Orvosi Hetilap, 1893. július (37. évfolyam, 27-31. szám)

1893-07-02 / 27. szám

321 ORVOSI HETILAP 1893. 27. sz. több vért, mint a mennyit rendes szüléseknél is megszoktunk. Csak a méhmetszés és a magzat kihúzása közben volt bővebb a vérzés, mely a méh kiürítése után gyorsan megszűnt; az egész hosszadalmas varrás alatt vérzés úgyszólván nem volt, nem a hüvely felé sem; utóvérzés szintén semmi sem volt. Teljesen jó volt a gyógyulás is, csak az első 3 nap mutatkoztak lázas mozgalmak (egyszer 38'5° C.). Feltűnő kevés volt a gyermekágyi folyás; úgy látszik a méhvarrat jótékony ingerül szolgál a méh involutiójára. 13-dik nap szedtük ki a has varratokat s 18 dik nap kelt fel a gyermekágyas. A legjobb eredményt értük tehát el a legegyszerűbb módon. 1. Olyan időben végeztük a császármetszést, a­mely nekünk legalkalmasabb volt, tekintet nélkül a szülés előhala­­dására, annak egészen a kezdetén, szinte a terhesség alatt (operatio előtt 2 órán át szünetelnek a fájdalmak). 2.­ Műtét alatt nemcsak kaucsuk-ligatúrát nem alkalmaztunk, hanem még a digital compressiót is mellőztük. 3. A méh sebét egy­szerű csomós varatokkal zártuk. S ily körülmények között különösen érdekes volt észlel­nünk a méh retractiójának fontos vérzéscsillapító hatását. Miért hiányzik az sok esetben, miért támadnak gyakran oly veszedel­mes atonikus vérzések, nem tudjuk, az atonia okait közelebb­ről nem ismerjük. Természetes szüléseknél a legkülönfélébb okokat látjuk szerepelni, minek pl. idegen tartalma, gyors ki­ürítése, kifáradása a méhnek stb. Császármetszésnél már nem egy tapasztalás bizonyítja, hogy a méhnyaknak soká tartó le­szorítása elastikus ligaturával arom­át okoz s ebből úgy látszik, hogy múló szöveti változásokban kell annak okait keresnünk. Bizonyos az, hogy császármetszésnél a méh tonikus retractiójá­­tól várhatjuk mindig a vérzés csillapodását, az ugyanis az erek végső ágaiból zárja el a vérkiömlést, sokkal biztosabban, mint a­mennyire azt mi az erek főtörzseinek bármily mestersé­ges leszorításával elérhetjük. A méh rectractiója pedig — azt bizonyítja úgy a mi esetünk, mint másoknak már elég számos tapasztalása — független a szülőtevékenységtől: a terhesség alatt végzett császármetszésnél sem támad, vagy nem gyakoribb az atonikus vérzés, így, mint esetünkből látszik, annyira egyszerű lesz az operatio, hogy azt mint tipikus műtétet a gyakorló orvos is végrehajthatja, ha némi technikai jártassággal bir és különösen ha aseptikusan operálni tud. Neurológiai megfigyelések Laufen­auer tür. elme- és idegkórtani klinikája ambuláns rendelésén az 1892-dik évben. Irta Pándi Kálmán dpa, intézeti gyakornok. (Vége.) Visszatérve a localis jelekre, ha az agykimerü­lés kereté­­ben ataxia lép fel, bénulások vagy fokozott ingerületre mutató contracturák s e jelek tartósak, sőt folyton súlyosbodnak, akkor az orvos maga számára nyugodtan elfogadhatja a para­lysis dignosisát. Itt az általános táplálkozási gyengeség már foltos kiesésekkel vagy locális ingerfolyamatokkal jár, míg a vezetés szakgatottsága az egész agyra kiterjed. Ez épen a para­lysis progressiva fogalma. Egy schematikus rendelőkönyvi felvétellel illustrálom a mondottakat. F. J., 32 éves, izr., nős, nyomdász. Két hó óta fej­nyomása van, ingerlékeny, rosszul alszik. Tág láták, bal sző­kébb. Renyhén reagálnak. Jobb facialis patetikus. Térdreflex igen csökkent. November 5. Láták tágak, kissé szabálytalanok, bal szőkébb, jobb direct renyhén, consensualiter feltűnően jobban reagál, baloldalt e viszony fordított. Vizsgálat közben a pupillák hirtelen megszűkülnek. Beszéd közben a jobb faeialis­­nak alsó, a balnak középső ágát mozgatja csak. Mozgás remegő. Bal térdreflex hiányzik, jobb rendes. Szótagbotlás. Egészen jól érzi magát, csak a szeme fáj. Mióta fejfájása van, azóta job­ban tud szellemi munkát végezni (! ?) Fejbeli munkával túl lett erőltetve. Szemészi vizsgálat szerint körülírt