Orvosi Hetilap, 1882. július (26. évfolyam, 27-31. szám)
1882-07-02 / 27. szám
679 — 9. Lemberger Móricz, Lemberger Miksa, budapesti ékszerésznek 3 éves fiához hivattam 1880. julius 27-én tanácskozás végett Politzer Illés tr. úr által. A gyermeket igen kétségbeejtő állapotban találtam. Baloldalimellhártya-lábja néhány hét óta tartott, a szív nagy mértékben volt jobbfelé eltolva, s folyton lélegzési nehézségekkel, időnkint furadozásokkal kellett küzdenie; jobb oldalán feküdni nem birt, még felülni sem, s mindkét lába vizenyősen meg volt dagadva ; hasonlókép a bal mellkasfél hátsó oldalán borvizenyőt lehetett találni, mely az ujj nyomását hosszabb időre is megtartotta. Minthogy a baj már oly súlyos tüneteket hozott létre, s a gyermek majdnem reménytelen állapotban volt, azért mint egyedüli mentő eszközt, a mellkas-csapolás haladéktalan alkalmazását sürgettem, mi másnap Báron Jonás magántanár úr által sikeresen meg is történt. Mintegy 400 gm. sűrű, zöldes geny szivattyúztatott ki a mellkasból, mi a gyermeknek rögtön feltűnő könyebbülést szerzett. Augustus 8-kán a műtét ismételtetett, s ekkor újólag több 100 gm. geny jön eltávolítva. Ezen kétszeri műtét után a gyermek állapota oly gyorsan javult, s majdnem reménytelen állapotából oly gyorsan jutott ismét erőhöz, mely valóban bámulatos volt. Legelőbb a bőrvizenyő a hátról tűnt el, nem sokára rá a lábvizenyő is engedett, a láz is elmúlt, s a mellhártya-izzadmánynak a mellkasűrben hátramaradt része szintén oly gyorsan szívódott fel, hogy a gyermek alig néhány hét múlva egészségét tökéletesen visszanyerte. 10. Robitsek Emil, 17 hónapos fiúcska, 1881. ápril 15-én hozatott intézetembe. Angolkóros, nagyon gyenge, vérszegénygyermek volt, s már 6 hét óta beteg; a kórvizsgálat mutatta, hogy nagyfokú baloldali mellhártya-izzadmányban szenved, mely a szívet jobbfelé is eltolta már. A mellkas csapolását, már ápril 19-kén végeztettem nála Báron tr. úr szívességéből, s négyszeri kiszivattyúzásra 240 gm. gent távolíttatott el. Ápril 25-én a műtét ismételtetett, s ekkor ismét 50 gm. sűrű genyet szivattyúztunk ki. Ezek után a gyermek állapota egy ideig feltűnően javult, könyebben vett lélekzetet, kevesebbet köhögött, láza elmaradt, szíve is rendes helyére kezdett visszahúzódni és a kopogtatási hang szintén teljes éles kezdett lenni . 30-án azonban a gyermek ismét nagyobb fokú lázat kapott, melynek következménye az volt, hogy az izzadmány a mellhártya űrben ismét magasabbra szállott. Vasat és chinint rendeltem, de ezen szerek a különben is nagy vérszegénységben szenvedő gyermeknél javulást nem bírtak létrehozni. Harmadízben május 10-én ismételtettem a csapolást, mikor is 240 gm. üríttetett ki; negyedízben pedig május 21-én, midőn 200 gm. genyet szivattyúztunk ki. Május 23-án a gyermek erős hasmenést kapott, mely őt még inkább elgyöngítette. Ezen hasmenés következtében a gyermek még inkább soványodott, s a mellhártya-izzadmánynak felszívódása sem akart előmenetelt tenni. Június 1-ike óta a bal mellkas mellül, kivált a szívtáj fölött, mindinkább ki kezdett domborodni , de ennek daczára a műtét ismétlését, a gyermek nagy gyengesége miatt többé nem tartottam javulva, hanem csakis erősítő gyógyeljárásra— bor, vas és chinin adagolására — szorítkoztam. A gyermek állapota ezentúl több héten át nem igen változott, s nem soványodott ugyan még inkább, de erőben sem gyarapodott; nyakmirigyei azonban mindkét oldalt keményesen beszűrődni, míg a bal mellkas fél besüppedni kezdettek. Augustus hó elején a gyermeknél ismét lázas mozgalmak léptek fel, s köhögése is mindinkább súlyosbodott, sőt néha görcsös jellemet is mutatott, olyanynyira, hogy hökhurutnak fejlődésétől kezdtem tartani. Augustus közepén a gyermek újra javult , de September elején oly annyira gyenge lett, hogy September 5-én, midőn a gyermeket utoljára láttam, lábai, kisebb fokban arcra is vizenyősen kezdtek megdagadni ; a tüdőbeli tünetek mindazonáltal semmi változást sem mutattak. A gyermek további sorsáról mit sem tudok mondani, mert ekkor gyógyintézetemből elmaradt, mindazonáltal valószínű, hogy a halálos kimenetel nemsokára bekövetkezett. * * * Az elősorolt kóresetek alapján, midőn 10 betegemnél javallataim szerint 31— 32 ízben végeztettek mellkas-csapolások a Dieulafoy-féle szivattyúkészülék segélyével, még néhány rövid megjegyzést akarok felsorolni. Mint már fenntebb említettem, genyes mellhártyalobok gyermekeknél elég