Orvosi Hetilap, 1888. október (32. évfolyam, 41-44. szám)

1888-10-07 / 41. szám

1319 - 1320 — leges adatok felett ma még nem rendelkezem. Megfigyeléseimet még folytatom s az azok alapján elért eredményt annak idején közleni fogom. Jelenleg csak néhány aproximativ számadattal szolgál­hatok, mely szerint az érzéki észrevevés rendellenességei közül 61 °/0 kizárólag a qualitások túlszínezéséből, 21 “/„ azok egyszerű meg­­csonkulásából és i8°/0 azok úgy túl- mint csonkult színeztetéséből ered. A­míg tehát a túlszínezettség az esetek 79°/0-ánál fordul elő, addig a csonkultság csak 39°/o-nál, azaz körülbelül félannyinál állapít­ható meg. Jól tudom, hogy bárha a tévedés lényegét eme megfigyeléseim­mel némileg fel is tártam, az érzéki csalódások okbeli kérdését meg nem oldottam. De hiszem, hogy új oldalról új világításba helyeztem azt. Mert ha tudjuk, hogy az érzéki észrevevés rend­ellenes folyamata az ingerképzetet több vagy kevesebb qualitással ellátva állítja be az öntudatba, semmint a szabványos folyamat; ezen öntudatunkkal ugyan egyiknek okozatos eredetébe sem nyertünk elegendő betekintést, de elértük legalább azt, hogy a kettő között oly különbséget sikerült felderítenünk, melynek segítségével az ok­beli kérdés hozzáférhetéséhez újabb támpontot nyertünk. Szándékom e kérdést még tovább kutatni, ha az elém gördülő nehézségeket le fogom küzdhetni. Jelen helyzetemben — sajnos — a szükséges eszközök felett nem rendelkezem­ magát, ismételten ott találta a csontot és ezért panaszával hozzám fordult. Én megvizsgáltam tükörrel és sondával a garat minden pontját teljesen negatív eredménynyel és ekkor utolsó kisérletképen ujjal vizsgáltam meg a jelzett helyet. Nagy meglepetésemre a garat jobb felében annak hátsó legalsó zugában kitapintottam a kemény testet, a­mely részletesebb vizsgálatnál a jobb és a bal oldalon a szakcsont nagy szarvai hátsó részletének bizonyult be. A beteg, midőn a lenyelt csirkefalat megkarczolta a garat falát, hirtelen a képzelt csont után nyúlt, jobboldalt tényleg ki­tapintotta a szarcsont nagy szarvának hátsó részét és ezen szokatlan önvizsgálat eredménye képezte mindeddig panaszának alapját, melyet csupán a fényálladék felderítése, megmagyarázása és általa eszközöl­tetett a garat bal oldalára is kiterjedő önvizsgálat eredménye, t. i. a baloldali szakcsont-részletnek is kitapintása tudott végleg el­oszlatni. Érdekesnek tartottam ez esetet a közlésre egyrészt szokatlan furcsaságánál fogva, de másrészt azon tény miatt is, hogy a garat­ban valóban előforduló és a képzelt idegen testek osztályai között foglal helyet ezen eset, a­mennyiben egy physiologikus csont ki­tapintása képezte a tévhit és panasz erős alapját, melyet sem beszéddel, sem orvossággal a jelzett eljáráson kívül eloszlatni nem sikerült volna. A garatban levő idegen testek casuistikájához.1) Ónodi Adol­f tr. egyetemi magántanár, műtő. A garatban és légutakban levő idegen testek egy igen fontos fejezetét képezik az orvosi beavatkozásnak. Az eddig észlelt leg­különbözőbb eshetőségek ismerete és a gégetükrészet és beavatkozás mai álláspontja eléggé biztosítják a helyes beavatkozás sikerét. Ezen alkalommal nem is kívánok a valóban előforduló idegen testek előjöveteléről és a beavatkozási módokról szólani mint inkább egy sajátságos eset közlésével tanulságos adatot akarok szolgáltatni a képzelt idegen testek fejezetéhez. Tudvalevő dolog, hogy a garat nyakhártyájának nagyfokú érzékenysége hány egyénnél szolgál okus étkezés után idegen test megakadásának alaptalan feltevésére és panaszára. De tudjuk azt is, hogy a garat egyes helyeinek izgalmi állapota hasonló téves panaszokra adhat okot. Különösen hystericus nőknél tapasztalhatjuk, hogy a legnagyobb makacssággal és szívóssággal ragaszkodnak azon minden alapot nélkülöző hiedelemhez, hogy idegen test van torkukban, annyira, hogy egyes esetekben