Orvosi Hetilap, 1883. szeptember (27. évfolyam, 35-39. szám)
1883-09-02 / 35. szám
923 924 kisabb kezd lenni, úgyhogy jelentékteleneknek látszó, mintegy alkalmi okok képesek már azt megzavarni. Tudjuk, hogy ilyen betegeknél egy néhány napig tartó szétszorulás, szorongási érzet, szédülés, esetleg szívdobogás által teszi magát érezhetővé. Az, ilyen betegek mind nehezebben tűrik a lépcsőn vagy a gyors járást, s ha valamiért lehajolnak, vagy nehezebbet emelnek, szédülnek ; mind megannyi tünet, mely elég hangosan óvó tünet arra, hogy a keringési akadályok kiegyenlítése a rendes körülmények között ugyan még elégséges, de már könyen megzavarható. A bántalomnak ezen korszakát mindenkor teljes jelentőségében kell méltányolnunk, ha kellemetlen meglepetéseknek elejét akarjuk venni. Következnek a nehezebb tünetek. Ezek között első helyen áll a mellgörcs (angina pectoris). A mellgörcsöt már a régiek ismerték, ami természetes is, mert rohamai sokkal hevesebbek, sem hogy figyelmüket elkerülhették volna ; sőt valószínű, hogy azelőtt sokat vettek fel mellgörcsnek, amit mi nem oda számítunk, amennyiben t. i. a tünetösszlet jó részben alanyi tünetekből lévén összetéve, kórismészeti tévedésekre elég alkalmat adhat. A tünetösszlet azért sok tekintetben előttünk is eléggé homályos, s ha mi mellgörcsnek azon tünetösszletet nevezzük, melynek lényegét rohamokban jelentkező vagy csak a szív tájára szorítkozó, esetleg a bal mellkasfélre vagy a bal karra, ritkábban az egész mellre, s mindkét felső végtagra kisugárzó szívtáji fájdalmak képezik, melyekhez félelem, s nagyfokú szorongás érzése szövődik, de a mely légzési nehézségekkel nem jár; így még mindig tág határok között jeleztük meg kissé tüzetesebben azon tünetösszletet, mely esetleg lényegükre nézve különböző és csak későbbi tüneteikben egymáshoz hasonló bántalmaknak lehet nyilvánulása. így legalább igen heves vagy hosszabb ideig tartó szívdobogástól, asthmatikus és egyéb hasonló rohamoktól van a mellgörcs megkülönböztetve, mely állapotok azelőtt valószínűen együvé számíttattak és érthetővé teszik a mellgörcsnek előbbi gyakoriságát , mert az általunk szorosabb értelemben vett mellgörcs nem épen gyakori bántalom. Heberden idejétől, aki először használta az angina pectoris elnevezést, mai napig az képezte a főkérdést, hogy mi a bántalom lényege, s hogy miben rejlik a leírt rohamoknak oka. Azon számtalan elnevezés, melylyel azóta a tünetösszletet ismertették, eléggé bizonyítja, hogy hányféle egymástól teljesen eltérő felfogásra szolgáltatott e bántalom alkalmat, s ha mindezen elnevezések, melyek ma már csak történeti érdekkel bírnak, a bántalom lényegét megfejteni nem voltak képesek, az leginkább arra vihető vissza, hogy a rohamoknak minden esetben egy és ugyanazon okát vették fel jelenlevőnek, s úgy látszik arra is, hogy a rohamoknak és a beteg által panaszolt fájdalmas érzéseknek okát teljesen azonosították. A későbbi vizsgálatok kiderítették azt, hogy egyik másik értelmezés az esetek bizonyos számában helyes, jogosult lehet, viszont pedig az esetek más csoportjában nem találó. Különösen Landois volt az, aki e működési zavaroknak élettani elemzése alapján oda nyilatkozott, hogy a mellgörcsös rohamok nem vezethetők vissza minden esetben egy és ugyanazon okra, hanem hogy azok több rendbeli bántalmaknak képezik nyilvánulási módját. Ő maga négyféle okot vett fel :) hogy a mellgörcs az excitomotorikus szívideg-rendszernek működési zavarai által; 2) a bolygó ideg szívágainak izgatási állapota által; 3) visszahajlás útján a hasi zsigerek valamely ingere által; 4) pedig valamennyi vagy legtöbb edényterület edénymozgató idegeinek valamely bántalma által. Ezen