Orvosi Hetilap, 1882. március (26. évfolyam, 10-13. szám)
1882-03-05 / 10. szám
213 214 Westphal egyik közleményében) az idegnyújtásnak az inreflexre való hatását ismerteti. Szerinte a n. cruralisnak legcsekélyebb meghúzása (tompa horoggal) már elégséges arra, hogy az inreflex megszűnjék. Én házi nyáron öt esetben nyújtottam tompa horoggal a n. cruralist, s mialatt a nyújtást lassan fokoztam, közbe-közbe megkísérlettem az inreflexet előidézni. Mind az öt esetben teljesen megmaradt az inreflex, jóllehet kétszer egészen az ideg elszakításáig fokoztam a nyújtást; hogy pedig ez kellő helyen történt, bizonyítja az, hogy miután a nyújtási kísérlettel felhagytam, s az ideget a nyújtó horog alkalmazásának helyén átmetszettem, (valamint az ideg elszakadásakor) a reflex rögtön megszűnt. Midőn ezen állatoknál néhány hét múlva az ideg ismét összenőtt, a reflex újból megjelent. Nem tudom magyarázni, hogy mi okozza a különbséget Westphal vizsgálatai és saját kísérleti eredményeim között; fel kell azonban e helyen egy fontos körülményt említenem, melyet az irodalomban feljegyezve nem találtam, s mely az ilyen vizsgálatoknál figyelmet érdemel. Épen úgy, mint az embernél a czomb izmainak beidegzési állapota befolyással van az inreflexre, az állatoknál is ugyanezt tapasztaljuk. Ha a térdkalács ligamentumát házi nyúlnál, tapadási helyéről lemetszve, egészen az izomba való folytatódásának helyéig felkészítjük, s az izmot a szükséges megfeszítésnek vetjük alá, az inreflex csak akkor fog beállani, ha a czomb a csipizületben és az alszár a térdizületben meg vannak hajlítva, mit csak úgy lehet magyarázni, hogy az állat, czombjának kinyitásakor azt vissza akarja vonni a nála (a nyúlnál) természetes hajlított helyzetbe, s evégett combja mellső felületének izmait összehúzódásba hozza, amikor is — mint fenntebb említettem— az inreflex létre nem hozható. Ezért szükséges ezen vizsgálatoknál az alsó végtagot hajlított helyzetben tartani. Hogy Westphal nyújtási eseteiben a bőrreflexek megmaradtak, az inreflex eltűnése mellett (ámbár a felhozott példák mint bőrredő felemelése és a szőrök érintése után jelentkező mozgások az alsó végtagban alig tekinthetők reflexnek, hanem csak a már sértett állat menekülési törekvésének újabb behatás elől) az részben az anatómiai viszonyokból is magyarázhatónak látszik. A comb mellső felületének egyik érzőidege a n. cutaneus fém. ant. ext., mely közvetlenül a plexus lumbalisból indulván ki, a nyújtásnak nem volt alávetve. Ezen kérdéses viszonyoknak annyiban van therapeutikai fontosságuk, amennyiben az idegeknek nyújtása, ha az a reflexet megszüntetni képes volna, reflex-contracturaknál indikálva lehetne. Kétséget nem szenvedhet, hogy teljes peripherikus cruralis paralysisnél az inreflex hiányzik. IV. Végre keressük még a gerinczagy azon bántalmait, melyeknél az inreflex változást szenved. Ezen kérdés megoldásához szükséges mindenekelőtt a reflex tovaterjedésének pályáját gerinczagyi szakaszában ismerni. Erre nézve Tschirjew tett kísérleteket, melyeknek eredménye következő. Gerinczagyi átmetszéseknél házi nyulakon az inreflex csak akkor szűnt meg, ha a gerinczagy az 5. ágyéki csigolya alsó és a 6. felső része között roncsoltatott el. Mind a magasabban, mind a mélyebben történt átvágásoknál