Orvosi Hetilap, 1885. augusztus (29. évfolyam, 31-35. szám)

1885-08-02 / 31. szám

A légzés lassan kialszik, haláltusa nincs, görcsök nem jelentkeznek ; a szívverés túléli a légzési mozgásokat. A halál légzéshüdés által okoztatik. Az állatok mesterséges légzéssel megmenthetők. VIII. A paraldehyd-bódulat alatt minden esetben észleltük azt, hogy az állatok bőven ürítenek bélsárt, mely sokkal lágyabb összeállású, mint a rendes körülmények között ürített. E mellett némely állatnál már a sértetlen hasfalon át is láthattuk, hogy a bódulat tetőpontján felette erős bélmozgások vannak jelen. Mindezen tapasztalatok arra indítottak bennünket, hogy a paraldehyd hatását a bélbeidegzésre körülményesen megvizsgáljuk. A kísérleti állatul használt házi nyulat Sanders-Ezn mód szerint készített langyos konyhasós fürdőbe helyeztük, a hasfalzatot a fehér vonalban megnyitottuk, s részint NaCl, részint KC103-só jegeczével constatáltuk a beleken azt, hogy a Nothnagel-féle reac­­tiókat azok kifogástalanul adják. Ennek megtörténte után mérgeztük csak az állatot paraldehyddel, melyet — az állatot folytonosan fürdő alatt tartva —­ bőr alá fecskendős alakjában vittünk a szervezetbe, az egyes állatoknál különböző mennyiségben. A mérgezés után folyton figyeltünk arra, vájjon változik-e valami módon a Na és K-reactio a beleken. Az eredmény, melyet ily vizsgálati mód segélyével nyertünk, hasonló ahhoz, mit Nothnagel a morphinumot illetőleg leírt. Kis adag (1/2—1 gm.) paraldehyd adagolása után a belek a Na-reactiót alig, vagy épen nem adják, míg a K-reactio teljesen változatlan marad. Ily kis adagra különben, mint már fenntebb említem, a bódulat nyúlnál teljesen ki nem fejlődik, míg a mérge­zés izgalmi szaka hosszan tart, s azt néha egyáltalában nem is követi bódulat. Ha ily módon mérgezett nyálaknál a splanchnikus idegeket eltéptük, úgy a Na-összehúzódás rögtön megjelent, jeléül annak, hogy a bolygidegben futó bélmozgató idegrostokat, vagy azok központját az említett kis adag paraldehyd nem bántalmazta, míg a bélmozgást gátló idegkészüléket, s pedig — úgy látszik — a még nem ismert helyű bélmozgást gátló idegközpontot fokozott izgalmi állapotba helyezte. 3—4 gm-nyi paraldehyd adagra, amint beállott a bódulat, az előbb nyugodt, mozdulatlan belek előbb ingó, majd 2—3 percz múlva erős, szinte rohamos peristaltikus mozgásba jöttek, mely mozgás tetőpontján nemcsak az összes vékony- és vastagbelekre, végbélre, hanem még a vakbélre is kiterjedett. Ezen méregadagok után a Na-összehúzódás a beleken felette gyorsan és erőteljesen fejlődik ki, ép úgy, mint nagy adag morphinumra, s nem fokozó­dik többé akkor sem, ha a splanchnikus idegeket eltépjük. Ebből azt kell következtetnünk, hogy nagy adag paraldehyd, mely már teljes bódulatot képes létrehozni, a bélgátló idegkészüléket idő­legesen hódíti, s pedig valószínűleg amaz ismeretlen helyzetű bél­mozgást gátló központot, melynek tevékenységét, mint láttuk, kis adagban emelte. A beleknek ezen igen erőteljes mozgását az egyes állatoknál különböző ideig észlelhetni, néha 15 perczig, máskor 25—30 perczig is, mely idő elteltével enyhülni kezd a bélmozgás, s néhány perc­ múlva egészen meg is szűnik, de daczára a mozgás meg­szűntének a beleken mind a Na-, mind pedig a K-összehúzódás erélyesen jelentkezik. A bélmozgások megszűntét csak úgy lehet magyarázni, hogy a nagy adag paraldehyd végre a bélmozgató idegkészülék tevékenységét is lefokozza, még­pedig ezen ideg­készülék központi részét, melynek fekvését ugyan nem ismerjük, de létezését kell, hogy feltételezzük; a mozgató készülék körzeti részletének ép működését bizonyítja, amint említek, a kiváltható