Orvosi Hetilap, 1887. február (31. évfolyam, 6-9. szám)
1887-02-06 / 6. szám
I57 158 - A közlöttek eredménye a következőkben foglalható össze: Az antifebrin hőcsökkentő hatása elég biztos; e hatás tekintetében a többi eddig elfogadott lázellenes szerekkel egyrangúnak mondható; ami a hatásban a közlött görbék szerint eltérés észlelhető, eddigi tapasztalataink szerint majdnem biztosan az adagolás mikéntjére vihető vissza. A hatás beálltának ideje legbiztosabban, majdnem állandóan és majdnem tekintet nélkül az adag nagyságára és az adagolás módjára, a második órára tehető. A hatás tartama 3 egész 10 óra közt ingadozik, mely ingadozása mint természetszerűen más szereknél is a láz fokától, okától, magától a betegtől és egyéb körülményektől függ, úgy természetes, hogy mindezeknek alaposabb megismerésével, egyes adott esetben mindinkább biztosítható is ; tényleg a görbékből nyert tapasztalatokon okulva, részint az adag nagyobbítása, részint más beosztása által az eleinte nem egészen kielégítő tartamot mind hosszabbra nyújtani sikerült. Ha a hatás intensitása úgy mint annak tartama több rendbeli és nem mindig egyenlő körülményektől függ az egyes esetben, úgy e tekintetben is az említett körülményeknek kellő számbavétele mellett teljesen kielégítő eredményeket sikerül elérni, sőt e tekintetben a mi kísérleteinkkel némi haladást is jelezhetünk, amennyiben kétségenkívüli, hogy különösen az utolsó időben sűrűbben követett adagolási móddal sokkal nagyobb alábbhagyást, de sőt teljes leesést sikerült elérnünk, még pedig aránylag kisebb adagokkal is, mint amilyen eredményeket a szernek első ajánlói, úgy mint Krieger, aránylag nagyobb adagokkal voltak képesek elérni, s amelyeket mindamellett már is a szer hatásos volta mellett tartottak érdemeseknek felhozni. Mint minden lázellenes szer elbírálásánál, úgy az antifebrinnél is egyik legfontosabb körülmény a hő újbóli emelkedésének módja. A közlött görbéket áttekintve meggyőződhetünk arról, hogy az emelkedés, amennyiben legtöbb esetben csak lassú és fokozatos, egyúttal kielégítő is és borzongással járó hirtelenebb felszökést csak kevés esetben észleltünk, még ritkábban és kivételesen csak rázó hideget. Szemügyre véve a rendes és a hirtelen emelkedésnek kiinduló pontját, úgy találjuk, hogy majdnem minden esetben, ahol az adagnak nagysága és idő szerint beosztása a rendesnél alább nem szállította a hőmérséket, ennek emelkedése is fokozatos és semmi kedvezőtlen melléktünettel nem jár, s hogy ezzel szemben hirtelen felszökést, borzongást vagy egyszer-másszor rázóhideget csak azon esetekben észleltünk, amelyekben vagy túl nagy adaggal, vagy kisebb adagoknak időn túl alkalmazása által a hőmérsék 37 %-on alul lett leszorítva. Kellő elővigyázat mellett tehát a hőmérséknek ilyen kedvezőtlen emelkedési módja elkerülhető lészen. A mondottak természetszerűen annak fejtegetésére vezetnek, hogy kísérleteink folyama alatt az antifebrinnek milyen adagja és milyen adagolási módja bizonyult legczélszerűbbnek. E tekintetben majdnem teljesen ellentétes álláspontra jutottunk a szer első ajánlóival. Amint azok tudniillik és még inkább Krieger, nagy adagoknak egyszer-kétszer adagolása által állítják a legbiztosabb és legkedvezőbb