Orvosi Hetilap, 1880. december (24. évfolyam, 49-52. szám)
1880-12-05 / 49. szám
11 K) csak 7 brit jól járni, 19 esetben lóláb állás jött létre, 5 esetben pedig kiújult csontszó miatt utócsonkításhoz kelle folyamodni. Minthogy tehát a felhozottak közül a Chopart-műtétnek legnagyobb árnyoldala a lóláb-állás volt, természetes, hogy annak okát kifürkészni, eshetőleg elhárítani főtörekvésül tűzték ki, s azt majd élettani, vagy kórtani, majd boncztani, vagy erőművi mozzanatokban keresték. Legtöbben azt vélték, hogy az Achilles-innak működése hozza létre a lóláb állást. Ez, tekintve hogy a sarokgumó felhúzódottnak látszik, a legkönyebben elképzelhető, de a legegyszerűbb magyarázat is, ha tekintjük az egyensúlyi zavart, melybe az erős Achilles-in a ragpontot vesztett dorsalflexorokkal jutott, melyek a műtét folytán harántúl átmetszve, legfeljebb hegbe forradásuk által nyertek gyenge támpontot. Petit és Larrey az Achilles-in túlsúlyát elhárítandók, annak átmetszését (tenotómiáját) ajánlották, s találtak is számos követőre, kik csak abban tértek el egymástól, hogy míg az egyik fél azt, mint a műtét kiegészítő részét a műtéttel egyidejűleg végezte, a másik bizonyos idő múlva műtét után eszközölte. Sem az egyik, sem a másik esetben ezért nem értek, mert az inmetszés után sem maradt el a lólábállás , de még oly esetekben, melyekben inmetszést nem végeztek, s lólábállás miatt a csonk használhatatlan volt; bonczoláskor az Achilles-in ellazultnak találtatott. Miután kiderült, hogy a tenotomia nem lehet okadatolt, Boeckel a lóláb-állást a lábizület és alszárizmok lábos betegségeiből magyarázta, s azon boncztani körülményből, hogy a bolthajtáskép alkotott lábnak mellső része eltávolíttatván, a szökcsont elveszti mellfelül támaszát, s lesülyed, mit járáskor a test súlya még inkább fokoz. Ennek elkerülése, vagy legalább mérséklése végett ajánlották, hogy a háti lebeny ne legyen rövid, ne csak bőrből álljon, hanem szorosan a csontról készíttessék le (Chelius, Walther) , hogy így az átmetszett inak a szökcsont és sarokcsont ízterületéhez forrhassanak . Baudenz az invarratot tanácsolja, stb. A boncztani magyarázat, hogy a láb mellső részének elvesztése után a bolthajtás hátsó részének sülyedni kell, elvitázhatlan igazságot rejt magában, s a kisfokú lóláb-állás Chopart-műtét után, épen a lábnak imént említett architectonikus viszonyainál fogva jön létre, de ez nem oly fokú, hogy a csonk hasznavehetőségét, mint ezt eseteink is mutatják, legkevésbé is csökkentené. Fel kelle tehát venni, hogy a csonknak hasznavehetlen lóláb állása létrejöhessen, bizonyos szerencsétlen mozzanatoknak érvényre emelkedése szükséges. Szymanovszki annak okát a szökcsont görgőjének felső alkatában, s az alszárcsontok egymásközti szalagos ízületében lelte fel. Ugyanis a szökcsont görgőjének hátsó része 2—31k‘"-lal keskenyebb, mint a mellső, mellyel erős dorsalflexia alkalmával a bokák közé illeszkedik, midőn azok 1 ''-ra eltávolodnak egymástól. Chopart-műtét után a tartós nyugalom, s ennek következtében az íznedv keveskedett elválasztása folytán a bokák mozgékonysága korlátoltabb lesz ; a szárcsont közvetlenebbül reáilleszkedik a sípcsontra. A szökcsontnak nem lévén izmai, nem ékelődhetik