhetővé tétetik. Még szebb lesz a kép a carmin és haematoxylin combinálása folytán, miáltal a képzőszövet feltűnő kékre, az osteoid és csontszövet bíbor vagy vörös-lila színre festetik, míg a szövetátmenetek szintén színátmenetekben mutatkoznak. Az edényeknek a képzőszövethez viszonyát a csont-18*