Orvosi Hetilap, 1888. december (32. évfolyam, 49-53. szám)

1888-12-02 / 49. szám

1565 Az épen említett eseteken kívül, a melyekben a méhnek kisebb-nagyobb része meghagyatott, kétszer fordult elő olyan esetek, hol az óriási, a bordaívet emelő fibromyoma alsó részlete a méh­­nyakot elfoglalva a medenczeűr mélyébe lenyomulva, a hashártyán kívül helyezkedett el s annyira hozzáférhetetlenné vált, hogy kénytelen­ voltam a daganatban feloszlott méhnek teljes kiirtását végezni a hüvelyboltozatnak körkörös kimetszésével. Oly szövőd­ményes, olyan rendkívül nehéz az ilyen műtét, hogy nagy voná­sokkal diablonisalni csakugyan nem volnék képes. Mindkét bete­gem minden complicatio nélkül meggyógyult. A sebészi behatás veszélyessége még az előnyösebb extra­peritonealis kezelés mellett is, ma még oly nagy, hogy az indi­­catiot csak a legsürgősebb esetekre kell hogy szorítsuk, s a­hol lehetséges a castrationak adunk előnyt, melynek eredményei e téren az utóbbi időben annyira biztatók. 285 hasmetszési műtétem kapcsán 35 olyan esettel talál­koztam, hol a műtét vagy mint kísérleti bemetszés szerepelt, vagy a­hol a hasűr megnyitása után a rosszindulatú újképleteknek olyan elterjedésére találtam a hashártyán, vagy a zsigerek falaiban, hogy a kiirtás lehetetlen volt. Ezen 35 közül rövidebb-hosszabb idő múlva meghalt 21, a sebészi behatásból gyógyult 14. Hogy milyen gyakran fordul elő az ilyen eset egyes műtőknél, az főképen attól függ, hogy minő álláspontot foglal el az illető az indicatiok tekin­tetében ; saját álláspontomat e tekintetben már a fennebbiekben körvonalaztam. Hátra van még röviden 7 aránylag ritkán előforduló indi­catio alapján végzett hasmetszésről szólani. Egyszer operáltam régi vissza nem helyezhető inversio uteri miatt; egyszer bélsárhányás miatt a bélfalakban székelő rákos daganat esetén; kétszer méhen kívüli terhesség miatt a terhesség végén ; kétszer hydronephroti­­cus daganat miatt és egyszer a medenc­ében rögzített retroflectált méhnek felszabadítása érdekében. Ezek közül, egyike a vese­daganat miatt és mindkét méhen kívüli terhesség miatt a terhesség végén operait egyén gyógyult, a többi meghalt. Ezen esetek mindenike annyira fontos önmagában, hogy azok tárgyalásába bocsátkozni nem tartom jelen előadásom keretébe találónak. 285 hasmetszésem alkalmával számtalanszor meggyőződtem, hogy a­ki laparotomiára vállalkozik, annak minden elképzelhető szövődményre el kell készülve lennie, bél- és hólyag-resectio, vese­­kiirtás, a méhnek amputatioja és totalis exstirpatioja, mind olyan eshetőségek, mikkel a műtőnek számolnia kell. Záradékul engedjék kimondani azon benső meggyőződésemet, hogy igen nagy szükség van hazánkban arra, hogy a hasdaganatok műtéti gyógykezelése a vidéken is meghonosuljon, de tiltakozó szót emelnék az emberiség és az orvosi erkölcs nevében az ellen, ki laparotomiára könnyelműen vállalkozik, mielőtt úgy az antisepsis mint a diagnostica és a műtéti jártasság terén, egyenlő mértékben kellő alapos előkészültségre szert tett. Terjedő hüdéses elmezavarban szenvedők hőmér­­séki viszonyairól. Közli Rottenbil­ler János tr. az angyalföldi orsz. elmebeteg-ápolda fő­orvosa. I. Általános viszonyok. Az elmebetegek nevezetesen a paralyticusok hőmérséki viszo­nyaival már számosan foglalkoztak, s az irodalomban elég bő erre vonatkozó adatokat találunk, melyek mind azt bizonyítják, hogy a paralyticusok hőmérséki viszonyai eltérést mutatnak a rendes viszo­nyoktól. L. Meyer1 *) paralyticus eseteinek mindegyikénél a testhő emelkedését találta néha 2'5° C.