az inreflex nemcsak hogy meg nem szűnt, hanem inkább még fokozódott; nyúlnál ezen hely a gerinczagyban épen megfelel a 6. lumbalis-ideg belépési helyének, mely a cruralis legerősebb gyökeit képezi. Ezen magasságban a hátsó gyököknek átvágásánál az ínreflex szintén elveszett. Ezen kisérletekből Tschirjew azt következtette, hogy nyúlnál a reflectorikus ingerület áttétele a gerinczagynak egészen két látott helyén történik, t. i. megfelelőleg a 6. lumbalis-ideg belépésének, mely hely Henle szerint embernél a 3. és 4. cruralis gyök belépési magasságának felel meg. Senatori szintén gerinczagy átvágási kísérleteket végzett, melyekből következteti, hogy 1. miután a gerinczagynak féloldali átvágása az említett magasságban csak az ugyanazon oldali végtagon szünteti meg a reflexet, az ezt vezető idegelemek nem kereszteződnek; 2. az ágyéki részen a hátsó kötegek átmetszése, vagy nagyobb hosszúságban elroncsolása nincsen befolyással a reflexre; 3. az oldalkötegek átmetszése az 5—6. ágybéki csigolya magasságában megszünteti az inreflexet; ellenben 4. a hátsó szürke szarvak átvágása ezt nem szünteti meg. Tschirjew kísérleteinek helyességéhez kétség nem fér, e behatások egyszerűek, eredményük állandó volt, s Senator is igazolja azokat. Következtetni lehet belőlük, hogy a reflectorikus ingerület áttétele a nevezett hely magasságában történik, vagy hogy a nevezett helynek átmetszésénél és elroncsolásánál elvágattak a betérő ideggyökök is, minek szükségkép szintén be kellett állni, így pedig az ingerület nem terjedhetett be többé a gerinczagyba. Azon tény azonban, hogy már kissé magasabb átmetszésnél is megmaradt az inreflex, bizonyítja, miszerint a felette (és hasonló módon az alatta) fekvő gerinczagyi résznek nincsen rá befolyása. Ha a szövettani viszonyokat veszszük tekintetbe, úgy nyilvánvaló, miszerint minden, a gerinczagyba lépő ingerületnek két útja van, miután a hátsó szürke állományba terjedt: innen vagy a mellső szarvba átjut a felvett finom hálózaton keresztül, vagy a hátsó szarvból a fehér állományba kilépő, s a gerinczagy hossztengelyével párhuzamosan haladó idegrostokon felfelé halad magasabb helyekig, illetőleg az agyig. Az is bizonyos, hogy reflex létrejöveteléhez okvetlen szükséges, miszerint a centripetalis ingerület átterjedjen a mozgató idegekre, azaz a szürke állomány hátsó szarvából a mellsőbe jusson. Mindezekből Tschirjew kísérleteinek tekintetbe vétele mellett a legvilágosabban következik, hogy az inreflex pályájához nem szükséges a tulajdonképeni fehér állomány a gerinczagyban, sőt annak, az inreflex létrejöttéhez semmi köze sincsen; szükséges csupán a mellső és hátsó gyököknek, s a szürke állománynak épsége. Ámbár ezen, a gerinczagy fehér állományára vonatkozó állításom Tschirjew kísérleteiből minden kétséget kizáró biztossággal következik, ezt Tschirjew maga mégsem mondja ki, sőt egy helyen (13. 1.) úgy nyilatkozik, hogy saját kísérleti eredményei megegyeznek Westphal állításával, mert ezen utóbbi akkor nem találta az inreflexet, midőn a szürke degeneratio az ágyéki részre leterjedt, holott Westphal mindig a hátsó kötegek sclerosisát említi. *) *) Archiv für Anatomie und Physiologie. Physiologische Abtheilung. 1880. III. füzet.*) Archiv für Psychiatrie. 7. kötet. 666. lap. IO'