Orvosi Hetilap, 1891. július (35. évfolyam, 27-30. szám)
1891-07-05 / 27. szám
331 ORVOSI HETILAP állott rendelkezésemre. Ezen öt hónapi időszak alatt az intubatio a tracheotomiával parallel végeztetett, ha tubus rendelkezésre állott intubatio eszközöltetett, különben pedig légcsőmetszés végeztetett. 1890. deczember havában szereztem be a második étást, s miután most már összesen 12 tubus állott rendelkezésemre, január hó 1-sejétől minden egyes croup-esetnél intubálhattam. Az első etui a Wincher czégtől való (Berlin), a második pedig a Jetter és Scheerer czégtől (Tuttlingen). Csak rövid idő előtt szereztem be Amerikából, New Yorkból egy eredeti O’Dwyer étűit (Tiemann), ezzel azonban eddigelé csak alig néhány esetben végeztem intubatiót. Hogy a három étui tubusai egymással sem alakra, sem súlyra nem tökéletesen egyeznek, az kétségtelen. Hogy ezen, bár igen csekély fokú különbözetek praktikus szempontból bírnak-e fontossággal, arra talán más alkalommal terjeszkedhetem ki. • * * * Mint méltóztattak hallani, az intubatio-eljárás manapság O'Dwyer nevéhez van kötve; ne gondoljuk azonban, hogy O’Dwyer volt az első, kiben az intubatio eszméje megfogamzott, mert már három évtizeddel ezelőtt Francziaországban, különösen Parisban a franczia orvosok behatóan foglalkoztak a a gége-intubatio eszméjével. 1859-ben ugyanis Bouchut, Francziaország híres gyermekorvosa terjesztette a párisi orvosi akadémia elé a croup kezelésénél általa megkísérlett „tubage du larynx“ eljárást, s Bouchut előleges akadémikus közlése oly feltűnést keltett, hogy az orvosi akadémia hivatva érezte magát arra, hogy ezen sajátságos eljárást beható kritika tárgyává tegye. Az akadémia jelentés tétele czéljából kebeléből Bladhe, Nélaton és Trousseau-t jelölte ki s a discussio a Bouchutféle „tubage“ felett a kiküldött bizottság részletes jelentése alapján indult meg. A discussióban részt vettek Páris legkiválóbb orvosai, így Pierre, Malgaigne, Nélaton és Trousseau s az akadémia beható és hosszas tárgyalás után a következő két pontban foglalta össze véleményét a Bouchut-féle „tubage“ felett: 1. A Bouchut-féle „ tubage“ a croup késelésénél haszonnal egyáltalában nem jár és nem kár nélküli. 2. Ha a belső kezelés laryngitis crouposánál hatástalan marad, segélyt egyedül a légcsőmetszés nyújthat. Érdekesnek tartom megjegyezni, hogy e második pontnál Trousseau- nak, a tracheotomia lelkes hívének, Malgaigne híres sebészszel kellett megküzdenie, hogy a tracheotomia haszna a croup kezelésénél az akadémia által is elismertessék. A Bouchut-féle„tubage“ abban állott, hogy egy, gégcsonda alakjára hajlított ezüst catheterrel, fonállal rögzíthető, mintegy 2 cm. hosszú fémcsövecske vezettetett a légcsőbe. Bouchut 7 esetről referált az akadémia előtt; ezen esetek közül csupán csak egy gyógyult, s ez sem kizárólag a „tubage“nak, hanem az utólag végzett légcsőmetszésnek köszönte felgyógyulását. A Bouchut-féle eljárást az akadémia véleménye csakhamar elfeledtette az orvosi közönséggel, s a „tubage“ annyira feledésbe ment, hogy midőn O'Shwyer Intubatio-eljárását először ismertette, őszintén bevallotta, hogy nem volt tudomása arról, miszerint Bouchut három évtizeddel előtte egy hasonló eljárást már ajánlatba hozott volt. Lássuk már most, mi módon végeztetik az O'Dwyer-féle intubatio ? Az O’Dwyer-féle eljárás abból áll, hogy bronz-massából készült fémcsövecskét