Orvosi Hetilap, 1882. május (26. évfolyam, 19-22. szám)
1882-05-07 / 19. szám
441 44 nek. Jelenleg ugyan áll, hogy a vasomotorikus befolyások szülte vérkeringési viszonyok az agy táplálkozási folyamataiban lényeges szerepet vannak hivatva játszani, de koránt sincs bebizonyítva még az, hogy e vasomotorikus befolyások a Sympathikus által lennének feltételezve. Nagyon jól tudjuk, hogy az agynak úgy kérgi mint kéregalatti szürke állományában, sőt a gerinczagyban is léteznek vasomotorikus központok, és nagyon jól tudjuk azt is, miszerint az agy, a gerinczagy eme központjai, arányban a Sympathikus dúczok idegelemeinek számával, oly óriási mennyiségben rendelkeznek idegelemek fölött, hogy működéshatáraik kiszabásakor a kettő között párhuzamot vonni alig lehet. — Schiff23), Ludwig és Thiry24), Dittmar25) és Owsjawnikow26) nemcsak kimutatták, de szorosan körülhatárolták a nyúltagynak edénymoz gató központját. Heidenhain27), Nawalichin28), Latschenberger és Ueahna29), S. Mayer30), Eulenburg és Landois3 *), valamint Bókái Árpád32) bebizonyították, miként az agykéreg tényleg edényszűkítő és tágító — szóval a vérnyomást megmásító — képességgel bír, s bizonyos területeinek izgatásával mindig vasomotorikus elváltozások járnak karöltve. Ugyanez áll a gerinczagyról is, melynek edénymozgató tehetségét, létezésében Goltz33), Schle singer34), Bochefontaine35), Vulpian36), Luchsinger37), Heidenhain és Kabierske38), Lister30), nemkülönben Nussbaum49) és mások szintén kétségen kívül helyezték. Ahol a szövettáplálkozásra befolyást gyakorló ennyi edénymozgató központ létezik, s ahol e központoknak legelőkelőbbjei épen a nagy agy szürke területeiben székelnek , ott nem szorultunk ez utóbbi szerv kóros tápláltatásai közben végbemenő rendellenességek magyarázatánál a Sympathikus idegrendszer problematikus közbenjárására. Ez okból Schule sympathikus theóriája kellő visszhangra nem is igen lelt és méltán csodálkozhatunk a fölött, ha oly szakavatott elmegyógyásznak, mint Laufenauer Károly. barátom utolsó értekezésében 41) — bár hivatkozás nélkül Schile-re — az említett elméletet újból felmelegítve találjuk. Tekintetbe véve az eddig mondottakat, azon meggyőződésre kell jutnunk, hogy az elmebántalmak psychopathologikus magyarázatát illetőleg ez ideig kevés adataink léteznek. Annyi bizonyos, hogy az agy szövetelemeinek rendellenes táplálkozása képezi az alapot, melyen valamennyi psychosis kifejlődik , s az is bizonyos, hogy ezen táplálkozási zavarok nagyobbára csak a locális vérkeringési viszonyok megváltozásával állanak okbeli összefüggésben; sőt még az is bizonyosnak lenni látszik, miszerint ugyan a vérkeringési zavarok kiválóan vasomotorikus befolyások által vannak feltételezve, de ezen említett ismereteken túl többé mit sem tudunk. Nem lévén feltételezhető az, hogy az összes agykéregnek, mint az értelmi működés székhelyének, egy és ugyanazon— táphiány- vagy fölöslegből eredő — táplálkozási zavara összhatásában egymagában annyiféle elmekórt nemzhessen : égető szükségnek bizonyrt a kérdéses táplálkozási zavarokat, nemcsak egyes körülírt területekre szorítkozva tenni kutatás tárgyává, hanem azokat egyszersmind és főleg még a körülírt területek egyes szövetrétegeire korlátozva is venni behatóbb vizsgálat alá. E szükség elismerésével felmerült egyúttal az elmekórok localisatiójának kérdése és annak jogosultsága. Ha a kórboncttani adatok — az elmebántalmak kórlényegtani magyarázatát illetőleg — felvilágosítást nem szolgáltatnak; ha az agyélettani vívmányai e tekintetben helytálló támpontokat nem nyújtanak; ha a kórtani kísérletezés eredményei ki nem elégítők még és ha a szövettáplálkozással összefüggő elméletek is elégtelenek maradnak , akkor nem marad egyéb hátra, mint a modern anatómia, physiologia és psychologia hasisán emelt oly theoriákhoz fordulni, melyek — még ha tartós értékkel nem bírnának is — időszerint mégis kielégítő magyarázatokat adhatnak, melyek az agy kóros működésének műhelyébe mélyebb betekintést engednek és melyek — mint átmeneti