Orvosi Hetilap, 1893. április (37. évfolyam, 14-18. szám)

1893-04-02 / 14. szám

161 ORVOSI HETILAP 1893. 14. sz. és szagtalan volt; ilyen tiszta vizelete a betegnek 6 év óta nem volt. Ez biztos jele volt annak, a mit az azóta megejtett m­ígyvizsgálat meg is erősített: hogy a bal vese egészséges. A beteg, a­ki a műtét előtt lázas volt, a műtét napján először volt láztalan és az egész különben zavartalan gyógy­­lefolyás alatt az is maradt. * * * Az eltávolított vese több tekintetben érdekes. A vese­­medencze és a kelyhek ki vannak tágítva. Az egyes kelyh­ek nagy dió mekkoraságú üregeket képeznek. A vese állománya sorvadt, úgy hogy a vesekelyhek a felületet 5—3 miliméter­­nyire megközelítik. (1. b.) A nyakhártya mintegy 1 milliméter vastag, bűzös és szennyes sárga csapadékréteggel volt fedve. A vese hasüreg felé fordított felületének közepe táján egy üreg látható (II. a.), a­mely még a borszesz-készítményen is nagy dió mekkoraságú és a mely egy finom csatornán át közlekedik a vesekehelylyel. Ezen üreg nem egy külön tályog, hanem a mint a nyakhártyával bevont közlekedő csatorna is bizonyítja, egy kitágult vesekehely, a melynek közlekedő nyílása lobos duzzanat által el volt zárva és a melynek folyton szaporodó tartalma a környi falat már áttörni készült. Ezen kehelynek hashártya felőli fala egy 1/2 milliméternyire van megvékonyodva és a vesének többi piros felületétől sárga szine által ütött el, a­mi a borszesz-készítményen is látható. A vesekeh­elyben feküdt a betegség okozója: a 2 cm. hosszú, körülbelül ugyan­ilyen széles, 12 mm. vastag húgykő (s. a.), a­mely 1 cm. hosszú, 5 mm. vastag nyúlványával a húgycső szájadékába volt ékelve. Áttekintve az egész esetet, úgy látjuk, hogy a beteg nem csupán a putrid vesekehely láb által sodortatott életveszélybe, hanem hogy az életveszélyt fokozta azon kehelyöböl, a melynek szűk közlekedő csatornája a kehely felé a szövetduzzadás által elzáratott és a melynek váladéka a húgyvezében kiürülni nem bírván, feszülése által a falzat necrosisát okozta. Ezen öböl, a mely már most mint önálló és putrid folyadékkal teli tályog szerepelt, egynéhány nap múlva áttörte volna a hashártyát, a­melylyel már össze volt nőve, és a hasüreg infectiója által valószínűleg a beteg halálát okozta volna. A fog­gyökér-emelők alkalmazásáról, különös tekintettel az alsó őrlőfogak mélyen fekvő gyökereinek eltávolítására. Vajna Vilmos dr., egyetemi magántanártól. (Vége.) Az említett főalakoknak sokféle, velük nagyobbrészt megegyező variatióik vannak forgalomban, azonban czéljuknak általában nem igen felelnek meg, a­mint ezt Scheff-nél láthat­juk jellemzően kifejezve, midőn a „Handbuch der Zahnheil­kunde“ II. kötete 160. lapján az emelőkről a többiek közt így ír ritkított betűkkel: „Die Absicht, mit dem Instrumente zwischen Wurzel und Alveole einzuhringen, ist aus anatomischen Gründen absolut unausführbar.“ Ugyane fejezetben más helyt ezt mondja: „Wer jedoch meint, dass Wurzeln, die mit der Zange nicht zu extrahiren sind, dagegen leichter mit irgend einem Hebelinstrument heraus befördert werden können, befindet sich, wenn man von einzelnen besonderen Ausnahmsfällen absieht, in einem unbegreiflichen Irrthum.“ Ezt, az emelők gyakorlati értékét úgyszólva teljesen két­ségbe vonó erős kritikát Scheff természetesen csak a mostanáig ismert eszközökre érthette, a­minek nagy részben mi is, habár nem is épen egészen, igazat kell hogy adjunk. Ha ugyanis egyrészt szemügyre veszszük a jelenlegi emelők constructióját, másrészt megfigyeljük, a foggyökereknek az alveolushoz való boncztani viszonyát, úgy csakugyan ez eszközökkel a gyökér és alveolus közé való bejutás az utóbbinak szétroncsolása nélkül nem egykönnyen képzelhető. Vagyis más szavakkal: ez eszközök nem bírnak olyan alkotással, hogy velük a mélyen fekvő, az alveolus széle alá tört gyökerek jól, kíméletesen ki­vehetők lennének. Ezt bizonyítják nemcsak a tapasztalat és az egyes szerzőknek az emelőket elítélő