Orvosi Hetilap, 1892. október (36. évfolyam, 40-44. szám)
1892-10-02 / 40. szám
485 ORVOSI HETILAP 1892. 40. sz potot biztosíthatunk a betegnek, a melylyel hosszú ideig elélhet relativ jólétben, a nélkül, hogy bajának nehézségei és kellemetlenségei hivatásának betöltését lehetetlenné tennék. Gyakran észlelhetni azt, hogy egy gyógyszer, mely valamely betegség ellen jó sikerrel alkalmazható, egyes esetekben egészen hatástalan. Ismeretes, hogy a váltólázat — amely ellen a chinint mint ideális specificumot leírjuk — akárhányszor vagyunk kénytelenek arsennel gyógyítani. Az okát ezen jellenségnek minden esetben eddig nem tudni; azon gyakorlati következtetést vonhatjuk azonban ebből, hogy különösen azon betegségeknél, amelyek ellen specificumot nem bírunk, minden ezen betegség ellen sikeresen használható gyógyszer evidentiában tartandó, hogy adandó alkalommal egyéb eljárások hatástalanságánál alkalmazzuk. Jelen soroknak is czélja a figyelmet felhívni egy a tüdővész ellen ajánlott gyógyeljárásra, melynek eredeti hazája Olaszország, és mely eddigelé azonban nagyobb terjedelemben s tudományos módon csak franczia klinikusok s egy-két angol és német orvos által kíséreltetett meg. Értem a kénes vizek használatát. A legrégibb adatot eme gyógymódra vonatkozólag Pliniusnál találjuk, aki egy helyen felemlíti, hogy a tüdőbetegeket vulkanikus vidékekre szokták volt küldeni, hogy ott meggyógyuljanak ; kétséget nem szenvedhet, hogy a vulkanikus atmosphaerában mindenkor fellelhető kénhydrogén és kénessav az, melytől a gyógyító hatást várhatták. Nagyobb s szélesebb körben való alkalmazásnak eme gyógymód egészen a legújabb időkig nem örvendett, s használata Olaszországban csupán a Pozzuoli melletti Solfataras Francziaországban a pyrenin kénes vizekre szorítkozott, amely források századok óta vannak használatban tüdőbajok ellen. Az impulsust a kénes vizeknek tudományos módon való használatához a tuberculum bacillusnak Koch által 1882-ben történt felfedezése adta. A tüdővészt a legrégibb időktől egészen Laennec koráig tisztán empirikus módon gyógykezelték. Laennec nihilistikus felfogása után — szerinte a tüdővész absolute gyógyíthatatlan — az orvosok csak symptomatikus gyógykezelésre szorítkoztak, s egy causalis vagy radicalis gyógyítást meg se kísértettek. A jelen század második felében a klimatotherapeutikus s diaetetikus gyógymód uralta a helyzetet egészen Koch felfedezéséig. Amidőn a tuberculum bacillus felfedezése által a tüdővész parasitikus volta bizonyossá lett, közelfekvő volt a gondolat, gyógyítását antiparasitikus, antiseptikus gyógyszerekkel megkísérteni. Itt ismét legrationálisabbnak látszott a tuberculum bacillusokat fészkeikben felkeresni, s az antiparasitikus gyógyszerek direct hatásának alávetni. Eme feltevésekből kiindulva, megindult széles mederben az antiseptikus belégzési gyógymód. Meg lett kísértve számos klinikus által az összes antisepticum : a sublimat, jodoform, cárból, eucalyptol, benzoesav, stb. anélkül, hogy eme kísérletek a várt eredményhez vezettek volna. Az antisepticumok során így végig haladva, Leyden és Hiller eljutott a kénhydrogénhez, mely a várakozásoknak ép oly kevéssé felelt meg, mint a többi antisepticum. A baktériumölő szerek eme hatástalanságát könnyen megérthetjük, ha tekintetbe veszszük, mennyire ellentállók épen a tuberculum baciilusok chemiai szerekkel szemben, úgy annyira, hogy elpusztításukhoz ezen szereket oly concentratióban kellene alkalmazni, mely az élő szöveteket is irgalmatlanul tönkretenné. A kénhydrogénnel specialiter Trudeau végzett kísérleteket olyankép, hogy tuberculum bacilusok tiszta kultúráit 20 perczig vetette alá tömény kénhydrogén-gáz hatásának s ezen culturákat nyulaknak mellhártya-üregébe inficiálta. A kísérleti állatok kivétel nélkül nagy kiterjedésű tüdő- és nyirkmirigytuberculosisban pusztultak el, bizonyságául annak, hogy a bacilusok még a tömény kénhydrogén által sem vesztették el fertőző képességüket. Minthogy pedig inhalátióhoz a kénhydrogén legfelebb 25—30-szoros hígításban használható, ilynemű gyógyeljárásnál mint antisepticumtól hatás absolute nem várható. Mindezek daczára