Orvosi Hetilap, 1881. augusztus (25. évfolyam, 32-35. szám)

1881-08-07 / 32. szám

IJl — 750 — ír1 T 1 749 — különálló mozgató központot határoz meg, melyek részint a mellső, részint a hátsó centrális gyrusban, sőt az első frontális gyrusnak hátsó részében vannak, a kéz és az ujjak mozgató központját az alkar, s a felkarétól elkülö­nítve a hátsó centrális gyrusba teszi és kiemeli, hogy oly esetekben, hol a kéz egyedül, vagy különösen volt bé­nulva, a megfelelő kórboncztani változás mindig csupán a hátsó centrális gyrusra szorítkozott vagy legalább is ott volt leginkább kifejezve. Esetünkben is a büdös inkáb csak a jobb kezet illette, nem volt valóságos monoplegia brachialissal dolgunk, s ennek megfelelőleg a lágyulás sem terjedt a mellső centrális gyrusra, csupán a jobb kéz és ujjaknak mozgató központjaira, nevezetesen a bal hátsó centrális gyrusra, az Ecker-féle rajz szerint az a, b, c, d betűkkel jelzett területekre. A­mi a daganat helyzetét illeti, s azon nyomást, melyet az egész parietalis lebeny lelapult gyrusaira gya­korolt, továbbá azon lágyulást, mely az egész parietalis lebenyre terjedt, ezekből csupán negatíve következtethet­­jük, miszerint a parietalis lebenyben lehet lágyulás, s az első gyrus parietalisban lehet daganat, a­nélkül, hogy kiesési tüneteket idéznének elő. Ellenben igenis láthatjuk azt, hogy ha valamely daganat az agykéreg oly táján fejlődött is, melyet nem számítunk már a mozgató zóná­hoz, mégis képes távhatás által az összes mozgató köz­pontokra hatni, s izgalmi tüneteket, cronicus görcsöket, sőt valóságos epilepticus rohamot idézni elő. A legfontosabb következtetés pedig, melyet esetünk­ből vonhatunk, azon már többek által (Nothnagel) elfo­gadott elvnek ismételt bizonyítása, mely szerint, ha valamely már meglévő monoparesishez később oly epileptikus roham társul, mely következetesen a már előbb hütött izmokban veszi kezdetét, s csak úgy válik általánossá, méltán gondolhatunk agykéregbeli megbete­gedésre. Ezen tünet egyike az aránylag legmegbízhatóbb tüneteknek az agykéreg bántalmainak sok tekintetben még ingatag lábon álló kórismészetében. Közlemény a szt. Rókus-kórházi II. sebészeti osztályról. A phosphoros csonthártyaláb- és csontüszökröl. Petz Lajos tr., Rókus-kórházi alorvostól. (Vége). Ezek után legyen szabad a phosphoros csonthártyalob és csont­­üszők kórodai képének többoldalú megvilágításául a t. egyletnek két kóresetet bemutatni. A véletlen hozta magával, hogy a múlt hó végén osztályunkra egy nő vétette fel magát, kinél a bánta­­lom kezdetleges tünetei vannak jelen, míg második esetem a bántalmat már teljesen lefolyt szakában tünteti elő. Az első eset — 17. számú — a következő: Lebich Terézia, 27 éves, gyufagyári munkásnő, felv. 1881. febr. 2­1-kén. Tíz év óta dolgozik Stein és Rosenstrauss gyárá­ban. Múlt év vége felé, tehát körülbelül 3 hóval ezelőtt bal alsó első őrlőfogában fájdalmat érzett, mely a szuvas fog eltávolítását tette szükségessé. Mint a beteg bevallja, már ezen időben duzzadt volt bal arczfele, ez idővel fokozódván a fellépő heves fájdal­mak miatt osztályunkra vetette fel magát. Felvételnél a bal arczfél alsó állcsonti része jelentékenyen duzzadt, nyomásra rend­kívül érzékeny volt. A bal alsó első őrlőfog hiányzik és helyét az ínyből kiinduló sarjak töltik ki, fogsora különben ép. Kívülről az űr körül mindenütt vastag