kísérletek a psychopathologia tökéletesebb kifejlődése koráig — teljes létjoggal is vannak felruházva. A téboly gyakorisága, e betegség egyes tüneteinek oly elterjedtsége a többi elmekór-formáknál is, s azon körülmény, mely szerint öröme és búban oly gazdag társadalmi életünk épen e kóralak kiváltatására kínálja a legdúsabb fiziologikus mozzanatokat , okozták, hogy a téboly szolgáltatta a legelső alkalmat az elmebántalmak localisatiójának kísérletéhez. Hagen42) volt az első, ki e téren lépéseket tett, midőn azon nézetének adott kifejezést, hogy a részletes téveszmékkel terhelt tébolyodottaknál a kéregnek csak bizonyos körülhatárolt idegsejtcsoportjai vannak megbetegedve, mégpedig azok, melyek épen ugyanazon képzetek kiváltásával szoktak megbízva lenni, amely képzeteket a kérdéses téveszmében is bennfoglalva találhatni, miáltal azok mintegy a téboly sarkköveivé válnak. Nem tekintve azt, hogy az illető sejtcsoportok hollétét tulajdonképen soha kikutatni nem lehet. Meynert43) ezen nézetnek tarthatatlanságát világosan feltárta, egyúttal egy újabb elméletnek is vetvén meg az alapját, melynek értelmében a téboly kóralakja az agykéreg gátló hatásának zavara által volna feltételezve. Ezen elmélet tisztán az associatio-mechanismus hasisára van fektetve. Az associatio-mechanismust physiologikus értékében Meynert mutatta be legelőször Leidesdorf tankönyvében.44) Ezen mechanismus theoriája főbb vonásaiban azóta a legtöbb és legjelentékenyebb psychológus által el len fogadva. Lényege abban összpontosul, hogy az agy egyes ingerképei és emlékezetképei az úgynevezett Arnold-féle idegrostkötegek segedelmével egymással kapcsolatba hozatván, ezáltal az ítélőkövetkeztetés folyamatát engedik végbemenni. Az agykéregben felmerülő képzetek egymásmelletisége, valamint egymásutánja képezi az ítélet és következtetés causalitásának gyökerét, s az ingerület intensitása, melylyel 2S) M. Schiff. Untersuchungen z. Physiol, des Nervensystems. 1855. p. 198—219. 24) C. Ludwig und L. Thiry. Sitzungsberichte der Wiener Academie. Bd. XLIX. 2. 1864. p. 421. 25) Dittmar. Über die Lage des sogenannten Gefässcentrums in der Medulla oblongata. Berichte der sächsischen Academie. 1873. p. 19. 449. 2e) Owsjannikow. Berichte der sächsischen Ges. der Wiss. 1871. p. 135. 27) R. Heidenhain. Arch. f. d. gesammte Physiol. III. 1870. p. 5io; — IV. 1871. p. 552. 28) Nawalichin. Centralblatt f. d. medic. Wiss. 1870. p. 483. 29) Latschenberger und Deahna. Arch. f. d. gesammt. Physiologie. XII. 1876. p. 192. 30) S. Mayer. Sitzungsberichte d. Wien. Acad. LXXIII. 3. 1876. p. 85. 31) Eulenburg und Landois. Über die thermischen Wirkungen experimenteller Eingriffe am Nervensystem, und ihre Beziehungen zu den Gefässnerven. Virch. Arch. Bd. 68. H. II. 32) Bókái Árpád. A központi idegrendszer befolyása az állati test hőkormányzására. Orvosi hetilap. 1882. 2, 3, 4, 5. szám. 38) F. Goltz. Arch. f. Anatom, und Physiol. Bd. XXIX. 1864. p.394; — Arch, f. d. gesammt. Physiol. IX. 1874. p. 189. 34) Schlesinger. Wiener medic. Jalirb. 1874. P- 1 • 35) Bochefontaine. Arch, de Physiol, norm, et pathol. 1876. p. 140. 3e) Vulpian. Le$ons sur l’appareil vasomoteur. X. I. p. 266. 1875. 3?) Luchsinger. Arch. f. d. gesammt. Physiol. XIV. 1877. p. 378. 3S) R. Heidenhain und Kabierske. Arch. f. d gesammt. Physiol. Bd. X. 1875, p. 518. 39) J. Lister. Philos. Transactions. 1858. p. 607. 40) Nussbaum. Arch. f. d. gesammt. Physiol. Bd. X. 1878, p. 374. 41) Laufenauer Károly. A catatonikus tébolyodottságról. — Orvosi hetilap. 1882. 5. és 6. szám. 42) Hagen : Studien auf dem Gebiete der ärztlichen Seelenkundc Erlangen. 1870. 43) Prf. Th. Meynert: Über Fortschritte im Verständnis® der krankhaften psychischen Gehirnzustände. Wien. 1878. p. 28. 44) Prf- M. Leidesdorf. Lehrbuch der psychischen Krankheiten. Erlangen. 1865. Anatomie der Hirnrinde als Träger des Vorstellungslebens und ihrer Verbindungsbahnen mit den empfindenden Oberflächen und den bewegenden Massen, p. 45. Psychologischer Grundriss, p. 99. 19*