Orvosi Hetilap, 1882. március (26. évfolyam, 10-13. szám)

1882-03-05 / 10. szám

213 214 West­phal egyik közleményében­) az idegnyúj­tásnak az inreflexre való hatását ismerteti. Szerinte a n. cru­­ralisnak legcsekélyebb meghúzása (tompa horoggal) már elégséges arra, hogy az inreflex megszűnjék. Én házi nyáron öt esetben nyújtottam tompa horoggal a n. cruralist, s mialatt a nyújtást lassan fokoztam, közbe-közbe megkísérlettem az inreflexet előidézni. Mind az öt eset­ben teljesen megmaradt az inreflex, jóllehet kétszer egészen az ideg elszakításáig fokoztam a nyújtást; hogy pedig ez kellő helyen történt, bizonyítja az, hogy miután a nyújtási kísérlettel felhagytam, s az ideget a nyújtó horog alkalmazásának helyén átmetszettem, (valamint az ideg elszakadásakor) a reflex rögtön megszűnt. Midőn ezen állatoknál néhány hét múlva az ideg ismét összenőtt, a reflex újból megjelent. Nem tudom magyarázni, hogy mi okozza a különbséget Westphal vizsgálatai és saját kísérleti eredményeim között; fel kell azonban e helyen egy fontos körülményt említenem, melyet az irodalomban feljegyezve nem találtam, s mely az ilyen vizsgálatoknál figyelmet érdemel. Épen úgy, mint az embernél a czomb izmainak beidegzési állapota befolyással van az inreflexre, az állatoknál is ugyanezt tapasztaljuk. Ha a térdkalács liga­­mentumát házi nyúlnál, tapadási helyéről lemetszve, egészen az izomba való folytatódásának helyéig felkészítjük, s az izmot a szükséges megfeszítésnek vetjük alá, az inreflex csak akkor fog beállani, ha a czomb a csipizü­letben és az alszár a térdizületben meg vannak hajlítva, mit csak úgy lehet magyarázni, hogy az állat, czombjának kinyitása­kor azt vissza akarja vonni a nála (a nyúlnál) természetes hajlított helyzetbe, s evégett c­ombja mellső felületének izmait összehúzódásba hozza, a­mikor is — mint fenntebb említettem­­— az inreflex létre nem hozható. Ezért szük­séges ezen vizsgálatoknál az alsó végtagot hajlított hely­zetben tartani. Hogy Westphal nyújtási eseteiben a bőrreflexek megmaradtak, az inreflex eltűnése mellett (ámbár a fel­hozott példák mint bőrredő felemelése és a szőrök érin­tése után jelentkező mozgások az alsó végtagban alig tekinthetők reflexnek, hanem csak a m­ár sértett állat menekülési törekvésének újabb behatás elől) az részben az anatómiai viszonyokból is magyarázhatónak látszik. A c­omb mellső felületének egyik érzőidege a n. cuta­­neus fém. ant. ext., mely közvetlenül a plexus lumbalis­­ból indulván ki, a nyújtásnak nem volt alávetve. Ezen kérdéses viszonyoknak annyiban van therapeutikai fontos­ságuk, amennyiben az idegeknek nyújtása, ha az a reflexet megszüntetni képes volna, reflex-contracturaknál indikálva lehetne. Kétséget nem szenvedhet, hogy teljes peripherikus cruralis paralysisnél az inreflex hiányzik. IV. Végre keressük még a gerinczagy azon bántal­­mait, melyeknél az inreflex változást szenved. Ezen kérdés megoldásához szükséges mindenekelőtt a reflex tovaterjedésének pályáját gerinczagyi szakaszában ismerni. Erre nézve Tschirjew tett kísérleteket, melyeknek ered­ménye következő. Gerinczagyi átmetszéseknél házi nyu­­lakon az inreflex csak akkor szűnt meg, ha a gerincz­agy az 5. ágyéki csigolya alsó és a 6. felső része között roncsoltatott el. Mind a magasabban, mind a mélyebben­­ történt