Orvosi Hetilap, 1891. július (35. évfolyam, 27-30. szám)
1891-07-05 / 27. szám
1891. 27. sz. ORVOSI HETILAP bevezetésének gyorsan és enyhén kell történni, mert a tubus bevezetése alatt könnyen asphyxia léphet fel, t. i. akkor, ha a bevezetés nem eléggé gyorsan s kíméletesen végeztetik. Amerikai intubatorok, így O’Dwyer és Dillon Brown megkívánják, hogy e művelet 5—10 másodpercénél hosszabb időt ne vegyen igénybe. Nem egyszer megtörténik az, hogy a tubus bevezetése a légcsőbe az első kísérletre nem sikerül, azaz a tubus nem a hangrésbe kerül, hanem a bárzsingba jut. Ezért rögzítjük a tubust selyemfonállal s tartjuk a fonál végeit az intubáló kézben, az intubator fogantyúja mellett. 11a a tubus a bárzsingba került s így az intubatio sikertelen maradt, a leszabadított tubust a fonál segélyével rögtön ismét kivonhatjuk, míg ha a tubus fonállal megerősítve nincsen, a tubus a bárzsingon át a gyomorba s innen a belekbe jut, nagyobb bajt azonban alig fog itt okozni, mert súlyánál fogva, mint azt O'Dwyer és mások tapasztalták, rövid idő alatt átcsúszik a beleken s kétszer 24 óra után rendszerint kiürül a bélsárral. Az, ki intubatióval sűrűn foglalkozik rövid idő alatt oly ügyességre tehet szert, hogy a legtöbbször már első kísérletre sikerül neki a tubus sikeres bevezetése. Én és kórházi segédeim a legtöbbször az első kísérletre be tudjuk vezetni a tubust a légcsőbe, mindennek daczára azonban fordulnak olykor elő esetek, hol a sikeres intubatio csak a 2-dik esetleg 3-dik kísérletre végezhető, sőt volt nemrég egy esetünk, hol egy 14 hónapos kis croupos betegnél csak a 7-dik kísérletre sikerült a tubus bevezetése a légcsőbe, s ha az intubatio nem sikerült, rövid szünet után újabb kísérletet teszünk, nagyobb szünetet csakis akkor kellene tartanunk, ha az intubatio-kísérlet a beteget nagyon elgyengítette volna (lassú és gyakorlatlan intubatio). Kérdés miről tudjuk meg, hogy az intubatio sikeres volt ? A sikeres intubatio hatása eclatans. Azon gyermek, ki a tubus alkalmazása előtt a legnagyobb fokú légzési nehézségképét mutatta (erős scrobicularis és jugularis behúzódás, hangos sípoló légzés, ajk-cyanosis, fájdalmas ijedt arczkifejezés), a tubus beillesztése után úgyszólván egyszerre szabadon lélegzik, a scrobicularis és jugularis behúzódás eltűnik, a cyanotikus ajkak megpirosodnak s a beteg arczkifejezése derültté változik át. Nagyobb, értelmesebb gyermek maga jelzi suttogó hangon, hogy a fuladozástól megszabadult s légzése felszabadult. Természetes, hogy a kórképnek imént jelzett megváltozása csakis akkor következhetik be, ha a croupos folyamat a légcső alsóbb részletébe, esetleg a nagy horgágakba még nem terjedt át; ily esetekben az intubatio könnyen érthető okoknál fogva könnyebbülést nem okozhat. Hogy a tubus bevezetése a légcsőbe sikerült, megtudjuk rendszerint azon jelenségből is, hogy sajátságos csőhang jelentkezik akkor, midőn a tubus bevezetésekor köhögési roham váltódik ki. A köhögés bekövetkezésével a legtöbbször bő purulens szívós nyálka üríttetik, melynek mennyisége olykor majdnem gyermekkanálnyi, sőt nem egyszer crouphártyaczafatok is kerülnek a napvilágra, mely hártyák a legtöbbször csak keskeny foszlányok, olykor azonban impozáns, néhány centiméternyi hosszú vaskos membránok, melyekről alig tudjuk elképzelni, hogy a relatív keskeny calibera tubuson keresztül küszöbölődtek ki. O’Dwyer és társai első közleményükben azt ajánlották, hogy az intubatio-eljárás elsajátítása czéljából először hullán tétessék kísérlet. Én magam hullán két ízben tettem próbát, még mielőtt élen az intubatiót megkísérlettem volna, de a tubus bevezetése egyik esetben sem sikerült, főkép a hullamerevség folytán. Az eljárást élőn végeztem először, élőn gyakoroltam be magamat, valamint segédeimet is, kik mindnyájan kellőkép elsajátították az eljárást. Mielőtt az intubatiót végeztem volna, mást intubálni nem láttam, s az eljárást csakis az amerikai közlemények alapján gyakoroltam be. Első betegem, kinél intubatiót végeztem, egy légcsőmetszéses croup-beteg volt, kinél a croupos folyamat kedvezőleg folyt le, a canule végleges eltávolítása azonban nem sikerült, hihetőleg sarjadzási folyamat következtében. Ezen betegemnél egy intubatio s a 1 Az előadáson ily hártyák a kórház gyűjteménytárából demonstráltattak. 