osztályozásnak két hiánya van. Először, hogy nagyon szorosan különít el egymástól olyan okokat, melyek legalább is bizonyos egymásutánban egy és ugyanazon esetnél szerepelhetnek ; másrészt pedig mégis nem eléggé kimerítő, amennyiben pl. a keringési zavaroknál oly jelentékeny befolyású erőművi mozzanatok ez osztályozásban kellően méltányolva nincsenek, olyan okbeli mozzanatok, melyekre épen az ütérkeményedésnél fellépő rohamok értelmezésekor leginkább utalva vagyunk. Ezen erőművi okokat teljes jelentőségükben Parny és Stokes fogták fel, a midőn a mellgörcsös rohamok okát a bal gyomrocsnak időnkinti gyengeségében keresték a jobb gyomrocs rendes működése mellett; a minek következménye a bal pitvarnak, illetőleg a jobb gyomrocsnak túlteltsége és e túlteltség által okozott nagyfokú feszítése. E feszítés a fájdalmas roham legközvetlenebb oka. A sz. Rókus-közkórháznak IX-dik orvosi osztályán, aránylag rövid idő alatt a térkeményedésben szenvedő két olyan beteg állott hosszabb ideig észlelés alatt, akiknél mellgörcsös rohamok is voltak jelen, s ha e betegek egyikétől itt teljesen eltekintek is, amennyiben a főér tágulata is jelen volt, úgy mégis mindkét eset, de különösen az utóbbi a rohamoknak egy sajátsága által oda utalt, hogy fájdalmas érzéseknek keletkezése csak másodlagos valami, s hogy elsősorban tisztán erőművi okok azok, melyek a mellgörcsös rohamok kitörését, s vele ama fájdalmas érzéseket létrehozzák. Jogunk van felvenni, hogy ezen erőművi okok ismét a bal szív időnkénti gyengülésével kapcsolatosak, noha úgy hiszem, hogy ezen működési zavart pontosabban is szabad meghatároznunk azon körülírás által, hogy nem egyszerűen a szív gyengesége, hanem a bal szív munkaképessége és a végzendő munkának időnkénti aránytalansága e rohamoknak oka, amivel egyszersmind az is ki volna mondva, hogy nem egyes egyedül csak a szív munkaképessége csökkent absolute a roham idejében ; másodszor pedig, hogy e részaránytalanság a végzendő munkának időnkénti nagyobbodása által is feltételezve lehet, a működési zavar tehát a szívnek az edényrendszerhez való egyensúlyi viszonyának zavarából ered. A szív egész munkája az edényrendszerben levő akadályok, a belső súrlódás által használtatik fel. A súrlódás az edényrendszer egyes részeiben nem egyenlő. Mindenütt, ahol az edények szűkülnek, a vérnyomás fokozódik, s vele együtt a vérnek súrlódása is, s ezáltal nagyobb akadályok támadnak. Ezen egyes, csak időközönként és helyenkint fokozódó, hol kisebb, hol nagyobb akadályok, mint tudjuk, a szív munkájára közvetlen befolyással nincsenek, s ezt meg nem nehezítik, minthogy az edényrendszer más része által egyenlíttetnek ki. Kórtani adatok bizonyítják, hogy az edényrendszer, egyik másik helyén támadó akadályokat, mégpedig jelentékenyebb akadályokat is képes ellensúlyozni az úgynevezett oldalagos keringés útján. Cohnheim ugyan azt állítja, hogy a haemodynamikának alapelvével ellenkezik azon felvétel, miszerint valamely ütémnek elzáródása után a vérnyomás csak helybelileg fokozódnék és állítja, hogy a vérnyomás fokozása átalános, hogy az az egész edényrendszerre eloszlik. Épen a minket itten foglalkoztató viszony tekintetében e kérdés lényeges, amennyiben t. i. ha ez állítása helyes, akkor az edényrendszerben bármi okból támadó akadály, mint pl. egy ütér elzáródása a vérnyomás általános fokozása által a szívnek munkáját is egyenesen befolyásolni képes volna. Hogy az edényrendszer úgy, amint az edények összhatékonysága által a vér oszlását szabályozza, ugyanazon berendezés által a vérnyomásnak szabályozására is képes, ez már Bogics kísérleteiből is kitűnik ; a vérmennyiség, mely bizonyos időegységben valamely edényben kering.