Orvosi Hetilap, 1881. október (25. évfolyam, 40-44. szám)
1881-10-02 / 40. szám
915 tikus convulsiók vagy mint nevezni szoktuk az eklamptiikus rángások — tisztán, mint tünetei szerepelnek valamely organikus bántalomnak. A reflex útján létrejött epileptikus bántalmak közül, több tekintetben érdekesek azok, melyek az agykéreg, vagy egyáltalán az agyállományának elroncsolása által jönnek létre. Ilyen roncsolást előidéző bántalmak lehetnek : daganatok, vérömlenyek, agytályogok, embolikus ellágyulások, élősdiek, roncsoló lábok és végre külerőszaki sértések. Azon felfogás, hogy az epileptikus rohamok sok esetben nem egyebek, mint a szürke agykéreg izgalmának tünetei, Hughlings Jacksontól származik. Alapos megerősítést nyert e Jan Hitzig vizsgálatai által, ki kimutatta, hogy az agykéregnek villamos izgatása által epileptikus rohamokat lehet a kísérleti állatnál kiváltani. Hitzig az ilynemű epileptikus rohamokat — eseteket gyűjtve kórodai úton is — corticalis, agykérgi epilepsiának nevezte el. Az agykérgi bántalmak által feltételezett epileptiform rohamok és valóságos epilepsiák Angliában, de főleg Francziaországban Charcot iskolája által lettek legalaposabban tanulmányozva. A motorikus agyterületekről szóló ismeretek segítségbe vételével, ma már képesek vagyunk adott esetben a corticalis agybántalom által feltételezett epilepsiát nemcsak diagnostizálni, de az epileptikus convulsiók sorrendi bekövetkezésének tekintetbe vételével, a kóros góczot az agykérgen már localizálni is tudjuk. Ugyanis ismerjük a crurális, a brachiális és a faciális monospasmusokat, amely esetekben a kóros gócz mindig az agykéregnek motorikus területén ül. Kétségtelen azonban, hogy nemcsak a motorikus agyterületek izgalma vált ki epileptikus rohamokat, hanem más nem mozgató természetű agyterületek is. S ezen körülmény némileg ellene szól a Jackson-féle felfogásnak, így Ferriernél olvassuk, hogy erősebb a bevezetési árammal, az agykéreg bármely részéről is epileptikus rohamokat lehet kiváltani. Hasonlóról értesítenek mások is. Az agykéreg azonban nemcsak a villámáram iránt mutat ily érzékenységet, hanem más erőművi behatásokra is epileptiform rángásokkal válaszol, így Nothnagel egy- szerű tűszulásokkal is epileptikus rohamokat kapott állatainál. Kórodai észleletek is azt bizonyítják, hogy az agykéreg bármely területén ülő dagok vagy lobos folyamatok epileptikus rohamokat idéznek elő. Ami ezen rohamok létrejöveteli erőműzetét illeti, úgy itt következő pontok jöhetnek tekintetbe. Először azon lobos inger, melyet valamely kisebb dag, környezetében létrehoz. Nagyobb daganatok növekedések közben nyomást gyakorolhatnak az agygyomrácsokban lévő cerebrospinalis folyadékra. Végül harmadszor tekintetbe veendő bizonyos agyterületek hirtelen bekövetkező anaemiája is, pl. rohamosan valamely kisebb agyedénybe benyomuló embolusoknál. A corticalis epilepsiának tünetei, a közönséges genuin epileptikus rohamoktól könyen megkülönböztethetők akkor, ha a kóros gócz, mely ezen rohamokat előidézi, az agykéreg motorikus területén ül. Helyesen jegyzi meg azonban Nothnagelt, hogy a nem mozgató természetű agyterületek bántalmaitól függő epileptikus rohamok, a közönséges idiopathikus epileptikus rohamoktól semmiben sem különböznek. Lássuk azonban, melyek a szorosabb értelemben vett corticalis epilepsiának a tünetei ? Az aura-tünemények az ilynemű epilepsiánál először is az esetek legnagyobb számánál hiányzanak; a roham maga, az öntudatvesztés és a rángások nem következnek be oly, mondhatnám villámszerű gyorsasággal, mint a genuin epileptikus rohamoknál, hanem teljes vagy némileg homályos öntudat mellett izolált izomcsoportozatokban tonikus vagy kronikus rángások állanak be, melyek lassan kint tovább terjednek távolabb fekvő izomcsoportozatokra is, végül általános convulsiók következnek be, az öntudat elvész, de némely esetekben fenn is állhat. Most mintegy 5—8 perczre terjedő öntudatlan állapot után, a beteg ismét magához tér, s azon végtagban, melynek izomcsoportjában a rángások kezdődtek, pár óráig vagy napig eltartó gyengeséget érez, kivéve azon eseteket, hol az említett végtagok már annak előtte hűdve voltak. A corticalis epilepsia ezen typusát mindig megtartja, a rángások mindannyiszor egy és ugyanazon izomcsoportozatban mutatkoznak legelőször. A brachialis monospasmusnál a rángások — gyorsan egymásután következő feszítés és hajlítás alakjában — mindig a hüvelykujj- és mutatóujjban kezdődnek. A rángások innen átterjednek az al- és felkar izmaira, majd az arcéra és az ugyanoldali alsó végtagra is, most görcsös rángásokban van az egész testfél, végül beállnak az általános mindkét oldali convulsiók és a roham a már előbb említett módon foly le. Egyes esetekben megtörténik azonban, hogy a rángások, a vállizületen túl nem terjednek, s ilyenkor az öntudatvesztés sem következik be. Megjegyzem itt, hogy az irodalomban felemlített brachialis monospasmus eseteinél az illető felső végtagban vagy állandó, vagy pedig többé-kevésbé múlékony paresisek említtetnek és hogy a megejtett bonczolatoknál a bántalmat előidéző kóros gócz, mindig a központi tekervényekben és pedig Ferrier vizsgálataival megegyezőleg, majd a belső központi tekervény felső részén, majd a hátsó központi tekervényben találtatott. A sokkal ritkábban előforduló crurális monospasmusnál a görcsös rángások a lábujjakból, vagy a lábikra izmaiból indulnak ki és így terjednek tovább. A facialis monospasmusnál a rángások az arczból, s főleg az ajkak izmaiból indulnak ki, s nagyobbára követik lefelé haladólag azt a sorrendet, melyet előbb a kézből és lábból kiindulva írtunk le. Vannak azonban még bilaterális jelleggel kezdődő corticalis epilepsiák is ; ezeknél a rángások mindkét kézben vagy pl. az egész arcában kezdődnek, de a mindig hasonló helyen kiinduló rángások ezekre nézve is útbaigazítók. Az előbbeniekben körvonalazott typikus lefolyás a corticalis epilepsiára olyan jellemző, hogy azonnal erre kell gondolnunk, ha a rángásokat mindig bizonyos izomcsoportozatból látjuk kiindulni, ha azok főleg a test egyik e Handbuch der Krankheiten des Nervensystems. Ziemsen. Über Epilepsie und Eklampsie.