Orvosi Hetilap, 1884. szeptember (28. évfolyam, 36-39. szám)

1884-09-07 / 36. szám

985 g86 szünetelnek, s a beteg által csak annyiban befolyásolhatók, hogy az akarat őket igen rövid időre elnyomni képes. E tulajdonságok őket a szétszórt foltos keményedésnél, úgyszintén a reszketeg hüdés­­nél (paralysis agitans) észlelhető mozgási zavaroktól könyen enge­dik megkülönböztetni, nemkülönben azon reszketéstől is, mely az agyvérömlenyek után az oldalsó gerinczagyi kötegekben fellépni szokott leszálló kérgesedési folyamatot kiséri. A posthemiplegica hemichoreának, mint Charcot mondja­­, mintegy megfordított kórállapotát nyújtja a »hemichorea praehemi­­plegica«, melynél a féloldali choreaszerű mozgások előpostáját képezik a csak később beálló féloldali hü­désnek, különben úgy kórboncztanilag, mint a későbbi lefolyás tekintetében a két rend­beli bántalom teljesen megegyezik. A különbözeti kór ismét közöt­tük a kórelőzmény nyújtja. Féloldali choreaszerű mozgások előfordulnak még a gyerme­kek heveny agyvelő-gyuladásának későbbi szakában is (hemiplegia spastica infantilis). E megbetegedés az első életévekben szokott fellépni, s magas lázzal, fejfájással, gyakran hányással veszi kezdetét, melyet nemsokára görcsök követnek. E heves tüneményeknek néhány napig vagy hétig való tar­tama után a betegek állapota javul, de visszamarad az egyik oldali végtagoknak kisebb-nagyobb fokú mozgási hüdése; az érzési kör­ben zavarok nem szoktak észleltetni. A kérdéses­­állapot rendesen állandóan megmarad, a végtagoknak izmai sorvadásnak indulnak, s izomzsugorok fejlődnek. A bántalomnak ezen időszakában néha a kóros végtagokban choreaszerű mozgások lépnek fel. A megbetege­dés boncztani okára nézve eddigelé csak néhány adat birtokában vagyunk, melyek a szürke agykéregnek sorvadását tüntették ki­). Kórodai megjelenésében tehát, különösen ha az egyént a megbete­gedés későbbi időszakában kapjuk észlelés alá, e bántalom sok tekintetben megegyezik a féloldali posthemiplegikus choreának kór­képével, de ez esetben is a két rendbeli megbetegedés fejlődési módjának tekintetbe vétele azokat egymástól könyen engedi el­különíteni. Egy további bántalom, melylyel szóbanforgó esetünket össze lehetne téveszteni, a Hammond által legelőször leírt 3) tag-nyugta­­lanság — athetosis Hammondii — volna, mely lényegében abban áll, hogy a betegek láb- és kézujjai majdnem folytonos akaratlan mozgásban vannak; a betegek képtelenek tagjaikat nyugalomban tartani, a­mennyiben az ujjak folytonosan hajlíttatnak, feszíttetnek, szétterpesztetnek; a betegek egyes útjaikat kinyújtva, a többit be­hajtva tartják. Álom alatt ez önkénytelen mozgások legtöbbször szünetelnek, az akarat befolyása alatt rövid időre el is nyomhatók. Azonban a choreás mozgásoktól eltérőleg, melyek gyorsak, a tagok­nak lökésével járnak és bizonyos erélylyel vitetnek ki, s nemcsak a kéz- és lábujjakra, hanem a nagyobb izomcsoportokra is kiter­jednek, az athetotikus mozgások sokkal lassúbbak, minden erély­­nélküliek, s legtöbbször a láb és kéz­ ujjakra vannak korlátozva, bár ez alól kivételek vannak, melyekben azok a felkarra és a c­ombra is átterjedtek­), így tehát a mozgások lassúsága, erély­­telensége és legtöbbször bizonyos testrészekre való korlátozott volta kórodailag elég jól engedik megkülönböztetni az athetosis mozgá­sait a choreás mozgásoktól. Az athetosis különböző nemeinek, ezek kórtüneményeinek részletesebb fejtegetése jelen közleménynek keretébe nem tartozván, még csak arra kívánok figyelmeztetni, hogy az athetosis és a hemichorea posthemiplegica egymáshoz való viszonyára vonatkozó­lag a kórodai tüneményeiknek fenntebb leírt különbsége daczára — a legtöbb szerző ma már teljesen eltért Hammond nézetétől, a­ki az általa leírt