Orvosi Hetilap, 1888. december (32. évfolyam, 49-53. szám)
1888-12-02 / 49. szám
1565 Az épen említett eseteken kívül, a melyekben a méhnek kisebb-nagyobb része meghagyatott, kétszer fordult elő olyan esetek, hol az óriási, a bordaívet emelő fibromyoma alsó részlete a méhnyakot elfoglalva a medenczeűr mélyébe lenyomulva, a hashártyán kívül helyezkedett el s annyira hozzáférhetetlenné vált, hogy kénytelen voltam a daganatban feloszlott méhnek teljes kiirtását végezni a hüvelyboltozatnak körkörös kimetszésével. Oly szövődményes, olyan rendkívül nehéz az ilyen műtét, hogy nagy vonásokkal diablonisalni csakugyan nem volnék képes. Mindkét betegem minden complicatio nélkül meggyógyult. A sebészi behatás veszélyessége még az előnyösebb extraperitonealis kezelés mellett is, ma még oly nagy, hogy az indicatiot csak a legsürgősebb esetekre kell hogy szorítsuk, s ahol lehetséges a castrationak adunk előnyt, melynek eredményei e téren az utóbbi időben annyira biztatók. 285 hasmetszési műtétem kapcsán 35 olyan esettel találkoztam, hol a műtét vagy mint kísérleti bemetszés szerepelt, vagy ahol a hasűr megnyitása után a rosszindulatú újképleteknek olyan elterjedésére találtam a hashártyán, vagy a zsigerek falaiban, hogy a kiirtás lehetetlen volt. Ezen 35 közül rövidebb-hosszabb idő múlva meghalt 21, a sebészi behatásból gyógyult 14. Hogy milyen gyakran fordul elő az ilyen eset egyes műtőknél, az főképen attól függ, hogy minő álláspontot foglal el az illető az indicatiok tekintetében ; saját álláspontomat e tekintetben már a fennebbiekben körvonalaztam. Hátra van még röviden 7 aránylag ritkán előforduló indicatio alapján végzett hasmetszésről szólani. Egyszer operáltam régi vissza nem helyezhető inversio uteri miatt; egyszer bélsárhányás miatt a bélfalakban székelő rákos daganat esetén; kétszer méhen kívüli terhesség miatt a terhesség végén ; kétszer hydronephroticus daganat miatt és egyszer a medencében rögzített retroflectált méhnek felszabadítása érdekében. Ezek közül, egyike a vesedaganat miatt és mindkét méhen kívüli terhesség miatt a terhesség végén operait egyén gyógyult, a többi meghalt. Ezen esetek mindenike annyira fontos önmagában, hogy azok tárgyalásába bocsátkozni nem tartom jelen előadásom keretébe találónak. 285 hasmetszésem alkalmával számtalanszor meggyőződtem, hogy aki laparotomiára vállalkozik, annak minden elképzelhető szövődményre el kell készülve lennie, bél- és hólyag-resectio, vesekiirtás, a méhnek amputatioja és totalis exstirpatioja, mind olyan eshetőségek, mikkel a műtőnek számolnia kell. Záradékul engedjék kimondani azon benső meggyőződésemet, hogy igen nagy szükség van hazánkban arra, hogy a hasdaganatok műtéti gyógykezelése a vidéken is meghonosuljon, de tiltakozó szót emelnék az emberiség és az orvosi erkölcs nevében az ellen, ki laparotomiára könnyelműen vállalkozik, mielőtt úgy az antisepsis mint a diagnostica és a műtéti jártasság terén, egyenlő mértékben kellő alapos előkészültségre szert tett. Terjedő hüdéses elmezavarban szenvedők hőmérséki viszonyairól. Közli Rottenbiller János tr. az angyalföldi orsz. elmebeteg-ápolda főorvosa. I. Általános viszonyok. Az elmebetegek nevezetesen a paralyticusok hőmérséki viszonyaival már számosan foglalkoztak, s az irodalomban elég bő erre vonatkozó adatokat találunk, melyek mind azt bizonyítják, hogy a paralyticusok hőmérséki viszonyai eltérést mutatnak a rendes viszonyoktól. L. Meyer1 *) paralyticus eseteinek mindegyikénél a testhő emelkedését találta néha 2'5° C.