Orvosi Hetilap, 1880. december (24. évfolyam, 49-52. szám)

1880-12-05 / 49. szám

11 K) csak 7 brit jól járni, 19 esetben lóláb állás jött létre, 5 esetben pedig kiújult csontszó miatt utócsonkításhoz kelle folyamodni. Minthogy tehát a felhozottak közül a Chopart-mű­­tétnek legnagyobb árnyoldala a lóláb-állás volt, termé­szetes, hogy annak okát kifürkészni, eshetőleg elhárítani főtörekvésül tűzték ki, s azt majd élettani, vagy kórtani, majd boncztani, vagy erőművi mozzanatokban keresték. Legtöbben azt vélték, hogy az Achilles-innak működése hozza létre a lóláb­ állást. Ez, tekintve hogy a sarok­gumó felhúzódottnak látszik, a legkönyebben elképzel­hető, de a legegyszerűbb magyarázat is, ha tekintjük az egyensúlyi zavart, melybe az erős Achilles-in a rag­pontot vesztett dorsalflexorokkal jutott, melyek a műtét folytán harántúl átmetszve, legfeljebb hegbe forradá­suk által nyertek gyenge támpontot. Petit és Larrey az Achilles-in túlsúlyát elhárítandók, annak átmetszését (tenotómiáját) ajánlották, s találtak is számos követőre, kik csak abban tértek el egymástól, hogy míg az egyik fél azt, mint a műtét kiegészítő részét a műtéttel egy­idejűleg végezte, a másik bizonyos idő múlva műtét után eszközölte. Sem az egyik, sem a másik esetben ezért nem értek, mert az inmetszés után sem maradt el a lóláb­állás , de még oly esetekben, melyekben inmetszést nem végeztek, s lóláb­állás miatt a csonk használhatatlan volt; bonczoláskor az Achilles-in ellazultnak találtatott. Miután kiderült, hogy a tenotomia nem lehet oka­­datolt, Boeckel a lóláb-állást a lábizület és alszárizmok lábos betegségeiből magyarázta, s azon boncztani körül­ményből, hogy a bolthajtáskép alkotott lábnak mellső része eltávolíttatván, a szökcsont elveszti mellfelül tá­maszát, s lesülyed, mit járáskor a test súlya még inkább fokoz. Ennek elkerülése, vagy legalább mérséklése végett ajánlották, hogy a háti lebeny ne legyen rövid, ne csak bőrből álljon, hanem szorosan a csontról készít­tessék le (Chelius, Walther) , hogy így az átmetszett inak a szökcsont és sarokcsont ízterületéhez forrhassa­nak . Baudenz az invarratot tanácsolja, stb. A boncz­tani magyarázat, hogy a láb mellső részének elvesztése után a bolthajtás hátsó részének sülyedni kell, elvitáz­­hatlan igazságot rejt magában, s a kisfokú lóláb-állás Chopart-műtét után, épen a lábnak imént említett archi­­tectonikus viszonyainál fogva jön létre, de ez nem oly fokú, hogy a csonk hasznavehetőségét, mint ezt eseteink is mutatják, legkevésbé is csökkentené. Fel kelle tehát venni, hogy a csonknak hasznavehetlen lóláb­ állása létrejöhessen, bizonyos szerencsétlen mozzanatoknak ér­vényre emelkedése szükséges. Szymanovszki annak okát a szökcsont görgőjének felső alkatában, s az alszárcsontok egymásközti szalagos ízületében lelte fel. Ugyanis a szökcsont görgőjének hátsó része 2—31k‘"-lal keskenyebb, mint a mellső, mellyel erős dorsalflexia alkalmával a bokák közé illeszkedik, midőn azok 1 ''-ra eltávolodnak egymástól. Chopart-műtét után a tartós nyugalom, s ennek következtében az íz­nedv keveskedett elválasztása folytán a bokák mozgé­konysága korlátoltabb lesz ; a szárcsont közvetlenebbül reáilleszkedik a sípcsontra. A szökcsontnak nem lévén izmai, nem ékelődhetik