Orvosi Hetilap, 1885. augusztus (29. évfolyam, 31-35. szám)
1885-08-02 / 31. szám
Ha az állat nyaki együttérző idegeit a mérgezés előtt már kikészítettük, azután az állatot paraldehyddel hódítottuk, s midőn az edénytágulás a fülön már kifejlett volt, eltéptük a nyaki együttérző ideget, úgy hogy a ganglion cervicale superior is elroncsolódott, az edénytágulást fokozódni egyáltalában nem láttuk. Ha a másik oldalon izgattuk igen gyenge faradikus árammal a sértetlen nyaki együttérző ideget, úgy a megfelelő oldali füledények a lehetőségig megszűkültek; amint azonban az izgatással felhagytunk, az edénytágulás pár pillanat múlva ismét előállott. Ha most a sértetlen nyaki együttérző ideg oldalán a füledényeket szemlélve, az állat bőrét bárhol is bevezetett villámárammal izgattuk, annyira hogy az izgatás az állatnak fájdalmat okozzon, úgy a füledények rögtön megszűkültek, ép úgy, mint az amylnitrist belégzett állatoknál számtalanszor volt alkalmam észlelhetni. Ezen észlelet úgy az amylnitrist, mint a paraldehydet illetőleg azon következtetésre kell, hogy vezessen bennünket, miszerint az edényhüdés mindkét gyógyszernél központi természetű. Az imént leírt edényhüdést nyúlak fülein nemcsak paraldehydnek a bőr alá fecskendése, vagy a gyomorba vitele után láthatni, hanem akkor is, ha nyúlak paraldehydet lélegeznek be. Öntsünk kisebb lombikba 4—5 gm. paraldehydet, melegítsük azt addig, míg forrni nem kezd, s tartsuk a lombik szájadékát a nyúl orrlyukaihoz, úgy azt tapasztaljuk, hogy a füledények már egykét szippantás után a lehető duzzadásig megtelnek vérrel, s a kisebb edények is lüktetni kezdenek; amint azonban a lombikot eltávolítjuk, a fül edényei ismét gyorsan megszűkülnek. Az edényzetre való hatás paraldehyd belégzése után tehát ép olyan, mint amylnitris belégzésbe. Curarisált békák úszhártyáján szintén kitűnően észlelhetni az edényhüdést, ha az állatot 0'2—0'3 gm. paraldehyddel hódítottuk, de észlelhetni az edényeknek érző idegek ingerlésére történő megszűkülését is. Ha nagy házi nyúl koponyaboltozatát eltávolítottam, vagy ha csak léket készítettem a koponyaboltozaton, s azután a kemény agyburkot a felfedett helyről lemetszettem, azt láttam, hogy az agykéreg edényzete amint a paraldehyd-bódulat kezdetét veszi, erősen tágulni kezd, s számos oly edény lesz nagyító lencse segélyével látható, melyet azelőtt nem is láthattunk; az agyedények ezen tágulata a hypnosis egész tartama alatt fennáll ép úgy, mint a füledények tágulata. Mint egy közleményében azt olvashatjuk, hogy vannak búvárok [tudomásom szerint Durham2) és Hammonds)], kik azt hiszik, hogy a hypnotikus szerek azért hatnak így, mert az agyedények tartós összehúzódását idézik elő, s támogatják ezen felfogásuk helyességét azzal, hogy p. o. chlorotikus egyének mennyire aluszékonyak, pedig ezeknek agyát vérszegénynek kell feltételeznünk, azután, hogy nagyobb heveny vérvesztések után szintén aluszékonyság lép fel, továbbá, hogy az agyedények rögtöni görcsét ájulás, nehézkóros roham szokta követni, midőn az agy visszahatási képessége egészen a mély narcosisig hanyatlik alá. Binz ezen felfogást nem utasítja el magától, sőt összhangba igyekszik hozni a Schröder van der Kolk, Preyer által és általa gyógyszertanában hangsúlyozott toxikus álom-hypothesissel, s néhány kísérletet közöl, melyeket