vezetünk e czélra szerkesztett műszerrel a szájürön át a légcsőbe. Az O’Dwyer-féle étűiben összesen hat különböző nagyságú fémcsövecske (tubus) van, különböző korú gyermekek számára (a mellékelt ábrán c betűvel jelölve). A tubusok bronz-massából készült, oldalt lelapított, aránylag eléggé súlyos csövecskék, melyek középrészletükön hasas kidomborodást mutatnak, a felső részletükön fémcravatte-tal vannak ellátva, s oválisan megnyúlt fúrási csatornával bírnak. A cravatte egyik oldala átfúrt, s e lyuk vastagabb selyemfonál átvezetésére szolgál. A hasas kiöblösödés s a cravatte meggátolja a tubus lesülyedését a légcső mélyebb részletébe, a cravatte ugyanis az álhangszalagokra fekszik reá, míg a hasas kidomborodás a cartilago cricoidea alatt szerez támaszt a tubusnak. A tubus bevezetése a légcsőbe az intubator segélyével (b betű) történik. Hogy a különböző nagyságú tubusok az intubatorra kellőkép rögzíthetők legyenek, mindegyik tubus egy ízületes fémmandrinnal (obturator) van ellátva (d betű), melynek felső vége körülbelül 112 centiméter mélységű csavarmenetes fúrási csatornával bír. Az intubator gégcsonda alakjára hajlított műszer (b betű), melynek szabad vége 12 cm. hosszú csavarmenetes fémrudacskával van felszerelve. Ha intubálni akarunk, a megfelelő tubust ellátjuk obturatorával s az obturatornak az intubatorra való felcsavarása által rögzítjük a tubust. A tubus leszabadítása madrinjáról az intubáló műszer kis villaszerű készülékével történik, mely ujjnyomásra könnyen előre tolható, miáltal a tubus lecsúszik madrinjáról. Hogy végezzük már most az intubatiót ? A laryngitis crouposában szenvedő gyermek az ápoló által ölbe vétetik s ülő helyzetben a műtővel szemben helyeztetik el. Az ápoló a gyermek lábait saját lábai közé veszi, egyik kezével a beteg két kezét rögzíti, másik kezével pedig a gyermek fejét tartja verticális síkban, oly módon, hogy kezét a gyermek homlokára helyezi. A segéd az étus terpesztőjével (a betű) a bal szájzúgból kellőkép terpeszti a beteg száját, mire megkísértjük a tubus bevezetését. Kikeressük a fémscala segélyével ( betű) a beteg korának megfelelő tubust, felszereljük kissé megolajozott mandrinjával, a tubus cravatte-ján, a lyukon keresztül erős selyemfonalat húzunk s a tubust reácsavarjuk az intubatorra. Bal kezünk mutatóujját mélyen bevezetjük a garatűrbe s előtoljuk a gégemenetig. Az epiglottist ujjunk hegyével felemeljük s mellfelé vonva szabaddá tesszük az aditus laryngist. Megjegyzendő, hogy ezen művelet nem minden esetben sikerül mindjárt első kísérletre; különösen nehezen emelhető el az epiglottis oly esetekben, ahol a gége a légzési nehézség folytán nagy kitéréseket végez fel- és lefelé. A tubus az intubator segélyével bal mutatóujjunk mentén vezettetik a garatűrbe és pedig oly módon, hogy a tubus előtolása közben, mindaddig míg a tubus vége a garat hátsó falzatát meg nem közelíti, az intubator fogantyúja a beteg törzsével lehetőleg párhuzamos irányban tartatik. Erre az intubator a verticális síkból a horizontális síkba s azon túl emeltetik, mi által a tubus szabad vége a gégebemenet fölé kerül; a tubus szabad végét ekkor mutatóujjunk hegye mellett a hangszalagok közé toljuk s az intubator villás készülékének előtolása által leszabadítjuk madrinjáról s az így szabaddá tett tubust bal mutatóujjunk hegyével letoljuk a légcsőbe. A tubus 1891. 27. sz.