Na-összehúzódás, a sima izomzat működési épségét igazolja a ki­váltható K-összehúzódás. Ha az állatot akkor, midőn a mérgezés folyamán már a bélmozgató idegkészülék központjának lefokozott, vagy felfüggesztett működése észlelhető, megfullasztjuk, úgy a fulladási bélmozgások ép oly kifogástalanul jelentkeznek, mint nem mérgezett állatnál, mely tényből csak újabb bizonyítékot meríthetek azon állításom mellett, melyet bélmozgásokról írt első czikkemben hangsúlyoztam, hogy t. i. a vér szénsava, midőn bélmozgásokat idéz elő, a bél­mozgató idegkészülék körzeti részét izgatja. Ha állatainkat nem halálos adag paraldehyddel mérgezzük, úgy ébredéskor a bélbeidegzési zavarok is eltűntek. Meg kell még említenem, hogy a béledények már kevés (1 gm.) paraldehyd adagolására rövid ideig tartó csekélyebb össze­húzódás, elhalaványulás után igen erősen kitágulnak; nagy adagra a kezdeti edényszűkülés nem észlelhető, csupán a gyorsan kifej­lődő edényhüdés, mely a bódulat végéig eltart. Érző idegek izgatására a kitágult béledényzet ép úgy meg­­szűkül, mint a füledényzet. Legyen szabad ezen adatok kapcsán therapeutikus szem­pontból egy megjegyzést koc­káztatnom. A paraldehydnek a morphiummal főbb pontokban a bél­mozgató ideg­mechanismusra analóg hatása arra enged valószínűségi következtetést vonni, hogy az ép úgy, mint a morphium, ólom­­­colicánál jó szolgálatokat tehet. Igaz ugyan, hogy az ólom-colica lényege iránt még általánosan nem állapodtak meg a karbúvárok, de bármelyike az eddig nyil­vánított nézeteknek foglalja is magában az igazságot, alaposan reménylenünk lehet a paraldehyd kellő adagának jótékony, bár csak palliatív hatását. Vannak ugyanis, kik a nyúltvelőből eredő bélmozgató idegek izgalmában keresik az ólom-colica magyarázatát, mások, mint Eulenburg és Landois, a bélmozgást gátló ideg izgal­mát veszik fel, s abból igyekeznek a tüneteket, különösen a con­­stipatiót magyarázni, ismét mások, s köztük főleg Riegel, azt állít­ják, hogy ólom-mérgezésnél elsődlegesen edénygörcs jön létre, mely a béledényekben is kifejlődvén, maga után vonja azok görcsös összehúzódását; végre Harnack azt igyekszik kimutatni ólom­­triaethyllel tett vizsgálatai eredményeiből, hogy az ólom-colica, s következményei a bélfalban levő mozgató idegkészüléknek az ólom által való ingerléséből származnak. Ezek a legújabb nézetek az ólom­­colica felől. Ha mindezeket összevetjük a paraldehydnek a bélidegzetre hatásával, melyet fenn vázoltunk, úgy minden bővebb fejtegetés nélkül beláthatja a t. olvasó, hogy ólom-colicánál a paraldehydnek hatnia kell, mert hatása, — persze különböző adagokban a különböző hypothesisek szerint —­ épességgel antidotaris; képes ugyanis kis adagban fokozott izgalmi állapotba helyezni a bélmozgást gátló ideg­készüléket, melyet nagy adagban időlegesen hódít, képes hű­díteni nagy adagban a bélmozgató központot, s képes végre már kisebb adagban edényhüdést okozni. IX. Paraldehyd az állatok vizelet-kiválasztására igen jelenté­keny hatást gyakorol. 1500—2000 gm-es nyúl vizeletének 24 órai mennyisége nem szokott rendes körülmények közt többet kitenni, mint 40—30, legfeljebb 70 gm-et, s fajsúlya 1030 körül szokott ingadozni. Ha az ily nyálakat 24 órára ketreczbe zárjuk, s azon nap folyamán 2—3—4 gm. paraldehyddel hódítjuk, úgy a vizelet 24 órai mennyisége 150—200—220 gm-ra emelkedik, fajsúlya pedig 1010—1014-re sülyed alá. A vizeletben sem fehérnyét, sem pedig czukrot soha nem mutathattunk ki, holott tekintve a nervus splanchnikus által beidegzett hasűri edények paraldehyd általi hüdését, eddigi tapasztalatok nyomán a vizeletben a c­ukornak megjelenése várható lett volna.

Next