chloralhydrattal tett, s melyekben állítólag az agy a hypnosis folyamában vérszegény lett volna. Végül megengedi ugyan Bint, hogy agyvérszegénység nem okvetlenül szükséges az álom előidézésére, de megjegyzi, hogy a vérszegénység az agyban végtére mégis létrejön hosszas narcosis közben, mit abból következtet, hogy tapasztalat szerint nyugvó szervek általában kevesebb vért kapnak, s ily nyugvó szerv az agy alvás közben. Láttuk fenntebb, hogy a paraldehyd az agy edényeit a narcosis egész ideje alatt hüdéses, tehát tágult állapotban tartja; ugyanezen tapasztalatot tehetjük akkor is, ha nem lékeljük meg a koponyát, hanem szemtükör segélyével a reczeg edényeinek állapotát figyeljük meg, s amaz edényeknek a narcosis egész tartama alatti tágult voltából következtetünk az agy edényeinek állapotára, mint azt Hughlings Jackson!) tette, midőn a normális álom körül végezte tanulmányait. Mindez természetesen nem szól a Durham és Hammond által felállított álom-hypothesis mellett, melyet Bint az álomhozó szerek hatását illetőleg érvényesíteni óhajtana, s a Preyer által kifejtett toxikus álom-hypothesissel megegyeztetni ; teljesen igaza van tehát Vulpiannak), midőn állítja, hogy hypnotikus szerek az agykéreg sejtekre nem vasomotorikus befolyás közvetítésével hatnak, hanem közvetlenül, mennyiben azokba valószínűleg behatolván, bennük histochemikus változásokat idéznek elő. Némileg a paraldehyd edényhüdítő hatásával függ össze a paraldehyd-hypnosis alatt melegvérű állatoknál kivétel nélkül észlelhető központi hőcsökkenés is, melyről megemlékezni Cervello szintén elmulasztott, míg Konrád J. tr. azt megemlíti. Némileg függ csak össze ezen körülmény az edényhüdéssel, mondottam, mert részben, s talán jó részben az izommunka szünetelésében is kell, hogy okát keressük. A lehűlés tehát paraldehyd-hypnosis alatt nemcsak a fokozott hőkisugárzás eredménye, hanem a csökkent hőtermelés kifolyása is. Megjegyzem azonban, hogy a mérgezés kezdetén addig, míg az izgalmi stádium tart, csekély hőemelkedés mutatkozik a végbélben, ami a következő észleletből is ki fog tűnni: Nagy szürke 2300 gm-es nyúlnak i. e. 9 óra 30 perczkor 41 */2 gm. paraldehydet fecskendeztünk bőre alá, midőn hőmérséke a végbélben mérve 38'i° C., míg a szoba hőmérséke 220 C., mely utóbbi hőmérsék a kísérlet egész tartama alatt állandó maradt. Az állat hőmenetét a mérgezés ideje alatt a következő táblázat tünteti elő. Idő. Végbél-hőmérsék.Szobahő. Jegyzet: 9-3° 38' 10C. 220 C. 41/* gm- paraldehyd fecskendeztetik a bőr alá. 9-45 38’5°C.— Az állat nyugtalan. 10.—38'10c.— Az állat elsal. 10.30 37'50c.— Teljes hypnosis. 10.45 37'10c.— — 11.— 36'90c.— — 11.15 36-70c.— — 11.30 36.70c.— • -----11.45 36-4°c.— — 12.— 36-20c.— — 12.15 36-30c.— — 12.30 36-4°c.— — 12.45 36-5°c.— — i.— 36-70c.— Az állat mozogni kezd. 4-— 38’3°c.— A reflex-tevékenység kezd visszatérni. 4-3° 38'3°c.— — 4-50 38-4"c.— Az állat ébren van, lábra áll. *) Binz. Zur Wirkungsweise schlafmachender Stoffe. Archiv f. experim. Pathol, und Pharmakologie. Bd. 6. S. 310. 2) Durhatyi. Physiology of Sleep. Guy’s Hosp. Reports, i860. P. 149. s) Hammond. Wakefulness, with an Introductory chapter on the Physiology of Sleep. Philadelphia. 1869. *) Ja?nes Cappie. The Causation of Sleep. Edinburg. 1872. 2) Vulpian. Le9ons sur l’appareil vaso-moteur. Tome, II. P. 163.