Orvosi Hetilap, 1882. június (26. évfolyam, 23-26. szám)
1882-06-04 / 23. szám
555 — 556 — S midőn az agylebenyek kéregállományának ingerlésekor, egyes helyekből kiindulva, határozott izomcsoportok összehúzódásai váltatnak ki, melyek czélszerű mozgások jellemét mutatják, mint ezt Ferrier, Hitzig és Fritsch, én és mások találták , ezalatt nem azt kell érteni, mintha izomösszehúzódások a kéregállománynak csupán azon helyeiből indulhatnának ki, mint ezt némelyek tévedésből állítják , hanem azon kísérletek csak az agylebenyek kéregállományának, illetőleg az itten levő idegsejteknek izgathatóságáról, s arról tanúskodnak, hogy ezek az agy fenekén levő nagy dúczokban található mozgásközpontokat befolyásolhatják. S épen nem valószínűtlen, hogy a kéregállománynak eddig izgathatóknak talált helyein kívül vannak még mások is, melyeknek ingerlésére az illető izmok összehúzódással válaszolhatnak. Továbbá tekintettel azon kísérletekre, melyekben a kéregállomány egyes részeinek eltávolítása után az illető izomcsoportoknak felfüggesztett, vagy fonákká vált mozgásképessége visszatért, illetőleg megjavult, valószínűnek mutatkozik az is, hogy a kéregállományban több hasonló működésű gócz lehet jelen, melyek azonban nem mindannyian tevékenyek, vagy legalább tevékenységük különböző fokú, mint azonban az erélyesebb működésű sejtcsoportok eltávolíttatnak, vagy bármi módon működésre képtelenekké válnak, társaik tevékenysége fokoztatik, s helyükbe lép. Azonban nem szándékom itt az agylebenyek kéregállományának azon tájairól értekezni, melyeknek ingerlése által izommozgások válthatók ki, s melyekről Ferrier1), Hitzig2), Munk3) munkái és az én dolgozatom terjedelmes részleteket tartalmaznak. Jelenleg tárgyamat egyedül azon tájak képezik, melyeknek izgatása általános rángásokat okoz. A kísérleteimre használt kutyákon az agylebenyek kéregállományának oly tájai, melyeknek ingerlése általános rángásokat eredményez, voltak a homloktekeredésen (I., ábra, 1, 2, 3 és 4), a középső tekeredésen (5 és 6) és a Sylvius-árok feletti tekeredésen (7); azonban a kísérletek hosszú sorozatát végeztem, mielőtt ezt megtudtam volna. Az elősorolt helyek villamos izgatásakor közönségesen — az 5. sz. hely kivételével, honnét rendesen korlátolt körű izomösszehúzódások nem válthatók ki — csak egyes izomcsoportok összehúzódásait észlelhettem ; egy kísérlet alkalmával azonban, a szaggatott villamos áramnak az 1. számú helyen behatásakor, a mákonyos bódulatban levő *) állat nagyot kiáltott, s a fejnek bólintó és oldalmozgásaira, melyek azon tájnak rendesen megfelelnek, az arczizmok eltorzulása, a koponya véredényeinek megszűkülése és elhalaványodása, a láták kitágulása, az állak csattogása, majd a nyelv kiöltése, az állizmok dermése, bő nyálelválasztás, s végtére általános rángások következtek be, miközben az áll-derme megszűnt, s az agynak kitágult edényei vérrel megteltek. Az ingerlés abbahagyása után a roham egy ideig még tartott, s azután lassan kint elmúlt. E helytől alá és hátrafelé, a középső tekeredés alsó végének ingerlése szintén eredményezett ugyan általános rángásokat, azonban a véredények megszűkülése és a láta kitágulása nélkül, így pedig azt a fenntebbi rajzba nem jegyeztem be. Amint ezen állaton a roham megszűnt, az általános rángásokat megindító helyet szaggatott villámárammal újra ingereltem, mégpedig az előbbihez hasonló eredménnyel. Ezután azt egyszerűn tű hegyével érintettem meg, s a roham ismételve bekövetkezett. Most a szürke állományt eltávolítva, a lecsupaszított fehér velőállományt izgattam. Ekkor szintén következtek be ugyan az egész testre kiterjedő rángások, egyes izomcsoportok összehúzódásai azonban kimaradván, azok általánosaknak egyáltalában nem voltak mondhatók. Majd az egyik oldalon a csikótt testet csupasszá téve, ezt izgattam. Ekkor fogcsattogás, bő nyálfolyás és a nyelv kiöltése következett ugyan be, de a rángások inkább a test egyik oldalára korlátozódtak, s legfeljebb részben terjedtek a másik oldalra ; a véredények pedig nem szűkültek meg, valamint a láza nem tágult ki. S így tovább menve a láttelepig és az ikertestekig, a Varosi-hídhoz és a nyúlt velőhöz, hasonlóképen villamos ingerléskor szintén nagy terjedelmű rángásokat váltottam ki; a tünemények oly csoportozatát azonban, mint milyent a szürke kéregállomány számú helyének villamos, vagy erőművi izgatása által eredményeztem, más helyből kiindulva nem idézhettem elő. Ezzel figyelmessé téve az általános rángásoknak az agylebenyek kéregállományából kiinduló előidézhetésére, további kísérleteim alkalmával nemcsak az említett, hanem más helyeket is ingereltem, mégpedig némely állatokon teljesen eredménytelenül, míg másokon az ábrában megjelölt helyek egyikéből vagy másikából indíthattam ki általános rángásokat, esetleg azoknak mindegyikéből lehetett oly rohamokat kiváltani. Ily eredményű kísérleteket 1876-ban tettem először, 1879-ben pedig kísérleti kórtani előadásaimon hallgatóimnak bemutattam azokat. Az eszméletnek teljes elvesztésével járó kétoldali rángásokat, melyek majd korlátoltak és jelentéktelenek, majd általánosak és hevesek lehetnek, s idült lefolyással rohamokban lépnek fel, nehézkórnak (epilepsia) szokták nevezni. Ezt a legújabb időkig önálló bántalomnak tartották, s csak legközelebb kezd érvényesülni azon felfogás, hogy ez ne különös betegségnek, hanem tünetnek tekintessék. Az ismereteknek ez irányban tisztázásában és fejlesztésében nagy érdeme van J. Hughlings Jackson írnak, ki ,, Study of Convulsions“ értekezésében (St. Andrews Medical Graduates Association. Transactions, 1869. London: J. Churchill, 1870) rámutat az epilepsia fogalmának bizonytalanságára, s arról mint idült rángási rohamokról szól, azt csak tünetnek tekintve. A rohamok okát pedig *) The Functions of the Brain. London Smith Elder & Co. 1876. — De la localisation des maladies cénübrales. Paris Germer Bailiére et Cie. 1880. 2) Untersuchungen über das Gehirn. Berlin 1874. Aug. Hirschwald kiadása. 3) Ueber die Functionen der Grosshirnrinde. Berlin 1881. Aug. Hirschwald kiadása. —