Orvosi Hetilap, 1889. szeptember (33. évfolyam, 35-39. szám)

1889-09-01 / 35. szám

1889. 35. Bz. ORVOSI 1 HETILAP 451 T tak hasonló kételyei. Az „Annales de VInstitut Pasteur“ 1887-diki évfolyamában Roux Arb­ingnek egy munkáját ismer­teti, mely azt igyekszik kimutatni, hogy a scrophulosis és a gumókor között különbség van. Erre a megkülönböztetésre a következő kísérletek alapján jutott. 1883-ban beoltott 5 nyulat egy fekélyes nyirokmirigy elsajtosodott részével, mely mirigyet egy különben jó egészségben volt fiatal leány nyaká­ról irtottak ki. Az egyik nyúl valami közbejött ok miatt meg­döglött ; gümősödés nem volt benne. A máj 4-et 5 hónap múlva megölte, de semmi névvel nevezendő elváltozást sem talált. Később tengeri malaczot és nyulat oltott egyszerre, ugyancsak egy scrophulás nyirokmirigyből, melyet egy ép tü­de­­jűnek talált asszony viselt volt a nyakán. Valamennyi állat megkapta a gümőkórt és mind elhullott. Azután megtudta, hogy ez az asszony elhalt tü­dővészben, ellenben az a fiatal leány ép és egészséges. Feltűnt neki, hogy egyik esetben a nyúl is megkapta a gümőkórt, a másikban pedig nem, s arra indította, hogy a mirigydaganatosok sorsát későbben is figye­lemnél kísérje, másrészt pedig, hogy minden alkalommal nyulat és malaczot is oltson, melyek különböző mértékben fogékonyak a gümőkór iránt. 3 kísérlet-sorozatot tett 19 nyálon és ugyan­annyi malaczon különben egészséges egyének scrophulás nyirok­mirigyével. Az eredmény az lett, hogy a malaczok mind meg­megkapták a gümőkórt s 67—70 nap múlva elpusztultak benne, ellenben a nyíltaknak semmi bajuk sem lett. Mikor 70 nap múlva leölte őket, a legbehatóbb vizsgálattal sem tudott gü­mős elváltozást felfedezni, csupán 2-nél talált valami kis helyi folyamatot a beoltás helyén. Két ízben vitte keresz­tül tengeri malaczon a serophula fertőző anyagát, s még­sem sikerült nyálban megfogantatnia. Ezekből a kísérletekből azt a következtetést vonja, hogy a gümőkór fertőző anyaga meg­­betegíti a tengeri malaczot és a nyalat is, ellenben a seroph­aide csak a tengeri malaczot. Igen érdekesek Arl­ingnek a csontgümő fertőző anyagára vonatkozólag tett vizsgálatai. Kísérletei azt mutatták, hogy a tengeri malaczban, mint fogékonyabb állatban, általános gümő­­södést idéz elő, nyáron ellenben csak helyi megbetegedést. Ha azonban előbb kétszer átvitte a tengeri malacz testén, akkor annyira megerősödött, hogy a nyulat is meg tudta ölni. A serophyla fertőző anyagának hatékonyságát azonban kétszeri át­vitel még nem fokozta veszedelmessé a nyálra nézve. Ezek a kísérletek tehát a mellett bizonyítanának, hogy a klinikusok­nak igazuk van, midőn határt vonnak a szorosabb értelemben vett gümőkór és serophyla között. Roux az ismertetéshez fűzött észrevételeiben azt a ki­fogást teszi, hogy hiányzik a mikroskopi vizsgálat, mely a mirigyben foglaltatott bacillusok mennyiségéről felvilágosítást nyújtana. Koch vizsgálatai óta u. i. tudjuk, hogy a scrophulás nyirokmirigyben kevés a bacillus, s így könnyen megtörtén­hetik, hogy hatásuk a nyál ellentállóbb szervezetén megtörik. Az időt is kevesli, a­meddig a kísérlet alá vett nyulakat élet­ben hagyta. De ne feledjük, hogy nem csupán scrophulás mirigy­részletet, hanem a tengeri malacz testéből származott anyagot is oltott b­e a nyálba, és 70 nap mégis csak elég arra, hogy ha egyáltalában hatékony a bacillus, valami nyomot hagyjon maga után. Abban azután tökéletesen igaza van Rouxnak, hogy a kérdéses anyagból készített tenyészet beoltása által lehet el­dönteni legtisztábban a kérdést. Annyi áll, hogy Arb­ing eddigi tudományos működésére való tekintetből bizalmat érdemel, s további vizsgálatai eredményének ígért közlését érdeklődéssel várhatjuk. De másfelől az is igaz, hogy a Koch vizsgálatai nem kedveznek az Arb­ing felfogásának. Koch nagy szám­ú állatot oltott be a legkülönbözőbb eredetű gü­mős anyaggal, s mindig foganattal. A különböző