papillitise van. Dec­ember 5. Fejfájása már nincs, csak szembaja nyug­talanítja. Itt-ott hyperaesthesiás foltok a koponyán. Objectív tünetei szerint is kifejezett eset, melynél külö­nösen mérvadó a fejfájások s a betegség érzetének megszűnése. Itt láttam a coordinatív hibáknak a legegyszerűbb alakját, melyre Gírósz Emil tanársegéd úr figyelmeztetett. A két rectus internus ugyanis külön vizsgálva, normális ívben mozgott, de együtt accommodatióra már egyik vagy másik elmaradt. A két féltekének különben együttjáró működése tehát meg volt zavarva. (Épen olyan ataxia mint mikor behúnyt szemmel a beteg nem tud ujjhegyeivel összetalálni.) A két félteke eltérő működését mutatja a feltűnő pupil­laris reactio is, e reflexek szerint a bal hemisphaera inger­vezetése akadályozott. Az arcz mozgása ezen esetben : A m. frontalis mozgása baloldalt visszamarad, a két corrugator működése egyenlően erős, levator labii jobboldalt gyengébb, a bal erősen remeg. Lefelé az ajkat csak jobbra tudja húzni. Szájrés jobb fele tágabb, szájzúg jobbra lefelé elhúzódott. Nyelv remeg, nem deviál. Paresis van tehát a bal m. frontálisban, jobb levator labiiban s a bal ajklevonó izmokban. Ha a pheripherikus állapotból a központra következtetünk, kiesések vannak mind­két hemisphaerában, de ezek mellett ingert producáló válto­zások is, a­melyek contracturát okoznak. E contracturákkal bővebben akarok foglalkozni. Hogy paralytikusok arczizomzatán contracturák fejlődnek, azt a szerzők egyáltalán nem említik. Zachert ír le paralyti­­kus rohamok alatt a törzsön kifejlett contracturákat, melyeket ő is központi ingerületnek tulajdonít. Azt tartom épen figyelemre méltónak, hogy e contracturák az arcz apró izmain a paraly­­sisnek már igen korai szakában megjelenhetnek, midőn egy végtag központjának megfelelő kéregrész még officiálva nincs. Az ingernek sokkal kisebb foka is kell ahhoz, hogy e kis izmok összehúzódjanak, mintsem a biceps vagy a c­omb izmai. A tényt különben sokan látták. Zacher, Kischer é s mások kórleírásaiban több helyütt olvastam, hogy paralysis betegnél valamelyik szemöldök magasabban állott vagy az ajk elhúzó­dott. Tébolydákban alig hiszem, hogy ilyen contracturák nélkül való beteget lehetne találni. Hogy ilyen corticalis eredetű contracturákra az elszórtság jellemző, azt már Romberg is említi.­ A contracturáknak azonban más jellemző vonásuk is van. A folytonos inger nem egyszerű összehúzódás képében jelenik meg, hanem a hypertoniát finom remegés kiséri. Contractura van pl. a szemhéjzáró izomban, ezért a szemréj szőkébb, de a két szemhéj egyszersmind finom remegő mozgást is végez. Láttam, hogy a jobb felső szemhéj ujjnyival magasabban állott mint a bal s folytonos remegő mozgás vonta fel a szemöldök­ívet. Időnként a remegést egy erősebb rángás szakította meg. A jelenség corticalis eredetét az is bizonyítja, hogy akaratos mozgások ilyen contracturás izommal is végezhetők. Kifejezett tartós összehúzódás mellett az egyén mindkét frontá­lisát különösen felszólításra jól mozgatja, míg beszéd közben, affectusoknál vagy az arcz nyugalmi állapotában a kóros viszonyok igen jól láthatók. A hibát egy erősebb impulzus még kijavítja, a­mi szintén jellemző a paralytikus elválto­zásra. Ilyen beteg előrehaladt bajjal is tud még vigyázni magára, megmaradt társításával hazudik s az orvosi vizs­gálatnál vagy kisfokú indulattal még a szótagbotlást is el­takarja. Schaffer tanársegéd úr figyelmeztetett a contracturák egy­más vonására. Nagyfokú contractura volt a jobb frontális­ban, midőn az egyén szemeit lehúnyta, a szemöldökív is le­húzódott, de a­mint kinyitotta a szemeket, a contrahált frontális lassú remegő mozgással még magasabbra húzta a szemöldök­ 1 Id. m. 2 F. Fischer j. Ueber die elektr. Erregbarkeit bei den Riicken­­markserkrankungen der Dementia paralytica. Areh. f. Psych. 1881. 3 Romberg. Lehrb. d. Nervenkrankheiten des Menschen. 184G.

Next