valóságos rögeszmévé fajul. Curiosum gyanánt említem meg, hogy egy orvos jelentkezett egy bécsi ambulatóriumon, hol előadta, hogy ezelőtt mintegy 7 évvel egy rostélyos elfogyasztása közben a torkában egy éles csontszálka akadt meg és azóta folyton a torkában van. Többen megvizsgálták és a legcsekélyebb gyanút sem találták idegen test jelenlétére, s midőn mint collegát kérdeztük, hogy képzeli, hogy egy éles csontszálka a torkában 7 évig fészkelhessen a legcseké­lyebb ide vonatkozó reactio nélkül, vállát vonva újból csak pana­szával állt elő. A most közlendő eset valóban különös voltánál fogva meg­érdemli a figyelmet, hogy a kellő tanulságot belőle levonjuk. Egy a 30-as években levő asszony azzal a panaszszal kere­sett fel, hogy csirkeevés közben érezte, mikor egy csontdarab megakadt torkában és ő hirtelen ujjával a mily mélyen csak lehetett utána nyúlt a torkába. Ekkor érezte jobboldalt a csontot, de kihozni nem tudta. Ezért megkeresett egy specialistát, a­ki bárzsingtolóval tett kísérletet és a beteget azzal a megnyugtatás­sal eresztette el, hogy a csontot lenyomta és ő teljesen jól van. A beteg azonban újra lenyúlt torka jobb oldalára és ismét meg­győződött a csont jelenlétéről, miért is egy másik specialistához fordult, ki őt azzal a megnyugtatással bocsátotta el, hogy a torká­ban idegen test nincsen. A beteg azonban megvizsgálván ujjal A sebfertőző microorganismusok viselkedése a bélhuzamban. Weichselbaum A. tanár laboratóriumából Bécsben. Közli Al­apy Henrik Jr. műtőorvos. (Vége.) Gyakorlati fontossága kell hogy legyen az előbb felhozott ténynek azon esetekben, melyekben az addig egészséges egyén bele folytonosságában megszakadván, annak tartalma a hashártya üregébe jut, értem a belek — lőtt és szúrt — sebeit. Ha valónak bizonyulna Grawitz ama feltevése, hogy a bél­­huzam mindig tartalmaz sebfertőzőket, akkor a bélsebzések minden oly esetében, mely béltartalomnak a hashártya űrébe jutásával jár, múlhatlanul genyedő hashártyalábnak kellene bekövetkeznie. Be kellene következnie nem azért, mert pyogen organismusok jutottak a hashártyára, hanem mert ez esetben e körfolyamat keletkezésének minden egyéb feltétele is meg­volna. Wegner és később Grawitz ugyanis kimutatták, hogy pyogen organismusoknak a hashártyára jutása a gengedő hashártyalobnak bár elengedhetetlen, de nem egyedüli feltétele, hanem hogy e körfolyamat pyogen-gombák jelenléte mellett is csak akkor áll elő, ha a folyadékmennyiséget, melyben foglaltatnak, bizonyos rövid idő (1—2 óra) alatt a hashártya képtelen felszívni, már akár a folyadék nagy mennyisége, akár a hashártya felszívó képességének megcsökkenése folytán; vagy ha oly izgató anyaggal együtt jutnak be, mely a hashártya helybeli elhalását vonja maga után; vagy végre ha a hasfalnak vagy valamely hasi zsigernek a hashártyával közlekedő sebe a genyedést gerjesztő gombák megtelepedését elő­segíti. Újabban Pawlowsky *) arra az eredményre jutott ugyan, hogy pyogen-gombák tiszta tenyészete már igen kis mennyiségben is a hashártyára jutva minden más tényező hozzájárulta nélkül genyedő peritonitist idéz elő. E két nézet homlokegyenest ellenkező voltát bajos máskép értelmezni, mint hogy valahol hiba csúszhatott be az egyik észlelő kísérletsorozatába, még­pedig aligha Grawitzéba, mert Pawlowsky eredményei ellen minden állatkísérletnél világosabban szól a kórodai tapasztalás. Értem azon, a statistikák tömkelegéből mindig világosabban kibontakozó tényt, hogy a fertőtlenítő szerekkel nem dolgozó sebészek sehol másutt nem képesek elérni az antisepticus sebészek eredményeit, csakis a hassebészet terén ; de hogy ezen a téren, ha mindkét táborból a legjobb technikával dolgozókat hasonlítjuk ') Beitr. z. Retiol. u. Entstehungsweise d. acut. Perit. Centralbl. f. Chir. 1887. 48. sz. *) Előadatott a magyar orvosok XXIV. vándorgyűlésén Tátrafü­reden.

Next