Orvosi Hetilap, 1889. szeptember (33. évfolyam, 35-39. szám)

1889-09-01 / 35. szám

450 ORVOSI HETILAP 1889. 35. sz. semmi jele sem nyilvánult. Végre is, ha az utoljára megölt 8 állatból leszámítjuk azt a kettőt, melyeknél semmiféle boncztani elváltozás nem volt kimutatható, 6-nál bizonyosan megtörtént a fertőzés, mint azt a visszafejlődés kétségtelen nyomait viselő gümős képződményekben feltalált bacillus bizonyítja. Már­pedig ha megtörtént, akkor régen halva kellett volna nekik lenniök, ha a tenyészet fertőző képessége ren­des volt volna. Több betegség-okozó mikrobáról tudjuk, hogy ha hosszú ideig tenyésznek az állati szervezeten kívüli mesterséges talajon, fertőző képességük elvész, vagy legalább annyira lecsökken, hogy nem nyilvánul a hatása. A gu­mő­­bacillus e tekintetben kivételnek látszott. Az itt felsorolt kísér­letek azonban arról tanúskodnak, hogy idővel ez is osztozik a többiek sorsában. Én a magam részéről nem kételkedem benne, hogy a használtam fertőző anyag a 6 éven keresztül szakadat­lanul folytatott tenyésztés által annyira meggyengült, hogy a nyalat már nem képes megölni, legfölebb a nagyon fiatalt, vagy ha nagy mennyiséget oltanak be belőle. A tengeri malac­ fogékonyabb a nyúlnál, azt még megöli. Még szembeötlőbb lesz a hatásbeli különbség, ha az én kísérleteim eredményét összevetjük azokéval, a­melyeket alap­vető vizsgálatai alkalmával Koch maga tett volt fiatal tenyé­szettel. Különböző gümős anyagból készített tenyészetet részint vérsavóval, részint párolt vízzel feleresztve, a tejes folyadék­ból egy-egy fél kcm­-t fecskendezett be 25 nyúl vérébe. A második héten már soványodni kezdettek az állatok, lélekzetü­k megnehezedett s 13—31 nap alatt mind elhullottak nagy mérték­ben lesoványodva. Valamennyinek a tüdeje, mája, lépe stb. rakva volt kisebb-nagyobb gümővel. A kétféle vizsgálat eredménye között a fertőző anyag hatása tekintetében olyan feltűnően nagy a különbség, hogy véleményem szerint ez az aránylag csekély számú kísérlet is eléggé bizonyítja a szóban forgó gümőbacillus meggyengültét. Ismeretes, hogy a némely fertőző betegséget szerencsésen meglábolt állat újabb fertőzés irányában fogékatlannak bizonyul. A felsoroltam kísérletek eredményének láttára önként felmerül az a kérdés, hogy váljon a gümőkórból kigyógyult állat nem válik-e egyszersmind immunná a teljes erejű fertőző anyag­­hatása iránt? Erre a kérdésre csak újabb szabatos kísérletek adhatnák meg a kellő felvilágosítást, mert ilyen irányú teljesen megbízható kísérletes vizsgálatok, tudtommal legalább, még eddig nincsenek. Kochl közöl egy kísérletet, melyben egy aránylag kevés tenyészettel beoltott kutya kigyógyult a beteg­ségből. Egy fiatal kutya hasűrébe egy 0­ 5 keni­ vérsavóval feleresztett gü­mőbacillus-tenyészetet fecskendezett. Az állat egy darabig kornyadozott, tetemesen lesoványodott, a hasa feldagadt, de azután jobban lett s végre egészen felépült. Öt hónappal később ismét beoltotta, egy vele egy hasi kutyával együtt, de most már körülbelül 4-szer annyi fertőző anyaggal, mint az első alkalommal. Mind a kettő megbeteg­ült, 5 hét múlva az egyik meg is döglött, a másikat pedig, mivel már amúgy is végkép el volt gyengülve, megölték. A tetemvizs­gálat eredménye mind a két állatnál ugyanaz lett: a hasárbeli szervek és a tüdő rakva voltak apró gümőcsomócskával. Tehát a betegségen egyszer már keresztül ment állat újabb fertőzés iránt nem bizonyult fogékatlannak. Ez a tapasztalat, a Koch véleménye szerint eloszlatta azt a többektől kifejezett reményt, hogy gyengített gümős fertőző anyag beoltása által, más fertőző betegségek példájára, a gü­mőkór ellen is immunitást lehet elő­idézni. Az itt vázolt kísérletek folyama alatt jelent meg egy dolgozat a Pasteur intézetéből Jer­sini tanársegédtől, a­ki a gü­mő fejlődését tanulmányozta s egyszersmind rendszeresen mérte a beoltott nyulak hőmérsékletét. Azt tapasztalta, hogy ha a gümős tenyészetet a vérbe fecskendezte, a beoltás után egy idő múlva magas láz tört ki az állatokon, nagy mérték­ben lesoványodtak és 2—3 hét lefolyása alatt megdöglöttek. Tetemvizsgálatkor szabad szemmel sehol sem talált grímet, 1­2 csak mikroskóppal sikerült kimutatnia a májban és a lépben a fejlődés korai szakában lévő