Orvosi Hetilap, 1890. augusztus (34. évfolyam, 31-35. szám)
1890-08-03 / 31. szám
1890. 31. sz. ORVOSI HETILAP mely a pigmentsarcomával bizonyos rokonságban áll, csak az által különbözik az utóbbitól, hogy ott a testanyag túlságos képződése és lerakódása által a bőrnek színezete sokkal sötétebbnek, sőt feketének tűnik fel, hogy továbbá a nyirkedények és nyirkmirigyek rendesen el vannak változtatva és a bántalomnak aránylag gyorsabb elterjedése úgy a köztakaróra, valamint a belső szervekben nem annyira metastatikus, mint inkább egyenes úton történik. A bőrgyógyászok azért nem igen különböztetik meg a melanosarcomát a pigmentes sarcométól, mert sokan azt hiszik, hogy ezen komolyabb és veszélyesebb alak csak fokozatosabb elváltozását képezi az utóbbinak Ezen felfogást azonban általánosságban nem igen helyeselhetjük, bár efféle átmenetek elő szoktak fordulni. Másrészt azonban mégis indikáltnak találom Leon Perrini álláspontját, ki egy kiváló monographiában, a melyben a sarcomatosis cutis-t igen behatóan tárgyalja, ezen bántalmakat két nagy csoportra osztja, és pedig 1. mint sarcomé melanique, és 2. sarcomé non melanique-féle alakokra melyeket ő még több alfajokra választ el. Leírásából kiemelendő azon felfogás, hogy ő a melanosarcomát mindig egy anyajegyből, vagy a bőrnek egyik foltos helyéből származtatja, s hogy a képletek rendesen a mogyoró nagyságot túlhaladni nem szokták, mindig sötétbarna, sőt fekete színezetűek, s csak lassanként szoktak a nyírkedények útján a test többi helyeire átterjedni. A nem festenyzett sarcoma-alakok azonban megfelelnek az általam leírt bántalomnak. Ha az efféle megkülönböztetést a festenyzettséget illetőleg általánosan jogosultnak mi is mondhatjuk, mégsem szabad szem előtt téveszteni, amit már előbb is kiemeltünk, hogy minden sarcoma tulajdonképen az edényekből indul ki. Azon nézetre nézve, hogy mindig csak a szemölcsöket, valamint netaláni anyajegyeket a sarcoma kiindulási pontjának kellene tekinteni, kiemelhetjük, hogy egy már praeformált edény elváltozása könnyebben nyújt alkalmat egy utólagosan képződő rosszindulatú képlet támadására, mint ép bőrrészlet. Tény azonban, hogy a sötét pigment- vagy melanosarcoma mindig komolyabb alaknak tekintendő, mint a többi sarcoma-alak. (Folytatása következik.) Korányi Frigyes kir. tanácsos, nyilv. r. t. I. belkórodájánnak dolgozdájából. A rubidium ammonium bromid physiologikus hatása. Tauszk Ferencz dr. és Vas Bernát dr. kórodai gyakornokok. Az epilepsia elleni gyógyszerelés 1851 óta, midőn Lo Hock és M’Donell a bromkaliumot alkalmazták először, mindinkább határozottabb irányt kezdett ölteni, melyben a főszerep a bromkészítményeknek jutott. Ez kivált Otto és Voisini 2 sikereinek közzététele után vált oly általánossá, hogy talán ma nem túlzás Legrand du Saulié állítása, hogy a bromkalium az epileptikus beteg mindennapi kenyerét képezi. Az e téren elért sikerek további növekedése vitt egyeseket arra, hogy egyrészt ezen készítményeket az idegrendszerbeli megbetegedések egyéb alakjainál is gyógyszerül alkalmazzák, másrészt a brom egyéb összeköttetéseinek egész sorozatát antiepileptikus hatásukra nézve vegyék vizsgálat alá, így alkalmazták Brown-Sequard a bromammoniumot, Steinauer a monobrom eczetsavat és bromalhydratot, Stark, Otto, Decaisme a bromnatriumot, Hammond a bromcalciumot, Erlenmeyer a bromlithiumot, Gillespie a bromvasat, Belgrave bromcadmiumot stb., az eredmények azonban nagyrészt a várakozásoknak nem feleltek meg és amint Berger ezen szerek főrészére kiterjedő összehasonlító vizsgálataiból kiderítette, hatásuk a bromkaliuménál jóval kevésbé megbízható. A brom fém összeköttetéseinek hatást előidéző tényezői végkép tanulmányozva nincsenek. Eulenburg és Guttmann,1 Binz2 a káliumnak tulajdonítják a hatást, Laborde,3 Damousette és Felvet4 tisztán a bromnak, míg Roluteau,5 Steinauer8 és Krosz7 szerint az összhatás előidézésénél mindkét componensnek egyaránt jut ki a szerep. Ez utóbbi nézetet Nothnagel is osztja. Ilyen körülmények között Laufenauer'1 1889-ben támaszkodva azon tapasztalatra, mely szerint a kaliumbromid