betegséget fajlagos — sui generis — megbetegedés­nek tekintette. E tekintetben Charcot-é a kezdeményezés érdeme, a­ki azt mindjárt kezdettől fogva csak a hemichorea posthemi­plegica válfajának tekintette1). Utána Raymonda), Bernhardt3), Goldstein4) hasonló értelemben nyilatkoztak. Mert el is tekintve a két köralak kórboncztani lényegének sok esetben tökéletes azonos­ságától, a közzétett tapasztalatok nagy számából mindinkább azon tapasztalatot merítették, hogy nemcsak közöttük, hanem egyáltalá­ban a legtöbb posthemiplegikus tünemény között mint a féloldali athetosis, féloldali chorea, féloldali reszketegség és reszketeg hüdés között átmeneti alakok vannak­). Jelenleg azonban ezek közül csak a két legelsőt véve tekintetbe, mondhatjuk, hogy azokat egy­mástól teljesen elkülöníteni ma már nem szabad, mert számos észlelet amellett szól, hogy a hemichorea és az athetosis között bizonyos nosologikus összefüggés létezik. Az észleletek hosszú sorá­ból felemlítjük Gowers észleletét( 7), melyben athetotikus mozgások mellett choreiform mozgások is voltak jelen, melylyel azonosat Kahler és Pick ’) is ismertettek; Leube észleletét 8), melyben meg­hűlés utáni (?) elsődleges athetosis később choreába ment át. De viszont oly 'észleletek is vannak, melyek azt bizonyítják, hogy a féloldali posthemiplegikus chorea athetotisba mehet át, mint Bern­­­­hardinak következő esetei): 20 éves nőnél 1877. october havában aphasia kíséretében a jobb oldali végtagok hüdése lépett fel. 1878. február havában a jobb oldali végtagok patetikusak, emellett a jobb felső végtagban folytonos lökés-szerű mozgások észlelhetők, melyek a dhoreatikus mozgások képét nyújtják. Hat hét múlva ezek megszűntek és fokozatosan athetotikus mozgásokba mentek át, melyek lassúk, vontatottak és 3 évvel később (1881.) a kéz útjain még mindig észlelhetők voltak. A múlt évben mélyen tisztelt főnököm, Korányi t­r. úr, az orvosegyletben a féloldali athetosis egy esetét mutatta be 10), mely­ben az athetotikus mozgásokat choreaszerű mozgások előzték meg, melyek néhány hó elmúltával fokozatosan felvették az athetosis jellegét. Ezek után áttérhetek a bántalom kórboncztani lényegének tárgyalására. Erre vonatkozólag ma már az észleletek egész sorával rendel­kezünk, melyek azt mutatják, hogy a hemichorea posthemiplegicá­­nál a megbetegedésnek székhelye az agynak meghatározott tájékain fekszik. Charcot 11) több esetben sárga, földszinti heg­jegyeket talált a láztelep hátsó végében, a nucleus, caudatus leghátsóbb és a pálczakoszorú hátsó részletében. Nézete szerint a belső tok bántal­­mazottsága képezi a betegség boncztani alapját. Raymond 12) és Grasse/13) ugyane nézetet vallják, amaz kísérleti úton nyert tapasz­ ’) id. h. Függelék az athetosisról (Bourneville). 2) Etude anat. physiol, de l’hemichorée. 3) Über den von Hammond Athetose genannten Symptomencomplex Virch. Arch. LXVII. és Ein neuer Beitrag zur Lehre v. d. Athetose d. mediz. Wochenschrift. 1876. 48. 4) Über Athetose. Berlin. Dissert. 1878. ") Oulmont, Étude clinique sur l’athétose. Paris 187g. p. 101. Seligmann. Über Athetose Schmidt’s Jahrb. 189. köt. 207. lap. 6) Medico-Chirurg. Transact. 59. k. 1876. IO. észl. 7) Beiträge z. Path. u. path. Anatomie des Centralnervensystems. Prag. Viertelj. 1879. 8) Deutsches Archiv für klin. Mediz. XXV. 2. 3. 9) Archiv fiir Psychiatrie und Nervenkrankheiten. XII. k. 495. 10) 1883. november 24. ülésen. n) Id. hely. 259. lap. 12) Étude anat. physiol, et din. sur l’hémich. 1876. p. 118. 13) Des localis, dans les maladies cérebr. Paris 1878. *) Id. hely. II. kötet 260. lapon, 2) Strümpell. Lehrb. d. spec. Path. u. Ther. II. 350. 3) Medic. Times and Gaz. 1871. p. 747. 4) Beyer. Inauguraldissertation. Breslau 1878. 36*

Next