gümős képződményt. Ezek a kísérletek a lázgörbe alakja, meg a tetemvizsgálat eredménye tekintetében nagyon hasonlítottak az én egyik még itthon tett kísérletemhez, ahhoz, a­melyikben az agyburok alá fecsken­deztem volt a Babostól nekünk maradt gümős tenyészetet. Fraenkel a Koch segédje, kapott cserébe Yersin-től egy olyan tenyészetet, a­milyennel ő dolgozott, időközben pedig nekem is érkezett egy Babes-féle hazulról. Hogy a kétféle anyag­­hatását összehasonlítsam, mind a kettőből beoltottam egy keveset 1—1 nyúlnak a stilvisszerébe. A párisi anyaggal oltott nyáron 9 nap múlva kitört a láz s 9 napon keresztül szakadat­lanul tartott. A hőmérsék meglehetős magasan járt: többnyire 40'7—41'1° C. közt ingadozott. A 18-dik napon beállott a hőcsökkenés szaka, ezután 3-ad napra pedig a halál. A tetem­­vizsgálatból kitűnt, hogy a tüdő egész kiterjedésében be volt hintve daranagyságú gümő csomócskával. A lép tetemesen meg volt duzzadva. A lép nedve tömérdek bacillust tartal­mazott, úgy szintén a csontvelőben és a májban is sok volt. Kevés számmal a szív vérében is ki lehetett mutatni. Egészen hasonló lefolyású volt a Babes-féle anyaggal tett kísérlet, csakhogy a betegség lappangó szaka tovább tartott, a lázas szak rövidebb volt, de a hőmérsék magasabban járt, több­nyire 410—41'6° C. közt ingadozott. A betegség egész tartama megközelítőleg egyenlő hosszú volt mind a két kísérletben, valamint a tetemvizsgálat eredményében sem mutatkozott semmi lényeges eltérés. Az élettani hatás hasonlóságára és a tenyészet egyező külső sajátságaira való tekintettel abban állapodtunk meg, hogy a két anyag ugyanazon forrásból származik, t. i. a Pasteur-intézetből. Később megtudtam Roux­­tól, hogy csakugyan adott Babes-nek tenyészetet, melynek sajátságai bizonyos módon tenyésztés által módosulást szenved­tek. A módosulás abban áll, hogy a vérkeringésbe juttatva, gyorsabban megöli az állatot, mint a gyü­nőkór rendes fertőző anyaga és szabad szemmel kimutatható gümősödést nem hoz létre. Én ugyan találtam gümősödést, pedig az eredeti párisi anyagot fecskendeztem be a nyúlba, de ennek Boax szerint az volna az oka, hogy a Berlinbe küldött tenyészetet nem készítették a kellő módon. Egy másik feltűnő sajátsága ennek a módosított fertőző anyagnak az, hogy bőr alá oltva csak helyi megbetegedést okoz, de — mint szóbeli közlésből tudom — ilyen módon nem lehet immunná tenni vele az állatot. E szerint a dolgozatom elején ismertetett 3 kísérlet e két utóbbival, tulajdonkép egy csoportba tartozik, habár a Babos-tői reánk maradt fertőző anyag a tenyésztés eltérő módja, nevezetesen a tenyésztő talajnak valamennyire elütő minősége miatt eredeti sajátságában némi változást szenved­hetett. Nagyjában véve tehát 2 kísérleti sorozattal van dolgunk, a­melyek mindenike más-más értelemben módosult fertőző anyaggal létetett. A Koch-féle u. i. az állati szervezeten kívül hosszú időn keresztül folytatott szakadatlan tenyésztés követ­keztében hatásában gyengült, ellenben a Roux-féle közelebb­ről nem ismeretes módon erősbíttetett. Ez adatokból tehát az tűnik ki, hogy a gümőbacillus sem olyan állandó sajátságú mikroba, mint a­milyennek kezdetben hitték. Mikor a gü­mőkór fertőző anyagának e különböző hatásait láttam, kételkedni kezdtem benne, hogy a betegségnek klinikai­­lag annyira különböző alakjait élettani sajátságaira nézve is tökéletesen azonos mikroba idézné elő. Mentől tovább gondol­koztam rajta, annál hihetetlenebbnek látszott előttem, hogy az évek során keresztül helyi jellegűnek maradó gümős meg­betegedést egy hajszálig olyan bacillus okozná, mint pl. a roha­mosan lefolyó tüdővészt. Meg is indultam volt benne, hogy a kérdést kísérletes vizsgálat tárgyává tegyem. Egyelőre az volt a tervem, hogy nagyon heveny és nagyon idült körfolyamat­ból szerzek oltó­anyagot, tenyésztés útján kiválasztom belőle a bacillust, s a tiszta tenyészettel azután pontos összehason­lító vizsgálatokat teszek. Egy pár nyulat be is oltottam volt rohamos tüdővészben elhalt ember tüdejéből, hanem azután nem győztem kivárni: ideje volt továbbmennem Berlinből. Itthon nem rég örömmel láttam, hogy másnak is támad­ 1 Mittheil, au» cl. kaiserl. Gesundheitsamte. II. k. 2 Annales de l’Institut Pasteur, 1888. május.

Next