Orvosi Hetilap, 1882. július (26. évfolyam, 27-31. szám)

1882-07-02 / 27. szám

679 — 9. Lemberger Móricz, Lemberger Miksa, budapesti éksze­résznek 3 éves fiához hivattam 1880. julius 27-én tanácskozás végett Politzer Illés tr. úr által. A gyermeket igen kétségbeejtő állapotban találtam. Baloldali­­mellhártya-lábja néhány hét óta tartott, a szív nagy mértékben volt jobbfelé eltolva, s folyton lé­legzési nehézségekkel, időnkint furadozásokkal kellett küzdenie; jobb oldalán feküdni nem birt, még felülni sem, s mindkét lába vizenyősen meg volt dagadva ; hasonlókép a bal mellkasfél hátsó oldalán borvizenyőt lehetett találni, mely az ujj nyomását hosszabb időre is megtartotta. Minthogy a baj már oly súlyos tüneteket hozott létre, s a gyermek majdnem reménytelen állapotban volt, azért mint egyedüli mentő eszközt, a mellkas-csapolás haladékta­lan alkalmazását sürgettem, mi másnap Báron Jonás magántanár úr által sikeresen meg is történt. Mintegy 400 gm. sűrű, zöldes geny szivattyúztatott ki a mellkasból, mi a gyermeknek rögtön feltűnő könyebbülést szerzett. Augustus 8-kán a műtét ismétel­­tetett, s ekkor újólag több 100 gm. geny jön eltávolítva. Ezen kétszeri műtét után a gyermek állapota oly gyorsan javult, s majdnem reménytelen állapotából oly gyorsan jutott ismét erőhöz, mely valóban bámulatos volt. Legelőbb a bőrvizenyő a hátról tűnt el, nem sokára rá a lábvizenyő is engedett, a láz is elmúlt, s a mellhártya-izzadmánynak a mellkasűrben hátramaradt része szintén oly gyorsan szívódott fel, hogy a gyermek alig néhány hét múlva egészségét tökéletesen visszanyerte. 10. Robitsek Emil, 17 hónapos fiúcska, 1881. ápril 15-én hozatott intézetembe. Angolkóros, nagyon gyenge, vérszegény­­gyermek volt, s már 6 hét óta beteg; a kórvizsgálat mutatta, hogy nagyfokú baloldali mellhártya-izzadmányban szenved, mely a szívet jobbfelé is eltolta már. A mellkas csapolását, már ápril 19-kén végeztettem nála Báron tr. úr szívességéből, s négyszeri kiszivattyúzásra 240 gm. gent távolíttatott el. Ápril 25-én a műtét ismételtetett, s ekkor ismét 50 gm. sűrű genyet szivattyúz­tunk ki. Ezek után a gyermek állapota egy ideig feltűnően javult, könyebben vett lélekzetet, kevesebbet köhögött, láza elmaradt, szíve is rendes helyére kezdett visszahúzódni és a kopogtatási hang szintén teljes éles kezdett lenni . 30-án azonban a gyer­mek ismét nagyobb fokú lázat kapott, melynek következménye az volt, hogy az izzadmány a mellhártya űrben ismét magasabbra szállott. Vasat és chinint rendeltem, de ezen szerek a különben is nagy vérszegénységben szenvedő gyermeknél javulást nem bír­tak létrehozni. Harmadízben május 10-én ismételtettem a csapo­lást, mikor is 240 gm. üríttetett ki; negyedízben pedig május 21-én, midőn 200 gm. genyet szivattyúztunk ki. Május 23-án a gyermek erős hasmenést kapott, mely őt még inkább elgyön­gítette. Ezen hasmenés következtében a gyermek még inkább soványodott, s a mellhártya-izzadmánynak felszívódása sem akart előmenetelt tenni. Június 1­­-ike óta a bal mellkas mellül, kivált a szívtáj fölött, mindinkább ki kezdett domborodni , de ennek daczára a műtét ismétlését, a gyermek nagy gyengesége miatt többé nem tartottam javulva, hanem csak­is erősítő gyógyeljá­­rásra­­— bor, vas és chinin adagolására — szorítkoztam. A gyer­­mek állapota ezentúl több héten át nem igen változott, s nem so­ványodott ugyan még inkább, de erőben sem gyarapodott; nyak­mirigyei azonban mindkét oldalt keményesen beszűrődni, míg a bal mellkas­ fél besüppedni kezdettek. Augustus hó elején a gyer­meknél ismét lázas mozgalmak léptek fel, s köhögése is mind­inkább súlyosbodott, sőt néha görcsös jellemet is mutatott, oly­any­­nyira, hogy hökhurutnak fejlődésétől kezdtem tartani. Augustus közepén a gyermek újra javult , de September elején oly annyira gyenge lett, hogy September 5-én, midőn a gyermeket utoljára láttam, lábai, kisebb fokban arcra is vizenyősen kezdtek meg­dagadni ; a tüdőbeli tünetek mindazonáltal semmi változást sem mutattak. A gyermek további sorsáról mit sem tudok mondani, mert ekkor gyógyintézetemből elmaradt, mindazonáltal valószínű, hogy a halálos kimenetel nemsokára bekövetkezett. * * * Az elősorolt kóresetek alapján, midőn 10 betegemnél javal­lataim szerint 31— 32 ízben végeztettek mellkas-csapolások a Dieulafoy-féle szivattyúkészülék segélyével, még néhány rövid megjegyzést akarok felsorolni. Mint már fenntebb említettem, genyes mellhártyalobok gyer­mekeknél elég