mellső szélesebb részével a bokák közé, s így az alszárcsontoknak egymásra való fekvési­­ hajlamát nem akadályozhatja meg, hanem mell- és lefelé tér, keskenyebb hátsó részét illesztve közéjük, miáltal a lóláb állás feltételét adja meg, mit a testsúly ránehe­­zedése elősegít. Míg Szymanovszki boncztani és erőművi forrásokra vitte vissza a lóláb-állás létrejöttét, Fremmert annak okát a láb szalagkészülékének körfolyamataiban leli, s fejlődését úgy magyarázza, mint más önkényes hozamokét. Szerinte a tokszalag- destructiv lobja és az ízűrbe történt savós ömleny azon két kóros állapot, mely első esetben, nem tekintve a rostos képletek elpusztulását, már az ízü­leteknek kóros burjánzással való kitöltése által is lehet­ségesé teszi a többé-kevésbé teljes fic­am létrejöttét; a második esetben az ízület szalagkészülékének véröm­leny által kitágítása roncsolás nélkül is megmagyarázza az önkéntes ízeltéréseket. A két különböző felfogás szerint különböző volt az óv- és gyógyjavalat is. Szymanovszky hosszú lebeny­készítést ajánl a talp lágy képleteiből, mely ha odaforr a szökcsont felső részéhez, a jó eredmény biztosítva van. Javasolja, hogy a gyógyulás bekövetkeztéig a csonkot szabályszerű helyzetben, immobil kötésbe tegyük, mely czélra alkalmas egy, a sarkat befoglaló, a sebnek meg­­felelőleg ablakozott gypszsapka, mely anélkül, hogy a bokákat összenyomná, az alszárra terjedjen fel, s a sarok­csontot rögzítse ; a szárcsont fejecsére gypszgyűrű által nyomást gyakoroltat, miáltal a síp- és szárcsontot alsó végükön egymástól távol véli tartani. Flivatkozik egy, Rigában látott szerencsés esetre, hol a lábizületben íz­­merev volt jelen, s ezért ajánlja annak művi előidézését, az ízületbe metszések, vagy tüszegzés útján, mint a lóláb­állás későbbi fejlődése ellen a legjobb biztosítékot. Míg Szymanovszki hosszú talpi lebenyt, addig Fremmert középhosszú lábháti lebenyt készít, hogy a hajlítok inai a szék-sarokcsont ízfelületéhez tapadhassa­nak ; mert ha az inak a hegbe forrnak, kellemetlen ron­­gálásnak lehetnek okai, s a csonk mozgathatlanná vál­­hatik ; azután a csonkot kissé hajlítva, pólyákkal rögzíti, s fősúlyt fektet ízleb elkerülése végett lábellenes el­járásra. Az előadottakból látható, hogy Szymanovszki hypo­thesise alapján a csonk szabályos elhelyezésére, s az abban való megtartásra mily figyelmet fordít, a­mit ő ajánlott, de már nem vihetett ki, megtették mások ki­fogástalan eredménnyel. Schede „Ueber partielle Fussamputationen“ czímű értekezésében, a Volkmann-féle füzetekben írja, hogy a hallei kórodán a csonk rögzítésére eleinte ragtapasz­­csikókat használtak, későbben gypszkötést, melyet műtét után 6—8 nap múlva alkalmaztak, a sebreactio enyhül­tével. Schede e kötést nem bírja eléggé melegen ajánlani. Egy esetben se jött létre lóláb­ állás, a betegek csak­hamar megtanultak bot és műlábak nélkül járni, s kevésbé ruganyos járásuktól eltekintve, csonkjukat úgy használhatták, mint az egészséges lábat. A jó eredmény kétségen kívül a csonknak szabály­szerinti elhelyezése, s így a correct utókezelés következ­ménye volt, mert ismert tény az, hogy hosszasan fekvő betegek lába, lett légyen az Chopart szerint műtéve, vagy nem, az ízületben fellépett lábfolyamatok után I I 20

Next