hatása erélyesebb, mint a natriumbromidé és ez viszont hatályosabb, mint a lithiumbromid, vagyis hogy látszólag az elősorolt fémbromidok hatóereje a fémek pozitivitásával, valamint atomjaival egyenes viszonyban van, a bromkészítmény hatékonyságát úgy vélte fokozni, hogy a káliumnál még nagyobb atomsúlyú és még tevőlegesebb jellegű alkati fémet hozott használatba ilyen fém elsősorban a 85'2 atomsúlyú rubidium. Laufenauer tényleg rubidium bromatummal kezdte meg idevágó kísérleteit. Azonban a rubidium bromatum igen magas ára, továbbá azon körülmény, hogy ammonium bromid maga sok tekintetben mint hasonhatású gyógyszer nyer alkalmazást, arra indították Laufenauert, hogy tiszta rub bromatum helyett, ennek az ammonium bromatummal való és az előállításnál közvetlenül nyert keverékét használja Ezen sóelegy készítője Karlovszky; szerinte a vegyi összetétel Rb Br 3 [(NHJBr], azaz egy molecula súly rub. bromidra 3 molecula súly ammonium bromid esik; 100 súlyrészben van tehát 36 súlyrész rubidium bromid és 64 súlyrész bromammonium. A rubid. ammon. bromid fehér vagy kissé sárgás kristályos por, melynek íze kezdetben kissé hűtő, majd csípős sós. Vízben saját súlyával egyenlő mennyiségben oldható. Kristályvize nincs. Platindróton a lángot hajnalpirosra festi, a láng kobalt üvegen keresztül sötétpirosnak látszik Száraz kémcsőben hevítve részben elillan és tiszta fehér málladékot ad, natronlúggal hevítve ammóniák fejlődik. Vizes oldata kevés chlorvízzel és chloroformmal összerázva ez utóbbit vörös-sárgára festi. Laufenauer a rubidium ammonium bromidot csupán klinikai szempontból vette vizsgálat alá. Azonban a kettős sók hatásukra nézve oly sokoldalúságot mutatnak, melynek minden irányban való felismerése szabja meg a therapiának többi irányait, melynek megítélése élőkön aránylag több tényezőtől van függővé téve. Ezen körülmények tették kívánatossá a rubidium ammonium bromid hatásának állatokon való tanulmányozását, miáltal egyszersmind a brómkészítmények hatásának tanához néhány újabb adattal véltünk hozzájárulhatni. Kísérleti tárgyul szolgáló békáink átlagos súlya 70 gm. volt A minimális adag, mely egyáltalán hatást előidézni képes 2 cgm. 30 cgm. subcutan adagolásánál a beszúrás helyén fibrillaris, a többi izomzatra hamar átterjedő, de ép oly hamar múló rángások észlelhetők, miközben az állat mozgásai felette élénkek, 4—5 perez múlva az akaratlagos mozgások, légzés gyengülnek, 10 perez múlva az állat csendes, hátsó végtagokon csekély anaesthesia jelei, mi fokozatosan mellfelé halad, 20 perez múlva az anaesthesia az egész testre kiterjedt, corneák érzéketlenek, az állat hátán nyugodtan megmarad, hátsó végtagok paretikusak, mi mellett a mellsők fokozott tónusban vannak. 30 perez múlva mind a 4 végtag paretikus, a test teljesen anaesthetikus, gyengült légzés. 40 perc múlva az élet semminemű jelei külsőleg nem észlelhetők. A mellkas megnyittatván, a szív gyenge, de rhythmikus összehúzódása egy ideig látható Az adag fokozása mellett az izgatási stádium rövidebb, bár fokozottabb, a hátulról mellfelé haladó anaesthesia 1 Wirkung des Bromk. Virchow’s Arch. 41. 2 Grundzüge d. Arzneimittellehre. 1874. 3 Rech. exp. sur l’action phys. ettherap. dc potass, et du bromure. Le potass, en particulier. (Ref. Virchow. Jahresberichte 18)5!).) 4 Etude exp. sur l’action du bromure de potassium. (Ref. in Virchow’s Jahresb. 1867.) 5 Des variations de l’urée sous l’intiuence de Br K (Ref. in Virchow’s Jahresberichte.) 6 Untersuch, über die phys. Wirk, der Brompräparate. Virchow's Archiv 59. 1. 7 Ueber die physiol. Wirkung des Bromkali. Archiv für exper. Pathologie u. Pharm. 1877. 8 Handbuch d. Arzneimittellehre. 1874. 9 Orvosi Hetilap 1889. 1 De la sarcomatose cutaneé. Paris, 188(5. 288. lap. 2 Recherches cliniques sur le traitement de l’epilepsie par le bromure de potassium 1866. és 1875. Bull. de thérap. T. LXXI. 3 Husemann. Handb. der ges. Arzneimittellehre. 1883. (Decorisme. De la part, qui revient au brome dans Faction therapeutique des bromures. Ref. in Virchow’s Jahresb. 1870.) 4 Real-Encyclopädie d. ges. Wissenschaften. 366