-kal a nélkül, hogy a paralysisnek alapul szolgáló bántalmon kívül más kóros affectiót kimutatni le­hetett volna, a­melyre a hőemelkedések visszavezethetők lettek volna. A paralysis lázas exacerbatioi mindig összeesnek az izgatott­sági állapottal illetőleg ezen betegek dühösségi rohamaival. Mind­kettőt, a paralyticusok lázát s dühösségét függővé teszi az agynak egy lobos folyamatától s támaszkodva kórboncztani leletekre azon következtetésre jut, hogy a progressiv paralysis idült lázas bánta­­lom, mely lényegében idült agykózlábon alapszik. A­mi a hő­­mérsék menetét illeti, a hőemelkedéseknek rohamos, folytonos s vegyes menetét különbözteti meg. A napi különbözetek a láz­mentes időszakban is átlag magasabbak voltak mint rendes körül­mények közt. A hőméretek menetében bizonyos rendszerűség telje­sen hiányzott. Továbbá Meyer azt is találta, hogy az exacerbatio szakaiban a fej hőmérséke mindig néhány tizeddel magasabb, mint a rectumé, míg más lázas betegségeknél ez elő nem fordul. Wachsmuth( 3 * *) 19 betegnél végzett hőméréseket, köztük 5 paralyticusnál. Ezeknél átlag a hőmérsék csak csekély emelkedését észlelte s ezeket is hajlandó más, esetleg jelen volt kóros jelensé­geknek tulajdonítani. Albers( 9) a fej hőméréseivel foglalkozott elmebetegeknél s összehasonlítá a halánték, nyak s a fül mögötti tájék hőmérsékét, nemkülönben a fej két oldaláét, melyre nézve azt találta, hogy 0'5—1'5° R. különbözetek léteznek csekély izgalmaknál, melyek azonban nagyobb fokú izgalmaknál eltűnnek. Krafft-Ebing*) chronicus melancholia egy esete mellett gyors lefolyású paralysisnek egy esetét (nő) is közli, melynél a hőmérsék rendkívül magas fokot ért el, 40—430 C. Sem a macroscopiai, sem a microscopiai vizsgálat heveny lobos elváltozást az agyban nem derítvén fel a hőmérsék extrém emelkedésének magyarázatát csak a vasomotoricus s a hőszabályzó központoknak táplálkozási s beidegzési változások által okozott súlyos zavar feltevésében véli lelhetni. Ugyancsak Kraft-Ebing( 7) felemlíti L. Meyer megfigyeléseit, melyek szerint a paralyticusok nagy fokú izgalmai mindig lázas állapottal összekötvék. Meyer ezen megfigyeléseit számos saját vizsgálata alapján megerősítheti. Westphalo­ L. Meyer ellen foglal állást; saját megfigyelései alapján állíthatja, hogy a paralyticusok dühöngési állapotjai mint olyanok épen nincsenek arányban a pathologicus hőemelkedések­kel, azonban hogy bizonyos betegeknél egészen függetlenül az izga­tottságtól a hőmérsék jelentékenyebb ingadozásai előfordulnak, részben sajátságos időszakos típussal. Ebből azonban az agykéreg idült lobjára vagy egyáltalában lobos folyamatra akarni következ­tetni, nem találja indokoltnak. Mendel'1) a külső hadjárat hőmérsékét összehasonlítá a hónaléval egészségeseknél s elmebetegeknél s azt találá, hogy míg egészségeseknél a különbözet állandó, elmebetegeknél változó. Simon a­ hőmérések hosszú sorát figyelte meg paralyticusok­­nál s igen gyakran azok nyugtalan időszakában — szemben a nyugodtabb időszakkal — jelentékenyebb alászállását a hőmérsék­­nek találta, míg másrészt a hőmérsék emelkedett volt ugyan, de ilyenkor mindig valamely más szervi ok volt kimutatható. Wolff6­ szerint a psychosisok hőmérséke legtöbbnyire nem mutat lényeges eltérést a rendestől, úgy hogy általában véve hő­emelkedések 37'9° C.-on felül mindig egy intercurrens somaticus bajra utalnak. De felemlíti azt is, hogy dementia paralyticanál *) Die allgemeine progressive Gehirnlähmung, eine chron. Menin­gitis. 1858. 2) Temperatur-Beobachtungen bei Geisteskranken. Zeitschr. f. Psych. Bd. 14. 3) Die Temperatur der äusseren Oberfläche, namentlich des Kopfes bei Irren. Zeitschr. f. Psych. Bd. 18. *) Zwei Fälle von extremer Steigerung der Körperwärme bei Geistes­kranken. Zeitschrift für Psych. Bd. 25. 6) Zeitschrift für Psychiatrie. Bd. 23. S. 187—206. 6) Archiv für Psychiatrie. Bd. I. 7) Arch. f. Psychiatrie. Bd. II. 8) Archiv f. Psychiatrie. Bd. II. S. 354. 9) Beobachtungen über den Puls bei Geisteskranken. Zeitschrift f. Psychiatrie Bd. 24—26. 49* 1566

Next