csontlerakódásokat észlelünk, me­lyek beterjednek a száj­űrbe is. Gyógyeljárásunk Billroth ajánlata nyomán abból állott, hogy kezdetben iodfestvény beecsetelése, midőn ezt betegünk nem tűrte, iodkáliumos kenőcs alkalmaztatott, ezenkívül hideg borogatások. Az eredményt eddig mindenesetre kielégítőnek kell neveznünk, mennyiben a duzzanat engedett, s a fájdalmak szűntek, úgy hogy betegnél a legtöbb ponton mér­sékelt ujjnyomás nem okoz fájdalmat; szóval, a tünetek javulást engednek feltételezni. Nem akarom ezzel állítani, hogy ezen eljá­rás mellett a bántalom gyökeres gyógyulásában reménykedem. Lehetséges, hogy egyes körülírt üszkösödések mindennek daczára is létre fognak jönni, azonban az eddigi tapasztalások nyomán annyit bátran következtethetünk, hogy a fodkaliumos kezelés a további lefolyásra nézve mérséklőleg fog hatni. A második eset —­ 12. szám, — melyet a gyógyeredmény minőségére nézve tartok érdekesnek bemutatni, ugyanazon képet nyújtja, melyet Langenbecki) az 1877. sebészi congressuson James R. Wood tanár által New Yorkból megszemlélhetés czél­­jából küldött készítmény alakjában mutatott be. Az eset követ­kező : Lázár Antal, 23 éves, gyufagyári munkás. Felv. 1880. jan. 8-kán. Kilenc­z év óta dolgozik gyufagyárban, időközönkinti meg­szakítással. Baját 1­­0 éve érzi. Szuvas foga sohasem volt. Fel­vételkor a nagy fokban fenyves egyén bal arczfele duzzadt, fáj­dalmas, tapintásnál tésztás minőségű. Szájából penetráns bűzt áraszt. Az iny szederjes, laza. Fogsor ép, közötte és az iny között bűzös geny szivárog ki. Kutaszolásnál a fogmeder­­nyujtvány több pontján érdes csont tapintható, azonban ez nagyon körülírt részre szorítkozván a műtéti beavatkozás későbbre halasztatott. Az eljárás hideg borongatások és kálium chloricumos szájvíz használatából állott. Február hó elején az állkapocs bal zugának megfelelőleg genyes átfúródás jött létre, melyen át a kutaszszal a szájürbe juthattunk és az állcsontot nagyobb kiterjedésben lemeztelenítettnek találták. Ezen időpont­tól kezdve az esti hőemelkedések (30—40 °) ugyan megszűntek, azonban a folyamat szemmel láthatólag átterjedett a középvonal felé. A senyv és láz következtében kissé megfogyott beteg idő­közben zsongító táplálék által annyira megerősödött, hogy az időt a műtéti beavatkozásra elérkezettnek vélhettük. Az egyénnél Navratil Imre tanár és oszt. főorvosom szíves átengedése folytán annak jelenlétében mart. 24-kén az állkapocs részleges csonko­lását végeztem. Az állkapocs alsó szegélyén a szájzúgnak megfelelőleg egy ívalakú metszést vezetve azt az állkapocs zuga felett 2 cm-nyire meghosszabbítottam. A lágy részek nagyfokú duzzanata miatt a műtéti tér kevésbé lévén hozzáférhető utólagosan a bal szájzúg­­tól lefelé haladó és az alajkat teljesen átható metszést végeztem. A csontládát éles csontkaparó (raspatorium) segélyével felnyitva az üszkös csont mellső és hátsó felületén ülő csontlerakodásokat, főleg a hátsó fal folytonosságának szem előtt tartásával, leválasz­tottam. Mint az itt bemutatott készítmény mutatja, főleg az ál­­-ső ábra. Az I-ső ábra a három részben eltávolított állkapcsot mutatja. belső középvonala felé eső részén sikerült is a csontlerakódásokat teljes épségben és egész vastagságukban leválasztani. Az állkapocs zugának, valamint felhágó részének beloldalával ezek szorosan *) Langenbeck archivja. XXII. k. 496. 1.32*

Next