Orvosi Hetilap, 1880. június (24. évfolyam, 23-26. szám)
1880-06-06 / 23. szám
538 mam kivinni, — a két kötegrendszer elfajulásának azonosságát mutatták ki. De ugyancsak nevezett közleményemben utaltam arra, hogy a hátsó kötegek szürke elfajulása másodlagos és olyan mint agyi bántalmak után beállott másodlagos elfajulása a mellső és oldalkötegek labor részeinek. Ugyan emellett szól az elfajulás boncztani elhelyezése is, mely úgyszólván vonalra megtartja a loboroldalköteg utak lefutását. Ezzel kimondottuk tehát, hogy a gerinczagyi görcsös hüdés alapját képező lobor-oldalköteg utak bántalma az idült esetek legtöbbjében és legnagyobb kiterjedésében másodlagos elfajulás, csak kivételesen és körülírtan elsőd bántalom. Ily kivételt képeznek azon esetek, melyekről Leyden( mint olyanokról szól, hogy fő jellemvonásuk az lenne, miszerint a gerinczagyi bántalmak közt legkedvezőbb jóslatot engednek. Ilyen azon eset is, melyet v. d. Weiden ír le, s mely gyógyulással végződött. Ezen esetek első tekintetre felállított tételünk megdöntésére látszanak hivatva lenni. Ha azonban visszatekintünk arra, mit leírásunkban többször ismételtünk, hogy t. i. a szóbanlevő tünetek már akkor is létrejönnek, ha e rostokba a vezetés csak akadályozva, megnehezítve van; úgy belátható, hogy mindaddig, míg teljes tüdés nem áll be, másodlagos elfajulásról sem lehet szó. Ott, hol már másodlagos elfajulás van a közegben, az ingervezetésnek teljesen megszűntnek kell lenni, s teljes büdésnek kell beállani. így érthető csak, hogy Schulz két esetében a meglevő tünetek daczára a labor-oldalköteg utak bántalmatlanok voltak ; így érthető az is, hogy némely esetek gyógyulással végződnek, s hogy sok esetben a jóslat kedvező. Ezen esetekben másodlagos elfajulásról, vagy általában elfajulásról szó sem lehet. Itt az inger haladása a mondott utakon csak gátolva van, mi az elfajulást már egymaga kizárja. Ha most azt kérdezzük, hogy mi okozza ezen esetekben az ingerhaladás gátlását ? Úgy feleletünknek igen sok tagúnak kell lenni. Mindenekelőtt igen sokszor olvassuk azt idegkórtanokban, hogy gerinczagyhártyaláboknak jelentékeny kezdetbeli tüneteit a visszahajlás fokozódása, merevség, görcs az izmokban, egyszóval mozgási izgalmi tünetek képezik. Továbbá a sok góczú keményedésnél szintén gyakoriak a nevezett tünetek. A nyomási gerinczagyláboknál kezdetben— míg még a hüdés nem teljes, — csak izommerevséget és fokozott visszahajlékonyságot találunk. Dagok nyomása alatt, ha az a gerinczagynak csak oldalrészeire hat, szintén a mondott tüneteket észlelhetjük. Ebből láthatjuk, hogy a legkülönbözőbb ok képes, a gerinczagyra hatva, a görcsös büdés tüneteit előidézni; csak az szükséges, hogy e hatás az oldalkötegeket érje. Különösen gerinczagyhártyaláboknál a mozgási izgalmi tüneteknek, de főleg a visszahajlás fokozódásának levezetése a mellső gyökök izgalmából, legalább is nem megállapított tény. A mellső gyökök közvetlen izgatása okoz ugyan izomgörcsöket, de a visszahajlást fokozni nem képes! Sokkal valószínűbb, hogy a gerinczagyhártyaláboknál, a gerinczagy idegkörszövete (neuroglia) ha egyéb által nem, heveny vizenyő által duzzadt fel, s nyomása folytán az igen gyengéd idegrostok vezetését megnehezíti ; ennek következményei pedig — ha az a minket foglalkoztató kötegekben lép fel — a szóban levő tünetek lesznek. Mi a nyúlagyat, agykocsányokat és magát az agyat illeti ; e részekben a psycho-motoricus rostrendszer önálló bántalma — természetszerűen — a legnagyobb ritkaságok közé tartozik. A többször említett (Schulz és Hallopean által leírt) esetekben, melyekben a lobrok voltak, úgy látszik, önállóan bántalmazva, a minket foglalkoztató tünetek észleltettek tisztán. Továbbá Schulz egy esetében a tünetek magyarázatául belső agyvízkór találtatott. Ezek alapján — noha még csak feltételesen — fenntebbi tételünket oly módon bővíthetjük ki, hogy a psycho-motoricus rostrendszernek az agy határain belül való bántalmazottsága is, mozgási hüdés mellett a visszahajlási tünetek fokozódását eredményezi. Azon bántalmak elsorolása, melyek az agy határain belül, e rostrendszer vezetését megzavarhatják, e tárgyalás keretén túl esik. Itt még csak azt említem fel, hogy azon elfajulás, mely e rostrendszer agyi részeinek bántalmára szokott bekövetkezni rendesen, Türck és Elechsignek e rostok haladása felderítésénél valóságos vezetőül szolgált az agyon és gerinczagyon keresztül. A bántalom tünetei tehát — a mi felfogásunk szerint — a direct psycho-motoricus rostrendszer vezetési gátlásától, vagy teljes felfüggesztésétől függnek. E vezetési gátlást, vagy felfüggesztést a legkülönbözőbb ok eredményezheti, úgy a gerinczagyban, mint nyúltagyban és agyban , mely okokra kitérnem tárgyalásom keretén túl lenne. A betegség kórismézése — mint görcsös hüdésé — a legtöbb esetben könyv , miután csak két tünet jelenlétét kell tulajdonképen felfednünk. Nehezebb kérdés az, hogy képesek vagyunk e minden esetben a görcsös hüdés mellé még a további szükséges epithetont is tenni ? Azon esetekben, midőn a két tünethez agyi tünetek társainak, vagy az agyidegek körében működési zavarokra akadunk, a tünetek kiterjedése szerint több kevesebb bizonyossággal helybesíthetjük a bántalmat. Agyi működések zavara mellett a bántalomnak az agyban elhelyeződésére gondolhatunk. Az agykocsányok bántalmát a szem mozgási idegének (III) együtt szenvedéséből következtethetjük. Ha a baj a Varosi-hídban fekszik, akkor a tüneteknek egyenlőtlen kiterjedése mellett a végtagokon, a három osztott, a szemmozgató, a szemtávoztató, a hal- és esetleg az arczideg körében találhatunk eltéréseket. A nyúltagy bántalmazottságánál a többi agyideg (nyelvgarat-, bolyg-, Willis-féle járulékos és nyelvalatti ideg) együttszenvedése fog a kórismézésben vezetni. Tisztán gerinczagyinak a bántalmat csak akkor mondhatjuk, ha az agy és nevezett idegek bántalma ") Leyden: Klinik der RM. Krankheiten, S. 240.