gyakoriak, — gyakoriabbak mint felnőtteknél, — és nem ritkán a láb fellépte után már 2 — 3 hétre meggyőződhetünk arról, hogy a képződött izzadmány genyes természetű. Mint tudjuk, felnőtteknél ilynemű izzadmányok gyógyulással legtöbbnyire csak úgy szoktak végződni, hogy az izzadmány vagy kifelé tör magának utat a mellkason keresztül, vagy pedig azáltal, hogy a geny a hörgők átfúródása következtében kiképetik. Gyermekeknél azonban nem áll egészen ilyformán a dolog. Semmi kétség sem forog fenn ugyanis, hogy gyermekeknél sok esetben a genyes mellhártya-izzadmányok is tökéletesen gyógyulhatnak, mégpedig elég gyakran azáltal, hogy önkénytesen tökéletesen felszívódnak, anélkül, hogy a geny magának kifelé, a mellkason át törjön utat, sőt anélkül is, hogy okvetlenül a megtámadott mellkasfémek besüppedése és ennélfogva nagyobb fokú oldalgörnye maradjon hátra, — bár ez a gyakoribb eset, — ezenkívül a mellhártyaűrben levő genynek a tüdőkön keresztül töretése és a hörgőkön át kiköpezése, tapasztalataim szerint ítélve, gyermekeknél hasonlóképen a ritkaságok közé tartozik. Kimutatásomból kitűnt továbbá, hogy mellhártyalábok nem épen valami feltűnő nagyobb számban fordulnak elő baloldalt, mintsem jobboldalt ; mindazonáltal nem lehet tagadni, hogy nagyobb izzadmánynyal járó mellhártyalábok és pedig a genyes természetűek kiválólag a baloldalon szoktak észleléseink alá kerülni, így tíz operált betegemnél kilencz esetben a genyes mellhártyalob baloldali volt, s csak egyetlen egy esetben jobboldali. Ezt nem lehet egészen a véletlennek tulajdonítani, mert valóban minden nagyobb fokú genyes mellhártya-izzadmányt — alig egy-két eset kivételével — szintén mind a baloldalon találtam gyermekeknél. Én minden genyes mellhártya-izzadmánynál a műtéti beavatkozást javulva tartom ; okvetlenül alkalmazandónak pedig akkor, midőn a bajnak 2—3 heti fennállása után sem mutatkozik hajlam az önkéntes felszívódásra. És a kedvező siker annál gyakrabban fog bekövetkezni, minél korábban végezzük azt. Előbb egészséges gyermekeknél a műtéti beavatkozás kedvezőbb lesz, de angolkóros vagy görvélyes gyermekeknél sincs az ellenjavalva, sőt inkább sürgetőn indikálva, mert minél későbbre halasztjuk azt, annál kevesebb kilátásuk van a gyógyulásra, s annál nagyobb a valószínűség, hogy kimerülés, vagy sorvadás következik be. Hogy pedig genyes mellhártya-izzadmányokban szenvedő betegeknél nem tanácsos a műtéttel sokáig késni, mutatják számos észleletek, melyeket figyelmen kívül hagynunk nem lehet. Az irodalomban ugyanis számos eset van feljegyezve, melyekben nagy mellhártya-izzadmányok következtében a halál nem ritkán rögtön, egész váratlanul következett be. Ennélfogva osztom Dieulafoy ama véleményét, hogy a mellkas-csapolás műtétét nem tanácsos soká halasztani. Egy idevágó eset, melyet észleltem, röviden a következő : 1874. december 15-én Topor József nevű 17 hónapos gyermeket hoztak hozzám. A különben angolkóros gyermeknél nagyobb fokú jobboldali mellhártya-izzadmányt ismertem fel, de még mielőtt a vizsgálatot tökéletesen befejeztem volna, a gyermek igen erős köhögési rohamoktól lepetett meg, melyek alatt kezeim között a vizsgáló asztalon rögtön eszméletét elveszítette, s kimúlt. A legerélyesebben alkalmazott felélesztési kísérletek daczára, melyeket az épen kéznél levő villamossági árammal is kitartóan végeztem, a gyermeket többé életre hoznom nem sikerült. A mellkascsapolás műtéte, a Dieulafoy-féle készülékkel végezve, egyáltalán rendkívül egyszerű műtét, melyet bárki, hogyha a sebészetben nem is bír nagyobb gyakorlattal, egészen könnyen végezhet. Műtéteim legnagyobb részét gyógyintézetem,ben járó betegeken végeztettem, kik rögtön utána szüleik által haza is vitettek. Ennek daczára egyetlen egyszer sem fordult elő, hogy a csapolás után aggasztó tünetek jöttek volna létre. A beszúrási helyet Bowditch a háton, a hátsó hónalji vonaltól kifelé a hetedik és nyolczadik bordaközben szokta volt végezni, én azonban ezen beszúrási helyet nem tartom egészen czélszerűnek, minthogy esetleg mégis megtörténhetnék, hogy ily alacsonyan történt beszúrás által a rekeszizmot megsérthetnék. Azért inkább a harmadik és negyedik bordaközt választom, mégpedig a csecsbimbóktól kifelé 2—3 cm-nyi távolságban. A beszúrás mindig az alsó bordaszél mellett történjék. A műtéteket ilyformán legtöbbnyire az átsikasztott tűvel (Hohmadel) végeztettem, ritkábban a trokart-ral, s tapasztalataim 680