Orvosi Hetilap, 1882. február (26. évfolyam, 6-9. szám)
1882-02-05 / 6. szám
folytán agytáplálkozási rendellenességekre kell visszavezetnünk. Vegyük csak tekintetbe a búskomorságban és dühösségben az érvelés feltűnő sphygmographikus képét, (búskomorságnál Sympathikus izgatás, dühösségnél Sympathikus dühös jelei), s azon körülményt, hogy a test általános táplálkozásának emelkedésével (értve a testsúly növekedést) mily egyenlő lépésben halad a psychosis tüneteinek visszafejlődése is. Itt az edényrendszer működésének és befolyásának hatályát az agyműködések minőleges lefolyására tagadásba venni alig lehet. Claude Bernardi vizsgálatai nyomán tudjuk, hogy a Sympathikus az agy véredényeinek nemcsak mozgató idege, hanem egyszersmind a táplálkozási viszonyoknak trophikus regulátora is, amennyiben izgalmánál a táplálkozási folyamatok lassíttatnak, hüdésénél pedig a vegyi átalakulások gyorsíttatnak; működése tehát fékező készülékhez hasonlítható, mely majd az egész koponyaűrben, majd csak az egyik hemisphaerában, hol vérszegénységet és lassúbbodott anyagforgalmat, hol vérbőséget és gyorsított anyagforgalmat képes előidézni. Az okok, melyek a Sympathikus rendes élettani működését a koponyaűrben megzavarni képesek, lehetnek vagy központiak, vagy környezetiek, s eszerint inkább szellemiek vagy reflectorikus úton létrejöttek. A központi, vagy szellemi okok közül azon változások, melyek hirtelen ijedés vagy öröm következtében az arcban és az egyén egyéb magaviseletében mutatkoznak, eléggé ismeretesek, hogy sem azokra bővebben kiterjeszkedni szükségesnek tartanám. Érdekesek azon vizsgálatok, melyek az agy véredényeinek reflectorikus úton létrejött nyomási viszonyaira vonatkoznak, így Nothnagel2) arról értesít, hogy reflexingerek által (a bőrön alkalmazva) képes volt kísérleti állatainál agyvérszegénységet előidézni. Erre vonatkozólag különben ismeretesek azon agyvérszegénység által előidézett ájulások, melyek oly gyakran — sokszor kismérvű sebészi beavatkozásoknál, p. o.pöscsapolásnál, foghúzásnál is előfordulnak. Rumpf3), ha bevezetési villámárammal izgatta a test egyik oldalán a bőrt és végtagokat, az ugyanezen oldali agyféltekében vérszegénységet, az átellenes agyféltekében vérbőséget okozott. Hasonló tüneményekről értesít Mosson is, koponyacsont-hiányban szenvedő betegeknél, kiknél a koponyaűr vérnyomási viszonyait direct vizsgálhatta. Kitűnik mindezekből, hogy a bőrre alkalmazott ingerek, reflectorikus úton közvetve behatással vannak az agy véredényeire, amennyiben azokban majd szűkülést, majd pedig tágulásokat idéznek elő. Ezen kísérleti kórtani tények tekintetbe vételével, már most az lenne feladatunk, hogy a határozottan jelenlevő edény mozgatási zavarok alapján, az eseteinkben mutatkozó szellemi és motorikus (catalepsia, tetania) tüneteknek magyarázatát adjuk. Be kell azonban vallanom, hogy az ilynemű kísérlet bár több tekintetben jogosult, mindazonáltal mostani ismereteink mellett még korai. Hiányzik még több összekötő kapocs, s ezek nélkül mindennemű magyarázat csak ephemer életű. Az egyik főnehézség azon körülmény kiderítésében rejlik, váljon eseteinkben az edénymozgatási zavarok ! primár léptek-e fel, vagy csak folyományai voltak-e a téveszmék által fenntartott hatalmas környezeti sensitiv ingernek, mely eseteink elsejében mint állandó villamoztatás oly praegnanter ki volt mutatható. Vannak szerzők, kik ily reflectorikus edénymozgatási zavart lehetségesnek tartanak, noha meglehet, hogy a dolog ép megfordítva van, amennyiben az edénymozgatási zavarok már régen fennállhattak,melyeket csak sphymographikus úton lehet constatálni), s ezek idézték elő nemcsak a cataleptikus, de az összes szellemi tüneteket is. A betegek rész kar-iban lévő physicuma, a nyomott kedélyhangulat, a vér- s szegénység, melyet felvételüknél találtunk — az utóbbi lehetőség mellett látszanának szólani. E mellett szólana még a bekövetkezett gyógyulás is, mely a testsúly növekedésével egyenes arányban állott, mialatt az edénymozgatási zavarok fokozatosan visszafejlődtek. Hasonló nehézségek előtt áll, sok más szerzővel együtt Strabingi is, ki egy nem elmebeteg cataliptikusnál minden egyes roham alkalmával a test hőmérsékének csökkenését és a vizeletben a P205 és N absolut mennyiségének fogyatkozását találta. Az edényrendszer ezen trophikus zavarának okát ő is a központi idegrendszerben keresi, anélkül, hogy ezen tünemények végleges magyarázatát adná. Valószínű, hogy pontos kórodai megfigyelések és experimentális búvárlatok idővel a catalepsiát fedő homályra is világosságot fognak deríteni, addig pedig egyes , előttünk fekvő kórodai tünemények minden kétséget kizáró beigazolásával kell megelégednünk. A catatonikus tébolyodottság, úgy látszik, nem tartozik a gyakrabban észlelhető elmekórformák közé. Krafft-Ebing jeles tankönyvének esettani (III.) kötetében egyetlen idevágó kórrajzot sem találunk, s magam is, azon tetemes beteganyag daczára, melyet évek sora óta figyelemmel kísérhettem, csakis ezen két esetre emlékezem. A bántalom — mint látszik — leginkább fiatal egyéneknél mutatkozik, s jóslata eddigi tapasztalataim szerint határozottan kedvező. Niedermann Gyula Jr., egy magántanár és osztályos főorvos úrnak az anyag szívélyes átengedéséért köszönetemet nyilvánítom. *) Claude Bernard. Vorlesungen über die tbierische Wärme. 1876. Deutsch von Schuster. 3) Virchow’s Archiv. 40 Band. 3) Berliner klinische Wochenschrift. 36 sz. 1879. 4) Mosso. Reale Acad. dei Lincei. Roma. 1880. Ref. Schmidt- Virchow’s Jahresbericht. 1881. A bőrfarkas (lupus vulgaris Hebrae) kezelése. Havas (Hamburger) Adorf tr-tól. Ismeretes a bőrfarkasnak azon bántalmak közé tartozása, melyeknek gyökeres kezelése, értem a kiújulások megakadályozását, az eddigi tapasztalatok szerint csak pium desiderium. Ennek elérésére mindegyik orvos vágyódik, mindamellett ekkorig még elérhetlen pontként lebeg előtte. Egyes kivételek vannak ugyan, különösen az ékesebb egyéneknél (45—60 évesek), ahol nemcsak ritkábbak az újképlet kiújulásai, hanem valóságos, tényleges gyógyulás is áll be. Azon tény, hogy a kezeléssel csak relativ. 4) Deutsches Archiv für klinische Medicin. 27. kötet. 1. és 2. füzet. 6*