számos kitűnő klinikus és jól megfigyelő orvos a kénes vizek használata után tüdővészeseknél oly feltűnő javulást észlelt, hogy az említett vizeknek tüdőtuberculosisra gyakorolt gyógyító hatását tagadni nem lehet. Nézzük a kénes vizekkel eddig végzett gyógymódokat és a velük elért eredményeket. Általában kétféle alkalmazási mód használatos — az ivókúrától eltekinthetünk — : ú. m. a Bergeon lyoni orvos által inaugurált végbélbe alkalmazott beöntések s a már régóta használatos kéngőzös belehelések. A két módszer ugyanazt czélozza, hogy t. i. a tüdő s a bacilusok a kénhydrogén hatásának alávettessenek s csupán az utak, a melyeken ezt elérni akarják, mások. Bergeon volt az első, ki tudományos alapon indulva végzett rendszeres kísérleteket kénhydrogénnel tuberculosus állatoknál. Két évi kísérletezésének eredményéről — mely kivétel nélkül kedvező volt — 1886 ban először az „Académie de sciences“ majd a nancy-i congressuson s végül az „Académie de medicine“-ben referált. Bergeon a tüdővész parasitarus voltából kiindulva, arra törekedett, hogy a tüdőbe fészkelt bacillusokat mentől hosszabb ideig oly antisepticummal hozza lehetőleg benső érintkezésbe, melynek a szervezetre káros hatása nincsen. Ebbéli törekvésében jól felhasználhatta Claude Bernard egy észleletét. Utóbbi szerző már 1857-ben gyógyszertani előadásai alkalmával felhívta a figyelmet arra, hogy valamely állatnak a vénájába inficiált vagy a végbélbe öntött kénhydrogén miután a vérbe felszívódott a tüdőben teríttetik ki, a nélkül, hogy valami jelentékenyebb kellemetlenséget okozna. Cl. Bernard eme érdekes észlelete feledékenységbe ment s Bergeon érdeme, hogy azt az orvosi tudománynak visszahódította. Bergeon állatkísérleteivel párhuzamosan Chantemesse a betegágynál alkalmazta ez eljárást s elért eredményei annyira biztatók voltak, hogy Cornil érdemesnek tartotta az „Académie de medicine“-ben erről referálni. Bergeon a beöntésekhez egy készüléket használt, mely következő három részből áll: 1. egy szénsavfejlesztő edény; 2. az u. n. barbotteur s 3. az injecteur. Az edény, amelyben a szénsavat fejleszti, egy közönséges a laboratóriumokban használt gázfejlesztő edény. A barbotteurben foglaltatik a gyógyvíz, eau de Challes, eaux Bonnes, de Labassére, d’Enghien stb., amelyen keresztül a szénsav hajtatik, hogy a kénhydrogénnel keveredjék. Az injecteur egy kaucsuk ballon, mint az a spray-készülékeknél használatos, melynek csöve egy keményebb anyagból készült beöntési csővel van armirozva. Ezen apparátust Morel és Bardet módosította. Bergeon az eljáráshoz következő előírást adja : A gyógymód kezdeténél egy egyszeri beöntéshez 100—150 cm. kénhydrogén és 2 liter szénsav használandó, mely mennyiség már néhány nap múlva megkétszerezhető, úgy hogy 200—250 cm. kényhydrogén és 4—6 liter szénsav öntetik be egyszerre. A beöntések naponta kétszer ismételtetnek s legalkalmasabb időnek az evés előtti, vagy 3—4 órával az evés utáni idő bizonyult. Ha röviddel az étkezés után eszközöltetik a beöntés, könnyen áll be hányás. Míg a beteg beletanul, szükséges, hogy az orvos maga végezze a beöntéseket, hogy meggyőződjék, mennyire tűri azokat a beteg. A beöntés lehetőleg lassan történjék — */* óráig egy beöntés — hogy időt engedjünk a gáz felszívódására, különben mértékadóul ez irányban azon nyomás nagysága szolgál, mely szükséges, hogy e légnemek a végbélbe behajtassanak; ebből lehet ugyanis következtetni ama feszülés nagyságára, mely a bélben van. Ha a feszülés nagy, egy ideig várakozni kell, míg a gáz felszívódása folytán az ismét kisebbedik. Mivel még a legkíméletesebb beöntésnél is a has mindig egy bizonyos fokig feszül, előnyös, ha a beteg minden szorosabb ruhát levet és hanyatt fekszik. A betegek ezen beöntéseket rendesen igen jól tűrik, ügyelni kell azonban, hogy a szénsav lehetőleg tiszta legyen és absolute ment azon savaktól, amelyek előállításához használtattak, elsősorban a sósavtól. Hasonlókép fontos, hogy a szénsav ne kevertessék levegővel, mert ez utóbbi kólikaszerft fájdalmakat s izgalmi tüneteket okozhat. Hogy a kénhydrogén jól türetik, onnan is várható, hogy az már physiologice is élő