Orvosi Hetilap, 1889. szeptember (33. évfolyam, 35-39. szám)
1889-09-01 / 35. szám
450 ORVOSI HETILAP 1889. 35. sz. semmi jele sem nyilvánult. Végre is, ha az utoljára megölt 8 állatból leszámítjuk azt a kettőt, melyeknél semmiféle boncztani elváltozás nem volt kimutatható, 6-nál bizonyosan megtörtént a fertőzés, mint azt a visszafejlődés kétségtelen nyomait viselő gümős képződményekben feltalált bacillus bizonyítja. Márpedig ha megtörtént, akkor régen halva kellett volna nekik lenniök, ha a tenyészet fertőző képessége rendes volt volna. Több betegség-okozó mikrobáról tudjuk, hogy ha hosszú ideig tenyésznek az állati szervezeten kívüli mesterséges talajon, fertőző képességük elvész, vagy legalább annyira lecsökken, hogy nem nyilvánul a hatása. A gumőbacillus e tekintetben kivételnek látszott. Az itt felsorolt kísérletek azonban arról tanúskodnak, hogy idővel ez is osztozik a többiek sorsában. Én a magam részéről nem kételkedem benne, hogy a használtam fertőző anyag a 6 éven keresztül szakadatlanul folytatott tenyésztés által annyira meggyengült, hogy a nyalat már nem képes megölni, legfölebb a nagyon fiatalt, vagy ha nagy mennyiséget oltanak be belőle. A tengeri malac fogékonyabb a nyúlnál, azt még megöli. Még szembeötlőbb lesz a hatásbeli különbség, ha az én kísérleteim eredményét összevetjük azokéval, amelyeket alapvető vizsgálatai alkalmával Koch maga tett volt fiatal tenyészettel. Különböző gümős anyagból készített tenyészetet részint vérsavóval, részint párolt vízzel feleresztve, a tejes folyadékból egy-egy fél kcm-t fecskendezett be 25 nyúl vérébe. A második héten már soványodni kezdettek az állatok, lélekzetük megnehezedett s 13—31 nap alatt mind elhullottak nagy mértékben lesoványodva. Valamennyinek a tüdeje, mája, lépe stb. rakva volt kisebb-nagyobb gümővel. A kétféle vizsgálat eredménye között a fertőző anyag hatása tekintetében olyan feltűnően nagy a különbség, hogy véleményem szerint ez az aránylag csekély számú kísérlet is eléggé bizonyítja a szóban forgó gümőbacillus meggyengültét. Ismeretes, hogy a némely fertőző betegséget szerencsésen meglábolt állat újabb fertőzés irányában fogékatlannak bizonyul. A felsoroltam kísérletek eredményének láttára önként felmerül az a kérdés, hogy váljon a gümőkórból kigyógyult állat nem válik-e egyszersmind immunná a teljes erejű fertőző anyaghatása iránt? Erre a kérdésre csak újabb szabatos kísérletek adhatnák meg a kellő felvilágosítást, mert ilyen irányú teljesen megbízható kísérletes vizsgálatok, tudtommal legalább, még eddig nincsenek. Kochl közöl egy kísérletet, melyben egy aránylag kevés tenyészettel beoltott kutya kigyógyult a betegségből. Egy fiatal kutya hasűrébe egy 0 5 keni vérsavóval feleresztett gümőbacillus-tenyészetet fecskendezett. Az állat egy darabig kornyadozott, tetemesen lesoványodott, a hasa feldagadt, de azután jobban lett s végre egészen felépült. Öt hónappal később ismét beoltotta, egy vele egy hasi kutyával együtt, de most már körülbelül 4-szer annyi fertőző anyaggal, mint az első alkalommal. Mind a kettő megbetegült, 5 hét múlva az egyik meg is döglött, a másikat pedig, mivel már amúgy is végkép el volt gyengülve, megölték. A tetemvizsgálat eredménye mind a két állatnál ugyanaz lett: a hasárbeli szervek és a tüdő rakva voltak apró gümőcsomócskával. Tehát a betegségen egyszer már keresztül ment állat újabb fertőzés iránt nem bizonyult fogékatlannak. Ez a tapasztalat, a Koch véleménye szerint eloszlatta azt a többektől kifejezett reményt, hogy gyengített gümős fertőző anyag beoltása által, más fertőző betegségek példájára, a gümőkór ellen is immunitást lehet előidézni. Az itt vázolt kísérletek folyama alatt jelent meg egy dolgozat a Pasteur intézetéből Jersini tanársegédtől, aki a gümő fejlődését tanulmányozta s egyszersmind rendszeresen mérte a beoltott nyulak hőmérsékletét. Azt tapasztalta, hogy ha a gümős tenyészetet a vérbe fecskendezte, a beoltás után egy idő múlva magas láz tört ki az állatokon, nagy mértékben lesoványodtak és 2—3 hét lefolyása alatt megdöglöttek. Tetemvizsgálatkor szabad szemmel sehol sem talált grímet, 12 csak mikroskóppal sikerült kimutatnia a májban és a lépben a fejlődés korai szakában lévő