eredetű tenyészetek hatásában sem lehet valami felötlő különbséget felfedezni. Mindazáltal nem kárba veszett fáradság az, a­melyet e kérdés tisztázására fordítanak. Nem­ mulaszthatom el végezetül őszinte köszönetemet e helyen is kijelenteni Kochnak, a­ki a vezetése alatt álló inté­zetben tett vizsgálataimat elejétől fogva jóakaratú érdeklődéssel kisérte. Közlemény Korányi Frigyes egyetemi tanár belgyógyászati kórr ódájából. A chylosus hasvízkór egy esetéről. írták: Hirschler Ágoston tr. belgyógyászati és Buday Kálmán tr. kórboncttani tanársegédek. (Vége.) Nem akarjuk e helyen mindazon eseteket felsorolni, melyekben a hashártyán endothelrák találtatott, csak annyit jegyzünk meg röviden, hogy ezen kevés számú eset közül a a Schulzer és a Lancevaux-félek mutatnak a mienkkel legtöbb rokonságot. Ha esetünk a chylosus hasvízkórra vezetett elsődleges endo­­thel­rák ritkaságánál fogva is figyelmet érdemel, nem mulaszt­hatjuk el, hogy gyakorlati fontosságánál fogva ne utaljunk nyomatékkal azon kórismét tévedésre, melyre a hasűrben tapin­tott daganat vezetett. A­mint a fentebbiekből kitűnik, a daganatnak alakja, elhelyeződése, egyenetlen felülete, tömöttsége, a légzési moz­gáshoz való viszonya, kopogtatási hangja teljesen megfeleltek azon tulajdonságoknak, melyeket a hashártya mögötti nyirk­­mirigyekből kiinduló rosszindulatú daganatoknál szoktunk tapasztalni. A­mint a bonczolat kimutatta a feltűnő dagana­tokat a beleknek, különösen a meseuteriumnak roppant meg­­vastagodása és egyrészt a meseuteriumnak, másrészt a kis és nagy cseplesznek ily nagy fokban a legritkábban észlelt zsugo­rodása és merevsége mellett az okozta, hogy a bélkacsák ál­­hártyáktól összetapasztva, az egyenetlen felületű, tömött daga­nat helyén egy nagy alig mozgatható gomolyba össze­­csomódtak. Ha végig tekintünk a chylosus hasvízkórúak újabb irodal­mán, kétféle nézettel találkozunk annak jelentőségét illetőleg. Debove,3 Pévée,1 Veill és Letulleu kételkednek a régebbi szerzők azon állításában, hogy a chylosus hasvízkór valóban a tápnyirk kiömléséből származhatnék a chylosus edények folytonosságának megszakadása folytán, hanem azt hiszik, hogy a folyadéknak tejszerű kinézése minden esetben genysejteknek vagy a belekerült ráksejteknek zsíros elfajulása által van feltételezve. Hogy esetünkben a hashártya izzadmányban talált rosto­­nya és apró kerek sejtek elzsírosodása ne járulhatott volna némileg hozzá a hasűri folyadék tejszerű kinézéséhez, azt tagadásba venni nem akarjuk, de hogy "azok egymagukban nem okozták a folyadék fenti minőségét, hanem hogy chylus­­nak a hashártyaűrbe való jutása, azt határozottan bizonyítja már azon körülmény, melyet Korányi túr­ úr az esetről tartott kórodai előadásában hangsúlyával kiemelt, hogy a folyadék, melynek minősége mindig egyforma maradt, a csapolások után igen rövid idő múlva rohamosan újból előállott. Ehhez járul a folyadéknak górcsövi vizsgálata alkalmával talált eredmény is, a­mennyiben sejtszegénynek és kizárólag leg­apróbb elementális szabad szemcsékből állónak mutatkozott, huzamosabb állás után sem képezett üledéket, oly tulajdon­ságok, melyeket tápnyira szokott mutatni. Hogy a hasvízkorúak tejszerű kinézése egyes esetekben valóban chylusnak a hashártyaűrbe jutása által jöhet létre, azt a régebbi szerzőknek Quincke munkájában­ összeállított esetein kiiil tanulságosan bizonyítja Strausnak legújabban közölt esete,­ melyben elsődleges gyomorrák után fejlődött has­­hártyarák folytán, mely mellett chylosus hasvízkór állott fenn, a bonczolatnál a bélfodor mellső lemezén két folytonossághiányt lehetett kimutatni, melyből fehéres folyadék ürült. Felemlítésre 1 Archiv d. Heilkunde. XVII. 2 Traité d’anat. path. 3 Mém. de la societé méd. des hóp. de Paris 1881. 4 These de Paris 1881. 5 These de Paris 1882. 6 Revue de medecine 1884. 7 D. Arch. f. kl. Med. 1875. s Arch, de phis. norm, et path. 1886.

Next