-kal a nélkül, hogy a paralysisnek alapul szolgáló bántalmon kívül más kóros affectiót kimutatni lehetett volna, amelyre a hőemelkedések visszavezethetők lettek volna. A paralysis lázas exacerbatioi mindig összeesnek az izgatottsági állapottal illetőleg ezen betegek dühösségi rohamaival. Mindkettőt, a paralyticusok lázát s dühösségét függővé teszi az agynak egy lobos folyamatától s támaszkodva kórboncztani leletekre azon következtetésre jut, hogy a progressiv paralysis idült lázas bántalom, mely lényegében idült agykózlábon alapszik. Ami a hőmérsék menetét illeti, a hőemelkedéseknek rohamos, folytonos s vegyes menetét különbözteti meg. A napi különbözetek a lázmentes időszakban is átlag magasabbak voltak mint rendes körülmények közt. A hőméretek menetében bizonyos rendszerűség teljesen hiányzott. Továbbá Meyer azt is találta, hogy az exacerbatio szakaiban a fej hőmérséke mindig néhány tizeddel magasabb, mint a rectumé, míg más lázas betegségeknél ez elő nem fordul. Wachsmuth( 3 * *) 19 betegnél végzett hőméréseket, köztük 5 paralyticusnál. Ezeknél átlag a hőmérsék csak csekély emelkedését észlelte s ezeket is hajlandó más, esetleg jelen volt kóros jelenségeknek tulajdonítani. Albers( 9) a fej hőméréseivel foglalkozott elmebetegeknél s összehasonlítá a halánték, nyak s a fül mögötti tájék hőmérsékét, nemkülönben a fej két oldaláét, melyre nézve azt találta, hogy 0'5—1'5° R. különbözetek léteznek csekély izgalmaknál, melyek azonban nagyobb fokú izgalmaknál eltűnnek. Krafft-Ebing*) chronicus melancholia egy esete mellett gyors lefolyású paralysisnek egy esetét (nő) is közli, melynél a hőmérsék rendkívül magas fokot ért el, 40—430 C. Sem a macroscopiai, sem a microscopiai vizsgálat heveny lobos elváltozást az agyban nem derítvén fel a hőmérsék extrém emelkedésének magyarázatát csak a vasomotoricus s a hőszabályzó központoknak táplálkozási s beidegzési változások által okozott súlyos zavar feltevésében véli lelhetni. Ugyancsak Kraft-Ebing( 7) felemlíti L. Meyer megfigyeléseit, melyek szerint a paralyticusok nagy fokú izgalmai mindig lázas állapottal összekötvék. Meyer ezen megfigyeléseit számos saját vizsgálata alapján megerősítheti. Westphalo L. Meyer ellen foglal állást; saját megfigyelései alapján állíthatja, hogy a paralyticusok dühöngési állapotjai mint olyanok épen nincsenek arányban a pathologicus hőemelkedésekkel, azonban hogy bizonyos betegeknél egészen függetlenül az izgatottságtól a hőmérsék jelentékenyebb ingadozásai előfordulnak, részben sajátságos időszakos típussal. Ebből azonban az agykéreg idült lobjára vagy egyáltalában lobos folyamatra akarni következtetni, nem találja indokoltnak. Mendel'1) a külső hadjárat hőmérsékét összehasonlítá a hónaléval egészségeseknél s elmebetegeknél s azt találá, hogy míg egészségeseknél a különbözet állandó, elmebetegeknél változó. Simon a hőmérések hosszú sorát figyelte meg paralyticusoknál s igen gyakran azok nyugtalan időszakában — szemben a nyugodtabb időszakkal — jelentékenyebb alászállását a hőmérséknek találta, míg másrészt a hőmérsék emelkedett volt ugyan, de ilyenkor mindig valamely más szervi ok volt kimutatható. Wolff6 szerint a psychosisok hőmérséke legtöbbnyire nem mutat lényeges eltérést a rendestől, úgy hogy általában véve hőemelkedések 37'9° C.-on felül mindig egy intercurrens somaticus bajra utalnak. De felemlíti azt is, hogy dementia paralyticanál *) Die allgemeine progressive Gehirnlähmung, eine chron. Meningitis. 1858. 2) Temperatur-Beobachtungen bei Geisteskranken. Zeitschr. f. Psych. Bd. 14. 3) Die Temperatur der äusseren Oberfläche, namentlich des Kopfes bei Irren. Zeitschr. f. Psych. Bd. 18. *) Zwei Fälle von extremer Steigerung der Körperwärme bei Geisteskranken. Zeitschrift für Psych. Bd. 25. 6) Zeitschrift für Psychiatrie. Bd. 23. S. 187—206. 6) Archiv für Psychiatrie. Bd. I. 7) Arch. f. Psychiatrie. Bd. II. 8) Archiv f. Psychiatrie. Bd. II. S. 354. 9) Beobachtungen über den Puls bei Geisteskranken. Zeitschrift f. Psychiatrie Bd. 24—26. 49* 1566