gyakoriak, — gyakoriabbak mint felnőtteknél, — és nem ritkán a láb fellépte után már 2 — 3 hétre meggyőződ­hetünk arról, hogy a képződött izzadmány genyes természetű. Mint tudjuk, felnőtteknél ilynemű izzadmányok gyógyulással leg­­többnyire csak úgy szoktak végződni, hogy az izzadmány vagy kifelé tör magának utat a mellkason keresztül, vagy pedig azál­tal, hogy a geny a hörgők átfúródása következtében kiképetik. Gyermekeknél azonban nem áll egészen ilyformán a dolog. Semmi kétség sem forog fenn ugyanis, hogy gyermekeknél sok esetben a genyes mellhártya-izzadmányok is tökéletesen gyógyulhatnak, még­pedig elég gyakran azáltal, hogy önkénytesen tökéletesen felszívódnak, anélkül, hogy a geny magának kifelé, a mellkason át törjön utat, sőt anélkül is, hogy okvetlenül a megtámadott mellkasfém­ek besüppedése és ennélfogva nagyobb fokú oldal­­görnye maradjon hátra, — bár ez a gyakoribb eset, — ezenkívül a mellhártyaűrben levő genynek a tüdőkön keresztül töretése és a hörgőkön át kiköpezése, tapasztalataim szerint ítélve, gyerme­keknél hasonlóképen a ritkaságok közé tartozik. Kimutatásomból kitűnt továbbá, hogy mellhártyalábok nem épen valami feltűnő nagyobb számban fordulnak elő baloldalt, mintsem jobboldalt ; mindazonáltal nem lehet tagadni, hogy na­gyobb izzadmánynyal járó mellhártyalábok és pedig a genyes ter­mészetűek kiválólag a baloldalon szoktak észleléseink alá kerülni, így tíz operált betegemnél kilencz esetben a genyes mellhártyalob baloldali volt, s csak egyetlen egy esetben jobboldali. Ezt nem lehet egészen a véletlennek tulajdonítani, mert valóban minden nagyobb fokú genyes mellhártya-izzadmányt — alig egy-két eset kivételével — szintén mind a baloldalon találtam gyermekeknél. Én minden genyes mellhártya-izzadmánynál a műtéti beavat­kozást javulva tartom ; okvetlenül alkalmazandónak pedig akkor, midőn a bajnak 2—3 heti fennállása után sem mutatkozik hajlam az önkén­tes felszívódásra. És a kedvező siker annál gyakrabban fog bekövetkezni, minél korábban végezzük azt. Előbb egészséges gyermekeknél a műtéti beavatkozás kedvezőbb lesz, de angolkó­­ros vagy görvélyes gyermekeknél sincs az ellenjavalva, sőt in­kább sürgetőn indikálva, mert minél későbbre halasztjuk azt, annál kevesebb kilátásuk van a gyógyulásra, s annál nagyobb a valószínűség, hogy kimerülés, vagy sorvadás következik be. Hogy pedig genyes mellhártya-izzadmányokban szenvedő betegeknél nem tanácsos a műtéttel sokáig késni, mutatják szá­mos észleletek, melyeket figyelmen kívül hagynunk nem lehet. Az irodalomban ugyanis számos eset van feljegyezve, melyekben nagy mellhártya-izzadmányok következtében a halál nem ritkán rögtön, egész váratlanul következett be. Ennélfogva osztom Dieulafoy ama véleményét, hogy a mellkas-csapolás műtétét nem tanácsos soká halasztani. Egy idevágó eset, melyet észleltem, röviden a következő : 1874. december 15-én Topor József nevű 17 hónapos gyer­meket hoztak hozzám. A különben angolkóros gyermeknél nagyobb fokú jobboldali mellhártya-izzadmányt ismertem fel, de még mielőtt a vizsgálatot tökéletesen befejeztem volna, a gyermek igen erős köhögési rohamoktól lepetett meg, melyek alatt kezeim között a vizsgáló asztalon rögtön eszméletét elveszítette, s kimúlt. A legerélyesebben alkalmazott felélesztési kísérletek daczára, melyeket az épen kéznél levő villamossági árammal is kitartóan végeztem, a gyermeket többé életre hoznom nem sikerült. A mellkascsapolás műtéte, a Dieulafoy-féle készülékkel vé­gezve, egyáltalán rendkívül egyszerű műtét, melyet bárki, hogy­ha a sebészetben nem is bír nagyobb gyakorlattal, egészen könnyen végezhet. Műtéteim legnagyobb részét gyógyintézetem­,­ben járó betegeken végeztettem, kik rögtön utána szüleik által haza is vitettek. Ennek daczára egyetlen egyszer sem fordult elő, hogy a csapolás után aggasztó tünetek jöttek volna létre. A beszúrási helyet Bowditch a háton, a hátsó hónalji vonal­tól kifelé a hetedik és nyolczadik bordaközben szokta volt végezni, én azonban ezen beszúrási helyet nem tartom egészen czélszerű­­nek, minthogy esetleg még­is megtörténhetnék, hogy ily alacso­nyan történt beszúrás által a rekeszizmot megsérthetnék. Azért inkább a harmadik és negyedik bordaközt válasz­tom, még­pedig a csecsbimbóktól kifelé 2—3 cm-nyi távolság­ban. A beszúrás mindig az alsó bordaszél mellett történjék. A műtéteket ilyformán legtöbbnyire az átsikasztott tűvel­­ (Hohm­adel) végeztettem, ritkábban a trok­art-ral, s tapasztalataim 680

Next