mellső szélesebb részével a bokák közé, s így az alszárcsontoknak egymásra való fekvési hajlamát nem akadályozhatja meg, hanem mell- és lefelé tér, keskenyebb hátsó részét illesztve közéjük, miáltal a lóláb állás feltételét adja meg, mit a testsúly ránehezedése elősegít. Míg Szymanovszki boncztani és erőművi forrásokra vitte vissza a lóláb-állás létrejöttét, Fremmert annak okát a láb szalagkészülékének körfolyamataiban leli, s fejlődését úgy magyarázza, mint más önkényes hozamokét. Szerinte a tokszalag- destructiv lobja és az ízűrbe történt savós ömleny azon két kóros állapot, mely első esetben, nem tekintve a rostos képletek elpusztulását, már az ízületeknek kóros burjánzással való kitöltése által is lehetségesé teszi a többé-kevésbé teljes ficam létrejöttét; a második esetben az ízület szalagkészülékének vérömleny által kitágítása roncsolás nélkül is megmagyarázza az önkéntes ízeltéréseket. A két különböző felfogás szerint különböző volt az óv- és gyógyjavalat is. Szymanovszky hosszú lebenykészítést ajánl a talp lágy képleteiből, mely ha odaforr a szökcsont felső részéhez, a jó eredmény biztosítva van. Javasolja, hogy a gyógyulás bekövetkeztéig a csonkot szabályszerű helyzetben, immobil kötésbe tegyük, mely czélra alkalmas egy, a sarkat befoglaló, a sebnek megfelelőleg ablakozott gypszsapka, mely anélkül, hogy a bokákat összenyomná, az alszárra terjedjen fel, s a sarokcsontot rögzítse ; a szárcsont fejecsére gypszgyűrű által nyomást gyakoroltat, miáltal a síp- és szárcsontot alsó végükön egymástól távol véli tartani. Flivatkozik egy, Rigában látott szerencsés esetre, hol a lábizületben ízmerev volt jelen, s ezért ajánlja annak művi előidézését, az ízületbe metszések, vagy tüszegzés útján, mint a lólábállás későbbi fejlődése ellen a legjobb biztosítékot. Míg Szymanovszki hosszú talpi lebenyt, addig Fremmert középhosszú lábháti lebenyt készít, hogy a hajlítok inai a szék-sarokcsont ízfelületéhez tapadhassanak ; mert ha az inak a hegbe forrnak, kellemetlen rongálásnak lehetnek okai, s a csonk mozgathatlanná válhatik ; azután a csonkot kissé hajlítva, pólyákkal rögzíti, s fősúlyt fektet ízleb elkerülése végett lábellenes eljárásra. Az előadottakból látható, hogy Szymanovszki hypothesise alapján a csonk szabályos elhelyezésére, s az abban való megtartásra mily figyelmet fordít, amit ő ajánlott, de már nem vihetett ki, megtették mások kifogástalan eredménnyel. Schede „Ueber partielle Fussamputationen“ czímű értekezésében, a Volkmann-féle füzetekben írja, hogy a hallei kórodán a csonk rögzítésére eleinte ragtapaszcsikókat használtak, későbben gypszkötést, melyet műtét után 6—8 nap múlva alkalmaztak, a sebreactio enyhültével. Schede e kötést nem bírja eléggé melegen ajánlani. Egy esetben se jött létre lóláb állás, a betegek csakhamar megtanultak bot és műlábak nélkül járni, s kevésbé ruganyos járásuktól eltekintve, csonkjukat úgy használhatták, mint az egészséges lábat. A jó eredmény kétségen kívül a csonknak szabályszerinti elhelyezése, s így a correct utókezelés következménye volt, mert ismert tény az, hogy hosszasan fekvő betegek lába, lett légyen az Chopart szerint műtéve, vagy nem, az ízületben fellépett lábfolyamatok után I I 20