gümős képződményt. Ezek a kísérletek a lázgörbe alakja, meg a tetemvizsgálat eredménye tekintetében nagyon hasonlítottak az én egyik még itthon tett kísérletemhez, ahhoz, amelyikben az agyburok alá fecskendeztem volt a Babostól nekünk maradt gümős tenyészetet. Fraenkel a Koch segédje, kapott cserébe Yersin-től egy olyan tenyészetet, amilyennel ő dolgozott, időközben pedig nekem is érkezett egy Babes-féle hazulról. Hogy a kétféle anyaghatását összehasonlítsam, mind a kettőből beoltottam egy keveset 1—1 nyúlnak a stilvisszerébe. A párisi anyaggal oltott nyáron 9 nap múlva kitört a láz s 9 napon keresztül szakadatlanul tartott. A hőmérsék meglehetős magasan járt: többnyire 40'7—41'1° C. közt ingadozott. A 18-dik napon beállott a hőcsökkenés szaka, ezután 3-ad napra pedig a halál. A tetemvizsgálatból kitűnt, hogy a tüdő egész kiterjedésében be volt hintve daranagyságú gümő csomócskával. A lép tetemesen meg volt duzzadva. A lép nedve tömérdek bacillust tartalmazott, úgy szintén a csontvelőben és a májban is sok volt. Kevés számmal a szív vérében is ki lehetett mutatni. Egészen hasonló lefolyású volt a Babes-féle anyaggal tett kísérlet, csakhogy a betegség lappangó szaka tovább tartott, a lázas szak rövidebb volt, de a hőmérsék magasabban járt, többnyire 410—41'6° C. közt ingadozott. A betegség egész tartama megközelítőleg egyenlő hosszú volt mind a két kísérletben, valamint a tetemvizsgálat eredményében sem mutatkozott semmi lényeges eltérés. Az élettani hatás hasonlóságára és a tenyészet egyező külső sajátságaira való tekintettel abban állapodtunk meg, hogy a két anyag ugyanazon forrásból származik, t. i. a Pasteur-intézetből. Később megtudtam Rouxtól, hogy csakugyan adott Babes-nek tenyészetet, melynek sajátságai bizonyos módon tenyésztés által módosulást szenvedtek. A módosulás abban áll, hogy a vérkeringésbe juttatva, gyorsabban megöli az állatot, mint a gyünőkór rendes fertőző anyaga és szabad szemmel kimutatható gümősödést nem hoz létre. Én ugyan találtam gümősödést, pedig az eredeti párisi anyagot fecskendeztem be a nyúlba, de ennek Boax szerint az volna az oka, hogy a Berlinbe küldött tenyészetet nem készítették a kellő módon. Egy másik feltűnő sajátsága ennek a módosított fertőző anyagnak az, hogy bőr alá oltva csak helyi megbetegedést okoz, de — mint szóbeli közlésből tudom — ilyen módon nem lehet immunná tenni vele az állatot. E szerint a dolgozatom elején ismertetett 3 kísérlet e két utóbbival, tulajdonkép egy csoportba tartozik, habár a Babos-tői reánk maradt fertőző anyag a tenyésztés eltérő módja, nevezetesen a tenyésztő talajnak valamennyire elütő minősége miatt eredeti sajátságában némi változást szenvedhetett. Nagyjában véve tehát 2 kísérleti sorozattal van dolgunk, amelyek mindenike más-más értelemben módosult fertőző anyaggal létetett. A Koch-féle u. i. az állati szervezeten kívül hosszú időn keresztül folytatott szakadatlan tenyésztés következtében hatásában gyengült, ellenben a Roux-féle közelebbről nem ismeretes módon erősbíttetett. Ez adatokból tehát az tűnik ki, hogy a gümőbacillus sem olyan állandó sajátságú mikroba, mint amilyennek kezdetben hitték. Mikor a gümőkór fertőző anyagának e különböző hatásait láttam, kételkedni kezdtem benne, hogy a betegségnek klinikailag annyira különböző alakjait élettani sajátságaira nézve is tökéletesen azonos mikroba idézné elő. Mentől tovább gondolkoztam rajta, annál hihetetlenebbnek látszott előttem, hogy az évek során keresztül helyi jellegűnek maradó gümős megbetegedést egy hajszálig olyan bacillus okozná, mint pl. a rohamosan lefolyó tüdővészt. Meg is indultam volt benne, hogy a kérdést kísérletes vizsgálat tárgyává tegyem. Egyelőre az volt a tervem, hogy nagyon heveny és nagyon idült körfolyamatból szerzek oltóanyagot, tenyésztés útján kiválasztom belőle a bacillust, s a tiszta tenyészettel azután pontos összehasonlító vizsgálatokat teszek. Egy pár nyulat be is oltottam volt rohamos tüdővészben elhalt ember tüdejéből, hanem azután nem győztem kivárni: ideje volt továbbmennem Berlinből. Itthon nem rég örömmel láttam, hogy másnak is támad 1 Mittheil, au» cl. kaiserl. Gesundheitsamte. II. k. 2 Annales de l’Institut Pasteur, 1888. május.