nyilatkozatai, hanem azon körül­mény is, hogy a resectiós fogak jóval később lettek kitalálva és némelyek által az alsó molaris fogak gyökereinek eltávo­lítására is ajánlva. Ha az emelők czéljuknak eseteinkben is megfeleltek volna, úgy ez ajánlatra nem lett volna szükség. Ezzel azonban nem akarom a resectiós fogak értékét kisebbíteni, sőt annyival kevésbé akarom ezt tenni, mivel magam is nem sokkal ezelőtt , Trisector­-fogómban hasonczélú eszközt construáltam a fogmeder átvágására. Trisector-fogóm, valamint a resectiós fogók is, vékony alveolusú fogaknál, mint pl. pofa- és frontális fogaknál igen jó szolgálatot tehetnek. Csakis az alsó őrlőfogaknál való alkalmazását látom czélsze­­rűtlennek az említett szerzőkkel megegyezőleg, a már előbb kifejtett és megindokolt boncztani viszonyok alapján. Az előadottak szerint, mint látjuk, az alsó molarisok gyökereinek eltávolítására legjelesebb szerzőink a resectiós fogak használatától óva intenek, másfelől a jelenlegi emelők alkalmazásától kevés sikert várnak. E szerint, úgy vélem, talán nem cselekedtem felesleges dolgot, midőn a bonc­tani viszonyok szoros szemmeltartásával olyan emelőket construáltam, a melyekkel sikerülhet talán a legtöbb esetben minden nagyobb roncsolás és sértés nélkül az alsó őrlőfogak gyökereit kíméletesen, aránylag könnyen el­távolítani s egyszersmind ez által remény­em egyes szerzők rossz véleményét az emelőkről részben megváltoztathatni. Emelőim speciálisan az alsó molarisok gyökereinek el­távolítására vannak szánva, azonban magam már nem egy esetben jó eredménynyel használtam az alsó pofafog-gyökér­­nek eltávolítására is. Ezen eszköz több sajátságaiban előnyösen eltér az eddig ismert bármely hasonczélú eszköztől. Eltér először is csőrének sajátos alkotása, hosszúsága, hajlásai és karcsúsága által, vala­mint nyelének szerkezete által, mely nagyrészt az összecsukott kéz természetes alakjának negatív formájával bír, a miáltal nemcsak egy igen kényelmes, hanem felette biztos fogás esz­közölhető s ez az eszköz vezetése tekintetéből fontos, úgy hogy az eszköz elfordulása műtét közben, a mi a körtealaku nyékieknél megtörténhetik és véletlen sértésekre szolgálhat okul, itt ez oldalról úgyszólván, ki van zárva. Azonkívül, a mutatóujj valamint a hüvelykujj számára is, az ujjak hosszúságának megfelelő helyen, különböző magas­ságban egy-egy kissé homorú reczézett felület van készítve, mely a biztos fogást és a vezetést nagy mértékben elősegíti s nyomás és ellennyomás kifejthetésére szolgál. Az eszközből egy pár van, egy a jobb oldal és egy a bal oldal számára, megfelelő haj­lással készítve. Ez emelőnek mindig a nyelvi oldalról való alkalmazását ajánlom több jelentős — azonban az eddigi szerzők által nem igen méltányolt — boncztani és erőműtani okokból. Először is azért szükséges és lehetséges ez emelőket a nyelvi oldalról jobban alkalmazni, mivel az alsó álcsont a fog­sejtekkel együtt, mint ismeretes, nem függélyesen áll, hanem alsó részével épen a molárisok táján kissé kifelé hajlik, így tehát a foggyökerek is csúcsaikkal az arcz felé, felsőbb részük­kel a nyelv felé néznek. E látszólag nem nagy jelentőségű boncztani viszony fontos annyiban, hogy ezen alkotásnál fogva lehetséges a fogsejtekbe a nyelvi oldalról nem egészen derék­szög alatt hajtott emelőkkel is — melyekkel nagyobb erőt fejthetni ki, mint a derékszög alatt hajtottakkal — behatolni. Másodszor azért szükséges a nyelvi oldal felől operálni, mivel a fogsejt fala a belső lingualis oldalon vastagabb, mint a a külső facialis oldalon. Az emelők alkalmazására nézve e fontos körülmény E. Mühlreiter „Anatómiájáéban is fel van említve, sőt már I. H. Bücking 1782-ben megjelent munkájában: „Vollständige Anweisung zum Zahnausziehen für angehende Wundärzte“ is figyelmeztet rá. A nyelvi oldalról való ezen behatás azon okból is bir reánk nézve jelentőséggel, mert az eszköz — mely mint mindjárt látni fogjuk, részint mint ék, részint mint kétkarú emelő

Next