382 tubusnak 24 órai fekvése a légcsőben elegendő volt arra, hogy a canule végleg el legyen távolítható, s a gyermek az intubatio után csakhamar zárt trachea-sebbel s teljesen szabad légzéssel, tehát tökéletesen gyógyultan volt elbocsátható a kórházból. Ezen első s valóban fényes sikerű intubatióm volt az, mely arra buzdított, hogy az O’Dwyer eljárással, melyhez első kísérleteim előtt magam sem viseltettem nagyobb bizalommal, rendszeresen foglalkozzam. “ (Folytatása következik.) Közlemény Kézmárszky Tivadar ny. r. tanár egyetemi I. szülő- és nőgyógyászati korodájából. A szülés passiv tényezői. Bäcker József dr.-tól. (Folytatás.) Hogy milyen a magzatfej rendes alakja, erre nézve a nézetek még nincsenek tisztázva. Az a fejalak, melyet a koponyafekvéses szülés után látunk, pathologikus. Sokan, így Olshausen is, a farfekvésben született magzat fejét tekintik az érett magzat mintájának. Azonban, ha meggondoljuk, hogy a farvégű fekvés mellett az egész kitolási időszak alatt a méhfenék a fejre nyomást gyakorol, továbbá, hogy a fej a medencén való keresztül hatolása alatt mégis csak kénytelen alkalmazkodni, az így megszületett fejalak sem lehet rendes, hanem elváltozott. Az egyedüli mód, az érett magzat fejének pontos vizsgálatára sectio caesarealinál fordul elő. Egy ily fej pontos leírását Budin közli. Remélhető, hogy ezentúl, midőn úgyis a császármetszések aerájában élünk, több ily észlelés fog rendelkezésünkre állani. Addig is meg kell elégednünk azzal, hogy azt a fejalakot, mely a gyermekágy első napjaiban, az egyes méretek megváltoztatásával kifejlődik, az intrauterin magzat fejével azonosnak vegyük s ezzel hasonlítsuk össze a szülés után talált elváltozásokat. Úgy mint az anthropológusok, a szülészek is a magzat fejének mérésére, nagyságának és alakjának megítélésére több féle méretet vesznek fel. E méretekre nézve is, ami az egyes átmérők végpontjait illeti, jelentékeny eltérések mutatkoznak a szerzőknél. Hogy feladatomnak pontosan megfelelhessek, dr. Török Aurél úrhoz, az anthropologia nyilv. rendes tanárához fordultam, ki kegyes volt utasításokat és fölvilágításokat adni a mérések kivitelére, valamint az anyag földolgozására nézve, miért is Neki e helyütt is legmelegebb köszönettel adózom. Tanácsai szerint a következő átmérőket vettem figyelembe: 1. Sagittalis átmérők. 1. Nagy ferde — diameter occipito-mentalis longitudinális — ; ez terjed az állcsúcstól (gnathion). Naegele szerint a kis kutacsig (lambdapont), Chailly-Honoré stb. szerint a protub. occipitalis externáig (Inion), vagy Schröder szerint az occipit legtávolabbi pontjáig (extremum). Az inion biztos kitapintása igen nehéz. A másik két méret mindegyike szükségesnek látszik, hogy a fej hátulsó felének elváltozását felismerjük. E rovatban tehát két átmérőt mértünk : a) a gnathiontól a lambdapontig b) a gnathiontól az extremumig. (Ez a Budin-féle diameter maxima — M.) 2. Egyenes átmérő; d. occipito frontalis. Mivel csecsemő agykoponyáján a glabela még nincsen kifejlődve, elülső fix pontnak az orrgyököt, a két margó supraorbitalis-t összekötő részt (Nasion) vettük, a hátsó végpontét pedig az előbbi pont szerint ismét kétféleképen : a) nasiontól—lambdapontig b) nasiontól—extremumig. 1 Az intubatio megkisértése ezen esetben Bankénak „Heber Intubation, des Kehlkopfes bei erschwertem Decanulement nach Tracheotomie“ czímű 1889. évi heidelbergai előadása alapján történt. 2 Volkm. Samml. Nr. 8. 18. 1. 3 De la tété du foetus Paris 1876. 24. 1. 4 A zárójel között adjuk az anthropologia rövid műkifejezéseit.