átvágásoknál az inreflex nemcsak hogy meg nem szűnt, hanem inkább még fokozódott; nyúlnál ezen hely a gerinczagyban épen megfelel a 6. lumbalis-ideg be­lépési helyének, mely a cruralis legerősebb gyökeit képezi. Ezen magasságban a hátsó gyököknek átvágásá­nál az ínreflex szintén elveszett. Ezen kisérletekből Tschirjew azt következtette, hogy nyúlnál a reflectorikus ingerület áttétele a gerinczagynak egészen két látott helyén történik, t. i. megfelelőleg a 6. lumbalis-ideg be­lépésének, mely hely Henle szerint embernél a 3. és 4. cruralis gyök belépési magasságának felel meg. Senatori­ szintén gerinczagy átvágási kísérleteket végzett, melyekből következteti, hogy 1. miután a gerincz­agynak féloldali átvágása az említett magasságban csak az ugyanazon oldali végtagon szünteti meg a reflexet, az ezt vezető idegelemek nem kereszteződnek; 2. az ágyéki részen a hátsó kötegek átmetszése, vagy nagyobb hosszúságban elroncsolása nincsen befolyással a reflexre; 3. az oldalkötegek átmetszése az 5—6. ágybéki csigolya magasságában megszünteti az inreflexet; ellenben 4. a hátsó szürke szarvak átvágása ezt nem szünteti meg. Tschirjew kísérleteinek helyességéhez kétség nem fér, e behatások egyszerűek, eredményük állandó volt, s Senator is igazolja azokat. Következtetni lehet belőlük, hogy a reflectorikus ingerület áttétele a nevezett hely magasságában történik, vagy hogy a nevezett helynek átmetszésénél és elroncsolásánál elvágattak a betérő ideg­gyökök is, minek szükségkép szintén be kellett állni, így pedig az ingerület nem terjedhetett be többé a gerincz­agyba. Azon tény azonban, hogy már kissé magasabb átmetszésnél is megmaradt az inreflex, bizonyítja, miszerint a felette (és hasonló módon az alatta) fekvő gerinczagyi résznek nincsen rá befolyása. Ha a szövettani viszonyokat veszszük tekintetbe, úgy nyilvánvaló, miszerint minden, a gerin­czagyba lépő ingerületnek két útja van, miután a hátsó szürke állományba terjedt: innen vagy a mellső szarvba át­jut a felvett finom hálózaton keresztül, vagy a hátsó szarvból a fehér állományba kilépő, s a gerincz­agy hossztengelyével párhuzamosan haladó idegrostokon felfelé halad magasabb helyekig, illetőleg az agyig. Az is bizonyos, hogy reflex létrejöveteléhez okvetlen szük­séges, miszerint a centripetalis ingerület átterjedjen a moz­gató idegekre, azaz a szürke állomány hátsó szarvából a mellsőbe jusson. Mindezekből Tschirjew kísérleteinek tekintetbe vétele mellett a legvilágosabban következik, hogy az inreflex pályájához nem szükséges a tulajdon­­képeni fehér állomány a gerinczagyban, sőt annak, az inreflex létrejöttéhez semmi köze sincsen; szükséges csupán a mellső és hátsó gyököknek, s a szürke állo­mánynak épsége. Ámbár ezen, a gerinczagy fehér állo­mányára vonatkozó állításom Tschirjew kísérleteiből minden kétséget kizáró biztossággal következik, ezt Tschirjew maga mégsem mondja ki, sőt egy helyen (13. 1.) úgy nyilatkozik, hogy saját kísérleti eredményei meg­egyeznek Westphal állításával, mert ezen utóbbi akkor nem találta az inreflexet, midőn a szürke degeneratio az ágyéki részre leterjedt, holott Westphal mindig a hátsó kötegek sclerosisát említi. *) *) Archiv für Anatomie und Physiologie. Physiologische Abtheilung. 1880. III. füzet.*) Archiv für Psychiatrie. 7. kötet. 666. lap. IO'

Next