eredményeket elérhetni, addig a mi vizsgálataink végeredménykép arra tanítottak, hogy túlságosan nagy adagokkal maga a lázellenes hatás nem érhető el biztosabban, sem intensitás sem tartam tekintetében, mint kellően megosztott és kellő időközökben adagolt kisebb adagokkal, de igenis, hogy nagyobb adagokkal sokkal gyakrabban érjük el azt a kedvezőtlen eredményt, hogy a hőmérséket a kellőnél jóval bebb szállítva, a beteget hirtelen hőemelkedésnek, rázó hidegnek stb. teszszük ki. Nagy adagoknak egyszer alkalmazását a mi részünkről tehát javasolni nem tudjuk. Igaz ugyan az is, hogy másrészt túlságosan kis adagok, vagy közepes adagok nagyobb időközökben adagolva kellő eredményekhez nem vezetnek. Úgy találtuk, hogy körülbelül */4 gmps adagok sűrűbben (a mi eseteinkben óránkint) adagolva a hatás kezdetét a második órára biztosítják; ezen adagoknak óránkint ismétlése által hatalmunkban áll a hatásnak intensitását a szükség határáig fokozni, amint egyúttal ily módon eszközölt fokozatos alábbhagyás mellett, a szernek túlságos hatását kellő időben beszüntetve, kedvező, fokozatos hőemelkedés esélyeit biztosíthatjuk és így, amint a görbék is mutatják, a szernek ilyen adagolási módja mellett hirtelen hőemelkedés, borzongás, rázóhideg stb. majdnem teljesen elkerülhetők. A szernek előnyére válik, hogy kedvezőtlen mellékhatása úgy mondhatjuk nincsen. A légzésre befolyással nem bír. Szívműködést illetőleg úgy tapasztaltuk, hogy az ütérlökések száma kevesbedik, míg ellenben az edényrendszerben a vérnyomás emelkedését a szer hatása következtében, amint azt Cahn és Hepp és utánuk Krieger állította, egyetlen egy esetben sem sikerült tapasztalnunk. E részben a Marey-féle polygraph segélyével vettem fel számos érlökési görbét, amelyek közül itt csak kettőt, az antifebrin adagolása előtt (I.) és az antifebrin adagolása után (II.) délelőtt 10 órakor Hőfok 39 ’ 5 Érverés 106 Adag CT25 » N» 39'5— 0-25 » 12» 38‘9 6 0-25 f1 0) délutánI » 38-5— 0-25 » 2 » 38-2— 1 (0» 3 » 381— -0 » 4 » 38-2— — — Nem izzad,szu » 5 » 38'7— -16 » 6 » 39'°— __1 £ » 7 » 39'3 100— » 8 » 39'2— — » 9 » 39 3— — » 10» 39 ’ 3— — délelőtt 10» 39'° 90— » 11» 39'8— — » 12» 39'3— — fi*03 délutáni » 39'5 96 025 r1» 2 » 39'5— 0-25 u » 3 » 38'4 90 0*25 Izzad. ~v . rO» 4 » 38-0— 0-25 »£·0 » 5 » 38-1— 0-25 ·o » 6 » 38-0— o-25 £ » 7 » 37'7— 0*25 » 8 » 37 5— — / Fájdalmak alábbhagytak. » 9 » 37'6—» 10» 37'2— __ ) ■ délelőtt 10» 39'° 84 0-25 » ii» 38'5— 0'25 » 12» 37'6— 0 25 fi délutáni » 37'6 78— co» 2 » 37'1— — u » 3 » 37'3— —fi '» 4 » 37'2— — B(0» 5 » 37'4— — »0 » 6 » 37'5— — £ » 7 » 38'3— — » 8 » 38-8— — » 9 » 38 8— — » 10» 38'9— — délelőtt 10» 38 6 88— délutáni » 39° 90 0-25 ^fi» 2 » 38-4— 0-25—3* » 3 » 37'8 88 0*25 Izzad. » 4 » 37'6— — » ' » 5 » 37'4— — B·u» 6 » 37'8— — »6 » 7 » 37'5— Fájdalmak engedtek.£ » 8 » 37'6— » 9 » 37'7— — » 10» 37'8— —. T felvett görbét akarok iktatni annak bebizonyítására, hogy a szer hatása épen ellenkezőleg a vérnyomás csökkenésében nyilvánult. A gyomor és belek nyálkahártyáját az antifebrin nem bántalmazza. Undort vagy hányást, böfögést vagy gyomornyomást, étvágytalanságot, hasmenést nem okoz, úgy hogy belső adagolása kísérleteink nagy száma daczára soha nehézségbe nem ütközött. -