Orvosi Hetilap, 1880. szeptember (24. évfolyam, 36-39. szám)
1880-09-05 / 36. szám
s így behatásuk huzamosabb. Ennek megfelelőleg a sejtkivándorlás is hosszabb ideig tart. A kivándorlott sejtek majd az illető szövetfelduzzadásához vezetnek, majd pedig a nyirkáram által a szomszéd nyirkmirigyekbe vitetnek, hol mintegy szürkén felhalmozódnak, s visszafejlődésnek indulva, elsajtosodnak, képezve a görvélyes mirigy dagot. Ehhez hasonló módon lehet a görvélykórnak többi nyilvánulásait, a daganatoknak csekély gyógyhajlamát a felhozott vérkeringési és táplálkozási zavarokból fesztelenül értelmezni. Ha elfogadjuk, hogy a görvélykór lényegét a fenntebb rajzolt zavarok képezik, s így ezen bántalom, mely oly gyakran vezet gümőképződéshez más specificus kórtermészettel nem bír, akkor talán felismertük azon összefüggést is, mely a gümőképződés, s az ezt elősegítő bántalmak közt fennáll. Fenntebb érintettem, hogy már a gümőképződést elősegítő bántalmak különfélesége kizár egy specificus gümőmérget, s hogy inkább egy általános természetű, valamennyi bántalomnak közös zavara lehet az, mely a gümőképződést elősegíti. Most következtetve a görvélykór lényegét képző zavarokról, mint amelyek kíséretében a gümőképzés leggyakrabban megjelenni szokott, valószínűséggel oda nyilatkozhatunk, hogy ezen kérdéses közös tulajdonság csak hasonló táplálkozási zavar lehet, mint aminőt a görvélykórnál észleltünk. S ismeretes, hogy a kérdéses bántalmaknál tényleg táplálkozási zavarok és hiányok, erőmegfogyatkozás szívgyengeség vérkeringési zavarokkal stb. szoktak fellépn. Utánuk a gümőképződés aránylag ritkábban lép fel ugyan, de ezt annak tulajdoníthatni, hogy ezen bántalmak a görvélykórhoz képest rövid tartamúak, s hogy náluk az erőpótlás lehetséges ; továbbá úgy, mint a görvélykórnál sem lép fel mindig a gümőképződés, azoknál is hiányozhatik, ha a további lobingerek hiányzanak. Most visszatérve azon ponthoz, melyben a gümős izzadmány szervülési képtelenségének okát azon körülményben véltem felismerni, hogy a tápláló edénykacsok nem képződtek, valószínűséggel támogathatom azon feltevésemet, hogy a kérdéses edénykacsok képződése többek közt azért is maradott el, mert táplálkozási zavarok főleg a hajszáledényekben mentek előre. Ezen zavarok, mint kimutatni iparkodtam, vagy a görvélynév alatt mentek előre, vagy pedig ama betegségek által idéztettek elő, melyek a gümőképződést megelőzték. Egyszersmind láthatják, hogy gümős izzadmány és görvélyes sajtos elmállású izzadmány között lényeges különbséget az említett kórtani viszonyok nyomán tenni nem lehet. S így bizonyos határig Cohnheimmal egyértelmű vagyok, amennyiben görvélyes sajtos lábtermények és gümős kórtermények tulajdonképen ugyanazon kórviszonyok közt jönnek létre. Evvel azonban el nem fogadom Cohnheim azon állítását, hogy a görvélyes beteg máris gümőkóros. Görvélyes egyén lobingerek behatása folytán oly lobot ugyan kaphat, mely gümős természetű izzadmányt képez, azaz az illető beteg gümőkórossá lesz, de az ingerek elmaradásával a lob és vele a gümős megbetegedés is elmarad. Nézetem a viszonyok jelen állásánál Cohnheim és a többi, fertőzés mellett felszólalt búvárok nézetétől lényegesen abban különbözik . Míg azok azt tartják, hogy specificus méreg létezik, mely a szervezetbe jutva, a gümőképződést megindítja s a mellett az egyéni egészségi viszonyokat tekintetbe nem veszik , addig én a közönséges lobingereket elégségeseknek tartom a gümöt képző izzadmány megindítására, de szükségesnek is tartom, hogy a szervezet megelőzőleg oly módon rongáltassék meg, mint ezt az ú. n. görvélykór teszi. Ezen feltevésemet pártolják azon kísérletek, melyekkel bárminő idegen anyaggal sikerült gümőképződést házi nyulakon előidézni. Elfogadom ellenben, hogy ily gümőképző lobinger szerepét azon sajtos anyag játsza, mely görvélyes lábtermény gyanánt létrejött és felszívódott. Azonban hangsúlyozom azt, miszerint ezen felszívódást csak azért követi oly gyakran gümőképződés, mert mindenkor csak görvélyes egyéneknél fordul elő. S miután elsődleges gümőképződés is előfordul, hol tehát semminemű felszívódásnak helye nincsen, azért el kell fogadnunk azon lehetőséget, hogy sajtos anyagon kívül más lobingerek is képesek azt előidézni. Ennyi a gümőképződés okbeli viszonyairól általában. A tüdőbeli gümőképződés. Vonatkozással az eddig felhozottakra a tüdőbeli gümőképződés okbeli viszonyai következő értelmezést nyernek : Tüdőben a gümőképződés leggyakrabban mint peribronchitis tuberculosa lép fel. A bronchusok nyákhártyája, mint ismeretes, igen nagy kiterjedésű felületet képez, mely a külvilággal közvetlen érintkezésben áll, s így a külvilág lobingereinek közvetlen behatásának ki van téve. Ennélfogva nem lehet csodálkozni, ha valamennyi szerv közt ez szokott leggyakrabban lobosodást mutatni. S a catarrhus bronchialis oly gyakori betegség, mint a köhögés. Ha a bronchusok hurutja idült lefolyású, bekövetkeznek egyrészt szövetelváltozások a hörgők falaiban, másrészt gázcserebeli és vérkeringési zavarok a tüdőben. A helyi szövetelváltozásoknak közvetlen eredménye lesz többek közt nehezített vérkeringés, s ennek folytán hiányos táplálkozás a lábos részekben. Minél hosszabb ideig áll fenn ezen állapot, annál inkább fokozódnak ezen zavarok, s végre oly fokot érnek el, hogy a bántalmazott részek táplálkozásukban akkora mérvű eltérést mutatnak, mint ez a görvélykóros szöveteknél elő szokott fordulni. Más szóval körülírt, vagy helyi görvélyesedés jött létre. A test többi szervei egyelőre csak a légutak hurutjával járó gázcsere miatt fognak kisebb mérvű zavart felmutatni. Ha a légutak ily formán elváltozott falait újból és újból lobingerek érik, s azok behatása egészen a nyákhártya alatti szövetig terjed, akkor utóbbi helyen körül-